Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-20 / 145. szám
4 Kelet-Magyarorszäg Infláció: 20-25 százalék Újra lőnek Szarajevóban Milosevic és a népakarat Tejben-vajban (be)íü idünk? Fogyókúrát ágazat Budapest (ISB — Ráthy) — „Az árak alakulása azt mutatja, hogy az idén a kormány által prognosztizált húsz-huszonöt százaléknál nem lesz nagyobb az inflációs ráta növekedése” — válaszolta lapunk kérdésére Cinkotai János. A kormányfőtanácsos pénteken délelőtt a kormány- szóvivői sajtótájékoztató egyik meghívott vendégeként fejtette ki véleményét az árszínvonal alakulásáról. Kiemelte, hogy az elmúlt esztendőhöz hasonlóan ’92-ben is a kormány előzetes terveinek megfelelően alakul az infláció, s nem a kereskedelmi bankok és a kutatóintézetek pesszimista jóslatai válnak valóra. Cinkotai János a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján elmondta, hogy a fagyasztói árszínvonal növekedése megfelel a kormány gazdaságpolitikai programjában leírt várakozásoknak, s áprilishoz viszonyítva májusban mindössze 1,5 százalékkal emelkedtek az árak. A folyamatok pozitív alakulását mutatja, hogy az előző év decemberéhez képest az idei év első öt hónapjában csupán 11,1 százalékkal nőttek az árak, míg a tavalyi hasonló időszakban kétszer ekkora fogyasztói árszínvonal- emelkedést regisztráltak. Az előbbi viszonyítási pontok szerint a termelői árak növekedési üteme az ötödére mérséklődött, s ezzel komoly mértékben csökkent az inflációs nyomás. A piacgazdaság kiépülése és a hazai gazdasági folyamatok alakulása pozitíBudapest (ISB) — A kormány csütörtöki ülésén alkotott rendelet értelmében több egészségügyi szolgáltatásért is fizetniük kell az igénybevevőknek — tájékoztatta az újságírókat pénteken Juhász Judit. A kormányszóvivő elmondta, hogy az embereknek elsősorban a többletszolgáltatásokat kell megtéríteniük, így például a társadalombiztosítás által támogatott gyógyászati segédeszközöktől eltérő orvosi ajánlás szerinti fogpótlásért, vagy akkor, ha a szanatóriumi ellátástól nem várható a beteg állapotának javulása. A renÜdülés Június 27-től július 3-ig Csehszlovákiában, Nyíregyházától 150 kilométerre, a Vinnai-tó mellett egy háromágyas és két ötágyas faház igénybe vehető naponta szeván hatott az emberek és a termelők inflációs várakozására is. Egyre_ kisebb mértékben tapasztalható, hogy a gazdálkodók „megelőlegezik” a várható inflációt, s már a költségeik növekedése előtt megemelik az eladási -áraikat. A változás egyik pka egyébként az, hogy a piaci kereslet napjainkban kemény korlátot szab az áremeléseknek, s például a tartós fogyasztási cikkek átlagosan számított ára az idén fele akkora mértékben nőtt (5,5%), mint a tavalyi első öt hónapban. A kormányfőtanácsos véleménye szerint jövőre tovább csökken az infláció, ám úgy véli, harmincöt százalékról könnyebben lehet tizenöt százalékra csökkenteni arányát, mint az egy számjegyű inflációt elérni. Ennek oka az, hogy az infláció úgynevezett kemény magját igen nehéz „feltörni”, s a gazdasági monopóliumok árnövelési törekvéseit egy 92 százalékban liberalizált "árrendszerben nagyon nehéz megakadályozni. Cinkotai János lapunk kérdésére válaszolva elmondta, hogy az idén — mindig az előző hónapokhoz viszonyítva — havonta átlagos egy százalékkal nőnek majd az árak. Eltérést csak az okozhat, ha a sötét lónak nevezett élelmiszer-gazdaságban a vártnál jobban nőnek az árak. Attól azonban nem kell tartani, hogy elszabadul az infláció, s növekedési rátája •kilép a 20—25 százalékos sávból — állította a kormányfőtanácsos. delet felsorolja a társadalombiztosítás által nem támogatott ellátásokat, s tételesen meghatározza ezek térítési díját. így többek között a detoxikálásért és a pszichológiai alkalmassági vizsgálatért fizetni kell, s a térítési díjakat az egészségügyi intézmény vezetője határozza meg. A szolgáltatás igénybevétele előtt