Kelet-Magyarország, 1992. június (52. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-20 / 145. szám

2. oldal Szerelmes Mákok 2. oldal Kis lépésekkel naggyá lenni 3. oldal Fura szemérem Vége a tanévnek, hazak öltözködnek a kollégisták. Ké­pűnk a nyíregyházi Egészségügyi Szakközépiskolánál készült. Béig rád i'ammmm Nyugati diplomaták és katonai szakértőik szerint miközben a világ a szerbek által ostromolt Szarajevóra tekint, a horvátok lopako­dó offenzívája azzal a ve­széllyel fenyeget, hogy is­mét kitörhetnek a harcok Horvátországban. Ezt álla­pította meg péntek délutá­ni elemzésében a Reuter. New York mmmm A Biztonsági Tanács né­mileg enyhített a Jugo­szlávia ellen elrendelt ke­reskedelmi embargón, s a gyógyszer- és élelmiszer- szállításokon felül engedé­lyezett más, humanitárius jellegű segélyszállítmányo­kat is Szerbiának és Monte^ negrónak. A módosítást a Reuter szerint a korábbi megfogalmazás merevsége tette szükségessé. Washington w Az Egyesült Államok le­mondott arról a követelé­séről, hogy Oroszország 30 millió dollár kárpótlást fi­zessen az amerikaiak új moszkvai nagykövetségé­nek „korlátozott használ­hatósága” miatt. A KGB ugyanis az építkezés során lehallgató berendezéseket helyezett el az épületben. Az egyezség szerint Orosz­ország telket biztosít ame­rikai partnerének új épü­let felépítéséhez, továbbá különböző kedvezménye­ket nyújt összesen 45 mil­lió dollár értékben. Ankara mmh Hatályon kívül helyezte a török parlament pénte­ken azt az 1981-es tör­vényt, amely betiltotta a politikai pártok működé­sét Az 1980-ban katonai puccsál hatalomra jutott rezsim rendelete illegali­tásba kényszerítette a pár­tokat, s így azok kénytele­nek voltak megváltoztatni elnevezésüket és lecserélni vezetőiket. SlÓfia Továbbra is Bulgária leg­nagyobb taglétszámú pártja az ellenzéki Szocialista Párt, jóllehet az utóbbi egy év alatt 11,1 százalékkal csökkent a párt tagjainak száma. Június 15-én 437 ezer tagja volt a pártnak. Kultúra Budapest (MTI) — Tizen­egyedik alkalommal rende­zik meg a zene ünnepét jú­nius 21-én vasárnap, im­máron 65 országban, így hazánkban is. Az egész na­pos programban a zene minden műfaja megszólal. A rendezvényeken hivatá­sos és amatőregyüttesek, előadók egyaránt fellépnek. A budapesti események két Nem kell fizetni Ezentúl a Társadalombiz­tosítás terhére térítésmen­tesen vehető igénybe a há­ziorvosi ellátáson belüli szakápolás, egyes fogorvo­si alapellátások, továbbá a szülészeti ellátáshoz so­rolható egyes szolgáltatá­sok: így a család- és nő­védelmi, valamint geneti­kai tanácsadások, az ehhez szükséges diagnosztikai vizsgálatok. (Részletek a 4. oldalon.) Orbán marad Orbán Viktor marad újabb egy évre, mandátuma lejártáig, a Fiatal Demok­raták Szövetsége parlamen­ti frakciójának vezetője. A testület 19 igen szavazattal, és 1 tartózkodás mellett szavazott újra bizalmat a frakcióvezetőnek, pénteki szilvásváradi évadzáró ülé­sén. Lassan nowmsmm A KSH adatai alapján az elmúlt hónapok árindexé­nek alakulása szerint az infláció növekedése lassul: az idei öt hónapot tekintve havi 1,4 százalék, szemben a tavalyi 2,4 százalékkal. Az árak idén áprilisig 3,6 százalékkal növekedtek a múlt év végéhez képest, amely a jelzett éves 20—25 százalékos inflációs sávon belül maradást valószínűsít. Tulajdonosok A Munkavállalói Résztu­lajdonosi Program több ve­szélyt is rejt magában, mi­vel konzerválhatja a rossz struktúrát, s egyben tarthat olyan céget, amely részek­re bontva életképesebb. Nem ez az igazi megoldás a munkanélküliség kiküszö­bölésére sem és mindenütt már csak azért sem lehet elterjeszteni, mert ahol mindenki tulajdonos, ott senki sem az. Az új techni­ka bevezetése jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy kialakuljon egy új tulajdo­nosi réteg. Lottószámok 10, 46, 59; 63, 81 öttalálatos szelvény nincs, az átvitt nyeremény- összeg 31 406 313 forint. központi helyszíne a város­háza és a Francia Intézet. Az elöljáróság épületében hangversenyt ad a Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főisko­la triója és az ELTE ének­kara. A Francia Intézetben nyitott színpad lesz, amely­nek mottója: gyertek hang­szereitekkel. Az esti kon­certen fellép a Budapest Ragtime Band és a Paler­mo Boogie Gang. Még nem jön a meggy A köszméte már leköszönt Nyíregyháza (KM — G. B.) — Még mindig nem szoktuk meg, hogy versenyhelyzet van a gyümölcsfelvásárlás­ban. A most befejeződő kösz­méteszezon utózőngéi között többféle véleménnyel talál­kozhatok. Akár a termelők, akár a felvásárlók