Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-19 / 144. szám
3 Kelet-Magyarország m Indianapolis (AP) — Basszista vizs- gálóbíró áldoza- ^ I tának tartja ma---------*— gát Mike Tyson volt profi ökölvívó világbajnok, aki először nyilatkozott azóta, hogy börtönbe került. Az interjút Ed Bradley, a CBS amerikai televíziós társaság riportere készítette még május 26-án, de szövegét csak azután lehetett nyilvánosságra hozni, amikor a nézők már láthatták az adást. A CBS az „utcai történetek” című sorozatában sugározta a riportot, ennek megfelelően Mike Tyson így kezdte nyilatkozatát: — Lorna Mae fia vagyok az Amboy utcából. Normális embernek érzem magam, legfeljebb kissé arrogánsnak és ezért kerültem bajba. Az emberek többségével szemben ugyanis én nagyon jó viszonyban vagyok önmagámmal, szinte szeretem azt a bohém fickót, akinek a bőrében élek. Az egykori világbajnok hevesen és kemény szavakkal fakadt ki vizsgálóbírója ellen: — Greg Garrisont fajgyűlölőnek tartom. Tudta rólam, hogy van pénzem, fiatal, fekete bőrű, nőtlen és magányos vagyok. Ezért vezette úgy a vizsgálatot, amelyből én csak bűnösként kerülhettem ki. Áldozatáról sincs jó véleménnyel : — Sosem tudtam mást mondani és most is csak megismétlem eddigi vallomásaimat. Desiree Washingtonnal nem erőszakoskodtam, ami köztünk történt, az teljesen önként vállalt dolog yólt. Még a sokat emlegetett július 19-e délutánján megbeszéltünk mindent és a szobában csak az történt, amiről szó volt. Később jöttem rá, hogy a hölgy csak azért kapta fel a vizet, mert miután mindent befejeztünk, túl fáradt voltam a hazakíséréséhez. Még az egy saroknyira parkoló limuzinjához sem vittem el. Ezért aztán alaposan meg is lepődtem, amikor mindenféle • rosszat vallott rólam. Tyson — aki nem hisz a fellebviteli tárgyalás sikerében — olykor összeütközésbe kerül a börtönőrökkel, mert azok rendszerint így bíztatják: — Nem lehet neked komoly lecke a WC-tisztítás, hiszen nem is olyan régen még húshegyekkel bántál el a ringben. Az exvilágbajnok úgy véli: amíg az agya működik és a vér kering az ereiben, addig bízik benne, hogy nem kell mind a .hat évet letöltenie. Néha azonban depresszióban szenved és különösen nehezére esik a korai felkelés. A riportot készítő Bradley is elmondta, hogy azt tanácsolták neki: keresse délután Tysönt, akkor könnyebben kapható az interjúra. Szülinapi meccs a 23-as suliban. Nyíregyháza (KM) — Második születésnapját ünnepelte a napokban a nyíregyházi Mombebe GyermekLab- darúgó Klub. Az ovifocisták játékkal köszöntötték az évfordulót, majd ajándékokat kaptak. Ezt megelőzően szombaton a fővárosban a Ferencváros hasonló korú csapataival mérkőztek, a következő eredményeikkel: HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE Mombebe ovisok—FTC 1. osztály 3:2. Gól: Szabó S. 3. Mombebe 1. osztály—FTC 1. osztály 2:1. Gól: Gárdonyi, Tóth (öngól). Mombebe 2. osztály—FTC 2. osztály 0:0. Labdarúgó-bajnokságok Hírek 0 Nyíregyháza (KM) — Ifjúságijára ak, megye: 1. osz- tály: Tiszaiok— ___J Sényő 0:2, Nagyecsed—Űjféhértó 2:2, Csen- ger—Nagykálló 2:14, Kótaj— Fehérgyarmat 3:2, Baktaló- rántháza—NYVSC II. 4:0, Zá- hogy—Kisléta 3:1, Nyírkárász—Ibrány 2:1, Nyírbátor —Tyúkod 14:0. A bajnokság végeredménye: Felnőttek, Fehérgyarmati 1. NYVSC II 30 24 4 2 146- 27 52 2. Fehérgy. 30 22 3 5 127- 35 47 3. Baktat. 30 21 3 6 83- 28 45 4. üjfehértó 30 17 7 6 82--31 41 5. Sényő 30 16 4 10 01- 53 36 6. Tiszáink 30 14 4 12 70- 50 32 7. Nagyk. 30 14 3 13 70- 73 31 8. Nagyecs. 