Kelet-Magyarország, 1992. május (52. évfolyam, 105-127. szám)

1992-05-09 / 109. szám

1992. május 9.

Rányílni a valóságra

Jalogh József

A

z utóbbi idők leghevesebb vitája az egyházi iskolák léte ■agy nem léte körül bonta- ;ozott ki. A nevelésben, ok- atásban sok évszázados lagyománnyal rendelkező igyház érthetően szeretné isszavenni legalább kis há- lyadát az iskolai oktatásban ■állalt korábbi szerepének, s irthetően ragaszkodik — átva a művelődés pluralista allegét — az iskolarendszer iluralizmusának elvéhez, a ;ülönböző iskolai szerveze- ek egyidejű létezéséhez, logy a fiatalok kialakítsák nagukban az értékelésnek izon kritériumait, amelyek sgy sajátos világfelfogáson ilapszanak.

Egy kis füzetecske látott lemrég napvilágot a Katoli- ;us Nevelés Kongregációjá- lak kiadásában, amelyben ordítója, Jeleníts István, a Magyar Piarista Rendtarto- nány főnöke mindenekelőtt irra keres választ, mik a fel- idatai az iskolának, egyálta- án mi az iskola. A választ lyoniban meg is adja: hely, ihol a műveltség módsze- es és kritikus elsajátítása iltal kiformálódik a teljes imber. Az iskola, amely lem valósítja meg ezt a feladatát, előregyártott gondol- ;odási elemeket kínál fel, ipp ez által lesz akadálya innak, hogy diákjainak sze- nélyisége kifejlődjék.

Az iskolának szembesítene kell saját nevelési prop- amját, annak tartalmait es nódszereit azzal a világné- :ettel, amelyből táplálkozik, ; amelytől minden függ az skolában. Elkerülhetetlen ehát, hogy az iskola burkol- an vagy kifejezetten vala- nely határozott világnézetre íivatkozzék, hiszen ez beletartozik minden választás belső történésébe.

Az iskola azért tanít, hogy neveljen, vagyis hogy belülről alakítsa az embert, s megszabadítsa őt azoktól a körülményektől, amelyek meggátolhatják abban, hogy egész emberként éljen. Ezért az iskolának olyan nevelési tervből kell kiindulnia, amely céltudatosan a személyiség teljes kifejlesztésére irányul.

Az iskolának mint nevelő intézménynek kifejezett feladata, hogy feltárja a műveltségnek erkölcsi és vallási dimenzióit, épp azért, hogy megmozgassa az egyén lelki működését, és segítse őt abban, hogy az erkölcsi szabadsághoz eljusson.

Hogyan lehet ezt elérni abban a mai társadalomban, amelyet a természet- tudományos és technikai fejlődés jellemez, amely személyiségvesztésbe és eltömegesedésbe torkollhat? Ha ennek a társadalomnak mélyebb igényeire figyelünk, és ezeknek illő módon meg akarunk felelni, nyilvánvalóvá lesz előttünk, hogy az iskolának valóban nevelő jellegűnek kell lennie, hogy tudjon erős, felelős, szabad és erkölcsileg helyes döntésre képes személyiségeket nevelni. Ezt a jellegzetességet még köny- nyebben meg lehet közelíteni akkor, ha az iskoláról úgy gondolkodunk, mint olyan intézményről, amelyben a fiatalokat alkalmassá teszik arra, hogy fokozatosan rányíljanak a valóságra és kialakítsanak maguknak egy határozott világnézetet.

A fiataloknak ezt a jogát nem kérdőjelezheti meg, aki elfogadja a társadalom, a művelődés pluralizmusának elvét.

Verseny? Tárgyalás?

H

a valahol nem csökkent a korrupció, akkor az az építőipar — mondja ismerősöm, aki egyik közepes nagyságú vállalatnál amolyan üzletkötőféle. Elkészítik a pályázatokat, aztán — ha van — ő megy a versenytárgyalásra, majd izgalommal várja az értesítést. Ami elég sokszor nem érkezik meg.

Hogyan is érkezne, amikor se pénzünk, se ismeretségünk, se hatalmunk — mondja, s már sorolja is, kiket kellene legyőzni, ha munkát akarnának. Egyik kft.-nek, amelyik meglehetősen sokszor nyer el pályázatot, nagy ember is tagja. Szellemi apporttal lépett be, de az épp elég. Azt jelenti: a kft. dolgozik, ő gondoskodik munkáról. Kell ennél nagyobb „apport’, amikor a munka ma életet jelent?

