Kelet-Magyarország, 1992. május (52. évfolyam, 105-127. szám)

1992-05-20 / 118. szám

1992. május 20., szerda HATTER Kelet-Magyarország 3 Vihar helyetti csend Testületi önmarcangolás Nyírtasson Kovóts Dénes Nyírtass (KM) — Az élet furcsa fintora, hogy e tele­pülés lakói — érdekes, a szintén megyebeli Deme- cserhez hasonlóan — a pol­gármester lemondása után megint a korábbi vezetőt választották újra. A lemon­dás (lemondatás) előtti és utáni viharok arra engednek következtetni, hogy ismét kiújulhat a harc a képvise­lők és a polgármester kö­zött, s ennek a lakosság issza meg a levét. De vajon így lesz-e? Hisz talán az előzmények vezettek ahhoz, hogy az egyik képviselő lemondott tisztségéről, s más is fontolóra vette ezt a megoldást. Különös véletlen, hogy ép­pen azon a napon érkeztem Nyírtassra, melynek délután­ján a választás utáni első ülé­sét tartotta a testület, ekkor került sor Szemán Miklós pol­gármester hivatali eskütételé­re is, akivel ezt megelőzően beszélgettünk. ♦ Ön éppen azért mondott le tisztségéről, mert azt főál­lásúról tiszteletdíjasra vál­toztatták, aztán mégis harc­ba indult e posztért. Miért? — Ez a változtatás szemé­lyem ellen irányult. Végül azért másítottam meg elhatá­rozásomat, mert a decemberi és januári falufórumon azt éreztem, hogy mellettem áll a falu lakossága, erkölcsi köte­lességemnek tartottam, hogy mégis induljak a választáson. Igaz, meggyőződésem, hogy a polgármesteri teendőket egy ilyen településen felelős­séggel csak főállásban lehet ellátni. ♦ Az előzmények ismereté­ben békejobbot nyújt a tevé­kenységét bírálóknak, vagy a korábbi harc folytatására lehet számítani? — Én hajlok a kompromisz- szumra, remélem, a testület is partner lesz ebben. Sok mindent átértékeltem magam­ban az elmúlt időszak alatt, míg nem voltam polgármes­ter, de ezt a képviselőktől is elvárom, hisz nem csak az én hibám, hogy idáig jutottunk. ♦ Azt vetették az ön sze­mére — többek között —, hogy felelőtlenül ígérget az embereknek, s ezek egy ré­szét teljesíteni sem lehet. S tette ezt nemcsak korábbi munkája során, de a választá­si kampány idején is. Emellett hatásköri túllépésekkel vádol­ták... , — Én nem ígérgettem, csu­pán bizonyos dolgokra felhív­tam a figyelmet. Kilencedik éve vagyok a település veze­tője, sok újat nem is mondhat­tam volna. ♦ Ellenfelei bizonyos rend­őrségi-bírósági ügyeket is em­legetnek. Nyugodtan áll-e ezek elé, s mi lesz, ha önre nézve terhelő döntés születik? — A választás előtt is téma volt, hogy följelentettek, folya­matban van az ügy. Nyugod­tan állok elébe, de ha mégis rám bizonyítanának valamit, nem kell felkérni a lemondás­ra, tudni fogom kötelessége­met... ♦ ❖ ♦ A testületi ülés elején Sze­mán Miklós arról szólt, szeret­né, ha lecsillapodnának a fel­borzolt kedélyek, s a lehető­ségekhez képest megtalálnák az összhangot a település érdekében dolgozva. Kérte, hogy állítsák vissza a főállású polgármesteri tisztséget. Nem sokáig tartott azonban a nyu­galom, hiszen a régi és újabb sérelmek ismét a felszínre ke­rültek, a képviselők tisztázni kívántak bizonyos dolgokat. Rákérdeztek a bírósági ügyé­O Mellette áll a falu O Nincs összhang O Béke kellene Érdekvédelem autósoknak Aláírásgyűjtés kezdődött^ Nyíregyháza (KM — D. M.) — A Magyar Autóklub Or­szágos Elnöksége április /égén tartott ülésén aláírás- gyűjtő akciót indított. Mi snnek a