Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-03 / 53. szám
4 Kelet-Magyarország TÚL A MEGYÉN 1992. március 3., kedd Vita a nyugdíjemelésről Hétfőn történt a Parlamentben Budapest (MTI) — Képviselői „átigazolásokkal” vette kezdetét az Országgyűlés hétfői plenáris ülése. Két képviselő távozott az SZDSZ-fralkcióból: Horváth László a Fidesz frakciójába ült át, míg Mózs József a kereszténydemokraták parlamenti csoportjában folytatja képviselői munkáját. Az Országgyűlés ezután megkezdte a nyugellátások, baleseti nyugellátások és egyéb ellátások 1992. évi emeléséről, illetőleg kiegészítéséről szóló országgyűlési javaslat részletes vitáját. Kátay Zoltán (MDF), a szociális bizottság előadója, arról tájékoztatta a tiszteli Házat, hogy a módosító indítványok közül a bizottság kettőt támogatott. Amellett, hogy helyesnek tartják az évi kétszeri nyugdíjemelést márciusban és szeptemberben, az idei évben szükségesnek látták a szociális bizottság tagjai, hogy a márciusi nyugdíjemelés január 1-jei visszamenő hatállyal lépjen életbe. Ez azt jelentené, hogy a nyugdíjemelések éves átlaga meghaladná a 15 százalékot. A szociális bizottság szintén támogatásra ajánlotta azt az ellenzéki javaslatot, hogy a kétszeri emelésen túl történjen egy korrekciós intézkedés is. Ennek értelmében a rendelkezésre álló 51 milliárd forint 20 százalékát fordítanák 1992. június 15-i hatállyal olyan nyugdíjemelésre, amely figyelembe venné a letöltött szolgálati időt, és a nyugdíjba menetel időpontját. Ma folytatódik a vita. Az amerikai egyházak gyűjtőakciót szerveztek a hajdani Szovjetunió utódállamainak megsegítésére. Az eddig befolyt félmillió dollárból a nyíregyházi Terminál Kft. közreműködésével magyar búzát vásárolnak, melyet kamionok juttatnak el céljukhoz. Az első szállítmány szombaton délelőtt indult a nyíregyházi Vámudvarból. BALÁZS ATTILA FELVÉTELE Álarcos rablás Sóstóhegyen Nyíregyháza (KM — Cs. Gy.) — Pénzt rabolt az álarcos, késes támadó február 28-án Nyíregyházán, egy Csalogány utcai magánlakásból. Történt, hogy a házban tartózkodó fiatalasszony édesanyja a teraszra egy csizmát akart kitenni. Miután az ajtót kinyitotta, egy álarcos valakit látott. A fiatalasszony csak annyit észlelt, hogy a mamáját hanyatt lökték. Az illető a lakásba ment, s miután becsukta maga mögött az ajtót, a kezében lévő körülbelül 30 centiméteres, frissen élezett pengéjű kést az idős asszony felé fordította, s azt hajtogatta: pénzt, pénzt! A fiatalasszony elindult a konyha felé, hogy kivigye a pénztárcáját. Amikor odaért, a támadó a nő anyját arra késztette, hogy kövesse lányát. A kislány unoka is ment utánuk. A nő elővette pénztárcáját és a váratlan látogatónak pár száz forintot átadott. A tettes ezután a lakásból kimenekült. A tanúk szerint a rabló körülbelül 180 cm magas, s a vékony hangjából ítélve 18 —19 éves. A fején sapka volt, melynek színe :'„kisliba- zöld” alapon kék csíkok. A sapkából csak a barna szemei látszottak kt, valamint egy kilógó barna hajtincs. Szürke, vékony, tavaszias, gumis pántú dzsekit viselt. Alul sötétkék szabadidőruhát hordott. Az ügyben a nyomozás nagy erőkkel tart. A rendőrség kéri, hogy akik február 28-án délelőtt főként Sóstóhegyen az említett leíráshoz hasonló személyt láttak, jelentsék a Nyíregyházi Rendőrkapitányságnak. Valakinek feltűnhetett az is, hogy a tettes a kezében ismeretlen színű pettyes, vagy mintás reklámszatyrot vitt. Forró nyomon _______ Alvó nőre támadt Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) - Március elsején 17.45 órakor Biri és Nagykálló között egy férfi személyautóval mintegy 60 km óra sebességgel és tompított világítás használata mellett közlekedett. Késön észlelte a vele azonos irányban, a felezővonal mellett kivilá- gitatlan kerékpárral haladó férfit, és azt az autó bal oldali részével elütötte, illetve a menetirány szerinti bal oldalon előzésben lévő személygépkocsi elé lökte, amely a biciklist maga előtt tolván az árokban állt meg. A kerékpáros a helyszínen meghalt. A Vásárosnamény i Rendőrkapitányság nyomozási rendelt el egy 21 éves férfi ügyében, aki március elsején hajnalban betörte egy magánlakás ajtajának üvegét, majd a nyíláson benyúlt, s a zárban lévő kulccsal az ajtót kinyitotta. Ezután a hálószobában alvó nőt megtámadta, a nyakához kést szegezett azzal, ha az asszony nem engedelmeskedik, elvágja a nyakát. A hölgy ellenállt, melynek során a hezén súlyosan megsérült. Február 29-én Vasmegye- ren egy ittas járművezető. Záhonyban pedig egy közlekedési szabálysértő támadta meg a (vele szemben intézkedő rendó'rt, akik mindkét esetben gumibotot és könnygázsprét alkalmaztak. Két és fél millió embert érint A kár pót lati jegy felhasználási lehetőségeiről Alelnöki kinevezések Csúcs László és Nablik Gábor Göncz Árpáddal a kinevezést követő fogadáson. Budapest (MTI) — Göncz Árpád köztársasági elnök — a miniszterelnök javaslatára — dr. Csúcs Lászlót a Magyar Rádió, dr. Nahlik Gábort a Magyar Televízió al- elnökévé kinevezte. Az alel- nökök hétfőn a Parlament Nándorfehérvári termében átvették a kinevezési okmányokat és letették a hivatali esküt. Göncz Árpád a kinevezettekhez szólva — mintegy útravalóul szánva mondatait A Szabolcs Volán Vállalat március 1-jétöl, illetve 2-től új autóbuszjáratokat indított. Március 1-jétől munkaszüneti napokon Gávavencsellő—Rakamaz—Nyíregyháza között négy új járatot indított elsősorban a kórházlátogatók és a kollégiumi diákok utazását elősegítve. A busz Gávavencsellőről 8,17 és 16,57 órakor, Raka- mazról 8,52 és 17,32 órakor indul Nyíregyházára. Nyíregyházáról 12,30 és 18,15 órakor indul busz Rakamazön át Gávavencsellőig. ahová 13,43 és 19,28 órára érkezik meg. Március 2-től Nyírlugos — Nyírmihálvdi — Szakoly — Balkány — Nagykálló — Nyíregyháza útvonalon indultak új járatok munkanapokon, lényegesen lerövidítve az utazás időtartamát. A Közélet — reményét fejezte ki, hogy a kiélezett politikai helyzetben feladatot vállaló két vezető tevékenysége a nemzeti médiumokban a színvonal-emelkedést fogja elősegíteni. Abbéli bizodalmának is hangot adott, hogy a két intézmény az új tisztségviselők segítségével a magyar népet szolgálja, s működésük hozzájárul majd az alkotóműhelyekben tapasztalható nyugtalanság megszüntetéséhez. járatok Nyirlugosról 5,40, 12,15, 16,09 órakor, Nyírmi- hálydiból 5,56, 12,26. 16,20 órakor Szakolyból 6,04. 12,34, 16,28 órakor, Balkányból 6,16, 12,46, 16,38 órakor, Nagykál- lóból 6,40, 13,10 17,15 órakor indulnak Nyíregyházára, vissza pedig 10,45, 14,25, 16,30 órakor indulnak a járatok. Ezzel egy időben Nagykálló— Balkány—Téglás vonalon is új járatok lesznek. Homoktanyáról a szombati napokon 17,50 órakor új járat indul Nyíregyházára. Beszterecröl munkanapokon csak 6,05 órakor indul járat, a másik autóbusz Vasmegyeiről indul 6,28 órakor. Kállósemjén — Péterha- lomról a nyíregyházi ruhagyárig közlekedő műszakos járatok március 2-től az autóbusz-állomásig közlekednek. Budapest (ISB — D. Á.) — A kárpótlási törvény stabilan rendezi a tulajdonviszonyokat, az emberek biztosak lehetnek abban, hogy egy új kormány sem próbál majd változtatni a kialakult helyzeten — mondta hétfői sajtótájékoztatóján Sepsey Tamás címzetes államtitkár. A kárpótlás lehetőséget ad a volt tulajdonosnak arra hogy a kárpótlási jegye ellenében vagyont szerezzen, bekapcsolódjon a nemzetgazdaságba. A befektetési technikákkal az árverés módját azonban meg keil tanulni az állampolgároknak, hiszen hazánkban évtizedeken1 át elszokhattunk a részvény, az osztalék, az árf^yáMérték fogalmától. Márpedig a kár pótlási jegy vállalkozói kedvvel használható fel eredményesen. Közel 830 ezer személy adta be kárpótlás iránti kérelmét, ami egy átlagos magyar családot figyelembe véve két és fél millió ember érdekeltségét jelenti. Bebizonyosodott, hogy az igénybejelentési határidő meghossaabbítása indokolt volt, az utolsó hetekben beérkezett több száz ezer kérelem feldolgozása január végéig tartott. A február 16-át követő napokban került kiadásra az úgynevezett összesített arany korona-érték a szövetkezetek és az állami gazdaságok számára. A gazdálkodó szervezetek az értesítés alapján kötelesek 30 nap alatt kijelölni a kárpótlási jegyek ellenében megvásárolható földeket. E szervezetek egy része értetlenül fogadta az értesítést, nem látván be: a törvény értelmében a bejelentett igények számszaki összegzését köteles a hivatal megküldeni a gazdálkodó szervezetnek, és nem az elbírált igények alapján kiszámított a ranykorona-értéket. Az egyes kérelmek konkrét elbírálására később kerül sor. Országszerte megalakultak, illetve alakulnak az érdekegyeztető fórumok, melyek segítik és ellenőrzik a szövetkezetek földkijelölési munkáját. Az átmeneti törvény módosítása miatt most már mindegyik településen lehet fórumot létrehozni. Február végétől a megyei kárrendezési hivatalok megkezdték a kérelmek elbírálását. Először a legegyszerűbb földmegváltási ügyek kerülnek sorra. A számítógépes felkészültség ellenére már látható: a törvényben előírt hat hónapos elbírálási időt nem tudják tartani. Az azonban hizonyos: hétről hétre egyre többen juthatnak kárpótlási jegyekhez, s éppen ezért az igényjogosultaknak nem árt mielőbb tájékozódniuk a felhasználás módjáról. Fontos tudnivaló például, hogy termőföldárverésen mindenki csak a saját kárpótlási jegyével vehet részt. Ezenkívül önkormányzati bérLakások vásárlására, s a privatizáció során állami tulajdonszerzésre is használható a kárpótlási jegy. Részvény, vagy a kft.-üzletrész vásárlás, majd eladás esetén bárki „pénzzé is teheti” kárpótlási jegyét. Azt azonban tudni kell, hogy aki az árverésen földhöz jut, s azt három éven belül akarja eladni, annak jövedelemadót kell fizetnie. llj autóbuszjáratok Ingyenes tanácsadás! MDF-felhívás a megye lakosaihoz! A TIB Kelet-Magyarországi Szervezete elnökségének A Kelet-Magyarországban előre jeleztük, hogy közölni fogjuk azoknak a jogi szakértőknek a névsorát, akik ingyenes tanácsadást vállalnak az-új szövetkezeti törvényről és az átmeneti szabályozásról (1992. I. és II. törvényről). A tanácsadás, mint említettük, ingyenes, azonban az igénybevételt legalább 5 helyben lakó vagy érdekeltnek kell írásban kérnie a Magyar Demokrata Fórum Megyei Választmányától (4400 Nyíregyháza, Luther út 4.). Arra természetesen mód van, hogy a megjelölt szakértőket név szerint hívják