30 13 5 12 63- 65 31 0. Záhony 30 14 1 15 64- 65 20 10. Kőtaj 30 13 2 15 72- 70 28 11. Ibrány 30 12 4 14 57 - 66 28 12. Nyfrk. 30 12 — 18 62- 02 24 13. Nylrb. 30 8 5 17 70- 80 21 14. Kisléta 30 7 4 10 33- 85 18 15. Tyúkod 30 4 1 25 32-131 0 16. Csenger 30 3 3 25 16-196 S I. osztály, végeredmény : 1. Jánkmajt. 26 22 2 2 74-26 46 2. Penyige 26 18 5 3 65-26 41 3. Tunyogm. 26 13 5 8 53-45 31 4. Szamoss. 26 12 5 0 61:40 29 5. Tisztab. 26 12 5 9 63-49 29 6. Túrricse 26 10 6 10 60-48 26 7. Milota 26 8 10 8 66-58 26 8. vámosor. 26 10 6 10 55-62 26 9. Nábrád 26 7 8 11 35-50 22 10. Nagyszek. 26 10 1 15 42-61 21 II. Panyola 26 7 6 13 46-71 20 12. Tiszák. 26 6 6 14 42-54 18 13. Csegöld 26 6 4 16 41-76 16 14. Gacsály 26 5 3 18 31-68 13 (Jánkmaj’tis osztályozót játszik a megyei II. osztályba kerülésért, amennyiben feljut, akkor Csegöld osztályozót játszik Szatmárcsekével a bennmaradásért, Gacsály kiesett.) 11. osztály: Nyírmada—Kál- mániháza 1:5, Tarpa—Nagy- cserkesz 12:1, Tiszaszalka— Kocsord 9:4, Nyih. Volán— Tuzsér 3:0, Fényeslitke—Vaja 4:1, Dombrád—Kemecse 2:0, Ajak—Vásárosnamény 3:2, Napkor—Enesencs 3:2. A bajnokság végeredménye: II. osztály: 1. Tuzsér 30 36 3 2 103- 15 54 2. Volán 30 22 4 4 110- 31 48 3. Vásárosn. 30 20 3 7 70- 30 43 4. Ajak 30 18 6 6 85- 44 42 5. Kálmánh. 30 17 3 10 70- 48 37 6. Napkor 30 14 2 14 59- 75 30 7. Enesencs 30 13 4 14 64- 56 28 8. Fényesl. 30 13 3 15 67- 75 27 0. Nagycs. 30 11 5 14 64- 05 27 10. Vaja 30 11 3 16 55- 71 25 11. Kocsord 30 10 3 17 17- 87 23 12. Tiszasz. 30 10 2 18 55- 74 22 13. Nyírmada 30 8 4 17 58- 89 22 14. Kemecse 30 7 6 17 41- 86 20 15. Tarpa 30 7 3 20 63-101 17 16. Dombrád 30 7 1 22 20-111 15 1. Tiszabecs 36 20 3 3 72-27 43 2. Sonkád 26 10 3 5 44-15 40 3. Sz.-cseke 26 15 4 7 64-39 34 4. Méhtelek 26 12 0 5 53-37 S3 5. O.-apáti 26 13 5 8 63-47 31 6. Sz.-újlak 26 13 4 9 «7-51 30 7. Gyügye 36 11 5 10 59-54 27 8. Nagyar 26 8 0 9 54-61 25 0. Kisar 26 0 7 10 45-56 25 10. Bozsály 28 8 4 14 51-75 20 11. Cégényd. 26 7 4 15 57-74 18 12. Kölese 26 5 7 14 30-30 17 13. Kőmőrfi 26 5 3 18 34-60 13 14. Palád SE 26 3 2 21 41-00 8 (Tiszabecs és Sonkád feljutott, amennyiben az I. osz- itályból Jánkmaj'tis feljebb lép, Szatmárcseke osztályozót játszik Csegölddel az I. osztályba kerülésért.) Ha július, akkor Nagydobos Nyíregyháza (KM) — Hamarosan a technikai sportok, pontosabban az aútókrossz és a ralíkrossz fellegvára lesz Nagydobos. Sőt, a dobosi kínálat tovább bővült, hiszen nemrégiben a Nyíregyházi Autó Motor Gokart SE go- kartosai ajándékkal kedveskedtek a Kraszna-partiak- nak. Gokartos bemutatót tartottak az iskola betonpályáján, és a srácok nagy örömére egy gokartot ajándékként ott is hagytak. Egyelőre gokartpályát nem terveznek, de július 4-én nagy versenyt rendeznek a dobosiak. Az előkészületekről és a kínálatról Balogh József polgármester számolt be. — Ilyen még nem voLt — kezdte lelkesen. Július első szombatján egy napon rali- krossz és aútókrossz bajnoki futamokat rendezünk. A versenykiírást már elküldtük az egyesületeknek, hamarosan érkeznek majd a nevezések. Nem kis dolog két legyet ütni egy csapásra, hiszen Nagydoboson kívül csak Cserénfán lehet mindkét szakág versenyeit megrendezni. Április végén itt jártak a szakág képviselői, megvizsgálták a pályát, mi pedig elvégeztük a szükséges módosításokat. Remélhetőleg nagy sikere lesz a különös programnak. Most már esélyesek a svédek Németország—Hollandia 1:3 FÁK—Skócia Q:3 ÖKÖLVÍVÁS: A Nyíregyházán élő, és edző Nagy Lajos újabb profi mérkőzést játszik a hét végén. Pénteken este Olaszországban az olasz Li Greci ellen lép szo- rítóba a hatmenetes