lényege? — <érdeztük Módi Eleket, a <lub megyei titkárát. — Az elnökséghez folyama­tsán, egyre nagyobb szám­ban érkeznek a jelzések, hogy a klub határozottabban lépjen el az autósok érdekében — amelte ki a titkár. A legkülön- élébb javaslatok hangzanak sl, például szervezzen a veze- és tüntetést, országos tiltako­zó akciót, sőt blokádot. Végül is az elnökség — a törvényes előírások betartásával, a for­galom zavartalanságát meg­őrizve — a klubhoz méltó, kul­turált keretek között induló országos aláírásgyűjtő akciót fogadott el. Ha összejön öt­venezer aláírás, megkérjük az országgyűlés elnökét, tegyen javaslatot az általunk felvetett témák parlamenti megtárgya­lására. A Szabad Györgynek cím­zett levél többek között a kö­vetkezőket tartalmazza: Az autósok teljesítőképességü­kön felül és messze a társa­dalmilag igazságos mértéken túl viselik a közterheket. Ezért követelik, hogy a parlament számoltassa el a kormányza­tot az autózással kapcsolatos bevételek felhasználásáról, külön részletezve a meghatá­rozott célokra beszedett ösz- szegeket. Ennek alapján reáli­san állapítsa meg a terheket. Követelik továbbá, hogy a gépjármű-felelősségbiztosí­tásra — a jogviszony kötelező voltára tekintettel — a parla­ment gyakoroljon ellenőrzést. Értékelje a szerződéses rendszer első időszakának ta­pasztalatait. re, mondván, tisztázni kell majd felelősségét, szemére vetették felelőtlennek tartott ígérgetéseit. Többen úgy gon­dolják, a polgtármesternek jobban kellene a testületi ta­gok véleményére támaszkod­nia, hiszen ez nem vonna le semmit tekintélyéből, sőt in­kább emelné azt. Annál in­kább, mert korábban éppen azért került sor közöttük ösz- szeütközésre, mert a képvise­lők háta mögött ígérgetett, in­tézkedett. Egyebek között a gázprogramba való bekap­csolódás az a téma, melyben Szemán Miklós a testületével ellentétes álláspontot képvi­sel, szerintük nem megfelelő és nem hiteles információkat terjesztve. Száz szónak is egy a vége, bár mindenki nyugalmat, s a község érdekében végzett munkát szeretne, még nem szállt fel a békepipa füstje. Kulcskérdés, hogyan alakul a helyzet a főállás-tiszteletdíj, il­letve annak összege megálla­pításánál. S hogy Szemán Miklós mennyire szab korlátot ígérgetéseinek, egyéni, a tes­tület háta mögötti döntései­nek? Mert segélyeket, külön­féle pénzeket lehet ígérni, kérdés lehet-e adni is. A pénztárca tartalma, s a jog­szabályok is behatárolják ezt, erről nem szabad megfeled­kezni. De béke kell, ezt kíván­ja a lakosság érdeke. A jó szándék viszont kevés, több kell... — A nyomtatványt, mely megjelent az Autósélet című újságban is, a megyében a műszaki állomásokon és a klubirodákban lehet leadni — folytatja a szakember. Aláírva már eddig közel ezer darabot juttattam el a központba. Lé­nyeges tudnivaló, ezt a levelet aláírhatja minden magyar ál­lampolgár. Az összefogás annál is inkább fontosabb, hisz az eddigiek is mutatják: a megyében élő autósokat külö­nösen sújtják a költségek. Jel­zi ezt a rengeteg leadott rendszám, vagy éppen a klub­tagságunk az eddigi 22 000- ről a felére csökkent. fárca yáva különc! — kiáltotta Cucu, ír mert nem akartam vele menni a _7 faterja Audiján a diszkóba. Ké­sőbb, a hegyoldalon már igazat adtam neki, hiszen a meredek tetején vöröslő /árromhoz meglehetősen fárasztó út ve­zetett. „Kiasz járgány! No, meg a lá­nyok!” Sokáig tétováztam, tépelődtem aztán maradtam, inkább pihenni akar- am. Azért mentünk a tópartra, nemde? — Aazéért... — nyújtotta el hosszasan 3 szót az édesanyja. — Azért, mert a /izsgán elfáradtál,, pihenni vágytál. Lazul ni! így mondtad. És mi lett belőle? — Semmi. Hazajöttem és kész. — S a tpbbiek? A barátok? Pardon, a naverok. Ók is hazajöttek? — Nem. Ők nem jöttek — válaszolt vegadóan szemlesütve, mintha minden örténés egyedüli oka ő lenne. — Ott- nagytam őket, mert muszáj volt... — De miért? — visszhangzik tompán a (iáltásszerű kérdés. — Hagyd már, Anyai Hosszú rémtörté­net és kész. — Érjem be ezzel? Neked nincs elszá- nolnivalód? Se velem, se a társaiddal? A számonkérés hangja és ereje oly­annyira váratlan volt, hogy megkésve ocsúdott fel. Elbizonytalanodott, és této- 'án nézett édesanyja kérdő tekintetébe. 1 feszült remegésben érezte, hogy a (érdés és a válasz elől nem térhet ki: Ké­réssel, s akkor is lassan és akadozva vá- aszolt. — Ők a diszkóba mentek, én pedig nem vágytam oda. Maradtam a tóparton, a faház előtt. Ültem a falépcsőn és bá­multam a vizet. Sokáig visszacsengett a gumik sistergése, mert Cucu ,,sportosan” indított, s a lányok vihogása akkor is hal­latszott, amikor a nyárfasor mögött go- molygott az út pora. Még délután volt, a hátamat erősen sütötte a nap, egyedül maradtam és unalmas volt ott, ezért neki­vágtam, hogy felmegyek a hegytetőre. Gondoltam, szép lehet onnan a kilátás, meg a naplemente. — Értsd meg! Engem nem a romantika érdekel! — húzta ráncosra édesanyja ar­cát a szigor. Úgy érezte, kettőjük viszo­nyát e következetesség teheti elviselhető­vé. A fiú vállat vont, térdig érő, hosszú ke­zeit lóbálni kezdte, s átnézett édesanyja feje fölött. Azt érezte akkor, hogy birtokba vehette az, egész teret, pedig valójában kínlódott. Érzelmeivel és a gondolataival egyaránt. Gyorsan szelektálni kezdett: mi lehet mindaz, amit még édesanyjával kö­zölhet anélkül, hogy barátai emlékét megsértené. — Hát... folytatta tömören. — Egy kita­posott ösvény vezetett a hegyre, s azon egymást követve fiatalok, idősek baktat­tunk felfelé. Aztán fent... — Már hallottam! A kilátás, meg a naplemente. — A pillantása fia arcán pi­hent meg, s közben érdeklődéssel vizs- gálgatta annak pattanásos arcát. — A többiekről beszélj! — Sötét este volt, a ház előtt ültem fáradtan. Vártam őket, s elbóbiskoltam. A rendőr szögletessége és szigora köl­tött, aki nem szólt, csak egy kivilágított, nagy terembe vitt. Ott egy civil várt, s kért, hogy ismerjem fel a lepedő alatt fek­vő alakot. sjt mint a lepedőt felhajtotta, nagyot /X ordítottam és sírtam, Cucu össze- roncsolt, véres arcát láttam. Még egy lányt mutattak, de nem ismertem. „Pedig együtt voltak!” — sóhajtott újabb munkát látva a rend őre. ,,A többiek?” — siklott elő kérdésem. „Kórházban. Sú­lyos baleset volt.” Mire magamhoz tér­tem, egyedül maradtam. Zokogtam, de megéreztem, a csöndnek itt oka van. Csak néztem a két holttestet, s nem tud­tam, ki számol el velük. A toronyból egyenletes kongás törte meg a csendet. Pontosan tizenkettőt számoltam... NM@ Rosta Tóth M. Ildikó z emberek általában yj a szívükön viselik a közkedvelt tévés személyiségek sorsát. Ta­mási Eszterért, Déri Jáno­sért túlzás nélkül a fél or­szág aggódott. A halál elra­gadta őket, nélkülük keve­sebb lett, unalmasabb, szür­kébb a nemzeti tévé mű­sora. De nem csak az elmúlás rostálja ki