azonban közölni kell a biztosítottal a térítési kötelezettséget. Ha erről elfeledkeznek, s csak utólag szólnak a betegnek, már nem követelhetik a pénz kifizetését. A rendelet július elsején lép hatályba. mélyenként 508 forintért, ezért teljes ellátást adnak. Közalkalmazottak jelentkezését várják a 12-344/132-es telefonon. Belgrad (MTI) — Szarajevóban péntek dél óta ismét heves harcok zajlanak a muzulmán erők és a szerb milicisták között, ismét a repülőtér körzetében vannak nagyobb összetűzések. Dalmáciában is erőteljes harci tevékenység bontakozott ki, a horvát légierő most első ízben küldött sugárhajtású repülőgépeket ebbe a térségbe. Zágrábban pénteken már olyan állásfoglalást tett közzé a kormánypárt, a Horvát Demokratikus Közösség, hogy néhány napon belül az ENSZ-erők minden válság- övezetben átveszik az ellenőrzést, s ezzel gyakorlatilag véget ér a háború. Dra- go Krpina, a párt alelnöke egyúttal azt is bejelentette, hogy megkezdik a nyáron esedékes választások előkéÚj részletek a Bécs (MTI) — Az osztrák sajtó újabb és újabb részleteket hoz nyilvánosságra a budapesti „dara- bolós gyilkosságról”. Kiderült, a két letartóztatott — Helmut Frodl és dr. Pesti Gábor — vallomásából, hogy a meggyilkolt Köberl autóját, a fehér Nissant a bűntett után Romániában felgyújtották. A gyilkos fegyvert a Dunába, a feldarabolás szerszámait — a fűrészen kívül egy sövényvágó is volt velük — út közben egy magyar faluban a szemétbe dobták. Kiderült az is, hogy eredetileg a holttestet másként akarták eltüntetni: a terv szerint elégették volna. Ehhez Pesti olyan lakást bérelt — Budapesten, a Lipótvárosban —, amelyben nagy cserépkályha volt. Amikor azonban a lakástulajdonos a két férfit meglátta, meggondolta magát és a lakásbérletet visszamondta. Vallomása szerint nem volt szimpatikus a két osztrák. Ezután találta Pesti a Visegrádi utca 5/b. szám alatti újabb bérleszítését, s elutasította a horvát ellenzék álláspontját, miszerint a választás meghirdetése alkotmányellenes. A horvát kormány bejelentette azt is, hogy július végéig leszerelnek 65 ezer tartalékost, a tartalékos állomány mintegy felét. Szerbiában sem zárják ki azt, hogy újabb választásokat tartanak. Két napja Dobrica Cosic új jugoszláv elnök tett utalást arra, hogy ismét az urnákhoz szólítják a lakosságot, most pedig Vladislav Jovanovic külügyminiszter erősítette meg azt, hogy fontolóra vették a választás kiírását. A szerb ellenzék és a belgrádi egyetemisták szünet nélkül követelik Slobodan Milosevic lemondását, de az elnök mindig a „népakaratra” hivatkozik. Milosevicet másfél éve választották meg elnöknek. darabo!ás"~ról ményt, ahol nem volt kályha. Erre is fel voltak készülve két szerszámmal: végül a sövényvágóval nem sikerült a holttestet feldarabolni, ezért használták a fűrészt. Június 9-én Bécsben az első kerületi rendőrségen Frodl bejelentette, hogy e két szerszámot kilopták a kocsijából, amelyet egy mélygarázsban törtek fel. Harmadik tettestársuk, Bi- za Novikov egyelőre Palma de Mallorcán letartóztatásban várja, hogy a spanyol hatóságok döntsenek kiadatásáról. Pesti most már bevallotta, hogy Frodl tettestársa, de a gyilkosságot szerinte a filmrendező egyedül követte el. Frodl az osztrák sajtó szerint könnyedén vallott, s csak az első kihallgatások után látszott rádöbbenni arra, milyen súlyos bűntettet követett el. Leginkább családja miatt aggódik: felesége megható történeteket mond a sajtónak arról, hogyan tiltotta férje a nagyobbik kislánynak, hogy eltaposson egy katicabogarat. A két kislány közül az idősebbik (öt éves) örökbefogadott: indiai árva gyerek. Budapest (MTI) — Lassan már alig emlékszünk vissza arra az időre, amikor a tej ára típusonként és országosan egységes volt. A több éve tartó tejmizéria egyik nem éppen örvendetes kísérőjelensége az árak folytonos változása, amelyet maga a kormányzat is elősegített