Kelet-Magyarország, 1992. május (52. évfolyam, 105-127. szám)

1992-05-09 / 109. szám

6_ft ‘Xdet-íMaflijarorszóifl fiétvéfli mettéljfete 1992. május 9. Bizonytalan portré Kállai János Ä egyetemi-főiskolai felvételik első ku­darcát még csak- ; csak túléli a pró­bálkozók többsé­ge. Ha nem is kézlegyintéssel, de az újabb megméretés le­hetőségére gondolva vág neki egy újabb tortúrának a követ­kező évben. A krach akkor üt be, amikor... De, hisz sejtik: amikor ismét elutasítják! Egyre többen kóvályognak mostanában az említett okok miatt. Ők azok a fiatalok, akik többszöri pofonokon vannak már túl. Négy-öt éve érettsé­giztek, és azóta kísérleteztek már szinte mindennel, ami közelebb vihetné őket az áhí­tott egyetemi-főiskolai világ­hoz. De a kapuk csak nem akarnak megnyílni előttük. Ke­resik az okokat: a társadalom­ban, a szülőkben, az iskolák­ban és magukban. Emésztőd­nek, s a kevésbé tűrőképesek szép csöndben felőrlődnek szellemileg és fizikailag a vá­rakozásban. Ül előttem a kortalan lány. Húsz-huszonöt? Megmondha- tatlan. Fiatal, de öregesen feszült. Nyugtalan ujjmorzsol- gatásait csak akkor hagyja abba, amikor belesodródunk egyéni kálváriájának felidézé­sébe. Háromszor felvételizett, három különböző irányba. Közben — mint mondja — dolgozott. Számára csaknem teljesen idegen, ismeretlen helyeken és közegben. És mi van most? Munkanél­küli-segély és tanfolyamok, újabb elképzelések, hátha a kurzusok papírjaival sikerül majd elhelyezkedni valahol. De még mindig sok az egész­ben a bizonytalanság, a ta­nácstalanság kapkodása. Magát is okolja. Túlérzé­kenységről, akarathiányról, a megkezdett dolgok nyitva ha­gyásáról beszél, önértékelé­sének esetleges zavarairól. És valami azt sejteti, még mindig nem mondott le telje­sen az egyetemről. Csakhát, az évek közben vele és fölötte is telnek, és a siker... (szinte ki sem meri mondani ezt a szót), bizony nehezen akar megszületni. — Befejezni, most már vég­legessé tenni valamit, amit el­kezdtem, jelenleg ez a célom — fogalmazza meg búcsú­zóul. Amikor becsukja maga mögött az ajtót, valamivel keményebb a koppanás, mint máskor. Elkezdődött mégis valami más...? Számítógép a nyeremény A RutinSoft Számítástech­nikai Kft. és a Kelet-Magyar- ország szerkesztősége szá­mítástechnikai versenyt hirde­tett a számítástechnika iránt érdeklődőknek. A versenybe bármikor be lehet kapcsolód­ni, mivel az egyes fordulókban elért pontszámokat a felada­tok készítői összeadják, s a legtöbb pontszámot elért ver­senyző nyeri a RutinSoft Kft. fődíját, egy IBM PC/AT szá­mítógépet. A programozási feladatok megoldását IBM PC-n futtat­ható formátumú fiiéban, flop- pyn kell beküldeni. A beküldött megoldások tartalmazzák a megoldó nevét, címét, életko­rát, telefonszámát, a program futtatási tudnivalóit. A bekül­dött lemezeket a 4. forduló után visszaküldik. A II. forduló beküldési határ­ideje: május 16. Cím: Rutin­Soft Számítástechnikai Kft., Nyíregyháza, Pf. 236., 4401. II. forduló: Készítsetek egy olyan játékot, amelyet ketten játszhatnak egyszerre egy­más ellen. Mind a kettő egy- egy figurát irányít a képer­nyőn. A bábuk le-fel-jobbra- balra tudnak fordulni, s az utoljára