Kelet-Magyarország, 1992. március (52. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-03 / 53. szám

1992. március 3., kedd SZÍNES oldal Kelet-Magyarország 5 Kérdőjel Adóbevallás A késedelmes és a hibás adóbevallás­nak is megvannak a sajátos szankciói. De mi az eljárás akkor, ha az ügy­fél önhibáján kívül nem tud ele­get tenni kötelezettségének? — Természetesen előfordul­hat olyan helyzet, hogy az illető külföldi tartózkodás vagy sú­lyos betegség miatt nem tudja időben elkészíteni bevallását — válaszolt Bihari Albert az APEH adóeljárási osztályának vezetője. — Az akadály meg­szűnését követő 15 napon be­lül azonban igazolást kell erről benyújtani és egyben pótolni kell az elmulasztott cselek­ményt. S majd a hatóság dönt arról, hogy az adóbevallást idő­ben érkezettnek kell-e tekinteni vagy beállnak a késedelem szankciói. Egyébként néhány ügyfelünket mi is felszólítunk arra, hogy tegye meg adóbe­vallását. Ha ennek a kötelezett­ségének nem tesz eleget, a mulasztási bírság magánsze­mélyeknél 50 ezer, mindenki másnál 150 ezer forint. Az adóeljárásban egyébként ket­tős bírságolást nem alkalma­zunk, tehát ha valaki késett a bevallással és még hibásan is töltötte azt ki, egyszeri pénzbír­ságot kap, de magasabbat. Mik vannak... .ui rreddör e Kutyabaj rfrlZ.ín:—t T’ A palotaőrség, kato­nai rendőrök és tűz­oltók átfésülték a .királyi palota parkját —r -mindhiába. Csak péntek reggel bukkantak rá Beatrix holland királynő kedvenc ter­rierjének, Miss Peppernek ki­hűlt tetemére. Történt ugyanis, hogy Beatrix csütörtökön a parkban sétáltatta Miss Pep­ped, amikor a derék kétéves terrier nyulat szimatolt és az ál­lat után vetette magát a Huis Ten Bosch palotát övező erdő­ségbe. A nyúl üregénél tovább nem jutott. Beszorult a feje a nyílásba... Szó-tár Metakommu­nikáció Sokszor elegünk van a szavakból, máskor tőszavakból is meg­égjük egymást. Na­gyon gyakran a hallgatás, egy odavetett tekintet, őrizetlen gesztus többet mond el szán­dékainkból, mintha előadást tadanánk. A szavak nélküli, il­letve a szavaktól független em­beri közlés a metakommu­nikáció. A lélektan mai felfogá­sa szerint az emberi érintke­zésben a szavakkal való közlés önmagában csonka, olykor csak egy sor kísérő jelenséggel együtt édelmezhető. Mi minden tadozik ide? A még beszélni nem tudó és a beszédet nem édő gyerekek nagyon jól isme­rik és értik ezt a szó nélküli nyelvet. Mindez a többnyire önkéntelen és tudatunktól füg­getlen — kifejezésmód együtt a metakommunikáció. A görög méta (valamint túl) és a latin kommunikáció (közlés) össze­tétele. Az egész ország területén megnövekszik a felhőzet, zá-, porok sokfelé várhatók. Az északnyugati szél megerősö­dik, hidegfronti hatással kell számolni. A hőmérséklet hajnalban ke­leten —2, máshol 0—5 tok kö­rül, míg délután 8—13 fok körül alakul. .................... Kis ember a fehérgyarmati sport- és kultúrcikk boltban ELEK EMIL FELVÉTELE • ALKALMASSÁGI vizsga. A Nyír­egyházi Művészeti Szakközépisko­la zenei tagozatára jelentkező diá­koknak alkalmassági vizsgán kell bizonyítaniuk tudásukat. Március 4-én a