Várják, de egyre reménytelenebből a megrendeléseket. Egy ideig megpróbálták ajánlatukat normálisra készíteni, ami a költségeket és egy kis nyereséget takart, ám mindig akadt, aki alájuk ígért, aztán képtelen volt befejezni, mert elfogyott a pénz. Mit tesz ilyenkor a megrendelő? Kipótolja. Mert még mindig jobb ráfizetni néhány milliót, mint félbehagyva látni az iskolát, betemetetlenül a gázvezetéket, a csatornát.

Alászálljanak? Veszteséget tervezzenek? Ezt nem tehetik meg saját dolgozóikkal. Illetve egyszer mégis megtették. Akkor sem nyertek. A megrendelő úgy gondolkodott. hogy az átlagostól lényegesen elmaradó ajánlat nem lehet komoly,

így nem ők kapták meg a megbízatást.

Kérdezem a minap egy másik ismerősömet — ó beruházó —, vajon ki nyeri el az általuk meghirdetett pályázatot. Nem mondtam, miért érdekel, csak félmondatban elejtettem: egyesek bundát sejtenek. Ingerültségét nehéz lenne itt visszhangoznom, az viszont meggyőződésemmé vált, hogy a nyertes vagy uram- bátyám, vagy tudja, hol kell eljuttatni a csúszópénzt.

Elmeséltem az esetet — és érzéseimet — egy másik beruházónak, s megmo- solygott. Azt mondta: nem kell mindenütt bundát keresni. Azt el sem tudom képzelni, hogy egyik-másik vállalkozónak olyan az eddigi fedezete, hogy látatlanban megbíznak benne, még ha többet is kér néhány százezerrel vagy a másiknak olyan rossz, hogy ha ő fizetne, akkor sem vele szerződnének.

Nyilvánvaló, mindkét variáció igaz lehet. Ám hogy mégis van valami sötét dolog a beruházások, kivitelezések körül, az biztos. Valahol olvastam, s hiteles ember nyilatkozta, hogy eltűntek a nyilvános verseny- kiírások, a pénzes munkák zárt körű tárgyalásokon dőlnek el, s ezek azt jelentik, hogy már-már féllegálisakká váltak a csúszópénzek, a másik esetben pedig a baráti kapcsolatok. Még az egyik minisztérium is zárt körű tárgyaláson bízott meg valakit jelentős beruházás elvégzésével.

Úgy látszik, még csak reménykedni lehet: másképpen lesz ez is, végre.

A szegénység és a hatalom

demoralizál

Az ember nem krumplireszelő — mondja Hordós László

Szőke Judit

Valahonnan, valamelyik fiók mélyéről előkerült az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Jó is, meg nem is. Jó, mert azonnal adták magukat az első kérdések, de rossz, mert ezt a nagyon tiszteletre méltó ENSZ-dokumentumot Magyarország is aláírta, anno. Melyből a példának okáért egy-két cikkelybéli töredéket hadd idézzek: „Minden személynek, mint a társadalom tagjának, joga van a szociális biztonsághoz..., joga van a munkához, a munka szabad megválasztásához,... és a munkanélküliség elleni védelemhez.

Mindenkinek, aki dolgozik, olyan méltányos és kielégítő fizetéshez van joga, amely számára és családja számára az emberi méltóságnak megfelelő létet biztosít... Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális gondozáshoz...”

Határozottan fáj ezeket olvasni. Gondolom, főleg annak, aki naponta munkája során töményen kapja a kisiklott emberi életeket, vénásan a társadalmi valóság tépázta sorsokat, ráadásul kellően intelligens. És úgy hívják, hogy Hordós László. Harminc körüli, eredetileg tanár, eredetileg debreceni, elvégezte az ELTE filozófia szakát. A Nyíregyházi Családsegítő Közpgnt Segítőházának vezetője. Én úgy hívnám, menedékház. Őrá viszont azt szokták fogni: szociálisan túlérzékeny.

— Szerintem ott van elhibázva a nyilatkozat, hogy esélyegyenlőségen alapuló társadalomra apellál. S bár mi ezt ratifikáltuk, egyáltalán nem érvényesítjük. Gondoljunk csak az abortusztörvényre. Sok nő van, aki akár minden évben szíves örömest szülne, de azt sem tudja, magával mi lesz. Vagy magára hagyják utána, vagy állami gondozásba veszik a gyerekét. Ma Magyar- országon az abszolút esély-, egyenlőtlenség konzerválódik, azt hiszem, egy-két generációra az egész társadalmi mobilitás le fog állni, amitől megmerevedik a társadalom.