beállt irányba halad­nak úgy, hogy nyomot hagy­nak. Az a játékos veszt, aki hamarabb ütközik a pálya fa­lával, az ellenfél bábujával vagy saját, illetve társa nyom­vonalával. A mérkőzés 12 játszmából áll. A program tud­jon három különböző fokozatú pályát adni, amelyeket a játé­kosok maguk tudnak kiválasz­tani, a bábuk is 3 sebességi fokozattal menjenek. A képer­nyő mutassa a pillanatnyi ál­lást és a billentyuvezérlést. Szegénység — svéd szemmel Nyíregyháza (KM — Sz. J.) — Skandinávia messze van, ritkán vetődnek onnan erre­felé. Az elmúlt hónapban két svéd egyetemista ven­dége volt Nyíregyházának. Ingrid Paulsson és Yvonne Jagenstedt Stockholm kör­nyékéről érkeztek, népfőis­kolái oktatás keretében fo­tózást tanulnak. Tavaly Gö­rögországban jártak, ott ta­lálkoztak cigányokkal, sike­rült közelebbről megismer­kedniük ezzel az etnikum­mal. Nyelvi nehézségek miatt nehezen tudtak velük kontak­tust teremteni, ennek ellenére igen megkedvelték őket. Úgy döntöttek, hogy öthetes gya­korlatukat Magyarországon töltik, itt készítik el a vizsgafo­tókat, melyből odahaza kiállí­tást fognak rendezni. Budapesten egy újságíró ajánlotta nekik, hogy jöjjenek Szabolcsba. Munkájuk tere­péül Gávavencsellőt válasz­tották. — Miért éppen ezt a telepü­lést néztétek ki, hiszen van­nak a megyében tipikusan ci­gányfalvak is? — A munkánk során na­gyon fontosnak tartjuk azt, hogy mélyen megismerjük az embereket, hogy ők is köze­lebbi kapcsolatba kerüljenek velünk, ezért nem is terveztük a vándorlást. Ha a kapcsola­tunk nem felszínes) sokkal őszintébbenJ viselkednek.; Itt már otthon érezzük magun­kat. Fogunk menni Szegedre is, de ide még visszajövünk. — Svédország tudvalevőleg nehezen tűri az idegeneket. Hogyan élnek — ha vannak — ott a cigányok? A szociofotósok — A nyolcmilliós Svédor­szágban összesen nyolcezer cigányt tartanak nyilván. Ná­lunk nagyvárosokban élnek, tömbházakban laknak, nin­csenek elkülönítve. A telepek teljesen ismeretlenek. Nálunk is létezik faji előítélet, a cigá­nyok nálunk is nehezebben élnek, mint a svédek, bár van­nak jogaik, több problémával kell szembenézniük. Cigány­nak Svédországban is nehéz lenni... — Itt, Nyíregyházán — nem mintha nem lőtt volna más le­hetőségetek — a Segítőház­ban laktok. Ti, mint egy szo­ciálpolitikai mintaország ál­lampolgárai, hogyan ítélitek meg a szegénységet? — Svédországban is egyre nő a munkanélküliség. Létezik a hajléktalanok fogalma is, bár ha valaki nem akar kifejezet­ten önszántából csőlakó lenni, akkor kisebb a valószínűsége annak, hogy nem marad fedél a feje felett. Az alkoholistákból és a bevándorlókból kerül ki ez a réteg. A segítőház ná­lunk is ismert intézmény. Mife­lénk mindenkinek van lakása. Ha munkanélküli lesz az illető, akkor kap szociális segélyt, amiből ki tudja fizetni a ház­bérletet és a rezsit. Szerin­tünk, mi eddig a cigányok kö­zül is az átlagot láttuk. Láttunk olyat, aki földes házban él... ennek ellenére erőseknek látszanak ezek az emberek, talán a nagy család tartja őket össze, no és büszkék. — Svédországban nagyon magas az életszínvonal, bár a szegénység ismert állapot. A könnyű élet megváltoztatja az HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE embereket. Az a benyomá­sunk, hogy a magyarok között nagyobb a szegénység és az életkörülményekbeni különb­ség, mint Svédországban a svédek között. Úgy látjuk, hogy itt az emberek mindent meg akarnak tenni egymá­sért, de az államnak nincs elég pénze, hogy azt csinálja, amit akar. Az emberek min­denhol emberek, szinte mind­egy, hogy svéd-e valaki vagy magyar, cigány-e vagy ameri­kai. Belül nincsenek különbsé­gek. Azok az embercsopor­tokban, a társadalmakban, a politikában bújnak meg. Nem is az a baj, hogy a különböző etnikumú, nációjú emberek nem szeretik egymást, sok­szor félnek egymástól, hanem az a baj, amiből az ered: hogy nem ismerjük egymást. Húsz év múlva Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — Ezen a szombaton rég elfelejtett képek villantak fel képzelet­beli képernyőinken. Sötétkék szoknyában, fehér blúzban, mellényben jártuk végig akkor az alma mater, a Kölcsey Fe­renc Gimnázium iskolaszagú tantermeit. Elköszöntünk. De ki gondolt komolyan az elvá­lásra? Világmegváltó terveink első lépéseként egyetemeket, főiskolákat céloztunk meg, és azt a bizonyos nagybetűs éle­tet tinédzsertürelmetlenséggel sürgettük. Eljött. Húsz év után jártuk körbe az iskolát. Milyen kicsi ez a tornaterem, ahol egyet­len órán sikerült három egyest is beszedni Katinak. Ez a Kölcsey-szobor, ugye nem volt itt a sarokban? Csak em­lékeznénk rá. És a tablók fenn a folyosókon? Hátul eldugva bukkanunk a sajátunkra. Egyik arc ma is ugyanaz, a másikra finom barázdát rajzolt a két évtized. Meglett család­anyák és apák keresik a régi önmagukat a fényképen. Amely nem udvarias és nem hazudik, hanem emléket állít a múló időnek. Igaz volt ak­kor, de mit mutatna ma, ha egy képzeletbeli tükör elé áll­nánk, és képesek lennénk összevetni a tegnapi álmot a mai status quóval? Az oldalt összeállította: Szőke Judit Borítékoltuk egymás elől is titkolt terveinket még az érett­ségi előtt, s most nyíltan fel­tettük magunknak a kérdést. Kinek sikerült? A legcsino- sabb lány stewardessnek ké­szült, ma vegyész. A sportoló ma tehetséges teniszező gyermekére büszke. A kandi­dátusjelölt eltemetett színészi álmait csöppnyi lányában látja életre kelni. Az önmagát meg­előző, még érettségi előtt há­zasságot kötő, majd elváló osztálytársnőnk tizenhét éves lányát óvja az elsietett frigytől. Aki vargabetűvel szerzett dip­lomát, ma is sajnálja, hogy nem rögtön felvételizett az egyetemre. Kicsiket és na­gyobbakat nevelnek, taníta­nak jó páran, ám a katedra mellett az átképzésen, nyugati nyelvtanuláson kénytelenek gondolkodni. A közgazdász, akinek másfél évtizede a mar­keting végzettséget sem írták az oklevelébe, mert az snassz volt, jó döntések sorozatával és a véletlen szerencsének is köszönhetően, sikeres üzlet­ember, cégtulajdonos. Akit ki lehetett volna kergetni a világ­ból egy fizikai képlettel, hosz- szú évek óta megbecsült műszerésze a határőrségnek. Az asszisztens pályára vágyó lány magánpatikus. Húsz év múlva, a vándor megpihen. Egy röpke pillanat­ra szembesültünk önmagunk­kal. Ezt akartuk? Ilyen felnőtt­képre vágytunk? Még nem késő. Álmaink pályáját jócs­kán kitapostuk, a