Kelet-Magyarország, 1992. május (52. évfolyam, 105-127. szám)
1992-05-09 / 109. szám
A KIM hétvégi melléklete Aktuális kérdések Tapolcai Zoltán Kenneth Morgantöl, a brit sajtótanács volt igazgatójától kérdezte egy magyar lap riportere nemrégiben: Hogyan értékeli, hogy nálunk egyes politikai pártok megkérdőjelezik, sőt, nem fogadják el a közvéleménykutatási eredményeket? Válaszában arra intett bennünket, meg kell tanulnunk együtt élni vele, ha korrekt a vizsgálat, akkor fel kell használni következtetéseit, ám sem túlértékelni, sem elutasítani nem szabad azokat. Murányi István szociológus három éve szerezte meg diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Azóta nyíregyházi központtal öt megyére kiterjedő területen végzi kutatásait. I Az utóbbi évek nagy változást hozhattak az ön szakmájában is. Ehhez a „kofa”- világhoz hozzátartozik a közvéleménykutatás, nem úgy mint az előbbihez, amikor senki sem volt kíváncsi a véleményünkre! — Tévedés. Nagyon komoly, szakmailag elismerésre méltó kutatások folytak korábban is. Kormánymegrendelésre, de csak a — közelmúltban megszűnt — Közvéleménykutató Intézet végezhette. Az adatok nem kerültek a nyilvánosság elé, vagy ami igen, az valamilyen célzattal, például épp a közhangulat befolyásolására. S abban sem vagyok biztos, hogy megfelelően hasznosították a vizsgálatok eredményeit. Pedig a kapott eredmények lényege, egyrészt a publikusságuk, másrészt, hogy mennyire hasznosítják őket. I Azt akarja ezzel mondani, hogy a nyílt színvallástól rettegő emberek igaz, használható válaszokat adtak? — Korábban, de ma sem mindegy, hogy a kedvenc fogpasztájukról vagy arról érdeklődünk, hogy támogatják-e a Mi a „köz” véleménye? SZEKERES TIBOR FELVÉTELE fennálló rendszert! Technikai kérdés, hogyan fogalmazzuk meg a minősítendő állításainkat, eldöntendő kérdéseinket. Kifogástalan mintaválasztással, megfelelő kérdőívekkel a kutatások a valós helyzetet tükrözték. I Mikor jött a változás? — Kilencven után. Egyre több vizsgálat eredménye látott napvilágot, a felhasználók és a megrendelők köre egyre bővült. Egy többhangú politikai rendszer léte függ az emberek véleményének folyamatos és alapos ismeretétől. De még ma is megtörténik, hogy 50—60 kérdezőbiztos és 2—3 szociológus országos szintű, másfél hónapot felemésztő munkáját valaki pillanatok alatt a szemétkosárba hajítja vagy odavalónak tartja. I Bocsásson meg — bár mindenki így van vele —, de nem értékeli túl munkájának jelentőségét? — Sőt! Kérem, hogy mások se higgyék azt, hogy amit mi mondunk, az szentírás! Abból, hogy egy adott kérdésben a megkeresettek 37,2 százaléka szavazna x pártra, y-ra pedig 34,7, messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. Miért? Mert ezek a mérési adatok mindig statisztikai valószínűségeken, a minta összetételén alapulnak, s az eredmény csak adott hibahatárok között érvényes. A közvélemény-kutatók örök dilemmája a szakmai korrektség és a közérthetőség összeegyeztetése. Igen furcsa lenne, ha egy napilapban, amelyet az átlagpolgár olvas, következetesen mindig az kerülne a tájékoztatás végére, hogy ,,a közölt adatok 95 százalékos szignifikancia- szinten, 6 százalékos hibahatárral érvényesek”. Mindez nem azt jelenti, hogy egy kutatás publikálásánál a legalapvetőbb módszertani paramétereket sem kell leírni. Azt, hogy hány kérdezettből áll a minta, a minta milyen társadalmi mutatók szerint reprezentálja a megkérdezetteket, mikor történt a felvétel. I Szóval, nincs olyan hókuszpókusz, amely egy mindenhol és mindenkor érvényes eredményt hozna? Mindig hozzá kell tenni, hogy