mécsesén. LABDARÜGÁS. Vasárnap délután jótékonysági mérkőzés lesz Mándokon. A helyi öregfiúk a tuzsériakkal játszanak, a bevételt a közelmúltban elhunyt Bódi László családjának ajánlják fel. A környéken mindenki által csak „Bubunak” ismert focista tizenhat évig játszott a mándoki színekben. ÜSZÁS: A megyei szövetség az idén is beindítja az Üsszon az egészségéért! akciót. A hét végén csak a sóstói uszodában teljesíthetik a 14 év alattiak a 25, az idősebbek az 50 métert, ám hamarosan a megye valameny- nyi strandján lesz erre lehetőség. A célba érők tombolát kapnak, minden akción 5—5 trikót sorsolnak, augusztus végén pedig egy külön sorsoláson ilyen díjakat lehet nyerni: színes tévé, videole- játszó, music center, magnó. ASZTALITENISZ: A Máriapóoson rendezett Garai Old Boy verseny győztesei, férfi 40—50 év: Tóth László. 50—60 év: Kádár Sándor. 60 ^70 év: Varga András. 70 év felett: Végső János. Nők: Tóth Béláné. Férfi páros: Csekö S.—Csatári. ATLÉTIKA: Ficsor Józse f, az NYVSC diszkoszvetője szerdán az Üjpest nemzetközi versenyén nagyot javított legutóbbi eredményén. Az olimpiai szintért küzdő versenyző 60,58 méterrel a negyedik helyen végzett. DIÁKSPORT. A napokban Csillebércen rendezték a Kenguru Olimpiai diákverseny országos döntőjét. A megyei versenyekről a nagydobosi iskola tanulói jutottak be, a fiúk a hatodik, a lányok a hetedik helyen végeztek. Az egyéni versenyben Ferenczi László egy második, Kovács József és Lo- sonczi Erika egy-egy harmadik helyet értek el. Stockholm, Norrköping, Göteborg (MTI) — Szerda este kétszer 90 perc keretében eldőlt, hogy az I. csoportból Svédország és Dánia futball- válogatottja biztosította helyét az elődöntőben a 9. Európa-bajnokságon. A 90 perc „párhuzamosan” futott, és az összesen hat gól (a svédek 2:l-re verték a VB-ne- gyedik angolokat, Dánia pedig ugyanígy végzett az 1984-es Európa-bajnok franciákkal) időbeni megoszlása alapján egyes játékszakaszokban az angolok és franciák álltak továbbjutásra. A lényeg azonban a végeredmény, s ez a kontinens- bajnokságok történetében először finalista svédek, illetve a Kis-Jugoszlávia helyére az utolsó pillanatban behívott dánoknak kedvezett lm« a visszhangok: Tommy Svensson, a svédek szövetségi kapitánya: — Nagyon bíztam a csapatban. Európa most már láthatja, hogy nemcsak jégkorongban van ütőképes együttese országunknak. Olyan támadójátékkal leptük meg 0:1 után és az ijedelem első félidejét követően Angliát, amire nem tudott hatásos választ „megfogalmazni”. A helyzet most már változott. Ha eddig azt állítottam, a mieink nem esélyesek, akkor hadd jelentsem ki: akárkivel is mérkőzünk az elődöntőben, a miénk a több esély! Graham Taylor angol szövetségi kapitány: — Nemcsak ez a mérkőzés, de a korábbi kettő is bizonyította, hogy válogatottam stílusválsággal küszködik. A hagyományos brit stílust sérülések miatt nem mertük játszani. Az úgynevezett kontinentális megoldások viszont ner# jellemeznek még bennünket. Mindkettővel próbálkoztunk, de egyik sem ment igazán. Ez volt a halálos csapda csapatom számára. Miért cseréltem le Linekert? Mert olyan embert akartam pályára küldeni, aki képes tartani a labdát a svéd térfélen. Svédország egyszeriben esélyessé ié- pett elő. Csodálnám, ha nem nyerné meg az EB-t. S ezt nem azért mondom, hogy ud- variaskodjak, ez tény. A dánok mestere, Richard Möller Nielsen meglehetősen visszafogottan formált véleményt: — A „semmiből” jött elő csapatom. Áldom a szerencsémet, hogy becseréltem Elstrupot a hajrára. Lars Eistrup, a második, győzelmet jelentő dán gól