Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-24 / 148. szám
L992. június 24., szerda Kelet-Magyarország 5 Kérdőjel Favédelem Nyíregyháza (KM — G. B.) — Hogyan alakul az idén a megyeszékhely zöldterületein lévő fák, bokrok növényi károsítok ellen történő védelme. A múlt esztendőhöz képest változott-e valami a helyzet ezen a területen, s hol szükséges újabb beavatkozásokat végezni? — kérdeztük a nyíregyházi Városüzemeltetési Iroda által megbízott szolgáltató vállalkozás gépészmérnök tagjától, Gróf Lajostól. — Bár az idén látjuk el először ezt a feladatot, de azért annyit biztosan mondhatok, hogy ez az év megint más problémákat hozott mint a tavalyi. Elsősorban a levéltetvek okoznak most helyenként nagyobb fertőzéseket, de eddig sikerült féken tartanunk elszaporodásukat. Most is, e hét második felében, csütörtökön és pénteken a késő esti órákban, ha az időjárás megengedi, permetezünk Sóstón és Örökösföldön, ahol fertőzéseket észleltünk elsősorban a rózsabokrokon, de más díszcserjéken, fákon is. A rovarok ellen lehet is védekezni, de a hársfavirág gyűjtő emberek fatördelései ellen tehetetlenek vagyunk. Mik vannak... Katonagalambok Egy svájci katonai- egység a hét végén ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját. A Sand bei Schönbiihl (berni kanton) nevű helységben ez alkalommal, mint ahogy szokásos, „nyitott napot” rendeztek, hogy a lakosság is megismerkedhessen a katonai létesítményekkel. Nyitott kapu helyett azonban inkább „nyitott galambdúcot” kellett volna hirdetni. A laktanyában ugyanis — mint a helyi lapok megírták — a svájci hadsereg postagalambegysege állomásozik. Sx4-t4r Klimpíroz jTJ 1 Eléggé közismert, gyakor- ta használt, né------------ met eredetű szavunk. Legtöbbször a bizalmas hangvételű, társalgási nyelvben fordul elő. Jelentése: gyatrán zongorázik — mondjuk: ezernyi hibával, melléütéssel adja elő a Szamárindulót —, kalimpál a billentyűkön. A pejoratív szótartalmat enyhíti a játékos-kedves hangalak. így inkább megmosolyogtató, ha valakire mondjuk, semmint hogy visszariasztana, elborzasztana. Mérséklődik a nappali felmelegedés, erősen megnövekszik a felhőzet. Többfelé várható zápor, zivatar. A hőmérséklet hajnalban 13, 18, a kora délutáni órákban 22, 37 fok körül várható. SZÍNES OLDAL Mi a szösz! E faiskolákban használatos francia gyártmányú traktor nagy feltűnést keltett a Nyír- egyháza-Tisza- vasvárl úton. BALÁZS ATTILA FELVÉTELE I szolgálóin Kisfáin A budapesti Körszínház helyett Kisvárdán mutatják be Giambattista Della Porta A szolgálólány című reneszánsz játékát július 23-án. A színhelyváltozás technikai okoknak köszönhető, és annak, hogy a darab rendezője, Mikó István kisvárdai kötődésű. A közkedvelt színész egyébként több alkalommal is közreműködött a kisvárdai Várszínház korábbi előadásain, méghozzá nagy sikerrel. A mostani bemutató is bizonyára a közönség tetszésével találkozik, amely iránt máris nagy az érdeklődés. A darabot egyébként tervek szerint július 24-én és 25-én is játsszák a várszínházban. A komédia októbertől a budapesti Arizona Színház műsorán szerepel. TÁNCOSOK KERESTETNEK. A Mandala Rockszínház újból énekes, táncos meghallgatást tart. Megkezdték ugyanis új darabjuk, a „Légy jó, mindhalálig ...” próbáit. Ehhez keresnek gyermekszereplőket. Repertoárjuk tovább bővül majd a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról”, illetve a Kőműves Kelemen” című darabokkal, amelyekhez pedig fiatal táncosokat és énekeseket keresnek. A meghallgatás helye: a Váci Mihály Művelődési Ház. Időpontja: június 25. csütörtök, délután két óra. Szuny ogin v á 7 ió. FERTER JÁNOS RAJZA Kedvezményes személy- és teherszállítás Díjtalan kiállás «piking, a 12-555 ‘g 17-569 A TISZTI KLUB által szervezett gyermekszépségversenyen készült mintegy 500 fotóból rendezett fotókiállítást tekinthetik meg az érdeklődők június 24-től július 05-ig, a klubban (Színház utca 2. szám) naponta 10—19 óráig. A szépségversenyen kisorsolt családi üdülést a 14962 sorszámú tombolajegy tulajdonosai nyerték. Az állandó belépők érvényesítését, és új belépők igénylését meghoszabbították augusztus 31-ig. Arckép Tiszaszalka (KM — M. K.) — Az ország Móricz Zsigmond halálának 50. évfordulójára készül. Az író nevét viselő fehérgyarmati ipari szakmunkásképző intézet „Mó- ricz-díjat” alapított. Idén Dufla Tünde kötőipari kon- fekciós szakmájú fiatal azzal a kellemes gonddal „küzdött” mire fordítsa a 2500 Ft+1500 Ft értékű (a díjjal járó) ősz- szeget. — Ti szászaikéról indultam, Mátészalkát vagy Tiszavas- várit „oélozva.” A 3,5-es általános iskolai bizonyítványom alapján nem kellettem. A megyétől ajánlották Fehér- gyarmatot. Kötőé lehettem, s 'kaptam kollégiumot is, ahol szakközepes harmadikos lányokkal kerültem egy szobába. Ök tanultak, én is. Meg akartam magamnak is mutatni, hagy többre vagyok HOROSZKÓP KOS (március 21.—április 20.) A déli őráköapftfjlamos lesz a valóságtól elrugaszkodott gondolatmenetre, vállalkozásokra, valamint helytelen váltoÉJÍlásp|ML Legyen óvatos, idegességből eredő balesetveszély is adódhat. BIKA (április 21.—május 20. ) Ezen a. héten vállalkozhatnak olyasmire is, amihez optimista pls ^hangulatra, jó kapcsolatok; Xs' kollegális együttműkéo ősre \%gy a szerelemben Szerencsére van szükség. IKREK (május 21.—június 21. ) Ma jó .fontban van. Igyekezettel, lendületesen, az Ikrek mozgékonyságával és alkalmazkodóképességével végzi a munkáját Sikeres lesz. A JöágánÉÜílfcében is örömteli eseményeket várhat. RÁK (június 22.—július 22.) A déli órákban veszélyes, félrevez^Ó illúziókra hajlik, és károsan befolyásolható íéÜr ifulerőltetett, egészen biztosáfüfc helytelen változtatásokat tehet OROSZLÁN (július 23.— augusztus 23.) Az Oroszlánoknak nfeedvező tegnapi csillagbefolyások még tartanak, tőlük minden téren örvendetes élrfiényéket várhatnak. SZŰZ (augusztus 24.— szeptember 23.) Most hosz- szabb ideig olyan csillaghatások alatt állnak, amelyek rendszerint az egészségük megjavulását, egyéb életkörülményeik jóra fordulását hozhatja, ‘nagyobb* sikerekhez vagy egyéb szerencséhez vezethet. Portugáliától Hollandiáig Szakmai utak az ICOMOS révén Nyíregyháza (KM — T. Z.) — A megyeszékhely is tagja annak a nemzetközi tanácsnak, amely a műemlékek és történeti együttesek védelmére alakult. Az ICOMOS néven ismert tanács magyar bizottsága rendszeresen küld tájékoztatót a nemzetközi konferenciákról, ösztöndíjakról, tanulmányutakról. Például júliusban lehet jelentkezni a „Gaia Project” által jövő év októberében a portugál Cilves-ban rendezendő konferenciára, amelynek témája a földépítmények konzerválása. Ugyanekkor lesz Wroclawban (Lengyelország) kiállítás a régi temetőkről, s azok megóvásáról. Ide október 12-ig lehet jelentkezni. J. Paul Getty Trust Kaliforniából ösztöndíjat kínál az 1993—94-es akadémiai évre azon doktorátusi disszertációjukat készítők számára, akik az ösztöndíj ideje alatt befejezik munkájukat. Jelentkezni ez. év novemberéig lehet. \4 Szakemberek cikkeit, javaslatait Várja a kanadai ICOMÖS belső terek bizottsága a műemlék épületek belső tereinek jelentőségéről, védelméről, használatától, dokumentálási módjáról tartandó konferenciájára július 31-ig. A konferencia csak jövő májusban lesz. Hollandia, pontosabban Maastricht ad otthont 1993. március 25—27. között egy olyan konferenciának, amelynek a környezetünk javítása, a város és környékének tervezése a témája. Részletes információ Nyíregyházán, a polgármesteri hivataliban Simonies Borbálánál kapható. Kővetkező számunkban: Orvos ínra önkormányzat? Nyílt nap a laktanyában Nyírbátor (KM — K. É.) — A családtagokat, a városlakókat várják június 27-én a Nyírbátori laktanyába. A Határőrigazgatóság vezetői nyílt nap keretében kívánják bemutatni, a katonák életét megismertetni, közelebb hozni a hétköznapok örömeit és gondjait. Délelőtt fél kilenckor kezdődő esemény technikai bemutatóval, DEPECHE MODE -f EBM- klub várja a fiatalokat a nyíregyházi Ifjúsági Centrumban június 26-án, 19,30- tól. A pénteki rendezvény a koncertfilmmel kezdődik. a gépjárművek és fegyverek ismertetésével indul, de lesz tömegsportrendezvény, köny- nyűzenei koncert is, s akit érdekel, a laktanya területén lévő csapatmúzeum ereklyéit, régi fegyvereit, kitüntetéseit, a katonák egyéb használati tárgyait is megtekinthetik. A nyílt nap hat órakor ér véget. FOGADÓÓRA. Dr. Illés