Kelet-Magyarország, 1992. május (52. évfolyam, 105-127. szám)
1992-05-16 / 115. szám
4 Kelet-Magyarország MEGYEN INNEN, MEGYEN TÚL 1992. május 16., szombat Törvényjavaslat a sajlntulajinn korlátozására A kormány szóvivő tájékoztatója Budapest (MTI) — A kabinet megtárgyalta és az Országgyűlés elé terjeszti a sajtószabadságról szóló törvény- javaslatot — jelentette be László Balázs szóvivő pénteki tájékoztatóján, ismertetve a kormányülésen született döntéseket. A sajtószabadságot deklaráló, a készülő médiatörvény elképzeléseihez igazított tervezet a kétharmados törvények sorába tartozik, s ahhoz elfogadása után semmiféle végrehajtási szabályozás nem kapcsolható. A tervezet az Alkotmányhoz képest bővebben fejti ki a sajtószabadság fogalmát. Kimondja, hogy a sajtó szabad, cenzúrának alávetni tilos. Miként azt is rögzíti, hogy véleményét mindenki szabadon kinyilváníthatja és terjesztheti. Korlátot ebben az szabhat, hogy a közlés nem valósíthat meg bűncselekményt és nem sértheti mások személyiségi jogait. Részletesen rendezi a tervezet az informátor védelmére vonatkozó szabályokat. Az újságíró titokban tarthatja informátora nevét, kivéve akkor, ha bűnvádi eljárásban tanúként hallgatják ki. A személyiségi jogok védelmében tovább élnek a kiskorúakra vonatkozó rendelkezések. A készülő jogszabály lehetővé teszi, hogy a személyiségi jogok megsértésekor a sértettnek anyagi — 15 millió forintig terjedő — kártérítést ítéljen a sajtó- helyreigazítási perben eljáró bíróság. A tervezet a monopóliumok kialakulását megakadályozandó előírja: többségi tu- tulajdonábán egyidejűleg egy országos és egy időszakos terjesztésű napilap, valamint három országos és három regionális terjesztésű nem napilap jellegű időszaki kiadvány lehet. Amennyiben a tulajdonos túllépi e korlátokat, köteles a határon felüli részen túladni a törvény hatálybalépését követő egy éven belül. Amennyiben a valóságtól eltérően nyilatkozik tulajdonosi helyzetéről, bíróság kötelezheti őt az eladásra, s bírságot róhat ki rá. A bírság mértéke jelenleg 10 ezer forint, ám ez több alkalommal is beszedhető: másfelől egy már készülő szabály jelentős bírságemelést irányoz elő. A kormány elfogadta a társadalmi szervezetek által használt ingatlanok sorsát tisztázó törvénykoncepciót, s megbízást adott a jogszabály szövegének elkészítésére. A társadalmi szervezetek ma használati jogot élveznek a számukra otthont adó ingatlanokra. A koncepció lehetővé teszi, hogy szociális szempontból indokolt esetekben egyes szervezetek — mint például á vakok és gyengénlátók, avagy az értelmi fogyatékosok érdekképviseletét ellátó szövetségek — térítésmentesen megkapják az általuk amúgy is használt épületek tulajdonjogát. A szóvivői tájékoztatón a csehszlovák kormány legutóbbi ülésén született döntés nyomán ismét szóba került Bős—Nagymaros kérdésköre. László Balázs közölte: a magyar kabinet még nem kapott hivatalos tájékoztatást ez ügyben. Nem hivatalos értesülések szerint a másik fél kész hétfőn Bécs- ben az Európai Közösség képviselőjének bevonásával folytatni a magyarokkal a tárgyalásokat. Amennyiben hazánkból küldöttség utazik Ausztriába, ahhoz szükséges az Országgyűlés előzetes felhatalmazása — hangsúlyozta a szóvivő — amire viszont legkorábban hétfőn, a parlament legközelebbi plenáris ülésén kerülhet sor. Jubilál a Primavera Szabad beutalók Megalakulásának 15. évfordulóját ünnepli Nyíregyházán a Primavera balettcsoport. Az 1977-ben alakult csoport vezetője azóta is Fe- keténé Kun Ildikó nívódíjas balettmester. A Primavera balettcsoport jubileumi koncertestjét május 17-én 18 órától rendezi meg a Váci Mihály művelődési központ hangversenytermében. Forró nyomon Óriási zsákmány rézből Nyíregyháza (KM — Cs. Gy.) — Ismeretlen tettes április 16. és május 8. között a Nyírség Vízgazdálkodási Társulat rakamazi telepéről ösz- szesen 700 ezer forint értékben telefonkábeleket lopott. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság eljárást indított egy 40 éves férfi ellen, aki május 13-án 17,30 óra körül Nyíregyházán, az Ungvár sétányon behatolt egy asszony lakásába, ahol berendezési tárgyakat tört össze, majd azokat az erkélyen át az utcára dobta. A rongálással 50 ezer forint kárt okozott. Ismeretlen személyek május 13-ra virradóra betörtek Nyíregyházán a Vas- és Fémipari Kisszövetkezet tekercselő üzemének épületébe, ahonnan 2,5 millió forint értékben rézhuzalt loptak. Egy intézkedő rendőrre május 13-án 17,30 órakor Nyíregyházán, az Ungvár sétányon, egy másikra pedig május 14-én hajnali 1,45 órakor a megyeszékhelyi MÁV-állomáson támadtak rá. A rendőrök mindkét esetben kényszerítő eszközöket alkalmaztak. Nyíregyháza (KM) — Siófok, házaspári, I. o., május 22-től június 4-ig, 7840 forintért. Igényelhető: Pedagógus Szakszervezet, 12-344' 121 (Ujjné). Bükfürdő, családos 2+1-es, I'A. o., június 17-től 30-ig, 14 000 Ft-ért. Érdeklődni : Szakszervezetek Megyei Képviselete, 11-821. Szilvásvárad, szóló, I. o., június 3-tól 16-ig, 5740 Ft-ért. Igényelhető: Húsipari Vállalat, 14-344. A 32. Üdülést kínál a Közalkalmazottak Szak- szervezete Nyíregyházától 150 km-re, a Sirava tó partján, összkomfortos faházakban, konyhával felszerelve, étkezés nélkül, valamint a Vinne-i tó partján összkomfortos szobákban, faházakban teljes ellátással. Érdeklődni a 12-344 132 telefonszámon Timkó Józsefnél. Tűz a gyárban Veszélyes hulladéknak nyilvánított kiszáradt festék, illetve az azt lefedő fólia gyulladt ki több helyen csütörtökön késő délután Balkány- ban a Fémmunkás Vállalat gyárának hulladéktárolójában. Mint Ács László, a gyár igazgatója elmondta, a tárolt hulladéknak mindössze csak az egy százaléka égett el, a tüzet a kiérkezett tűzoltók negyedóra alatt eloltották. Mivel hulladékról van szó, nincs kárérték. Ács László utalt arra, hogy mindenféle híreszteléssel ellentétben a tűzeset helyszínén nincs karantén, kordon, mivel nem történt környezetszeny- nyezés. A nyírbátori tűzoltó-parancsnokságtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy vizsgálják még a tűz keletkezési okát, illetve a tárolás körülményeit, a tűzvédelmi szabályok betartását. Legyen tárgyilagos, pártatlan Két vélemény a médiatörvényről Budapest (KM :— Kovács Éva) — Még meg sem született, máris nagy vihart kavart az a médiatörvény, amely a sajtóval, a rádióval és a televízióval foglalkozik. A tájékoztatás függetlensége, az információk kezelése forog kockán! Az optimistábbak azt remélik, ha a törvényt elfogadják, jó úton vagyunk. Mások azt mondják, felesleges időtöltés az egész, nem a sajtóért, hanem a hatalomért folyik itt a harc ... Ezúttal két megyénkbeli képviselőt kértünk, mondjanak véleményt a parlament napirendjére tűzött törvény- tervezetről. Kisgazdaszemmel í Dr. Kávássy Sándor, a Független Kisgazdapárt tízes csoportjának tagja: — Nemcsak a parlament kulturális bizottságának vagyok a tagja, pártelnöki kinevezésemig a sajtó albizottságában is benne voltam. Mint ilyen, a törvénytervezet