szerzője: — Életem legfontosabb gólja volt. Amikor hálót ért a labdám, tudtam, ez győztes találat! A dánok egyébként hirtelen bajba kerültek. Nem számoltak azzal, hogy továbbjutnak, így nem is rendeltek maguknak szállást Göteborgban, ahol 22-én az elődöntőben érdekeltek. A vicces kedvű dánok közül Peter Schmeichel kapus a győzelem legfőbb okaként ezt jelölte meg nyilatkozatában : — Szerda délelőtt nagyszerű színvonalú minigolf- partit vívtunk az edzőtáborban. A futballról egy szót sem ejtettünk. És ízlett az ebéd is ... Hasonló humoros szemlélet persze nem jellemezte Michel Piatini francia szövetségi kapitányt. — Veretlenül jutottunk a döntőbe, sőt, még pontot sem veszítettünk. Ezután igazi csalódás, hogy két ponttal kiestünk. Nézzék meg a játékosaimat, ott zokognak az öltözőben. Mindhárom mérkőzésen 25—25 percen keresztül játszottunk. A többi: nagy nulla. így nem lehet eredményesen szerepelni. Hírügynökségek emlékeztettek arra, hogy az arany- labdás Jean-Pierre Papin — két gólja ellenére — szinte „sehol sem volt” ezen a kontinensbajnokságon, a Papin— Cantona ékpáros pedig igencsak feledhető produktummal rukkolt elő. Ha az egyáltalán produktum volt — értékelt az AP szakírója. Újabb balhék A szerdán angol vereséggel végződött svéd—angol mérkőzés után újabb rendbontásra került sor a svéd fővárosban. A stockholmi rendőrség már előre felkészült a várható összecsapásokra, hiszen Norrköpingből 1800 rendőr érkezett erősítésként. A mérkőzésen 4700 angol drukker volt jelen, többen viszont a stadion körül álldogáltak, mert nem voltak hajlandók kifizetni a 175 dolláros feketepiaci jegyárat. A hazai és angol szurkolók a mérkőzés alatt szópárbajokkal hecceitek egymást. A stadionban egy angolt őrizetbe vettek, mert üvegpoharakat dobált a büfében. Egy másikat szintén letartóztattak, mivel annyira ittas volt, hogy beleesett a kávézó kirakatába. A mérkőzés lefújása után a svéd és angol szurkolók együtt özönlöttek ki a stadionból, és üvegpalackokkal dobálták meg egymást. A rendőrség azonnal közbeavatkozott, és 25 személyt őrizetbe vett. Mint azt Anika Johnsson, Solna kerület rendrőségi szóvivőnője elmondta, kilenc letartóztatott nemzetiségét még nem sikerült megállapítani. Ellenük az a vád, hogy mérhetetlenül alkoholos állapotban botrányt okoztak. További 13 embert a rendőrséggel szemben tanúsított fenyegető fellépés miatt vonnak felelősségre, két angolt pedig testi sértés, vádjával tartanak őrizetben. A szóvivöasszony szerint a kerület viszonylag jól „megúszta” az összecsapásokat. Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Olvasószerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza. Tervezőszerkesztők: Csonka Zsolt, Sipos Béla. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB) 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Postafiókszá- mok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő)' 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Görbedi László mb. igazgató. Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: (06-52) 12-111. Igazgató: dr, Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőnél és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 249 forint, negyedévre 747 forint, fél évre 1494 forint, egy évre 2988 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 9,90 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Indexszám: 25059 HU ISSN 0133-2058. ____ ,_________: , . SPORT 1992. június 19., péntek Második szülinap Tyson beszél, de nem változik Ä -?A BÖLCS - SZATM Á P B’ PEG I FÜGGETLEN NAPILAPJA 8 -J * * ÍJj.0\Sn