Kelet-Magyarország, 1992. április (52. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-11 / 87. szám

1992. április 11.

A %elet-Alaqyarorszap hétvépi melléklete 1 1

Fantomkincs birtokában

Tóth Kornélia

■ Ha a fogyasztói társadalom lélekölő taposómalmától megcsömörlött nyugati polgár egyszer arra adná a fejét, hogy a természet közelében élő, ám a civilizáció kelet-európai mércével mért tisztes fokára eljutott Nyírcsászáriban kutatná a múltat és a jövőt összekapcsoló jelent, nem árt, ha egy olyan alkalmi idegenvezetőt vesz maga mellé, amilyen Fejes Zsolt. A polgár- mesteri hivatal műszaki ügyekért felelős előadója ritka kincs birtokában van: őrzi azt a kéziratos monográfiát, amelyet Szép László írt a faluról. A nyírbátori 5-ös iskola igazgatója évtizede lassan, hogy

várja a mű megjelenését. Ám egyelőre hiányzik a bőkezű és lokálpatriotizmustól vezérelt mecénás.

— Pedig hány és hány romantikus kalandban lenne része az idelátogató idegennek! — Fejes Zsolt mesélni

kezd annak az embernek az optimizmusával, aki véletlenül csöppent egy kincsesbánya kellős közepébe, ám az őt kö- rülvevők aligha érdeklődnek a fantomkincsről. Legendákat őriz a nép emlékezete abból a korból, amikor Erdélyben és ezen a tájon hősi csaták dúltak, nagyurak osztották a zselléreiknek a jusst. Apáról fiúra szállnak a történetek, ámelyeket ki-ki személyes indíttatása révén vagy elhisz vagy mesének titulál.

Esküsznek rá páran, hogy létezik egy titkos alagút, amely a nagyecsedi Báthory- várat és a nyírbátori Báthory- templomot vagy a mellette lévő várromot kötötte össze. A városban rábukkantak olyan kikövezett pincére, amely része lehetett ennek az alagútrendszernek. Fejes Zsolt személyesen találkozott olyan mesterrel, aki ember számára is járható alagútdarabról számolt be.

— Akárkik is építhették évszázadokkal ezelőtt ezt az alagutat, mesterei lehetettek a szakmának. Ugyanis a láp alatt kellett vezetnie az ellenség szeme elől elrejtett útnak. Az akkori technológia igen nagy ügyességet, előrelátást követelt meg az építőktől. Apósom, aki tősgyökeres nyírcsászári, még járt lenn egy olyan kútban, amely kivitelezése alapján szintén ehhez az alagútrendszerhez tartozhatott. Sajnos, a téesz eltömítette, mint használaton kívüli ócskaságot.

Egyébként sem csak az alagút esetében tapasztalhat ellentmondásos dolgokat a figyelmes szemlélő. Mint ahogy az igazság is legalább két arcot mutat, attól függően, hogy csoportosítjuk a tényeket, Nyírcsászáriban is a végletek

nyomába szegődtünk. Kalauzomul szegődtek páran a falubeliek közül. Sarkított mondataikat a sorscsapások érdesítették, csiszolatlanságukból az elkeseredés áradt.

— Az ígéret földje ez, lelkem — támaszkodik a botjára Horváth Mihály. — ígértek itt nekünk telefont, gázvezetéket, de még ha összehozná a falu a rávalót, kinek lenne annyi pénze, hogy a saját portájára megrendelje a városi kiváltságokat? Nem járok én a faluba se, a hírek úgyis megtalálnak engem. Bármiről is váltunk szót, a második mondatnál már a nyugdíjnál tartunk. Könnyen legyinthet, aki számolatlanul viszi haza a pénzt, de aki a fillér helyét is kétszer meggondolja, az még az álmatlan éjszakai órákban is ezen tépelődik.

A jónak nincs hírértéke? —

ez motoszkálhatott Antal Ist- vánné fejében, amikor tollat ragadott és arról tudósította

szerkesztőségünket, hogy mi minden létesült már ebben a faluban az önkormányzat röpke másfél évnyi hatalomgyakorlása alatt.

A rendezett udvarban és a ház előtt a tavaszi nagytakarítás jellegzetes nyomai. Már a jó időre várnak a kiültetett virágpalánták. A tiszta lakásban kellemes konyhai illatok. A háziasszony az ücsörgésre is alkalmas konyhában kínál hellyel. Érdekes, hogy az asz- szonyok többsége saját birodalmában, a konyhában beszélget szívesebben. Otthonának ezt a helyiséget érzi leginkább.