között ér­deklődünk, vannak olyanok, akik elégedettek, és vannak, akik még mindig dühönge- nek. Az előbbi csoportba tarto­zók azért, mert viszonylag jó áron adták le a zöld bogyó­kat, illetve olcsón vásárol­tak, vagy drágábban ugyan, de még mindig tisztes ha­szonnal túladva az árun. Az utóbbi csoport tagjai között találjuk a szezon elején ol­csóbban, huszonhat forint kö­rüli árért köszmétéjüket le­adó termelőket és a napok alatt kialakult, s a harminc­kilenc forintos árat is elérő felvásárlási versenyből vesz­tesen kikerülő felvásárló cé­geket. — Bár tavalyhoz képest kevesebb nagy felvásárló szervezet van a piacon, több kisvállalkozó kapott, kisebb tételek felvásárlására megbí­zást tőlük — jellemezte kéré­sünkre az elmúlt napok hely­zetét Árva Sándor, a Nyír­egyházi ÁFÉSZ felvásárlási osztályvezető-helyettese — így fordulhatott elő olyan fura helyzet is, hogy a szüret idején a termőkörzetekben egymástól öt méterre tele­pedtek le a felvásárlók és egymás áraira ígérgettek rá. Nem tagadom, elvileg jó ez a verseny, ám az igazi játék- szabályait még tanulnia kell a résztvevőknek. Elsősorban a termelő az, aki jól jár a felvásárlók egy­mással való konkurálásával. Ám nem szabad elkesered­nie sem, ha később, miután már saját termését leadta, magasabb árakkal találko­zik. Az ideges kapkodás rossz tanácsadó. Elég ha fel­idézzük a tavalyi meggysze­Á munkanélküliséget tanulmányozzák Görög vendégek Nyíregyházán Nyíregyháza (KM) — Négy évre szóló magyar—görög ál­lamközi szerződés keretében Nyíregyházára látogatott teg­nap a Miniszterelnöki Hiva­tal Hjúsági Titkárságának vendégeként Baka Alexand­ra, az ottani Munkaügyi Mi­nisztérium pályaválasztási főosztályvezetője, Boka Athi- na és Tavulari Maria, a gö­rög oktatásügyi minisztéri­umhoz tartozó ifjúsági ál­lamtitkárság munkatársa. Azzal a céllal töltenek egy hetet hazánkban, hogy tanul­mányozzák a munkanélküli­séget. Különösen érdekli őket a fiatalok és a nők foglal­koztatása, munkaerőpiaci helyzete. Szeretnék felhasz­nálni a nálunk tapasztalta­kat, szorgalmazni a további közös programokat, a kap­csolatok kiterjesztését. Délelőtt ellátogattak az Egészségügyi Szakközépis­kolába, ahol kitűnő benyo­másokat szereztek az oktatás színvonaláról és tájékozód­tak a végzősök elhelyezkedé­si lehetőségeiről. Utána mun­kaebéden vettek részt dr. Endreiig Ildikóval, majd megismerkedtek a megyei munkaügyi központ és az át­képző központ tevékenysé­gével. Ügy vélték, hogy bár más a két ország gazdasági szerkezete, mégis vannak közös nevezők a munkanél­küliség témakörében, ök, mint közös piaci tagország. keretutasításokat kapnak, melyekben jelentőségének megielelö helye van a mun­kanélküli iiatalok problema­tikájának, szabályozzák az átképzést, a pályamódosítást segítő oktatási programok megalkotását, ősszel magyar szakembereket várnak szak­mai viszontlátogatásra Gö­rögországba. zon kezdetét, amikor sokan megszédülve a kezdetben kí­nált viszonylag jó ártól, be sem várva a megfelelő érést, „{élkészen” szedték le a gyümölcsöt. A világpiaci hí­rek ismeretében egy dolog biztosan kijelenthető: idén közel sem lesz olyan — vall­juk be irreális — ára a meggynek, mint az elmúlt esztendőben volt. Amint hír­lik, éppen a jugoszláv meggy bizonytalan volta miatt elad­ható lesz az idei jó termé­sünk, de a meghatározó ex­portkötések a harminctól negyvenöt forintos felvásár­lási árakat teszik csak le­hetővé. vélekedik több szak­ember. Jönnek, mennek, mérnek Nyíregyháza (KM — TZ) — Százhatvan budapesti egye­temista kapott névre szóló igazolást Nyíregyháza város önkormányzatától, amely fel­hatalmazza őket arra, hogy a belváros és a Huszár-telep városképileg jelentős épü­leteinél méréseket végezze­nek. A fiatalok a Budapesti Mű­szaki Egyetem Építészmér­nöki Karán szeretnének dip­lomát szerezni, ehhez szük­séges ez a szakmai gyakor­lat. Ám a műemlékek műsza­ki felmérése az önkormány­zat számára is fontos, hisz a város egészét, vagy bármely részét érintő változásnál fi­gyelembe tudják venni. A hallgatók úgynevezett alap- térképezéseket és homlokza­ti rajzokat készítenek. Mun­kájukat június 29-én kez­dik, s előreláthatólag július 10-ig maradnak. Veres Ist­ván, a város főépítésze sze­retné, ha mindenhol támo­gatásra találnának. Szépüli kiskörút Szépen bontakozik a körvonala annak az új épületnek, amely Nyír­egyházán a Vay Adám krt. és út sarkán épül az OTP-ingatlam Rt. beru­házásában. KLEK EMIL FELVÉTELE ■ XLIX. évfolyam, 145. szám ABA: »JH FORINT 1992. június 20., szombat

Next

/
Oldalképek
Tartalom