helyünket megtaláltuk (?!). A hitet meg­tartottuk. Élő blues-történelem A Sóstón kellene egy nagy kocsmaopera Kállai János Amikor színpadra léptek, kis zavarodottság volt érezhető az egyik legrutinosabb kon­certező zenekarunk, a Hobo Blues Band soraiban. Földes valami rászervezéses buliról beszélt, valami plakátot muta­tott és magyarázott, majd né­hány átvezető mondat és Tát­rái beletépett a hathúrosba. Aztán el is felejtettük az aprócska malőrt, és már csak a blues volt a fontos. Az a nemzetközivé lett zene, amit lehet imádni vagy utálni, csak figyelmen kívül hagyni nem. — A zenétekben, a szöve­geitekben benne van a blues százéves története. A beat irodalom: Kerouack, Gins­berg, Gregory Corso — az üvöltésnemzedék. És beszű­rődnek a magyar irodalom, a hungarock epizódjai. Ki tudja ezt követni? Kiknek játszói­tok? Egyáltalán: értenek tite­ket a lent ülők? — A közönséget sohasem szabad hülyére venni — mondja a Góliát-frontember még kissé leizzadva a kétórás show után. — Mi mindig abból indulunk ki, hogy értenek min­ket. Ha nem is minden rezdü­lést, de a szándékainkat, az indulatainkat, hogy a sok bo­hóckodás, a pantomim, a tánc és az álarcok ellené­re mi komoly dolgokról éne­kelünk, beszé­lünk. Ezért bosszantó, ha a legkülönbö­zőbb módon betartanak, hol nekünk, hol a közönségnek. De amikor a színpadra lé­pünk, már csak egymásra figyelünk, no meg a reagálá­sokra. — Többször is — érezhető iróniával — mondtad a nyíregyházi bulin: ez az évad I eg rohad- tabb koncertje. Most, hogy utána vagyunk, mi a véleményed? — Nagyon jól vették a lapot a srácok. Nem hízelgéskép­pen mondom. Ezért sikerült végigimprovizálnunk a két órát. Mert impróztunk rende­sen, úgy hetven-nyolcvan százalékban, nem is emlék­szem pontosan, miket szöve­geltem. Ezt persze csak akkor lehet, ha a közönség nem az orrát piszkálja. Akkor be me­rünk dobni olyan számokat, amiket egyébként ritkán ját­szunk. — A blues nyomában-ra gondolsz? Mert számomra ez volt a legfelkavaróbb — Igen, például ez kifeje­zetten agymunkát igényel. Hosszú, 14—15 perc. Kell hozzá, hogy nagyképűen mondjam bluesológiai isme­ret. Ezért mondtam, hogy aki unja, menjen ki sörözni vagy cigizni. Erre bejöttek még vagy ötvenen. Hát ezért cikiz­tem én azzal a legrosszabb koncert dologgal. — Azt hiszem, ez aztán végképp nem generációs zene. Ebből nem lehet kiöre­gedni. B. B. King, John Lee Hooker... Még dolgoznak. Meg aztán itt is ültek szép számmal váltig homlokúak tar- kóranyírt szegesekkel, szu­perminis tinikkel. Ezért volt döbbenetes hatású a végén a József Attila vers, és még in­kább a pisszenéstelen csönd. El fogtok jönni ezzel a másik műsorral hozzánk? — Ez most már biztos. Má­jusban itt leszünk és legyetek itt ti is! Még többen. Szerettük volna megadni ennek a mód­ját, amúgy hobósan, a szín­házban, teljes fegyverzetben, de hát ha nem, nem. Itt, a művközpontban ugyanolyan jók leszünk. Aztán egyszer valahol a szabadban, mondjuk a Sóstón kellene egy nagy kocsmaoperát rendezni. Az lenne az igazi. Ott aztán szól­hatna a Sóstó blues. Akár reggelig, ha ti is akarnátok. SZEKERES TIBOR FELVÉTELE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom