Kelet-Magyarország, 1992. április (52. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-11 / 87. szám
10 !A %eíet- tMa/ji/arország hétvégi mértéké te 1992. ápriCis 11. A tündérsziget festőfia Balogh Géza 0 étköznap délelőtt... Kihalt a művelődési házak zöme. Nem úgy a vásárosnaményi. Az előcsarnokban ugyan egy teremtett lelket sem látni, ám fent a kiállítóteremben nagy csapat iskolás, s a kör közepén egy ünneplőbe öltözött szikár, őszülő férfi. A falakat képek borítják, alkotójuk, Vincze László tart tárlatvezetést. Még ha időre is jött a krónikás, nem illik ilyenkor zavarnia a festőt, jobb híján nézelődik hát. Leheletfinom csendéleteket, visszafogott, tünékeny portrékat, s valami megfoghatatlanul könnyed, fátyolos téli tájakat lát. Befagyott, behavazott folyókat, vízpartokat... Hosszú, méla árnyakat, melyek alatt vakítóan fehér hó tündököl. A téli képek majd mindegyike a Rába partján, most januárban, s februárban egy Vas megyei müvésztáborban készült, de születhettek volna azok a Szamos mentén is. Mondjuk Panyola vagy Sza- moskér alatt, ahonnan a művész is elszármazott. Élete jó részét Esztergomban élte le, ám úgy tűnik, ő Szatmárban van igazán otthon. Ezt persze a képeket nézve én gondolom csupán, hiszen újabb látogatócsoport érkezik, s Vincze László csak a szemével int, hogy elnézést..., de Isten bizony cseppet sem morgolódom. Mert ha még a Rába is néz vissza ezekről a képekről, én bizony gondolatban mégiscsak Kéren járok, rég, mely Csécse mellett joggal érdemelheti ki a „tündér sziget” jelzőt, amely talán tudtán kívül is, de láthatólag meghatározta művészfiának a későbbi pályáját. Melynek lakói ma is árgus szemekkel figyelik a fiúk sorsát. Öt — vagy talán tíz? — éve is van már annak, hogy betévedtem egy vén, kéri parasztházba, ahol egy mesés szavú nénike tipegett elém. Beszéltünk erről, beszéltünk arról, mikor bent, a tiszta szoba falán megláttam egy utánozhatatlan szépségű, parányi ak- varellt. A falu egykori harangtornyát s templomát ábrázolta, s hogy az anyóka észrevette, érdekel a kép, felcsillant a szeme. Ó, azt még Vincze Lackó festette... még pulyako- rában. — Az tényleg régen volt... talán még elemista koromban — suhan át tiszta mosoly az egykori „Vincze Lackó” arcán, mikor elmondom neki, miképpen találkoztam én először a „művészetével”. — Csak tegye nyugodtan idézőjelbe a művészetét, hiszen mondom, hogy gyermek voltam még, éppen csak megtaláltam nagyapám házának padlásán a keresztapám festőszerszámait. S attól kezdve — Kéren azóta is emlegetik — mindent, s mindenkit lefestett. Mégis úgy tűnt sokáig, hogy a művészeteket messze elkerüli. Mint a szülőfalujából annyi kislegényt, őt is a debreceni református kollégiumba adták a szülők, majd onnan, apai kívánságra a gépipari technikum következett. Mert a Vincze család férfiága fejébe vette, hogy mérnököt nevelnek belőle. Járt is ő szorgalmasan a technikumba, de az ecset iránti vonzalmát semmi sem csökkenthétté. Beiratkozott hát egy festő szabadiskolába, ahol egy ritka pedagógiai érzékkel megáldott képzőművész-tanárral hozta ösz- sze a sors, Félegyházi Lászlóval. Tudta ő, hogy tehetséges a tanítványa, ám azért azt, hogy rögtön felvegyék a képzőművészeti főiskolára, korainak találta. Nem tartotta még oda elég érettnek a növendékét, s később be is igazolódott az aggálya. Mert az sokkal szívesebben látogatta a Zeneakadémia előadásait. Később aztán helyrebillent, hiszen olyan tanárok korholták szelíden, mint Czóbel Béla, vagy az utánozhatatlan anatómiai ismeretekkel rendelkező Barcsay Jenő. Nem csoda hát, ha mondjuk egy mezei csokrot, vagy egy könyökízületet kell megfestenie, megrajzolnia, az olyan valóban, ahogy a természet megalkotta. Tőlük a tökéletes mesterségbeli tudást tanulta, másoktól meg azt, hogy végig kell próbálnia minden jelentősebb festői irányzatot, hogy ráleljen arra, ami a legközelebb áll hozzá. Bekóborolta hát a fél világot, heteket, hónapokat töltött el egy-egy múzeumban, hogy megfejtse Goya, Rubens, Manet, vagy Picasso titkát... Aztán végül kikötött a poszt- impresszioniz- musnál. Állunk a kiállítóterem közepén, s a nagy elődökről beszélgetünk. A franciákról, az angolokról, meg persze a magyarokról. Az új magyar tájfestés megalapozóiról, Paál Lászlóról, Szi- nyey Merséről, s az őket követő, tüneményes tehetségű Spányi Béláról, Tölgyessy Ar- thurról, Mednyánszkyról, Ne- ogrády Antalról. E sorok írója kap észbe, hisz nem róluk, a századforduló nagyjairól kell most neki értekezést írnia, hanem egy világot bekóboríó, de szülőföldjéhez mindig hű mai festőről. Azt kérdezi tehát tőle, miért ragaszkodik ő ily kitartóan Szamoskérhez, hiszen akárhogy számoljuk, több mint negyven éve elkerült onnan. — Ugye, nem veszi rossz néven, ha egy félig-meddig közhely jut csupán az eszembe — feleli elgondolkodva. — A gyermekkorától nem szabadulhat az ember. Az őszi kertek színeitől, a nyári záporok hűvösétől, a kiskertekben nyíló violák illatától... Ám bármennyire is mélyre nyúlnak a kéri gyökerek, ha nincs az édesanyja, talán ő is úgy jár, mint a szülőföldből korán kiszakított szilvafák. Egy ideig senyvednek, de később már az új kert lesz az igazi hazájuk. Elfeledve azt, hogy milyen volt a Szamos ártere, hogyan fütyülnek ott májusban a sárgarigók. — Szegény anyám meghalt már jó néhány éve, de a házat eszembe sincs eladni. A nyarak jó részét most is otthon töltöm... S az a néhány hét, a családom segítségével, nekem rengeteg sokat jelent. Az itt szerzett élmények kitarthatnak majd’ egy évig... Ha pedig fogynak, hátjövök újból. Akit a kaland vonz Beszélgetés Dunai Tamással ___________________________ Budapest (MTI-Press — B. T.) — Beszélhetnénk éppen színészi munkanélküliségről is, de az — szerencsére! — nem jelentős, semmivel sem nőtt meg a korábbi rendszer óta, mert egy kevéske már akkor is volt. így hát beszéljünk inkább a színészt oglalkoztatásról, amely sok esetben — mármint sok színész esetében — talán kedvezőbb, mint korábban volt. Mert csökkent ugyan — és nem is jelentéktelen mértékben — a tv-játékok meg a rádiójátékok száma, viszont az elmúlt néhány évben egyedül Budapesten legalább 5-6 színházzal több lett s ez meg a színészi foglalkoztatottság növekedését hozta magával. Például a nagyon népszerű Dunai Tamás esetében. Jelenleg egyszerre három színházban lép fel, de háromnál több darabban játszik. Hogy is van ez? Anyaszínházában, a Madáchban hosszú évek óta egyike a legtöbbet foglalkoztatottaknak. — Most a Madáchban szerepem van a Macskák