□ Milyen jelekből sejted ezeket?

— Állítólag jövőre már nem kell felvételizni, hanem be kell fizetni a 40-50 ezer forint tandíjat egy félévre... Ha ez szellemi elitizálódás lenne, még hagyján, de ez vagyoni lesz. Nem valószínű, hogy lesz any- nyi alapítvány és ösztöndíj, ami ezzel lépést tarthat. „Sokoldalú oktatási rendszer.” Lesz, aki a hat elemit fogja elvégezni, s aki azt sem. Nehéz lesz a felzárkózás, a feljebb kerülés. Lehúzzák majd a rácsot, íme itt vannak a hatele- misek, itt a tíz osztályt végzettek, itt az elit. Illetve ők nem lesznek ráccsal körülvéve, ők a látogatók. Amennyire egy átlag magyar állampolgárnak a tervek mögé lehet pillantania, úgy látom, hogy a felszínen maradóknak lesz biztosítva az előmenetel, akinek nincs pénze, az nem erre a világra van kitalálva. Még a diplomák is fajsúlyozva lesznek: te Lengyelországban végeztél, te a Sorbonne-on.

SZEKERES TIBOR FELVÉTELE

TJ Tény, hogy számtalan csorba esik a társadalmi igazságosságon, de van-e esély ezek kijavítására, és egyáltalán milyen esélyek léteznek ma, vagy csak a túlélési ösztön dolgozik?

— Esélyről mindig lehet beszélni, kb. úgy, mint a szerencséről, mert legalább akkora a magam átmentésének esélye (és itt most nem a divatos politikai értelemben mondom), mint annak, hogy ötösöm lesz a lottón. Esély? Ha megszeged a szabályokat. De ahhoz először el kell közöttük igazodni, aki pedig el tud, az azon igyekszik, minél kevesebb sérüléssel hágja át őket. Ma szerintem magyar negatív nemzeti értékké vált az ügyeskedés — a valódi vállalkozói szellem helyett. Kiki azzal dicsekszik, hogyan játszotta ki az adószabályokat. Fuss előre, kapd magadhoz!... De ez nem húzóerő, erre nem lehet jövőképet rajzolni. Erre az egyetlen emberi tulajdonságra nem szabad az ország és nem az egyes emberek egzisztenciáját alapozni. A hatalomváltás egyébként nagyon keveseknek adott esélyt. Talán előbb módszerváltásra lett volna szükség.

□ Két év telt el azóta, hogy végbement a rendszer- avagy a hatalomváltás. A 40 több mint a 2. Túl vannak-e már az emberek lélektanilag a változásokon?

— Ez ahhoz rövid idő, hogy az emberek feldolgozzák magukban a saját sorsukat, hogy egybe tudják vetni a sodrással. Az ötven év körüliek szinte életképtelenekké váltak. A legtöbb eséllyel rendelkezőknek magunkat, a harmincasokat tartom. Dörzsöltek vagyunk, az utóbbi idők végefelé már nemigen hittünk, ahogy azoknak sem, akik ma saját igazukat harsogják, bennünket is könnyű palira venni, csak hamarabb kiheverjük. Hetvenévesek ritkán szoktak forradalmat csinálni, a húszasok meg nincsenek abban a helyzetben. Ma egyetlen módon lehet forradalmi helyzetet produkálni, teljesen ösztönös cselekvéssel, ami a legveszélyesebb. Van néhány politikus, akinek van ahhoz tehetsége, hogy kivigye az embereket az utcára, de ha nem javul jelentősen a helyzet, reális lehetőségét látom egy éhséglázadásnak. Az elkeseredés, a harag, az ösztönök, a félelem olyan tanácsot ad, hogy mindent, csak ezt ne. Szerintem ma egy restaurációnak vagy akár egy jobbra- tolódásnak ezek az érzelmek

a fő veszélyforrásai. Adná Ist- ne, hogy a félelem alaptalan legyen.

□ Egyesek szerint az minősít minden embert vagy csoportot, mennyi köze van a hatalomhoz, a leghatásosabb kábítószerhez, amiről, ha egyszer élvezte valaki, sose tud leszokni. Milyen erköl-csi normái vannak általában a közhatalomnak?

— Éppen hogy az a hatalom legfontosabb ismérve, hogy nem bír etikai gátlásokkal, amik lefékeznék bizonyos tetteit. Ezért lelkiismerete sincs. A hatalomban résztvevőknek, ha benn akarnak maradni, jól felfogott érdekük teljesíteni bizonyos elvárásokat, el is vesztik általában önkont- rolljukat. A szegénység és a hatalom az, ami demoralizál. Amikor valaki nem tehet semmit, és amikor valaki mindent megtehet.

O Bár a hatalomnak nincsen lelkiismerete, az embereket mégis lelki ismereti urdalásra, önmarcangolásra kárhoztatja.

— Mindenki a múltba néz mostanában megint, felelősöket, bűnösöket, bűnbakokat keresnek, büntetni akarnak. Senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy úgy nézzen vissza egy eltelt időre, hogy amikor számot vet, kidobálja élete darabjait: ezt rosszul csináltam, itt gonosz voltam, ott másképp kellett volna, akkor helytelenül cselekedtem. Mert amíg ez van, addig fel nem lélegezhetünk. A bűntudat pedig bénító.

□ Debrecenben születtél, ott végezted az iskoláidat, mégis ittragadtál. Hogyan éled meg a mi megyénket? Gondolom, a munkád perspektívájából, alulról.

— A hátrányos helyzetű régiók duplán fizetnek. Amikor itt nem volt ipar, elvitték innen a férfiakat, modern rabszolgaságba kényszerítették őket. Amíg a munkásszálláson laktak, olcsón dolgoztak, kellettek Pestnek és a Dunántúlnak. De most, hogy munka- nélküliekké, hajléktalanokká váltak, többségük nem saját hibából, teherré lettek, amitől gyorsan meg kellett szabadulni. Csakhogy az ember nem krumplireszelő, amit egyik napról a másikra Moulinexre lehet cserélni. Talán nem a Lajtán túl ér véget Európa, hanem a Dunán innen. Lehet, hogy nem kell Európának Magyarország, csak az ország nyugati fele van olyan helyzetben, ami által talán felkapaszkodhat a vonatra.

□ Ezt már annyiszor elmondtuk, elmondták, mégsem történt sok minden a felzárkóztatás érdekében.

— Gazdasági segítség kellene, ahhoz pedig megfelelő törvények. Ha a hatalomnak nincs is lelkiismerete, a nemzetnek kellene lennie. Ezt az évszázadokon át leszólt vidéket illendő, erkölcsös lenne istápolni, akár például adó- kedvezményekkel. Szépek azok a gesztusok, amikor a földrengés sújtotta országokba segélyszállítmányokat küldünk, de én azt még nem hallottam, hogy „segíts a magyarországi magyarokon”. Itt ugyanolyan életképes, fejlő-' dőképes, intelligens emberek élnek, mint arrébb, csak a feltételek hiányoznak. A kultúrára is itt kellene a legtöbbet költeni.

□ Erről jut eszembe — nálad jobban kevesen tudják megítélni —, menynyire erős ma a szolidaritás érzése az emberekben?

— Létezik ilyen, de nem azoknak a lelkében, akik jó helyzetben vannak, hanem azokban, akik egy kicsit jobban, mint a többiek. Aki maga is valami nehéz helyzetből segítséggel lábalt ki, az tudja, milyen sokat jelenthet. Itt mostanában megint jelennek meg csomag ruhák, név nélkül, ami azt mutatja, kezd erősödni ez a nagyon emberi érzés. Bezzeg a hatalom nem szolidáris, ő nárcisztikus, vagyis önimádó...

□ Amit eddig mondtál, azt sokan „értelmiségi tűzijátéknak” fogják titulálni. Mi az, ami mégis itt tart és intellektuális tartást ad akár a saját munkád terén?

— Ugyan csak másfél hónapig, de voltam munkanélküli. Pokoli érzés. Ezeknek a ta- lajtalan embereknek menedéket kell adni, legalább lelki támaszt, egy parányi anyagi segítséget. Akik itt laknak, nem utolsó gazemberek, hanem áldozatok. Nagyon nehéz rányitni a szemüket értékekre és elhitetni velük, hogy ezek ma is azok. Tudom, ha ma élni akar az ember, akkor két dolgot tehet: vagy tisztességtelen lesz, vagy erején felül vállal. Aki pedig születetten tisztességes, mindkettőbe könnyen beleroppan. Az a dolgunk, hogy innen már csak felfelé vezessen az út. Talán sikerül...

_______ ____ _ _ __ ________A Xdet-Mafjíjgrorszáyj hétvégi mcCCékíete 7