szolfézs-zeneelmélet tan­szak számára 9 órától szolfézs írásbeli, 10 órától szolfézs szóbeli lesz, majd a zongora-meghallgatás következik. • KLUBFOGLALKOZÁS. A Ke­resztény Pedagógus Kamara leg­közelebbi klubfoglalkozását már­cius 4-én (szerdán) 17 órától tadja a TESZ-székház (Nyíregyháza, Luther u. 4. sz.) nagytermében, ahol a résztvevők Szitha Mária nyugalmazott középiskolai tanárnő előadását hallhatják: A katolikus iskolák szelleme és hagyományai címmel. • KIHELYEZETT ügyfélszolgálatot tad a megyei Társadalombiztosítá­si Igazgatóság minden kedden 10—14 óráig Mátészalkán, a csa­ládsegítő központban, március 5- én TiszaváiSyariban, 12-én Nyírbá­torban, 19-érr Csengerben, 26-án Vásárosnaményban. Az érdeklődő állampolgárokat valamennyi helyen a polgármesteri hivatalban délelőtt 'lOrfőJöjdőután 2 óráig várják az igazgatóság szakemberei, s adnak tájékoztatást nyugdíj, családi pót-' lék, betegségi-anyasági ellátási és egyéb társadalombiztosítási ellátá­sok területén. • MESEMONDÓ verseny lesz kis­iskolásoknak március 17-én 14 órától a Nyíregyházi Segítőházban (Csillag utca 6.) Pályázni két önál­lóan írt mesével lehet, az egyiket március 10-ig kell beküldeni, a má­sikat a versenyen mondják el. • A JÉZUS élete előadássorozat keretében szerdán 17.30-tól „Jé­zus búcsúbeszédei" címmel hang­zik el előadás a városi művelődési központban. • A KISVÁRDAI SZDSZ-fórum vendége Eörsi Mátyás a pád politi­kai-gazdasági szakédője lesz szerda este hét órakor a művelődé­si központban • KOMP. Március 1-jétől a balsai személyszállító komp (vasúti) újra üzemel. tanfolyam, 42 órában, kezdőknek, a Szakszervezetek Házá­ban, a könyvtárban: Nyír­egyháza Szabadság tér 11. Tandíj: 2000 Ft. Már a tan­folyamon segítséggel meg- varrt,- n^K árából megté­Jelentkezés a fenti címen, előzetesei) írásban vagy telefonon Í 2r;344. Első fog- lalko2ási-*tíés! ha még lesz hely ^beiratkozás is: már­cius 11-én. szerdán 16.30- tól. A BURDA ingyenes köl­csönzése! Személy- ' és tehertaxi- rendelés. Ingyenes kiállás. Autókölcsönzés. 42/11-555. • VÉRADÁS. Ma Nyíregyházán a TIGÁZ-nál, a Magdaléneum Gyer­mekotthonban, a Váci Mihály Mű­velődési Házban, a Városi Televí­zióban, illetve Csarodán és Tákos községben lesz. •INGYENES jogi tanácsadás lesz ma fél öttől az Ifjúsági Centrum­ban, illetve a Felkínálom-klub tadja soron következő foglalkozását este hat órától vállalkozóknak, ter­melőknek, szabad termelési kapa­citással rendelkezőknek. • A Jogvédő Liga rendezésében lakossági fórumot tadanak a ka­matadó eltörlése érdekében Örö­kösföldön, a 23. számú Hunyadi János általános iskola aulájában, szerdán este hat órától. Az érdek­lődők találkozhatnak Bányai Péter­rel, az Állampolgári Jogvédő Liga elnökével és Nyitrai Józseffel a liga tagjával, a kamatadó elleni tiltako­zás megyei szervezőjével. • LESÚJTÓ EREDMÉNNYEL zá­rult a holland szakértők vizsgálata: a bécsi Kunsthistorisches Museum nyolc Rembrandt-képe közül négy hamisítvány. Az 1968-ban indított Rembrandt-kutatási program mun­katársai a legkorszerűbb eszkö­zökkel vizsgálják a képeket, emel­lett az elmúlt 23 évben hatalmas gyakorlatot szereztek a hamasítvá- nyok felismerésében. Eredetileg a világ különböző nagy múzeumai­ban 610 Rembrandtot tartottak nyil­ván. A kutatás ezeknek a számát évről évre csökkentette, s ma már csak mintegy 250 festményről állít­ják minden kétséget kizáróan, hogy valóban Rembrandt keze munkája. Arckép Bodnár István Kisvárda (KM) — Dicséret illeti azokat az igényes diákokat, akik nem elégszenek meg az iskolai fel­adatok .elsajátításával, hanem mással is foglalkoznak. Oláh Anita, a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium diákja is közéjük tado­zik. Anita a szép versek szerelmese és tolmácsolója. Rendszeresen vesz részt a különböző versengé­seken, és nem is eredménytelenül. Legútóbb a Kaposváron rendezett Csokonai versmondó versenyen képviselte másodmagával me­gyénket és nem vallott szégyent. Évente több hasonló megmérette­tésbén vesz részt. Ebben a tanév­ben például a Babits Mihályról el­nevezett megyei versmondó ver­seny egyik díjazottja volt. Nincs HOROSZKÓP Kos (március 21.—április 20.) A délelőtt folyamán a legnapi kedve­ző csillaghatások elgyengülnek, így a nap további részében csak átlagos élmények várhatók, az április első hetében születettek azonban $ikert ígérő hétre számít­hatnak. Bika (április 21.—május 20.) Ma reggel akaoha: okuk némi bősz- szánkódéira, igyekezzenek a vitá­kat elkerülni! A nap további része azonban Äar r nd a magánéletük, mind a hivatásuk szempontjából jó csillagzat alatt ati. ............. Ikrek (májéi 21. A június 21.) A jó reggel ne tévesszé/meg: nemso­kára olyan cs „«jerők útnak ér­vényre, ameK- •. • apkodóvá. meg­gondolatlanra . degessé,' dekón-' centrálttá tész 1 különösén ha oh májusban született. Fiák (június 22... július 22.) Ma jó formában vág: önbizalommal, igyekezettel és teljes energiával lát munkához. Meg is lesz ennek az eredménye! A magánéletében kül­ső események is sok jót hozhat­nak. Oroszlán Gúlius 23.—augusztus 23.) Az Oroszlánoknak kedvezőt­len csillagbefolyások még tadanak. ezt figyelembe kell venniük, külö­nösen a közúti közlekedésben. A délelőtt folyamán megváltozik -a kozmikus helyzet: semlegessé vá­lik. Szűz' (augusztus 24— szeptem­ber 23.) A többség ma igen bizony­talankodó lesz, a munkában és társaságban is könnyen követhet el hibákat. Egyesek a velük szüle­tett ..Szűz-érzékenységük" miatt nézeteltérésekbe keveredhetnek. Táncos koncert Nyíregyháza (KM) — Látvá­nyos koncedet rendeznek a nyír­egyházi művelődési központban március 4-én 19 órától. A Szabol­csi Szimfonikus Zenekar. Ravel- hangversenyén ugyanis a Prima- vera balettcsopod működik közre. A műsorban a Bolero, Pavane, és az Egy kiállítás képei című művek hallhatók, illetve a táncosok ihletett közreműködésével táncjelenetek láthatók. Vezényel: Murgu Dorel. Balett­mester: Feketéné Kun Ildikó. Átképzők bemutatkozása Nyíregyháza (KM — K. J.) — A megyei pedagógiai intézet által szervezett Téli szakoktatási napok keretében március 4-én, 9 órától a megyei átképző központ tevékeny­ségéről kaphatnak hasznos infor­mációkat az érdeklődők. Az intéz­ményt Marosi Lajos, a központ igazgatója mutatja be, majd elő­adások hangzanak el a megyei át­képzés helyzetéről, a vállalkozás és magánszféra szerepéről a szak­képzésben. A Munkaügyi Miniszté­rium osztályvezetőhelyettese, Soós Adrienn pedig a szakkép­zés—átképzés—felnőttképzés kapcsolódásrendszerét fogja is­mertetni. A rendezvények helye: megyei átképző központ, Nyíregy­háza, Széchenyi u. 13. A csillagos ég Nyíregyháza (MTF) — A Mer- kud már az esti égbolton, nyugaton találjuk. A hónap elején egy órával, közepén majdnem két órával követi nyugvásában a Napot. 9-én lesz a legnagyobb keleti kitérésben, 18 fokra a Naptól. Ez a legkedvezőbb láthatóság. A többi bolygó, a Mars és a Szaturnusz, a Jupiter kivételé­vel, a hajnali keleti égbolton a Bak, a Vénusznál, továbbá a Vízöntő és Halak csillagkép ad megkeresési lehetőséget. Általában másfél órá­val kelnek a Nap előtt. A Jupiter az esti órákban kel az Oroszlán csil­lagképpel, és egész éjjel gyönyör­ködhetünk benne és négy Galilei- holdjában. A napéjegyenlőség időpontja március 20. 10 óra 48 perc. Ekkor delel a Nap pontosan az egyenlítő fölött, a nappal és éj hossza egyenlő. Innen az elnevezés. Ez a tavasz kezdetének hivatalos csilla­gászati időpontja. A hónap végén 29-én, vasárnap a nyári időszámí­tás veszi kezdetét, hajnali 2 órakor 3 órára igazítjuk előre az óráinkat, egy órával rövidebb lesz pihenési időnk. Cigányszülők óvodában Nagyhalász (KM) — Tizenegy éve foglalkozik cigánygyerekek és szülők nevelésével a nagyhalászi 3-as számú óvodában Szalkó Ká- rolyné és Podlovics Zoltánné óvó­nő. Képünk a napokban megrende­zett szülő „Ki mit tud?”-on készült, ahol több mint hatvan édesanya és édesapa tapsolhatott a zene, tánc, ének, mese-, versmondás kategó­riákban induló „versenyzőknek”. / i • ✓ A versmondó diák olyan iskolai ünnepély, amelyiken ne szerepelne. De nem csak ilyen alkalmakkor vesz a kezébe ver­Mérleg, (szeptember 24.—októ­ber 23.) Vidám reggelre ébrednek, különösen a szerelmesek számít­hatnak szerencsés munkavégzés­re, de a délelőtt: folyamán gyengül a nagy hangulat és mindennapi gon­doknak ad helyet. Skorpió (október 24.—november 22.) A többség ma reggel rossz­kedvű lesz. és a Skorpió-tüskéit használni fogja. Igyekezzenek fon­tosabb dolgaikat visszafogni! A dél­előtt folyamán-kedvükre változik a kozmikus - helyzet, • á nap további része már szerencsésen fut le. Nyilas (november 23.—decem­ber’21.) A szép reggel ne vezesse félre számításaiban, mert nemso­kára elromlanák a kozmikus viszo­nyok, úgy hogy felületességgel és félreértésekkel lesz kénytelen megküzdeni seskötetet. Azt vallja, versek nélkül sivár és érzelemszegény lenne a világ. Igaz, mostanában más foglal­koztatja. Negyedikes diák, és né­hány hónap múlva érettségi, aztán felvételi. A,tanulással nincs különö­sebb gondja, naponta négy-öt órát tanul, s a félévi bizonyítványában az ötösök között csupán egy né­gyes árválkodott. És mégis. Nem könnyű manapság a diákok dolga, sok tananyag évről évre változik, s amit az első osztályban néhány tantárgyból tanult, az azóta már elavult, és csak részben igaz. Különösen a történelemmel és a magyarral vannak gondjai, bár igaz, a történelem az érettségire csak 45-ig tanulandó, ám a felvéte­lin meglehet, nem így lesz. Oláh Anita ugyanis jogi egyetemre je­lentkezett, ahol a felvételi éppen magyarból és történelemből van. Bak (december 22 -január 20.) Ma minden jó Bak-tulajdonsága fo­kozottan érvényesül realista, cél­tudatos lényét újra elismerik, meg­bízhatóságát-nagyra értékelik. Vízöntő Ganuár 21.—február 20.) A többség átlagos élményeket várhat. A február 4—14. között születettek azonban jó Vénusz-ha- tás alatt állnak, es vállalkozhatnak olyanra, amihez a mások segítsé­ge, vagy a szerelemben szerencse szükséges. Halak' ' (fébrüáF ‘^T^Tnárcius 20.) ■ A' c'slUágpk' .má'l^vgbsn. jár­nák: bizakpd?.,',kézdeményéz6, élményekre vágyó; kapcsölatba'rát alaphang úlátfal .•' helyes,' dö'nfé'séR- kel rtiínd’a magánérgtébfen.'mjrjtía hivatásában, bojdeg.érákkaj' aján­dékozzák még- • • • • . Kornélia A változó időpontú, jeles napok sorába tartozik hús­hagyókedd az idén a mai napra esik. Tehát ma van a farsang utolsó napja, holnap hamvazó­szerda lesz, kezdődik a nagyböjt. Országszerte nagy vígassággal, kicsa­pongással búcsúztat­ták a farsangot. A farsang utolsó három napján, farsang farkán tartották a legnevesebb bálokat, felvonulásokat, maska­rás köszöntéseket. A beregi Tiszaháton a far­sang alatt el nem kelt lá­nyok háza elé vonultak egykor, kolompokkal, tep­sikkel, fazekakkal fülsike­títő lármát csaptak. Egyéb névnapok: Alex­andra, Apolka, Frigyes. Kalendárium 100 éve született Sze­nes Lajos újságíró, publicista. 1924-ben a Népszava Könyv- kereskedés veze­tője lett, amely 1933-tól Szenes Lajos és társa tulajdonába került. Cikkei főként a Corvina című lapban, a Magyar Könyvkiadók és Könyvke­reskedők folyóiratában jelentek meg. 1945 után az Országos Könyvhivatal- nál, majd az Állami Könyv- terjesztő Vállalatnál dolgo­zott. pyq 06.21 17.32 Folyóink jellemző napi adatai: a Tisza Tisza- becsnél —188 cm, árad, 7%, 0,2 fok. Vásárosna- ménynál —89 cm, árad, ,4 fok. Záhonynál —177 cm, árad, 12%, 2,2 fok. Dombrádnál 59 cm, árad, 24%. —. A Szamos Csengéméi 5 cm, árad, 10%, 1,4 fok. A Túr Garbóiénál 3cm, árad. 19%, 0,8 fok. A Kraszna Ágerdőnél 160 cm, árad, 27%. 0,2 fok. (gyorstár((ép ♦ INGYENÓVSZER diákok­nak. Véronique Neiertz fran­cia államtitkár bejelentette, hogy az AIDS-fertőzés meg­előzésére, jelképes áron, te­hát majdnem ingyen, óvszert adnak a fiataloknak. „Javas­lom, hogy minden nyilvános helyen, így az iskolákban is helyezzenek el óvszerauto­matákat". Az államtitkár asz- szony közölte, hogy a tavasz folyamán piacra dobják a női óvszert is, „hogy a hölgyek is tudatában legyenek a felelős­ségnek.” Megér egy mosolyt Két hajdani iskolatárs ta­lálkozik az utcán. Érettségi óta nem látták egymást, most boldogok. Egyikük azonban szemmel láthatóan rosszkedvű. — Mi a bajod? —- kérdezi a barátja. — Ne is kérdezdI Elrontot­tam az életemet! Eggyel ke­vesebbszer kellett volna nő­sülnöm.-T Miért, hányszor nősül­tél? . — Egyszer. Hírügyeletes: TAPOLCAI ZOLTÁN ®(42) 11-277 MA (9431/

Next

/
Oldalképek
Tartalom