Kálmán r. alezredes, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője 1992. június 24-én 13 órától 15,00 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. A Móricz-díjas A SZERZŐ FELVÉTELE képes. Jeles lettem. A szakmát megszerettem. Az alapok alkalmasak voltaik sza- bászati ismereteik elsajátítására is. Magam szabok-varrók ruhát (sokszor még másoknak is). Az osztálytársaim megszokták, hogy én készületlenül nem megyek sohasem iskolába. Azaz nem mentem — hiszen eltelt a 3 év, s jeles eredménnyel szakmunkás lettem. Kedvet kaptam a további tanuláshoz. Szüleimmel úgy gondoltuk ruhaipari szakközépben folytatom. Ebben közrejátszott, hogy a Szakma Kiváló Tanulója verseny országos döntőjébe jutottam. Nem a legszabályosabb értékelést tapasztaltam. Ez tovább énlelte bennem a bizonyítási vágyat. Az üzemben megbecsültek, s a Hódiköt fehérgyarmati gyárában helyem van. Szeretnék ruhaipari technikus lenni. Tudom, több tanulásra lesz szükség, mint a szakmunkásképzőben. Nem adom fel! MÉRLEG (szeptember 24.— október 33.) Nagyai? veszélyesek lehetnek á aéli órák, amelyekben; hajlamos lesz elkapkodptftAegégen biztosan helytelen döntésekre. A nap többi rés® sem "Sl jó csillagzat alatt. SKORPIÓ (október 24.— november 22.) Ezen a héten igyekez®né||JJ|/édekezni a Mars kedvezőtlen hatása ellen, amely túlzót! önbizalmat, elkapippiill, meggondolatlan tetteket és®Kijelentése- ket, konfliktusokat okozhat. NYILAS (november 23.— december 21.) Ma a legjobb oldaláról ismerhetik meg: tettrekész,, felelősségtudó, igazságosságért fáradozó lénye ism^isfll^lrt árat, ked- veltté teszi a társaságban is. BAK (december 22.—január 20.) A tegnapi kedvezőtlen csillaghatások még tartanak, és meggondolatlan viselkedésre késztethetik. Próbáljon fmlg minden fontosabbat ’ petitekre vagy szombatra elhalasztani. VÍZÖNTŐ üanuár 21.— február 20.) A‘* csillagok állása ma kedvez mind a lelki- állapotánuk.y'mind .a terveinek, es csupán önön áll, mennyire okosan és alaposan tudja a jo lehetőségeit kihasználni. HALAK (február 21.—március 20.) Most hosszabb ideig lesznek többen is hajlamosak arra, hogy eszközeiket, lehetőségeiket, pénzügyeiket, képességei kft túlbecsülve köny- nyelműen tűi messze merészkedjenek, aminek meglehet a hátulütője. Szánt Iván Egyéb névnapok: Héra, János, Levente, Perenna. A hónap névadójának Keresztelő Szent Jánosnak a születésnapja, egyben a nyári napforduló, Europa-szerte jeles nap. E napon, a nyár, az öröm, a féktelenség, a szerelem ünnepén szertartásos tűzgyújtással és a tűz átug- rálásával ünnepelnek, mert az ősi hit szerint a tűznek tisztító, gyógyító, termékenyítő és szerelemvarázsló hatalma van. A keresztény világban Keresztelő Szent János ünnepe az V. században lett általánossá, amikor az egyház beépítette liturgiikus rendjébe, és a keresztény ünnep magába olvasztotta mindazokat a hiedelmeket és rítusokat, melyek a különböző népeiknél a nyári napfordulóhoz kapcsolódtak. Kalendárium 460 éve született Leicester, Robert Dudley an- | goi politikus, hadvezér. Northumerland herceg fia volt, ákit apja halála után a Towerbe vetettek, s négy évig raboskodott. A börtönben ismerkedett meg Erzsébettel, aki trónra lépése után előbb főlo- vászmesterré, majd titkos tanácsossá nevezte ki. 1585nben az angol hadak fővezére lett, a csapataival a spanyolok által fenyegetett hollandok megsegítésére indult. A hollandok is hadseregük fővezérének ismerték el, és J a holland területek angol j helytartója is ő lett. 03.47 19.45 23.47 13.15 Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tisza- becsnél —180 cm, apad, 8 %, 21,6 fok. Vásárosna- ménynál —95 cm, apad, 11%, 21,4 fok. Záhonynál —186 cm, állandó, 12%, 23,9 fok. Dombrádnál 58 cm, árad, 24%, nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi —22 cm, 7%, 23,6 fok. A TŰR Garbóiénál —54 cm, apad, 12%, 22,5 fok. A KRASZNA Ager- dőnél 117 cm, apad, 21%, 20,2 fok. Megér egy mosolyt Iszogat egy átutazó márkakereskedő a texasi bárban. — Csinos helyiség — mondja a mixernek. — De miért van a padló olyan vastagon fölszórva fűrészporral? — Tegnap estig az volt a berendezés. HlRÜGYELETES: TAPOLCAI ZOLTÁN Telefon: 11-277 17 óra után: 15-124