meg, illetve jelöljék meg. Kérjük, hogy az igényeiket mielőbb juttassák el a megjelölt helyre, a szakértőknek biztosítani kell az összejövetelhez a helyiséget. Kérjük azt is, hogy az igénylők erre az alkalomra minél nagyobb számú érdeklődőt toborozzanak. A szaktanácsadást vállaló ügyvédek névsora: dr. Saddle János (4700 Mátészalka. Hajdú út 51.), dr. Ferenczy Róbert (4600 Kisvárda, Szállóikért köz 2.), dr. Ungi Zoltán (4400 Nyíregyháza, Iskola út 3. ÜMK), dr. Juhász Barnabás (4400 Nyíregyháza, Iskola u. 3. ÜMK), dr. Páti András (4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 48.), dr. Fehérvári János (4400 Nyíregyháza, Kiss Lajos u. 94,), df. Nagy György (4600 Kisvár? da, Rákóczi u. 23.), dr. Sárvári Ildikó (4405 Nyíregyháza, Pipacs u. l a.), dr. Szakái Ferenc (4400 Nyíregyháza, Lengyel u. 60.). Magyar Demokrata Fórum Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Választmánya közleménye ós9>ltns A TIB-elnökség égyes tagjainak lemondása miatt szükségesnek tartjuk bejelenteni és kihangsúlyozni, hogy a TIB Kelet-Magvaror- szági Szervezete a történtektől függetlenül folytatja 'munkáját és tevékenyen részt vesz a március végén megtartandó küldöttközgyűlés előkészítésében. Változatlanul az az álláspontunk, hogy a. TIB területi szerveire hárul az alapszabályban rögzített célok megvalósítása, illetve azok végrehajtása. A területi szervek döntő befolyással vannak a TIB egészére, ezért a jövőben is eleget teszünk önként vállalt kötelezettségünknek és azon munkálkodunk, hogy 1956 szellemisége és öröksége valóban az egész nemzeté legyen. Meggyőződésünk, hogy a márciusi küldöttközgyűlés után egy újjászervezett, érdekképviselet-orientált, de mégis politizáló, a történelmi igazságtételért harcoló, igen erős TIB folytatja a megkezdett munkát, teljesen más szervezeti felépítésben. A fentiek ismeretében, minden szélsőséges irányzattól és demagóg megnyilvánulástól elhatároljuk magunkat. Történelmi Igazságtétel Bizottság Kelet-Magyarországi Terúleti Szervezete (Nyíregyháza, Hősök tere 5. 103.) KDNP-konferencia Beszámolót juttatott el lapunkhoz a Kereszténydemokrata Néppárt sajtóirodája a február 29-én Budapesten rendezett konferenciáról, amelyen az ország mintegy hétszáz KDNP-elnoke részvételével a párt április végére összehívott első országos kongresszusának előkészületeiről tanácskoztak. Egyebek között megállapították: a párt egyenletesen fejlődik, taglétszáma a kongresszusig megközelíti a húszezret. Amint azt Surján László pártelnök előadásában kifejtette, a párt célja továbbra is a keresztény eszmék közéleti megvalósítása Az áprilisi kongresszuson felmérhető lesz, hol tart a párt programjának megvalósításában. A KDNP jelenlegi súlyát jelzi, hogy szinte minden párt számításba veszi koalíciós partnerként. Megerősítették a konferencián : a Kereszténydemokrata Néppárt nem felekezeti, hanem világnézeti párt, a közéletben nem felekezeteket, hanem egy keresztény értékeken alapuló világnézetet képvisel. Vezető külföldi politikusok is vendégei voltak a konferenciának, Erhard Busek osztrák alkancellár, az ausztriai Keresztény Néppárt elnöke, oktatási miniszter, valamint Andreas Khol parlamenti képviselő, az EDU, az Európai Demokratikus Unió, az európai kereszténydemokrata és konzervatív pártok szövetségéneik főtitkára személyében. Busek elnök előadásában egyebek között megállapította: a két párt együtt nyújthat hitet, biztatást Európa népeinek. Magyar búza a FÁK-nak