körüli vitában kezdettől részt vettem, szavaztam, ezt a tervezetet embrionális állapotától kezdve ismerem. Véleményem, hogy már nagyon időszerű volt a ház asztalára kerülnie, hiszen hiányának következtében süllyedt a rádió és televízió színvonala ilyen alacsonyra: nyögvenyelős vetélkedők, jobbról, balról sarkított vitaműsorok ... Nem hiszem, hogy ezek lennének hivatva nevelni a népet. Kisgazdaszempontból azért is fontos a törvény, mert a mostani műsorokból rendre kimarad a parasztság. Véleményem a törvényről? Imponáló terjedelmű, de imponáló tartalmúnak csak jóindulattal nevezhető. — Melyek a legjobb kifogásai? — Főképpen az, hogy ha be akarja vezetni a közalapítványt, amelyet elnevezése ellenére költségvetési függvényként kezel. Másik gondom, hogy a tervezet szerint a kormány és az ellenzéki pártok három-három tagot küdhetnek az alapítvány kuratóriumába, ami a jelenlegi pártpolitikai helyzet „leképzése”. Jobb lenne, ha minden párt egy-egy tagot küldhetné. A tervezett műsorszolgáltató felügyelő bizottságba szerintem a különféle rétegek, így a parasztság képviselőit is be kellene vonni. S hogy átmegy-e a törvény a parlamenten? Valószínűleg igen, hiszen ezt kívánja a józan ész is. Valamilyen törvénynek végre lennie kell, a semminél jobb a rossz is... Több oldalról Kállay Kristóf, független képviselő: — Elsősorban azt kell eldönteni, milyen irányítás alatt legyen a rádió és a televízió, amely állami pénzből is gazdálkodik. A legrosz- szabb az lenne, ha a műsorokra bármely párt ideológiája rányomhatná bélyegéi. A két intézménytől azt várná az ember, hogy tárgyilagos legyen, igyekezzen a tényekre, eseményekre koncentrálni. Különösen a hírműsorokban fontos ez, a politikai vitaműsorokban pedig valamennyi párt képviselőit hívják meg, ütköztessék a véleményeket. A helyzet az, hogy a Híradó, a Hét, a Panoráma most erősen a kormányhoz közeli felvezetéseket, szövegösszekötéseket használ és ez azért zavar bennünket, mert időpontjaik miatt a legnézettebb műsorok. Így hiába van a kettes csatornán az ellensúlynak tekintett Esti Egyenleg, mert ugyancsak időponti problémák miatt keveseknek ad lehetőséget az összehasonlításra. — Milyennek látja a tárgyalásra került törvénytervezetet? — Eredeti formájában nemigen fog átmenni, de miután ezek a törvények kétharmadosak, sok egyeztetésre lesz szükség ahhoz, hogy egyezség szülessen a kormányzat és az ellenzék között. Az az érzésem, a kulturális bizottságban létrejött megállapodás a kormány által benyújtott változattól eltér. Nincs sok értelme — Gombár Csaba és Han- kiss Elemér személye körül jó ideje élénk a vita ... — A két személy kinevezése politikai konszenzus alapján történt meg. Leváltásuknak szerintem túl sok értelme nincs, hiszen mindketten bejelentették, ha a törvény megszületik, lemondanak. Ügy gondolom, a törvény szavazására még ez év- júniusának végéig sor kerül, így a fennálló időre átmeneti állapotot teremteni nem szerencsés dolog. Ezeket a/ intézményeket valakinek ad dig is vezetnie kell, <s mint tudjuk, a miniszterelnök által javasolt alelnökök személye körül szintén igen éles a vita. Az új elnökök kinevezéséig így az a szomorú állapot következhet be, hogy a függetlennek kívánt rádió és televízió vezetése mindössze egyetlen párt támogatását élvezi... A vértanú püspök Máriás József A megváltozott politikai légkörben lehetőség nyílik, hogy a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye hívei és papsága püspökké szén telésének 