megkérdeztem ennyi embert, amelyből ennyi százalék munkás, ennyi nem végezte el a nyolc osztályt? — így van. Nem létezik a ,,köz” véleménye. De megfelelően kiválasztva, létrehozhatok egy olyan mintát, amely mindazt megmutatja, ami azokra az emberekre jellemző, akik közül véletlenszerűen, statisztikai módszerek alapján válogattam. Egy országos szintű felméréshez elég 1000-1200 embert megkérdezni, ha Nyíregyházára vagyok kíváncsi, elég 300- 400-at. Ha a város fele nő, akkor a mintának a fele is az, ha egyharmada középiskolát végzett, akkor a mintáé is. Ha például a Jósavárosban kétszer annyian laknak, mint Borbányán, akkor onnan kétszer annyi embert választok ki. Hisz az nem közvélemény-kutatás, ha kimegyek a Zrínyi Ilona utcára, s ott 600 embertől szerzek információkat. Akkor csak arról a hatszázról mondhatok valamit, s nem a városról. I Kik a megrendelői? — Médiák, politikai pártok, önkormányzatok. Olyan intézmények, ahol alapvetően fontos, hogy a polgárok, a fogyasztók visszajelzéseit ismerjék. S valljuk be, újdonság volta miatt is divat közvélemény-kutatást csináltatni. De ez megnöveli a mi felelősségünket is. Az eredmények egy olyan közegbe kerülnek be, amelyik még sok esetben nem tud vele mit kezdeni. Nem veszi figyelembe, esetenként nem tartja korrektnek. Ezért látnám szükségességét egy olyan kamarának, amely azokat a cégeket, kutatókat tömörítené, akik szakmailag megfelelőek arra, hogy publikálják eredményeiket. így megteremthető lenne az a függetlenség, ami elengedhetetlen a korrekt szakmai munka mellett. És ez nemcsak a mi érdekeinket szolgálná, hanem a megrendelőinkét, s természetesen, a polgárokét is. I És mi, akik néhanap a postaládánkban kérdésekkel és lehetséges válaszokkal telerótt íveket találunk? Mi tudjuk, mit kell tenni vele? — Egyes vélekedésekkel ellentétben az általános értelemben vett lakosság — ha van ilyen — már „felnőtt". Képes érdekeit, elvárásait szavakba, lehetséges válaszokba önteni. Például: a választások idején készült egy felmérés, amely jelenetős igényt mutatott egy szociáldemokrata típusú pártra. De mivel a választópolgárok úgy vélték, ilyen párt még nem létezik, ezért nem szavaztak a magukat szociáldemokrataként feltüntető politikai erőkre. Mindenképpen az lenne örvendetes, ha politikai kultúránk lényeges jellemzőjévé válna, hogy a megkérdezett állampolgárban tudatosuljon: a saját érdekeit szolgálja azzal, ha elmondja véleményét a politikáról, a gazdaságról, a szociális helyzetről. Hiszen válaszai rajtunk keresztül azokhoz jut el, akiknek alapvető feladata a polgárok szolgálata. A TARTALOMBÓL: ________________ • Szegénység — svéd szemmel • A magyarság könyves misszionáriusa • Zita, az utolsó magyar királyné • Édentól keletre Ämos Imre íjépei Ülő no (1934) Fakuló családi ünnepeink Tóth Kornélia —11 zűk körű magánS közvélemény-kutatást végeztem a ' I minap. Arról kérdeztem ismerőseimet, hogyan töltötték a húsvétot, és a legjobban én lepődtem meg a végeredményen: a megkérdezettek 95 százaléka mondta azt, hogy kirándulni mentek a családdal. Eszembe jutott a tévériporter szóhasználata: itt a húsvét. a kirándulások ideje. Szőkébb környezetünkben a húsvét mindent jelentett, csak nem a kirándulást. Rokonlátogatásokat, az egymástól távolabbra sodródott, szegről-végről familiáris kapcsolatban állók — mintegy lelkiismereti parancsnak engedve — felkeresik egymást. Ami persze sokszor magában rejtette a formaságot, a valós érdeklődés mögött az érdek- kapcsolatot sejthette volna a lélekbúvár. A korábbi ünnepek kellemeilen tapasztalatai is rá- v( ■Hték árnyékukat a mostani k ülődésre. Nem vidít fel án a késő este beállító kapatos rokon. A látogatási illemkódex szigorúan előírja: ha te meglocsolod az én feleségemet, nekem is ott a helyem nálad. Arról nem szólva, hogy a háziasszonyoknak mennyi fejtörést okoz a bizonytalan előkészület. Tették ezt ma sokkal nehezebb körülmények közt. A terített asztalra rávetette árnyékát a bizonytalanság, talán ezért is választották oly sokan a kirándulást. Túl vagyunk ismét egy ünnepen. A véletlen úgy hozta, hogy három napot tölthettünk a családdal. Köszöntöttük az édesanyákat, akiknek az ünnepe majdnem áldozatul esett az egyenruhába bújtatott iskolai rendezvények csendes kimúlásának. Egy fényeslitkei tanítónő mesélte, hogy az alsó tagozatban még igénylik a szülők is és a gyerekek is a közös műsort, a köszöntőt. Hiába nem divat ma bensőséges ünnepet iskolai keretek közt méltatni, ők mégis kivételt tesznek, éppen azért, mert nem felsőbb utasítás, hanem az ott élők igénylik ezt. Május az ünneplések hónapja, a középiskolából ballagok ezekben a napokban járják végig tanáraik lakását, és csendülnek fel az ismert, szép melódiák az együtt töltött évek emlékére. Ez a szokás sem maradt meg régi formájában, érintetlenül. A megye- székhely belvárosában a napokban közös szerenádra gyülekeztek a maturandusok. Elbizonytalanodó világunkban sok régi, egykor igaznak hitt eszmét kell kidobnunk, mint ócska kacatot. Tétova útkeresésünk velejárója, hogy a korszerűség szellemének engedve változtatunk akkor is, amikor az évszázados hagyomány parancsa és belső késztetésünk másat diktál. Nem tudunk vagy nem akarunk ünnepelni? Az ünnep az érzelmek, a kölcsönös megbecsülés, a szeretet kinyilvánításának az alkalma is. Szégyelljük érzelmeinket, netán gondolatainkat nem kívánjuk felfedni egymás előtt? Aki megnyílik a környezetében, az kiadja magát, és a túlélés egyik legbiztosabb módja, ha a környezetünknek sem áruljuk el, mit gondolunk jóról és rosszról. Gyermekeink abban a hiszemben cseperednek, hogy szüleiknek takargatják a véleményüket. Amikor az ünnepi perc megállásra késztetne bennünket, hajtjuk magunkat akkor is, vég nélkül. Az ajándékba kapott napot az asszony a hétközben elmaradt háztartási munka bepót- lására használja fel, a férj a másodállás, a kert tennivalóitól nem tud szabadulni. • -i I emcsak a hagyoAI mányos keretek tö' * redeztek szét, az----------- ünnep tartalma is elveszőben. Génjeinkben hordozott túlélési ösztönünk mikor állítja meg rohanó önmagunkat, hogy ismét tudjunk örülni a perc ihletének, a közösségeket egybekovácsoló ünnep tartalmának? Amikor a forma mellékes, de az ünnep szelleme irányt szab hétköznapjainknak. ÍKMgaléria f-mt ‘Tjyircgyfiazi ‘Városi Cjaléria — jéífasz- */I naíva a nagykállói gyűjteményben [évó ~ *- grafikákat és a szentendrei hagyaték.mű veit — a közelmúltban rendezett reprezentatív || kiállítást Ámos Imre alkotásaiból. JA nagykállói | |p születésű. (1907), tragikus sorsú művész, Rudnay |.s |§ Cjyuía egykori tanítványa 1931-től rendszeresen || || szerepelt képeivel a legkülönbözőbb kiállításokon, Él ||| 1934-től a ‘Műcsarnok ?{emzeti ‘Tárlatain. 1940- ^ ben, amikor elkészítette 14 ünnep című linóleumso- 3| rozatát, először Hívták, be munkaszolgálatra. 1| ||| 1944-ben még részt vett a üjemzeti Szalon ‘Téli fi f|| ‘Tárlatán, aztán újabb munkaszolgálatok, követ- §| É| kezteki Többen az évben, a vele együtt elhurcolt || művészkgllégákkal elindult utolsó útjára valómé- || x lyik. németországi láger felé. “Emlékét, művészetéin nek_üzenetét képei őrzik: Sírja mind ez ideig isme- fi rétién. f||