— Tudom, hogy manapság milyen sokba kerül a gyerekek iskoláztatása. Egy-egy ruhadarab csillagászati összeget felemészt. Látom a szomszédban lakó lányoméknál, ha takarosán, tisztán akarják járatni a gyerekeket, mennyit kell rájuk költeni. Ezért dobogtatta meg a szívemet a hír,

Csinosítják az utat

hogy múlt év őszén az önkormányzat nemcsak a füzeteket, a tankönyveket vette meg az iskolásoknak, hanem a táskát, a tornafelszerelést is. Képzelje, még kaptak egy-egy szabadidőruhát is, amelyiknek

legalább 2400 forint vnit __

az ára.

— A múltkor felmentem a tanácsra — a szájára csap /

—, látja,/ még mindig így mondom, s szóltam \ polgármesterünknek, igazságosat) ban osszák rr azokat az éleimi- - szercsomagokat. Jusson belőlük ne csak a nagy- családosoknak, hanem ahol kevesebb éhes száj van, oda is. Nem magam miatt szórtam, jól tudja ezt mindig a vezérkar. Nemhogy megrónának, mi közöm hozzá, még meg is köszönik az aggódást. Hát így aztán érdemes odafigyelni, hogy mi történik körülöttünk, mert nem pusztába

kiáltott szó, amit mondunk.

Itt még a cselédsor is óriásnak számított a hasonlókhoz képest. A vörös gróf, a Károlyi-uradalom intézője nagy gondot fordított arra, hogy a náluk szolgáló cselédek jo körülmények közt termeljék újra munkaerejüket napról napra. A cselédsort úgy alakították ki, mint manapság egy garzonlakást: a szobához előszoba, konyha tartozott. Terméskő alapra húzták fel a falakat, egy sor kőre egy sor tégla jött. Az uradalom központja később Rákóczi-telepre hallgatott. Építészetileg annyira szép és funkcionálisán kifogástalan, hogy a polgármesteri hivatal is itt rendezkedett be.

De nemcsak a külső az érdekes, hanem odabent is csodálkozhat az idegen. Számítógépes szövegszerkesztő a

munkaeszköze Fejes Zsolt műszaki előadónak. Ezen tartja nyilván az utakra, műtárgyakra vonatkozó adatokat. A komputer mondta meg semmi perc alatt, hogy Nyír- császári 7 kilométer hosszú ,',thóiA7atából már majd- i mind aszfaltborí- st kapott. Pályáztak minden lehetséges ajánlatot, hogy a \ saját erőt az ál- \ Iámtól joggal elvárható összeg- / gél toldják meg.

/ Az orvosi rendelő, dr. Mágort András birodalma ; külön megér egy >ét. Olyan mini rségügyi központ, aineiyueri szintén a modern technika, a komputer is a gyógyítás szolgálatába szegődött.

Mágori főorvos úr szerint a XX. század végén az orvos nem engedheti meg magának, hogy a rendelési idő túlnyomó részét adminisztrálással, betegbeutalással, papírok kiállításával töltse. Az IBM

kompatibilis számítógép — a hazai program alkalmazásával — a betegek teljes kortörténetét, adatait, a vizsgálatokat, a rendelt gyógyszereket naprakészen tartalmazza. Kidobhattuk az ócska kartonokat, az orvosírnoknak sem

kell állandóan körmölnie. Sokkal több időt lehet a tényleges betegellátásra fordítani.

A harsány politizálástól visz- szariadnának az itt élők. A homokdombok közt szívósan gyökeret kereső települések a mindennapi élet apró örömeit

vélik felfedezni a szárazságot enyhítő esőfelhők gyülekezésében, a tavaszi nap testet- lelket megpezsdítő sugaraiban, a termést érlelő kánikulában, a természet örök körforgásában, az élet sarjadásá- ban és kiteljesedésében. A harmóniára törekvő ember és természet egymásra talált.

Saját hazában kisebbségként

Balogh József

H

allgatom az ukrán külügyminisztert, s örülök mikor mondja: kormánya mindent megtesz, hogy a területén élő nemzetiségieket ne érje sérelem. Hallgatom a Kárpátaljai Ruszinok Társaságának elnökét, s elszomorít, amikor azt feszegeti: erőszakkal akarják az ukránok Kárpátalján a ruszinokat asszimilálni, s hallani sem akarnak nemzetiségi jogaik helyreállításáról. Napok múlva is visszacsengenek fülemben az elhangzott mondatok, s nem tudom melyiket higgyem. Pedig, valószínű, mindkettő igaz. Csak mindketten más szempontok alapján ítélik meg a helyzetet, csak mindketten másként élik meg történelmüket, s valószínű, mindkettejüknek gondot koz még megbirkózni a szabadság adta lehetőséggel.

— Az a történelem, amit eddig nekünk írtak, sok esetben meghamisította a valóságot, és főleg a szovjet valóságot dicsőítette — fejtegeti álláspontját Turjanica Iván professzor, az ungvári egyetem biokémiai tanszékének vezetője, a Kárpátaljai Ruszinok Társaságának elnöke. — A népeknek, különösen a kis népeknek, az a jogos kívánsága, hogy demokratikus alapon fejlődjenek és éljenek, oda vezetett, hogy ez a szuperállam darabjaira hullott. A demokratizációs folyamat azonban nagyon lassan halad előre, különösen a mai szuverén Ukrajnában, ahol sok soviniszta megnyilvánulásnak lehetünk tanúi. Mi úgy látjuk, hogy a parlament és annak elnöke támogatja a soviniszta törekvéseket, különösen ami Kárpátaljával összefügg, mit sem törődve azzal, hogy Kárpátalja soha nem tartozót Ukrajnához, a kijevi ukrán fejedelemséghez. A soviniszta törekvések abban is megnyilvánulnak, hogy nem ismerik el a ruszin nemzetiséget, pedig a ruszinok több mint ezer éve laknak — magyarokkal és szlovákokkal — ezen a területen. Most küldtünk el Kravcsuk elnöknek egy felszólítást, hogy állítsák vissza a ruszin nemzetiséget, ne akarjanak erőszakkal asszimilálni bennünket.

A személyi igazolványokba azt írják be, hogy ruszin és nem azt, hogy ukrán. A háború után minden ruszint ukránnak jegyeztek.

Lehet, hogy önkényes egy kicsit a behelyettesítés, de azt gondolom, amikor Anatolij Zlen- ko ukrán külügyminiszter a magyarokról, a nemzeti kisebbségről beszél, a ruszin is beleértendő, ezért újra ide idézem mondatait. Úgy fogalmaz: nem hiszem, hogy ma (arról a napról van szó, amikor a magyar külügyminiszterrel Beregszászon és Nyíregyházán munkamegbeszeléseket folytatott) olyan problémák kerültek volna terítékre, amelyek a magyarok ukrajnai helyzetével kapcsolatban negatív előjelűek lettek volna. Azt is hozzátette: rendkívül jó benyomást tett rá az a rövid út, amikor a magyarlakta területen utazott át. És úgy folytatta: amilyen ütemben képes talpra állni Ukrajna gazdasága, olyan tempóban fognak eltűnni a kisebbségi kérdésben még meglévő problémák.

— De mi nem vagyunk kisebbség — mondja a ruszinok társaságának elnöke. — Bennünket, ruszinokat és a többi nemzetiségieket nemzetiségi kisebbségnek neveznek: pedig ez nem így van, mert bár most Ukrajnához tartozunk, ez nem ősi ukrán föld, ez mindig különálló, önálló kis állam volt. Igaz, sokszor más államok keretén belül, viszont a saját földünkön éltünk, élünk és élni is fogunk, és nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni, hogy a saját hazánkban mi vagyunk a kisebbség.

Arról is beszéltünk, hogyan képzelik el a ruszinok a megoldást.

— Úgy látjuk, kérésünk nem talál megértésre, ezert tiltakoztunk az Európai Biztonsági Tanácsnál is, melynek küldöttsége nemrég járt Ungváron. Több parlamenthez fordultunk azzal a kéréssel, hogy próbálják meg befolyásolni az ukrán parlamentet, ezzel segítsenek megoldani gondjainkat, problémáinkat, hogy megőrizhessük hagyományainkat, nyelvünket, irodalmunkat, kultúránkat, szokásainkat és más népekkel együtt megalakíthassuk a kárpátaljai önálló köztársaságot.

Mintha csak erre válaszolna Zlenko külügyminiszter, visszacseng mikor mondja: az autonómia megoldása elé nem tornyosulnak akadályok.

— És milyennek látják a ruszinok a kárpátaljai nemzetiségiek egymás közötti viszonyát?