50. évforduló- n illő módon, kegyelettel emlékezzék meg vértanú fő- pásztoráról, de. Scheffler Jánosról. Az 1804-ben alapított püspökséget e században súlyos megpróbáltatások érik. Az I. világháborút követően három, a II. világégés után pedig négy állam- alakulat határai szabdalják szét. Csupán az 1940— 1944 közötti időszakban nyeri vissza eredeti formáját. Dr. Scheffler János ekkor, 1942. május 17-én kerül az egyházmegye élére, a kolozsvári egyetem katedrájáról tér haza szülőföldjére, s veszi át a kormányzást. A háború idején, s az azt követő időkben is helytállásra, kitartásra szólítja hí veit s a papságot. A történelem azonban kérlelhetetlen. A háborút követően az egyházmegye ismét széthull. Romániában csupán 55 plébánia marad, Kárpátalján 40, Csehszlovákiában 13, Magyarországra 27 plébánia kerül, ez utóbbiak felett a béke- szerződés megkötése után nincs többé hatalma. A kálváriajárásnak azonban ezzel még nincs vége. Az üldöztetések kora következik: a hívek ezreinek deportálása, az egyházi iskolák államosítása, a szerzetesrendek felosztása, a papság zaklatása, bebörtönzése. Mindezt látni, tehetetlenül elszenvedni, s kényszeredetten tűrni közel másfél évszázad léleképítő és egyházi közösségformáló munkájának lerombolását — önmagában is súlyos csapás lett volna egy főpásztor számára. De neki is osztoznia kellett az ateista, szocialista állam terrorja keltette szenvedésekben. A Vatikánnal kötött kandordátum felmondását követően Scheffler János működését felfüggesztik, őt 1950-ben a Déva melletti Körösbányára internálják, majd 1952. március 11-én letartóztatják. A börtönben elszenvedett bánásmód miatt az ítélet- hirdetést sem éri meg, 1952. december 6-án, hatvanöt éves korában, Jivalán elhunyt. Földi maradványait 1965-ben exhumálták és szállították haza, végső nyughelyére a szatmári székesegyház kriptájába, ahol a boldog emlékezetű, szentéletű előd, Hám János püspök mellett nyugszik. őrá emlékeznek most Szatmáron, és mindazok, akik a négy szomszédos országban — ha rövid időre is — főpásztori irányítása alatt éltek. Támadás a parlament ellen Bakuban Baku (MTI) — Bakuban az Ajaz Mutalibov elnök ellen tüntető tömeg pénteken elfoglalta a parlament, valamint a televízió épületét — jelentik hírügynökségek az azerbajdzsáni fővárosból. Az államfői tisztségbe visz- szatérő Mutalibov elnök ellen tiltakozók az azeri főváros parlamentje elé vonultak, ahol a fegyverekkel is felszerelt tömegből többen tüzet nyitottak az épületre — jelenti a Reuter munkatársa a helyszínről. A menet az ellenzéki Azerbajdzsáni Népfront székházától indult, élén fegyveresekkel, akiket négy páncélos szállító jármű is kísért. Szemtanúk szerint az államfő lemondását — sőt, helyenként már halálát is — követelő tömegből géppuskával lőtték a kisebb dombon álló parlament épületét. Miközben a mintegy harmincezresre becsült tömeg a parlament épülete előtt ujjongva ünnepelte a sikeres ostromot, az ellenzéki népfront vezetői máris a televízió épületébe siettek, hogy élő adásban forduljanak a nemzethez. A népfront egyik vezető személyisége szerint mozgalmuk „szinte mindent ellenőrzése alatt tart” már a köztársaságban — idézi a Reuter Isa Gombarov nvilatkozatá: építkezők, építőipari vállalatok — vállalkozók VISZONTELADÓK FIGYELEM! KÖZELEBB A VEVŐHÖZ, NE UTAZZON BUDA PES THE! M SAMOTTÁRUK a gyári árnál olcsóbban kaphatók BÁZISTELEPÜNKÖN. Ty CÍM: . Z 301. Sz. TÜZÉP-telep Nyíregyháza, Debreceni u. 99. Telefon: 42/10-362 (2411) I