Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-24 / 148. szám

6 Kelet-Magyarorsiip EGYRŐL TÖBBET 1992. június 24., szélill Szépítő gyógyfüvek Ne sajnáljuk rá az időt Nyíregyháza — (KM) — Fáradtság, idegesség, rossz közérzet, szorongás, bánat ellenszere a gyógynövény­füves fürdő. Ne sajnáljunk magunktól hetente fél órát szépítő gyógyfürdőre, hogy lélekben és testben szinte újjászülethessünk. Két marék friss vagy szárí­tott gyógynövény és egy evő­kanál szódabikarbóna kell a fürdőhöz. A füvet leforrázzuk és lefedve két órán át állni hagyjuk, majd leszűrjük és a tiszta (semmi mást ne tegyünk bele) fürdővízhez öntjük. Utá­na belekeverjük a kanál szód­abikarbónát, ez lágyítja a vizet, segíti a tápanyagok felszívó­dását. A száraz bőrűek kevés babaolajat is önthetnek a vízbe. A leforrázott gyógynövé­nyeket csomagoljuk gézbe, és tegyük a vízbe. Megszárftva és újabb adagot keverve hoz­zá, még egy fürdőhöz fel­használhatjuk. Ha a füvekből kivonatot készítünk, több für­dőhöz elegendő mennyiséget kapunk, és időt is megtakarít­hatunk. A füvet üvegedénybe tesszük, annyi tiszta alkoholt öntünk rá, hogy ellepje. Feleennyi mennyiségű glice­rint (gyógyszertárban kapható) adunk hozzá, jól elkeverjük, és sötét, nem túl meleg helyen tartjuk egy hétig. Naponta fel­rázzuk, vagy megkeverjük. Végül leszűrjük, és sötét üveg­ben, bedugaszolva tároljuk. Nyugtató fürdőt vegyünk idegesség, lelki problémák, íme egy csokorra való a lehetséges gyógykozmetiku­litokból szorongás, stressz ellen. Kivá­ló rá a kamilla, komló, bors­menta, citromfű, hársfavirág, kakukkfű. Az Angelika gyöke­ret valamint a vörös-, jege­nye-, és borókafenyő rügyeit, összetördelt tűleveleit 20 per­cig kell főzni, majd leszűrni.. Álmatlanság ellen Nyugtató fürdőt levendula, zsálya, bodzavirág, rozmaring­levél, szénapolyva forrázatá- ból készítsünk. Keverhetünk két gyógynövényt is, de önma­gukban is áldásos hatásúak. Ugyanilyen jó az almaecetes fürdő. Álmatlanság ellen min­denekelőtt a komlóból készült fürdő, de a citromfűfürdő is meghozza az álmot. Ha lefek­vés előtt szárított almahéjból, legfeljebb mézzel ízesített teát iszunk, még biztosabb lesz a hatás. Egy fél óra elegendő ízületi bajokkal sok nő küsz­ködik. Hatásos ellene a fekete­bodza virága, csalán, kakukk­fű, szénapolyva és a fenyőfür­dő. Előtte azonban kérjék ki az orvos tanácsát, mert a nem megfelelő hőmérsékletű fürdő­víz csak tovább súlyosbíthatja a bajt. Grizes, pattanásos, mitessz- eres bőrt tisztít a borsmenta-, kamilla-, csalán-, zabszalma- fürdő. A gyógynövényes fürdő előtt minden esetben jól meg kell tisztálkodni. A fürdés ne tartson tovább 30 percnél, utá­na hagyjuk el a zuhanyozást, erős törülközővel dörzsöljük át a testünket. Ha megtehetjük, meleg takaró alatt pihenjünk. A gyógynövényfürdő hatását so­káig érezni fogjuk. Férfiak a nőkről Ha az ember a nőkről ír, mártsa szivárványba a tollát és a papírra lepke- szárnyak porát szórja. (Diderot) ♦ A nők kellemében mindig van valami, amit egy férfi sem tud meg­érteni. (Moore) ♦ A nők életét három részre lehet osztani: az elsőben álmodnak a sze­relemről, a másodikban gyakorolják, a harmadik­ban sajnálják. (Szent Prosper) ♦ Sohasem lehet tudni a nőnél, hol végződik az angyal, és hol kezdődéi az ördög. (Heine) ♦ Ó, nő, te nemcsak az Isten kezeműve vagy, ha­nem a férfiaké is; mindig ők díszítenek fel a szívük­ből vett szépséggel. (Tagore) ♦ A nők olyanok, mint a keresztrejtvény — csak függőlegesen és vízszin­tesen együtt jön ki a megoldás. (Mastroiarmi) ♦ Az asszonyok született színésznők. Amelyik hem él a színpadon, nem étté ki teljesen a sorsát, de amelyik teljesen kiélte, nem asszony többé. (Géraldy) Az életem kész regény Anna levele Nyíregyháza (KM) — Hányszor halljuk nőktől, hogy az életük kész regény! Jó elmondani a bánatot, megosztani a tapasztalatot házaséletről, férjekről, a nők problémáiról, de sokszor nincs kinek. Pedig a szó gyógyít, könnyíti a lelket Azoknak a hölgyeknek a jeligés leveleit várjuk, akik sor­sukat szeretnék a többiek elé tárni név és cím nélkül. Csak közölni vagy pedig a nőtársak­nak tanácsot adni. Egyfajta közös beszélgetés ez, amely meggyőződésünk szerint na­gyon fontos a mai, nehéz vi­lágban, és mindannyiunknak hiányzik. .Még negyven sem vagyok, és nekem annyi jutott a rossz­ból, hogy ha nem lenne itt a három gyermekem, bizony is­ten, eldobnám az életet. Tizen­hat éves koromban az én nagyravágyó anyám férjhez kényszerített Pistához. Gaz­dag családba született az én uram, kitanulta az esztergályo- zást, mert nem fűlt a foga a tanuláshoz, a téeszelnök apó­som bedugta egy gyárba. Én tanultam volna örömest, jó volt a fejem, de szegények voltunk, az apukámat a mezőn érte a szívgörcs, megbénult, agyvér­zést is kapott. 1970-ben halt meg, négy testvérem van, én voltam a legnagyobb, vigyázni kellett rájuk. Nem tanulhattam. Az anyám mondogatta, hogy jól kell féijhez menni, ne szegényhez, hogy tudjak neki segíteni. Tetszett a férjem, de nem voltam bele szerelmes. Gondoltam, hogy majd meg­jön, ha lesz gyerekünk. 1971- ben volt a lakodalom, öt évre rá megszületett Annuska far- kastorokka! Nyeltem én addig annyit a drága anyósoméktól, hogy meddő vagyok, csúfsá­gotok a faluban mindenkinek Annuská! megműtötték, de én nem álltam meg előttük, hogy én vagyok a hibás. Az uram rákapott a nőkre meg az italra, az italt addig se vetette meg. Ha ki mertem nyitni a számat, üvöltött, hogy egy ronggyal vett el, ami rajtam volt, teidel- jek le előtte, mert hálás lehetek érte. Előbb pofonokkal kezdte, aztán a nadrágszíjjal ütött. Az anyám nem szólt érte. El akartam menni dolgozni, de nekik cseléd kellett, hajtot­tam a lovakat, kapáltam, ásóz­tam, hajnalban keltem a tehe­nekhez, malacokhoz. 1978- ban megszületett a kisfiam, 1979-ben a kislányom. Az urammal úgy éltünk, mint a ku­tya és a macska. Nem szé­gyellem elmondani, hogy imádkoztam, hogy pusztuljon el, mert ha rájött, kizavart min­ket a házból a hóba, esőbe. A szomszédoknál az istállóban aludtunk. Elmentem a tanács­ra, hogy szóljanak rá, de a drá­ga aposom elsimította a dolgo­kat. Az uram úgy megvert, hogy hetekig az ágyat nyom­tam. Az orvost nem engedték hozzám. Az uram 1985-ben részegen kocsi elé lépett, levágták a fél lábát. Itt maradtam egy nyo­morékkal, de csak még gorom­bább, ivósabb lett. Ha rájön, kizavar minket az ő házából. Az apósomék még adják alá a lovat, mert ha engem nem néznek, az unokáikat nézhet­nék. Az anyám is elvárja, hogy segítsek neki, mert a többi testvérem elköltözött a faluból. Az uram rokkantnyugdíja tíz­ezer forint, nekem nincs pén­zem, elálltam volna dolgozni, sehová se kellek. Annuska el­végezte az általánost, nem vették föl a gimnáziumba, munkahely nincs. A két kisebb jói tanul, de nem esznek ám mindennap Túró Rudit. Nem tudom, meddig bírom még, csak a gyerekek tartják ben­nem a lelket. Elválni se, tudok az uramtól, nincs hová menni, miből élni. Jólesett, hogy kiön­töttem a szívemet. A gye­rekeknek nem mondhatom, az anyámat nem érdekli, a falu­ban csak pletykálni tudnak, ká­rálnak, mint a varjak. Anna” I , ■ I í Hasznos ötletek A tisztítószerek több­sége rendkívül drága. A konyha, fürdőszoba, linóle­um, ajtók tisztításához ké­szítsünk olcsó, de hatékony szert Ultra porból és ecetből. Egy vizespohár ecetet és egy evőkanál Ult­rát vízzel keverjünk össze. Hamar és könnyen oldja a szennyeződéseket, zsírta­lanít és fertőtlenít. *■ A boltban az ecet sem olcsó áru. Sok pénzt meg­takaríthatunk, ha magunk készítünk mindenféle hul­lott, de nem romlott gyü­mölcsből. (Tisztítás céljára nem kell ízesíteni.) A gyü­mölcsöt összetörjük, öt­literes uborkásüveg aljára tesszük. Minden kilóhoz négyszeres mennyiségű langyos vizet öntünk, adunk hozzá egy dl sört, és ne­gyedkiló, kis darabokra tört rozskenyeret, alaposan összekeverjük. Zellerrel, tárkonnyal, babérlevéllel ízesíthetjük, és lekötve me­leg helyen tartjuk hat hétig. A tetején vastag ecetágy keletkezik. Egy kis gumi­csővel leszívjuk az ecetet, az .ágyat” másik üvegbe tesszük és felöntjük két liter langyos vízzel, ízesítjük. Hat hét múlva ismét lesz ecetünk. Ha a repedt tojás főző- levébe egy teáskanál ecetet teszünk, nem buggyan ki belőle a belseje. Ugyanilyen jó, ha a tojás repedéseit cit­rommal dörzsöljük be. •• Az edényt, amiben odaégettük az ételt, szórjuk be sóval, és öntsünk bele egy kevés langyos vizet. Másnap könnyedén elmo- • sogathatjuk. Esetleg főz­zünk benne vöröshagymát, attól is szépen megtisztul. *■ Az étolajat sokan tart­ják hűtőszekrényben, ne­hogy megavasodjon. Tárol­hat uk a beépített konyha- szekrényben is sötét he­lyen, ha egy csipet por­cukrot szórunk bele, nem . avasodik meg. A nőkről azt tartják, hogy hangulatem­berek. Kétségtelen, hogy többnyire sokkal érzé­kenyebbek, mint a férfiak, ezért hajlamosabbak a szo­rongásra is. A szorongást mindenki ismeri, egyfajta ho­mályos, alaktalan félelem valamitől. Idegességgel, fe­szültséggel jár, a belső el- választású mirigyek adrena­lint termelnek, gyorsul az ér­és a szívverés, a légzés sza­porábbá válik. Az állandó szorongás a betegségek előszobája. Sok munkanélküli átéli, ha nincs reménye az elhelyezkedésre. Kórossá válhat, ha nem har­colunk ellene. Veszélyes le­het a házasságra, családi életre, mert rombolja a sze­mélyiséget, de az emberi kapcsolatokat is. Ha a kiváltó ok megszűnik, a szorongás is elmúlik, de a munkanélküli­ség, sajnos, általában tartós állapot. Önmagunk és a csa­lád érdekében tanuljuk meg, hogyan győz­hető le: A legfon­tosabb teen­dő, hogy szi­gorú napirend szerint éljünk, készítsünk órára, sőt per­cekre időbe­osztást. Hét­végeken pi­henjünk, de hét közben él­jünk ugyan­úgy, mint ami­kor dolgoz­tunk. Minden háztartásban, ház körül akad elég munka, próbáljunk ar­ra összponto­sítani. Gondo­latainkban is tartsunk ren­det, ne kalan­dozzunk el. Mindez nem jelenti azt, hogy nem kell a gondokkal foglalkozni, mert ezekkel min­dig szembesülünk. De sohase mondjuk azt magunkban, hogy kilátástalan a helyze­tem, mert ezzel önmagunkba súlykoljuk a reménytelensé­get. H a megtehetjük, na­ponta sétáljunk egye­dül egy órácskát a természetben, beszélgessünk el a fákkal, a maguk módján válaszolni fognak rá, és meg­nyugtatnak. Kitömi készüld sírásunkat ne fojtsuk el, mert a sírás enyhíti a feszültsé­geket Amikor elfog minket a szorongás, vegyük elő leg­kedvesebb könyvünket, és mélyedjünk el benne. Vagy hallgassunk csöndes, kelle­mes muzsikát, és lehunyva szemünket ábrándozzunk el azokról a múltbeli pillanatok­ról, amikre mindig őrömmel emlékezünk. A szorongás enyhülni fog, kiegyensúlyo­zottabbak leszünk. Az oldalt összeállította: Tóth M. Ildikó A fürdő erősíti az idegrend­szert, a szervezet ellenállóké­pességét, kiválóan méregte- lenít, táplálja a bőrt, segít visszaállítani a belső harmóni­át. A.hőknek különösen szük­ségük van erre, hiszen jórészt rajtuk múlik a család békéje, a férj, gyermek belőlük merít e^S'^ÜZdeSéheZ' bőrűeknekli; A depresszióról

Next

/
Oldalképek
Tartalom