— Az ukránok érzéketlenek gondjaink iránt. Nemrég az ukrán parlament több országba, így Magyarországra is elküldte a kárpátaljai RUH vezetőjét, Viktor Begyet, aki megalapította a kárpáti ruszinukránok társaságát. Ilyen nincs. Hibrid nincs. Ruszin is van, ukrán is van, de ukránruszin nincs, ahogyan nincs székelymagyar, csak vagy magyar vagy székely. A mi vágyunk, hogy minden ember annak mondhassa magát, aminek érzi. A magyar magyarnak, a ruszin ruszinnak. Tiltakozásul az ukrán politika ellen, megalakult nemrég a Kárpátaljai Köz- társasági Párt. Ennek nemcsak ruszinok, hanem magyarok, szlovákok, németek is tagjai. Ezzel is szeretnénk megerősíteni, amit már december elsején kifejezésre juttattunk a népszavazáson, amikor a kárpátaljaiak 78 százaléka arra szavazott, hogy megkapjuk a területi autonómiát. Sajnos, Kijev ezt nem hajlandó megadni.

Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter a svájci típusú kantonális megoldást tartaná leginkább kivitelezhetőnek és mindenki számára elfogadhatónak Kárpátalján. Talán ez csökkentené az ellentéteket, s elvezethetne a nemzetiségi problémák megoldásához.

Csakhogy az ukránok szerint ilyen nincs is Kárpátalján. Erre mondja Turjanica Iván:

— Kravcsuk elnök még megválasztása előtt járt nálunk, és azt mondta: Ukrajnában nincsenek nemzetiségi problémák. Ez nem igaz. Sajnos sorozatosan megsértik az emberi jogokat, például azzal is, hogy a ruszinoknak nincs saját iskolájuk, nem használhatják saját nyelvüket, nincsenek ruszin iskolák, ruszin újságok, a legelemibb feltételek sincsenek meg a nemzetiségi jogok gyakorlásához. Az a határ, amit még Sztálin húzott meg a népek között, még most is megvan, sőt erősödik az ukránok és ruszinok között.

Milyen megoldást is találnának saját helyzetük megváltoztatására alkalmasnak a ruszinok? Egyáltalán hogyan képzelik el a Szovjetunióból az Európába vezető utat?

— A Független Államok Szövetségében több helyütt is sok a nemzetiségi villongás, de Kár- pátontúl — remélem, hogy a jövőben Kárpátalja — a béke szigete, mi békésen megvagyunk egymással — mondja helyzetjelentésszerüen a ruszin társaság elnöke. — Ezt bizonyítja az is, hogy Kárpátalján nemrég megalakult a Nemzetiségek Ligája. Remélem ez is egy lépés afelé, hogy Kárpátalja elnyeri azt a státusát, amely megilleti Közep-Európában. A normalizálódásnak az egyik feltétele az lenne, ha kilépnénk a Szovjetunióból, amihez erőszakkal hozzácsatoltak bennünket 1946-ban.

őst az a furcsa helyzet állt elő,

M

hogy Ukrajna kilépett a Szovjetunióból, de Kárpataija — ez az

1,3 millió lakosú, 13 000 négyzetkilométer területű ország — jogilag az Ukrán Szovjet Szövetségi Köztársasághoz tartozik, ami nincs és a Szovjetunióhoz is tartozik, ami szintén feloszlott. Ukrajna azonban fél kiegedni Kárpátalját, mert akkor ez a kis Európára néző ablak megszűnik.

— Mi azt kérjük — folytatja az elnök —, adják vissza területünknek az önálló köztársasági státust. Ehhez az kellene, hogy a Molotov—Fillinger féle szerződést felbontsák, amit 46-ban éppúgy kötöttek, mint a Molotov—Rib- bentrop egyezményt, aminek az lett a következménye, hogy a Baltikumot a Szovjetunióhoz csatolták. Mi csak ilyen alapon tudnánk szabadon és demokratikusan élni. Ugyanezt kéri minden nemzetiségi társaság elnöke, tehát mindenki szeretné a kiválást Ukrajnából, hogy megalakulhasson az önálló Kárpátaljai Köztársaság. Mi Kárpátalján a magyarokkal és más népekkel — mint ezer év alatt mindig — a jövőben is együtt akarunk élni, együtt építeni a szabad, demokratikus jövőt.

így áll tehát a helyzet Kárpátalján. Az ukrán külügyminiszter szerint a tökéletesítésnek nincsenek határai, ezek a kapcsolatok mindig javíthatók. Mert ahogy megoldanak valamit, újabb feladatok keletkeznek. De a nemzetiségiek türelmetlenek. Ezért kellene Ukrajnának abból kiindulni, hogy ha bármilyen nehéz is lemondani valamiről, még mindig könnyebb, mint ott békét teremteni, ahol hasonló okok miatt dörögnek a fegyverek.