című megállíthatatlan sikerű (túl vagyunk a hatszázadik előadáson és, szerencsére, nem látjuk még az alagút végét!) musicalben. Ezt egyébként nem a premier óta csinálom, egy idő után, amikor Hau- mann Péter megvált színházunktól, az ő szerepét vettem át. Játszom még két zenés darabban: a Doktor Herzben (Müller—Tolcsvay), amely túljutott már a kétszázadik előadáson, meg a Mária evangé- lumában (szintén Müller— Tolcsvay). A prózai darabok közül a nemrég lefutott Gettóban is játszottam, és most benne vagyok a Lear királyban. — Ez egyáltalán nem kevés. — És ehhez járul még a Budapesti Kamaraszínház meg a Dominó Színpad. Az előbbiben, mint ismeretes, az évtizedek óta külföldön (Anglia, Izrael) élő és dolgozó, kiváló magyar rendező, Pártos Géza állított színpadra vendégként egy Zúzódás című angol darabot, és az a megtiszteltetés ért, hogy meghívott engem a férfi főszerepre, jóllehet én akkor lettem színész, amikor Pártos már elhagyta az országot. — Akkor honnan ismert? Mitől volt bizalma benned? — Onnan, hogy már tavaly nyár elején hazatért néhány hétre, és akkor rendezett egy mesterkurzust „felnőtt” színészek számára. Magam is lelkesen beiratkoztam, rengeteget tanultam tőle, és feltehetően ott kedvelt meg ő is engem. — És a Dominó Színpad? — Ez már a legújabbak között alakult magánszínház. Egy fiatal költő es prózaíró, Turczi István első, Marilyn Monroe emlékét idéző darabját adjuk itt elő, a címe: Könyörgöm. szeress! Düsseldorfban élő hazánkfiát, éjszakai lokál tulajdonosátjátszom, aki Pestről akar főszereplőt magával vinni Marilynről szóló új revüjéhez. — Jó szerep? — Szolid, háromgyermekes családapa vagyok, a színészi mellett magyar—francia tanári diplomát is szereztem Szegeden, az éjszakai lokál nem az én világom. De hát éppen ez a kihívás benne a színész számára, olyan figurát hitelesen megformálni, amely cseppet sem hasonlít saját lényére. Amellett én tagja vagyok az időhiány miatt csak ritkán összejövő színész rock-zenekarnak, és ebben a szerepben is lehetőségem van rá, hogy klarinétozzam. — Mindebből (s hozzászámíthatunk még rendszeres, szinkronizálási feladatot, egy-két rádiós és televíziós szerepet, mozifilmet) egyértelműen kiderül: jó szakaszában vagy a pályának. — Ez, hal Istennek igaz, és a szezon vége után mégsem maradok többé a Madách Színházban. — Csak nem vesztél ott össze valakivel a vezetőségből? — Dehogyis. De az előbb említett szolid, polgári mivoltom mellett és ellenére: szeretem a kalandot. Az újat, a szokatlant, az előre nem láthatót. Még most, 42 éves koromban is eléggé fiatalnak érzem magam újakra, ismeretlen ösvények bejárására. Még madá- chos vagyok, de leszerződtem a Seven Arts színészügynökséghez is, és a jövőben még a Madáchban is csak az ő közvetítésükkel fogok játszani. Nem egyszerűen azt, amit rám osztanak, ami státus esetén kötelességem, hanem amit én kiválasztok magamnak, illetve aminél rám gondoltak ugyan, de csak a darab elolvasása után döntöm el én magam, hogy elvállalom-e vagy sem. Említettem: engem a kaland vonz és ez a gyönyörű pálya, amit választottam, úgy válik igazan nagy kalanddá, ha még szabadabban mozoghatok az utamon. Dunai Tamás a Doktor Herczben (MTI-FELVÉTEL) Háziorvos: a Nagy Egészségkönyv Tóth M. Ildikó A z egész világon reneszánszát éli a természetgyógyászat. Az ember, miután pirulákkal, tablettákkal, ilyenolyan porokkal és kapszulákkal sikeresen mérgezte a szervezetét évtizedeken át, s így felborította magában az érzékeny egyensúlyt, rájött, hogy az évezredes, egyszerű terápiák olcsóbbak, és gyakran hatásosabbak a kémiai szereknél. Ám csak akkor lehet önmaga jó orvosa, ha tudja, mi a baja. A sikeres öngyógyítás, a betegségmegelőzés és az egészségmegőrzés a célja a Nagy Egészségkönyvnek, amely 1990-ben az NSZK sikerkönyvei közé tartozott. A köztudottan időbeosztó és nem túl sokat olvasó német polgárok ezrei vették meg az ezeroldalas, színes, magyarázó ábrákkal teli könyvet, a család mindig kéznél lévő „háziorvosát”. Ez a híres könyv a Kossuth és a Medicina Könyvkiadó jóvoltából most hazánkban is megvásárolható. A könyv érthető egyszerűséggel magyarázza meg érdeklődőnek és betegnek a száznál is több betegség, kór, fertőzés stb. kifejlődését, tüneteit, lehetséges következményeit és kockázatait, a gyógyítás, kezelés formáit. Minden esetben figyelmeztet, ha az öngyógyítás veszélyes, és milyen tünetek jelentkezésénél kell haladéktalanul orvoshoz fordulni. Nagy erénye, hogy nem kíván dönteni a klasszikus orvoslás és a természetgyógyászat hol elcsituló, hol kiéleződő vitájában, csupán közöl, ismertet és jó tanácsokat ad. Bár a betegségek latin neveit is tartalmazza, nyoma sincs benne a laikusok számára érthetetlen orvosi szakzsargonnak. A mindennapi emberek számára íródott, hogy segítségével felismerjék panaszaik okát, és tudják, mit kell tenni egészségük védelmében. A test minden porcikáját elénk tárja szépen megtervezett, könnyen áttekinthető beosztású lapjain; az olvasót okító szándék nélkül tanítja belgyógyászati, kardiológiai, gégészeti, reumatológiai stb. ismeretekre. Foglalkozik a rákkal, AIDS-szeT, Sclerosis Multiplex-szel, allergiákkal, terhességgel és szüléssel, gyermekgyógyászattal. Megmutatja a kórházat, a vizsgálómódszereket, gyógyszereket, fizikoterápiát. A lélek, a szexuális élet problémáit, gyógyítási lehetőségeit is ugyanilyen részletesen közli. Az Öngyógyítás című fejezetben a rovarcsípés kezelésétől kezdve a táplálkozástudományon át (nem mellőzve a sajnos, egyre terjedő drogok, kábítószerek bemutatását, a lehetséges orvoslást) a munkahelyen található mérgekig szinte mindent megtudhatunk az egészségünket fenyegető veszélyek kivédéséről. A könyvnek gazdag természetgyógyászati része is van, amely az éltető masszázst, a gyógynövények hatásait, tea készítését, homeopátiát, vagyis hasonszervi gyógymódot, akupunktúrát, a neural-, ózon- és friss sejtterápiát tartalmazza. Haszonnal forgathatják a diákok is ezt a sokoldalú, joggal sikeressé vált könyvet. Csak egy gond van vele, az ára ezerötszáz forint, igaz, tartalma és külleme teszi ilyen drágává. Érdeklődésünkre a Kossuth Könyvkiadó nyíregyházi boltjában elmondták, három havi részletfizetési engedményt adnak rá. Ha még három hónappal megtolda- nák, olyanok is megvehetnék, akik számára most elérhetetlennek tűnik. Steven Spielberg filmrendező (jobbra) március 30- án átadja az Irving Thalberg életmű-díjat rendezőtársának, George Lucas-nak az Oscar-dí- jak 1992. évi díjkiosztó ünnepségén. MTI TELEFOTO