akkor, amikor — a 2,8 százalékos zsírtartalmú tej kivételével — valamennyi tejfajta és tejtermék árát szabadárassá tette. Csökkenő kereslet Ezzel egy időben azonban a tejtermelés legalább 15 százalékos csökkenését kellett átvállalniuk a termelőknek és — mint az élet bizonyította — azt is, hogy a fogyasztói árváltozást a tej felvásárlási áfa gyakorlatilag egyáltalán ne tükrözze. (1991-ben 14,30 forint volt a felvásárlási átlagár, alig 0,7 százalékkal több, mint 1990- ben). Mindez oda vezetett, hogy amíg a fizetőképes kereslet tovább csökkent, s a termeléshez felhasznált ipari anyagok jelentősen megdrágultak (a számítások szerint 40—45 százalékkal), a tejtermelést nyereséggel már csak a korábbi termelői kör alig egytizede tudja folytatni. Tehén- „fogyókúra" Az idén sem léphettek ki a szereplők az ördögi körből. A tejipar a fogyasztói árat ismét 15—20 százalékkal növelte, viszont a termelőknek csak 3—3,2 százalékkal fizet többet. így nem csoda, hogy a tavalyi első negyedévhez képest már 71 ezerrel kevesebb tehén adja a lakosság ellátásához nélkülözhetetlen tejmennyiséget, s a gazdák úgy ítélik meg, hogy még legalább 50 ezer tehén tartása bizonytalan. Ha sorsuk elődeikhez hasonlóan — a méltatlan és korai puszulás, akkor már a belföldi — igencsak lecsökkent kereslet — ellátása is veszélybe kerülhet. A csőd- és a felszámolási eljárások folyamatba tétele, az aszály és annak következtében a takarmánytermelés csökkenése nagyon is valóssá teszi a tejtermelők aggodalmát. A Szarvasmarha-tenyésztők Országos Választmánya az ágazat megmentése érdekében szükségesnek tartja az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény mielőbbi elfogadását és abban a tej garantált árának meghirdetését. A tejtermelés jövedelmezőségének javítása érdekében elvárják, hogy ' vagy a fogyasztói árat emeljék (s egy- időben hozzon a kormány szociálpolitikai intézkedéseket a lakosságra háruló terhek enyhítésére), vagy pedig részben, illetve teljes egészében térítsék vissza a termelőknek azokat az adókat, amelyeket az ipari anyagok felhasználása során von el tőlük a költségvetés. A hazai termelők érdekeit magasabb importvámokkal és a jogszabályokat kijátszók elleni szankciók következetes érvényesítésével is védeni kell, mert éppen napjainkban van példa arra, hogy egyes importőrök engedély nélkül behozott francia tejjel és tejtermékekkel jelentek meg a magyar piacon. A szabolcsi példa Ám nemcsak a tej ára és mennyisége, hanem minősége is kedvezőtlenül alakul a válságos időszakban. Nemcsak az okozza a gondot, hogy a harmadosztályú és osztályon kívüli minősítésű tej mennyisége már az ösz- szes mennyiség 20 százalékát is elérte tavaly, hanem az is, hogy az egyes tejipari vállalatok körzetéhez tartozó gazdaságok tejének a minősége is igen heterogén. Talán ezért is érdemel figyelmet a Szabolcsi Tejipari Vállalat kezdeményezése. Ök ugyanis a minőségi tej előállítására vállalkozók részére 120 millió forint összértékű támogatást hirdetnek meg, s aki öt évre köt velük a meghatározott feltételekkel értékesítési szerződést, annak a felvett összeg vissza nem térítendő segítséget jelent. Feltétele azonban a támogatás elnyerésének, hogy a minőségi átvétel komplex minősítési rendszerét vállalja az igénylő. Ezenkívül a termelésbe legalább öt, egyenként 4500 literes évi tejhozamú tehenet állítson be és — az Agrárkamara tejtermelő tagozata vagy a gazdakör közvetítésével — csatlakozzék a megyei tejterméktanácshoz. Az APEH rendszeresei figyeli a hirdetéseket Milliárdos nagyságrendű a feketekereskedelemből származó adóhiány Gyógyítás amiért fizetni kell Frodl aggódik Forró nyomon __________ Lefoglalták a Toyotát Nyíregyháza (KM — CS. GY.) — A megyei rendőrfőkapitányság őrizetbe vett három férfit, akik idén februárban Budapesten ellopták egy nyíregyházi lakos Toyota gépkocsiját, melyet román állampolgároknak adtak el. A rendőrség az autót megtalálta, s lefoglalta. Nyíregyházán egy 25 éves fiatalember berontott egy 56 éves nő lakásába, ahol a hölgyet megpróbálta megerőszakolni. Igyekezetének sikertelensége után a sértett rémületét kihasználva egy tévét, valamint egy magnós rádiót magával vitt. A tettest a Nyíregyházi Rendőrkapitányság őrizetbe vette. A kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe az a 62 éves férfi, akit júnus 18-án 19 órakor a megyeszékhelyi Debreceni úton egy személygépkocsi elütött. Az idős ember szabályosan közlekedett. Betörtek a tiszaeszlári és az érpataki élelmiszerüzletbe, illetve a vitkai italboltba, a kár összesen 132 ezer forint. Budapest (ISB — S. Z.) — A divatáru-kereskedők átlagosan 77 ezer forint veszteséget könyveltek el a tavalyi évben — hallottuk az adóhivatal sajtótájékoztatóján. — A falatozót, hamburgeres elárusítóhelyet üzemeltetőknek valamivel jobban sikerült az 1991-es esztendő, mivel ők átlagosan mindösz- sze 35 ezer forintot buktak az üzleten. Az APEH adatai alapján az autószerelők átlagosan 135 ezer, a személyszállító kisiparosok 159 ezer, a kőművesek 312 ezer, a női szabók pedig átlagosan 520 ezer forint jövedelmet tudhattak magukénak. Tavaly az országban összesen 53 újságárus, 19 nővér, 1 műtős, 9 karosszérialakatos, 14 ruhatáros és 4 szemetes szolgáltatását honorálták borravalóval. Ugyancsak megcsappant azoknak az orvosoknak, fodrászoknak, kozmetikusoknak, pincéreknek és benzinkutasoknak a száma is, akik .hálapénzt, jattot tehettek zsebre 1991- ben. A bérből és fizetésből élők átlagos jövedelme 206 ezer forint volt. Az adóhatóság május végi adatain kívül a feketén szerzett jövedelmek felderítésének a módozatairól is tájékoztatást adott Minarik György, az APEH elnöke. Mint mondta, elsősorban azoknak az „adómentes” jövedelemszerzési lehetőségeknek a vizsgálatával foglalkoztak, amelyek nyilvánosan is tetten érhetők, és köny- nyen bizonyíthatók. Ez elsősorban az importált és feketén értékesített árucikkek forgalmazóira vonatkozik. Utcai, piaci kávéárusok ellen az év első öt hónapjában 400 alkalommal kezdeményeztek vizsgálatot, melyek során 80 millió forint értékű adó befizetésének az elmaradását állapították meg. A szeszforgalmazók az eddig feltárt és bizonyított esetek alapján 1 milliárd forinttal „tartoznak” az adóhatóságnak. Folyamatosan gyűjtik az importált személygépkocsik adatait, a próbavásárlásokkal igyekeznek kiszűrni az adócsalókat. A 2—300 dolláros számlaértékkel behozott féléves-egyéves autók sok százezer forintért kelnek el idehaza, így a vámtétel „lefaragásán” kívül jelenfős adóbefizetéseket is „megspórolnak” az ügyes autókereskedők. Az APEH, valamint a Vám- és Pénzügyőrség egyébként a napokban irt alá együttműködési megállapodást az ehhez hasonló esetek feltárására. Az adóhivatal munkatársai rendszeresen figyelik a sajtóban megjelenő hirdetéseket, s ahol gyanús ajánlatra bukkannak, ott előbb-utóbb megjelenik egy adóellenőr. Különös figyelmet fordítanak az ingatlanértékesítéssel kapcsolatos hirdetésekre, valamint az olyan reklámokba, amelyekben „áfa-mentes” áron kínálják a portékát. Az újságcikkekben taglalt privatizációs botrányok körül is nagy biztonsággal feltételezhető némi adóügyi kihágás — mondta Minarik György. Kérdésünkre, hogy a segélyezett munkanélküliek ellenőrzésében, az azoknál képződő láthatatlan jövedelmek és a fekete munka feltárásában az APEH közreműködik-e, az elnök a következőt válaszolta: a rendkívüli aprómunkát, nagy körültekintést igénylő ellenőrzés, amely — mi vél ritkán bizonyítható a szabálytalanság — többnyire nem kecsegtet sikerrel, nem az adóhatóság feladata. Mindazonáltal még ebben az évben szándékoznak — több más „ötletük” megvalósítása mellett — vizsgálódásaikat erre a témakörre is kiterjeszteni. BÍB MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL ■BHBBÜ^HBI 1992- június 20., szombat