a hozzánk közel állókat a Szabadság téri volt tőzsdepalotából. Néhány napja ráijedtem a Magyar Hírlapban egy cikk beveze­tőjére: Kovács P. Józsefről azt rebesgetik, hogy egyre ritkábban látjuk majd a képernyőn... A népszerű be­mondó, aki sohase fitymálta le a nézőt azzal, hogy au­tószereléshez vagy cirkusz­ba való öltözetben, felké­születlenül jelent meg előtte a képernyőn, elmondta, hogy szívesen dolgozna többet is. A televízióban — jegyezte meg — most ismét a pártál­lás a döntő. Énben nem fel- horgadtak a közelmúlt emlé­kei, a nagy hangú vádak, hogy az MSZMP mindent alárendelt a pártpolitikának. Nem tudtam magamtól el­hessegetni az érzést, hogy újra visszatértünk abba a korba, amire átkokat szór­tunk. Különben a nézőt nem a riporter, műsorvezető, be­mondó pártállása érdekli. Sokkal inkább az, hogy megfelel-e az elvárásainak: legyen őszinte, tárgyilagos, sokoldalúan művelt, jeles a szakmájában. Derűsen, mosolygósán, szép magyar­sággal beszéljen, ne őzzön, dadogjon, bakizzon únos- untalan. Segítsen neki megérteni a világot, amely­ben egyre nehezebb eliga­zodni. Fogy a tehetséges, régi gárda, a tévéműsor egyre silányabb, unalma­sabb. Ha a legkedveltebb arcok sem fogják csillapítani a nézők bosszúságát, félő, hogy a nagy nemzeti média előfizetői is elfogynak las­san. Ujhelyiék újra helyet adnak Aranyosapáti (KM — M. K.) — Aranyosapátiban több­ször megkísérelték az 1725- ben épült kastélyt hasznosíta­ni. Legutóbb az Újhelyi család idején volt „igazi” gazdája a kúriának. Az önkormányzat most egy vállalkozó segítsé­A SZERZŐ FELVETELE gével a teljes felújítást meg­oldja, s emellett idegenforgal­mi és munkahelyteremtési szempontból is lehetőségeket teremtenek. A kastélyt nem adják el, a 15-20 milliós beke­rülési költséget a vállalkozó „lelakja”. Kommentár Egy kitüntetés margójára Tóth Kornélia sjy. isöpörtük kitünteté- selnk legjavát a V. rendszerváltással. Ma már nem sikk büszkének lenni némelyikre. Arról nem is szólva, hogy a kedvezmé­nyezettek köre jócskán be­határolható volt. Sokak előtt nyílt titoknak minősült: az egykori megyei pártbizottsá­gok apparátusában három­évente kaphatott valaki ilyen-olyan érmet az átlagon felüli munkáért, és azt álta­lában rendre meg is kapta. Mintegy fizetéskiegészítés­ként említette még a fizikai munkakörben dolgozó is. Létezett egy igen nemes kitüntetés, amelynek a felté­teleit igen egyszerűen és mérhetően lehetett teljesíte­ni: a nagycsaládos édes­anyák közül azt, aki lega­lább öt katonafiút nevelt, a honvédelmi miniszter tüntet­te ki. Megyénkben, szerencsé­re, még most is szép szám­mal élnek olyan idős asszo­nyok, akik mindenben meg­felelnek ezeknek a követel­ményeknek. De hogy sze­rezzen róluk tudomást a tár­ca első embere? Elsősorban úgy, hogy egykor a tanács­elnökök, mostanában a pol­gármesterek felhívják a fi­gyelmet rájuk. Az már a do­log szépséghibája, hogy az érintettek egy része úgy vél­te: neki ez a kitüntetés jár, és sürgette magának. Mivel megyénkben szüle­tett régebben a legtöbb gyermek, és még most is vezetjük a demográfiai sta­tisztikát, itt él a legtöbb nagycsaládos édesanya. Ezt méltányolta a honvédel­mi tárca is, hiszen legutóbb a kitüntetések odaítélésénél jóval nagyobb arányban ré­szesültek megyénkből érke­zett anyukák, mint az a me­gyék számából következett volna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom