Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-08 / 33. szám

1992. február 8. A %e,Cet-üvíaß if arország hétvégi meíCéfcfete 7 Tej vagy írás Seres Ernő K ét zsömle és egy fél liter tej. Ez volt a reggeli. És mindezt nem azzal a szándékkal vette és ette meg az öreg Ranicskó, merthogy zsugori volt és takarékosko­dott az istenadta. Nem. Ra- nicskónak megvolt a maga el­mélete, életvitele. Elmélete az egészség, életvitele a meg­szokott kényelmesség. A tej tápértékével tökéletesen tisz­tában volt. Mondotta volt, ha tehette, hogy a tejben benne van min­den, amire a testének szüksé­ge van: zsír, tejcukor, enzi­mek, vitaminok. Egy liter tej tápértéke összetételét tekintve felér egy fél kilogramm hús, 8 tojás, 2,5 kilogramm kelvirág vagy káposzta, 2 kilogramm bab tápértékével. Ranicskó- nak volt egy rossz szokása. Lexikális tudását kihasználva lehengerlőén és ellentmondást nem tűrve hirdette a maga iga­zát, és rá akart beszélni min­denkit a tejivásra. Volt alkal­mam néhány levelét elolvasni, azzal ostromolt, hogy fejtsek ki hathatós propagandát annak érdekében, hogy növekedjék a tejivók és csökkenjék a borisz- szák tábora. Egyik hozzám küldött levelének az volt a címe „Tej vagy írás...!?” Évek múltak, és miután ká­bán és értetlenül hallgatom a tejipari vállalatok indoklását a legutóbbi tejáremelésről, eszembe jut az öreg Ranicskó, aki a napi egy-másfél liter tej és tejtermék fogyasztásával a tejipar egyik legjobb kuncsaftja volt. Fillérekért. De mit monda­na most, ha még mindig járná a várost alumínium tejeskan­nájával. Valószínű, fel lenne háborodva, hiszen az amúgy is magas tejárakra jócskán rá­rakták a százalékot, főként itt Szabolcsban. Ranicskó úr, ha élne, nyilván azt mondaná, tej- ben-vajban fürödtünk, és ami most van, az már minden kép­zeletet felülmúl. Mondaná ezt Ranicskó úr azért, mert bár lexikális tudással bírt, hogy fűben-fában orvosság, a tej erő, egészség, az alkohol öl és butít, szóval ezekről renge­teget regélt, de a közgazda­ságtan nem volt erős oldala. A piacgazdaság szele meg sem legyintette értelmi és érzelmi világát, hiszen idejekorán tá­vozott. De ha nem távozott volna Ranicskó úr, akkor most nyil­ván írna hozzám egy újabb le­velet, amelynek nem azt a cí­met adná, hogy „Tej vagy írás”. Mi mindent összeírna! Mindenekelőtt kifogásolná, hogy Magyarországon az el­múlt években kivágtak több tíz ezer tehenet annak ürügyén, hogy sok a tej, eladhatatlan tej­por- és vajhegykészletek hal­mozódtak fel. Kifogásolná to­vábbá azt, hogy miközben a termelő 13 forintot kap egy liter tejért, a fogyasztó miért fizet érte huszonvalahány forintot, avagy immár 30 forintnál töb­bet. Nem könnyű ezeket a dol­gokat megérteni. A megértést nehezíti, hogy éppen bent járt a szerkesztő­ségben egy szatmári gazda, aki négy tehenet fej, éves szinten 12-13 ezer liter tejet értékesít, literenként 13 forint körüli ösz- szeget kap, és ezután a bruttó árbevétele 170 ezer forint. Ke­vés. De ő nem saját kevés ár­bevételét kifogásolta, hanem azt, hogy a tejcsarnokos náluk megszedi magát. A tejcsarno­kos, mint vállalkozó, a tej lite­réért a gazdától 90 fillért, a teji­partól 40 fillért kap. Ott, ahol ez a tejcsarnok működik, a napi tejtermelés 220 tehén után 2700 liter, a csarnokos napi bevétele 3410 forint. Az éves bevétel 1 millió 200 ezer forint. Sok. A gazda szerint. Viszont a piacgazdaságban minden lehetséges. Az egyik tejcsarnokos napi 2-3 órai mun­kával meggazdagszik, a másik tönkremegy, hiszen szép számmal vannak a megyében már olyan tejcsarnokok, ahol a naponta leadott termelői tej alig 200-300 liter. Ennek hozadéka még a rezsiköltségeket sem fedezi. Mindezt tudva, az egye­diből az általánosra következ­tetve, a tejtermelést leginkább az drágítja, hogy nagy költség­gel sok kicsi tételt kell drága benzinnel begyűjteni és feldol­gozni, inkább lenne 50-60 nagy tejbegyűjtő, mint sok száz kicsi. Természetesen ez olyan okos­kodás, amely senkit sem győz meg, és amelyet senki sem fo­gad el. Főként a termelő nem fogadja el az alacsony felvásár­lási árat és a tejcsarnoki sarcot, a fogyasztó meg nem tudja el­fogadni a tej árindoklását, mert olcsó tej nincs, a magasabb árat meg nem tudja megfizetni. Átgondolva a dolgot, nem akartam a tejről írni. írtak már eleget. Ranicskó úr sem bizta­tott, viszont a szatmári gazda azt mondta, ha ez így megy to­vább, még kevesebb lesz a tej. írjak. Tej vagy írás. Illetve tej és írás. De jó lenne, ha ettől vál­tozna valamit a helyzet. Dobogós hely N em vagyunk elsők. Csak a másodikok. De ez is dobogós hely. Előnyünk­re szolgált, hogy iparilag elég­gé elmaradott ez a térség. Hi­szen Borsodra tekintve a sza­bolcsi ipar, az szinte semmi, elenyésző. Borsod elsőbbsége a 49 606 munkanélkülivel, ipari fejlettségét tekintve tehát jo­gos. A kohászat, a vegyipar, a bányászat, a gépgyártás ma egyre kevesebb embernek tud munkát adni. Sajnos. Sajnála­tosabb azonban, hogy itt Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyé­ben is 37 927 munkanélkülit regisztrálnak, és ebben is ben­ne van a borsodi hatás, hiszen sok ezren jártak át innen Mis­kolcra, Ózdra, Berentére és még sokfelé dolgozni. A mi iparunk tehát odaát volt, de az onnan elbocsátottak itt munka- nélküliek. Nem szemrehányás, ez csupán megállapítás. Mégiscsak elsők vagyunk. Mert nem az abszolút szám számít, hanem a százalék. A munkaképes lakosság hány százaléka a munkanélküli. Borsodban ez csak 12-15 szá­zalék között van, nálunk 15 százalék felett. Szomorú el­sőbbség. Megint valami, ami­ben a 19 megye közül visszük a pálmát. Negatív értelemben. De hát miért kell ezzel foglal­kozni, miért nem arról írok, hogy a munkahelyteremtés, a meglévő üzemek, vállalatok bővítése megoldja a foglalkoz­tatási gondokat. Erre egyszerű a magyarázat. Néhány jó szán­dékot, elhatározást kivéve, olyan beruházásról, amely bő­vítené a termelői kapacitást, új munkáskezeket igényelne, nem tudok. Nemigen van ilyen sem az iparban, sem a mezőgazda­ságban. Annak viszont van híre és némi sajtója is, hogy mint másutt, úgy megyénkben is egyre több a vállalkozó. Főleg a szolgáltatásban. Egy-két ember, néhány em­ber megoldja, vagy igyekszik megoldani a saját gondját. Szolgáltatásban, szolgáltatás­sal. Nincs adatom arról, hogy másutt, más megyékben meny­nyire lendületesen fejlődik a szolgáltatásban a kereskedelmi szféra, csak azt tudom, hogy itt nagyon. De vajon mire, kire épül ez, van-e, lesz-e ekkora fizetőképes kereslet a szolgál­tatások iránt, amiben sokan hisznek, ha nincs olyan terme­lőtevékenység, munkahely, amely bért ad és növeli a po­tenciális vevőkört... Nem folyta­tom. Szeretném, ha máskép­pen lenne holnap, mint ma van és nem csalódnának a vállalko­zók. Ne legyen még egy dobo­gós helyünk. Felügyelőkből szakértők Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — Volt idő, amikor eljátszatták velük a mumus szerepét. A munkáju­kat koordináló megyei tanács a központi akarat kinyújtott kezének tekintette őket. Az is­kolaigazgatók gyakran rájuk bízták egy-egy kolléga minősí­tését. A szaktanár meg hajla­mos volt a félelemre, mert a lá­togatásról jegyzőkönyv ké­szült, s abban ott állt fehéren feketén, hogy melyek a tanítási óra hiányosságai. tematikaszakértő a nyíregyházi Kölcseyből, Marczinkó István a Kisvárdai Vári Emil Általános Is­kola igazgatója, Kői Mihályné az alsótagozat szakértője, a 2. Sz. Általános Iskolából és Pintér Miklós a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium igazgatója. Megmérettetés, visszajelzés K. M-né: Annak idején mindent vizsgáltunk a pincétől a padlásig. Részletes terv alapján az iskola gazdálkodásától a nevelési-okta­M. /.: Élénk vita folyik a tan­testületekben arról, hogy mit fo­gadjanak el a bírálatokból, ame­lyek a munkájukat érintik. Az is­kolavezetés az első számú kont­roll, de a szakértői hálózat „kül­ső” szeme megerősítheti a he­lyes törekvéseket. Minden isko­lának szüksége van olyan infor­mációkra, amelyek segítségével el lehet helyezni a többi intéz­mény között. Ezt a megmérette­tést, visszajelzést minden har­monikus tantestület igényli. B. J.: Én a szakfelügyeletet, a szaktanácsadást, a szakértői­munkát is szolgálatnak fogom fel. Bármelyik iskolában járok, minden kollé­gát szakértő­nek tartok, hi­szen rendelke­zik a megfelelő végzettséggel. Nagyon jó do­log, hogy el le­het beszélget­ni. Ebben a mostani, zava­ros időszakban ezt különösen igénylik a taná­rok. A szakértő­nek az a fel­adata, hogy a szaktárgyat megyei szinten gondozza, fog­lalkozzon a pá­lyakezdőkkel. A. S.: Ami­kor öt évvel ezelőtt szakta­nácsadó lettem, azzal a szán­dékkal kezdtem a munkához, hogy átadom, amit én tudok. Ilyen értelemben én is szolgálat­nak tekintem a feladatomat. Az önállóság azzal a veszéllyel jár, hogy könnyen belterjessé válhat az iskolában folyó munka. A szakértő katalizátor is az intéz­mények és a társadalom között. Otthon kell lennie a szakmában, szeretnie kell a gyerekeket. Le­gyen humora! Kreativitás, kísér­letező kedv nélkül nem tudok jó szakértőt elképzelni. ✓ Uj ismeretek K. M.: Vajon el tudják-e a szakértők a legfrissebb informá­ciókat juttatni az iskolákba? Kap- nak-e ehhez segítséget? A. S.: Fláttérintézményre szük­ség van. A megyei pedagógiai in­tézet mindent megtesz, hogy gyorsak lehessünk. Az igaz, jó lenne több napot iskolalátogatás­ra fordítani, mert jelenleg csak heti egy napunk van erre. M. /.. A pedagógiai intézet által kiadott Hírmondó egy hónapra előre közli azokat az információ­A beszélgetés résztvevői: Mihályné, Pintér Miklós Agárdy Sándor, Balku Jenő, Marczinkó István, Kői A SZERZŐ FELVETELE Nem volt könnyű a dolguk. A heti többszöri megyejárás, zötykölődés vonaton, buszon, s az iskolában sok helyen a megtűrt udvariaskodás, amely- lyel az érkezésükkor fogadták őket. Szükség volt rájuk, mert nagy gondok voltak a megyei közoktatásban. Szakfelügye­lőknek hívták a pedagógiai munka megszállottjait. Aztán szaktanácsadó lett belőlük 1986-tól, ami már jelezte a megváltozott tartalmat: aho­gyan nőtt az iskolák önállósá­ga, úgy változott a szerep, ami rájuk várt. Nem lett kötelező végrehajtani, amit mondtak, a feladatuk csupán a tanácsadás lett az iskolairányításban csak­úgy, mint az óravezetésben, a módszerek kiválasztásában. A jelenlegi szakértő a továb­bi „fronttisztázódás” eredmé­nye. A szakértő elsősorban szolgáltat. Felkérésre vagy ön­ként. A Kisvárdai Vári Emil Általá­nos Iskola igazgatói szobájában hatan üljük körül az asztalt. Agárdy Sándor általános iskolai biológiai szakértő Tornyospálcá­ról, Balku Jenő gimnáziumi ma­tási tevékenységig alaposan „átvilágítottuk” az intézményt. Éz a módszer sokkal többet adott, mint a mostani. A szakta­nácsadás inkább szolgáltató jel­legű volt. Meg kell mondani, hogy ezt szívesebben végezték a kollégák, mert közelebb állt a pedagógus szükségleteihez. Na­gyobb önállóságuk lett a tanárok­nak, tanítóknak, de szívesen fo­gadták a tanácsot. A szakértő el­nevezés nem nagyon tetszik, van benne egy kis távolságtar­tás. P. M.: A műveltségtartalmak­ban óriási változások zajlanak. A legújabb információk gyakran nehézkesen vagy egyáltalán nem jutnak el oda, ahol nagy szükség lenne rájuk. Ebben a közvetítésben nagy szerepük le­het a szakértőknek. Egy-egy szakterület munkáját a legsokol­dalúbb intézményvezető sem tudja minden esetben helyesen megítélni. A segítségnyújtás itt is szükségszerű. De az intézmé­nyek, az adott település önkor­mányzata is adhat különböző megbízásokat a szakértői háló­zatnak egy-egy fontos döntés meghozatala előtt. kát, amelyek a tervezéshez szükségesek. P. M.: Az új információk nélkül nem lehet eredményes munkát végezni. Vannak olyan intézmé­nyek, amelyek nem képesek be­lépni a „piaci” küzdelembe. A szakértők ezen a területen sokat segíthetnek. A pedagógusok számára nagyon fontos, hogy ki tudjanak tekinteni a saját intéz­ményükből. Az persze csupán ábrándnak tekinthető, hogy ez ne csak magyarországi viszony­latban történjen meg. K. M-né: Mióta szakértő va­gyok, a heti egy látogatási napon kevés helyre tudok eljutni, pedig csupán Kisvárdán és körzetében 39 intézménybe kellene rendsze­resen eljutnom. Hiányzanak a szakmai tanácskozások, ame­lyeken a pedagógusok elmond­hatnák, kicserélhetnék a tapasz­talataikat. K. M.: Különböző pedagógus- körökben mostanában gyakori beszédtéma, hogy az iskolákban tapasztalni a szétzilálódás jeleit. Megerősítik-e ezt a véleményt? K. M-né: Ahol jól működnek a rrlünkaközösségek, nincs külö­nösebb probléma. Jó lenne, ha az önkormányzatok gyakrabban kérnék, hogy a szakértők nézze­nek meg egy-egy iskolát. Bizonytalanságok M. A bizonytalanságot táp­lálja az is, hogy az 1985-ös okta­tási törvény mára elavult. Késik a Nemzeti Alaptanterv elfogadá­sa. Sajnos az igazgatóválasztás­sal kapcsolatos hercehurca is felszínre hozza a kétkedést, ki­nek feleljen meg az igazgató: az önkormányzatnak vagy a tan­testületnek? A. S.: Vannak iskolák, ame­lyekben nagy a kavarodás. Az önállósággal nem mindegyik in­tézmény tud élni. De a harmóniát csak belül lehet megteremteni. ♦ ♦ ♦ Számos probléma van a szak­értői hálózatban, amelyek meg­oldásra várnak. Kérdés, hogy ki és milyen szempontok alapján választja ki őket. Miben van kompetenciájuk, és miről mond­hatnak csupán jóindulatú véle­ményt? Mikor születnek meg azok a jogszabályok, amelyek biztonságos keretet nyújtanának ehhez a munkához? Úgy tűnik, hogy az önkormányzati törvény­ben megfogalmazott kitétel, mely szerint az önkormányzatoknak biztosítaniuk kell a pedagógiai szolgáltatásokat, nem elegendő a hatékonyabb szakértői tevé­kenységhez. Remélhetőleg az oktatásügy döntéshozói, szakér­tői is minél hamarabb belátják ezt. Versben élő haza Fehérgyarmat (KM — N. i. A.) — Gál Éva Emese fehérgyarmati kiállításának a megnyitó­ján a költő-képzőművésznek több verse is el­hangzott. Az egyikben a költőnő azt írja: „Nincs a versnél szebb hazánk.” Miu­tán végignéztük a képeket, szót válthattunk erről is. — Örökölt csend című, 1988- ban megjelent kötetemből való ez a sor. Akkoriban mindnyájan a diktatúra mélypontján éltünk. Ezért belső világot kellett a ma­gunk és az olvasók számára te­remtenünk. A haza nem volt meghatározható csak a nyelv­ben. A kötet megjelenése előtt utoljára 1982-ben voltam Ma­gyarországon. Még szerencse, hogy a szerkesztők megjelentet­ték egy-egy versemet, s így ha áttételesen is, de jelen lehettem Magyarorszá­gon. Ez a sajátos helyzet elvont, metaforákra épülő lírát eredményezett. — Az utóbbi időben ez a rejtőzködési kény­szer már feloldható. Nem gondolja, hogy nehéz visszatérni az,,egyenes" beszédhez? — A mai Romániában a publicisztika szintjén teljes a nyíltság. Voltak olyanok, akik azt mond­ták, hogy mit csináljak ebben az új helyzetben, de ez nem volt számottevő. A versek szintjén a képi kifejezés, a rejtőzködés alapkövetelmény. — A fehérgyarmati művelődési házban azo­kat a litográfiái munkáit láthattuk, amelyek az erdélyi építészeti emlékeket örökítik meg. Költőnek vagy képzőművésznek tekinti-e magát? — Kisgyerekkoromban raj­zolni és olvasni szerettem a legjobban. Mégis úgy gondo­lom, hogy a vers az igaz önki­fejezési formám. A vers mindig konkrétabb szerepet tudott játszani, mint a képzőművé­szet, amely univerzális, és ép­pen ezért nincs olyan megha­tározó, megtartó szerepe, mint a versnek, amely a nyelvből, az anyanyelvből táplálkozik. — Most éppen nem azt az időt éljük, amikor a vers felértékelődne... — Lehet, hogy most nincs igény az igazi köl­tészetre, mert a vásári bóvlik elvonják az em­berek figyelmét. De ez az igény minden bizony­nyal visszatér valamikor. Szívesebben beszé­lek értékválságról, mint a költészet válságáról. A Romániában élő magyarság számára a vers még mindig megtartó erő. S nekünk itt ebből kell kiindulnunk. Gál Éva Emese: Viszony Megtört az ég! A szörnyű fájdalomtól peregnek a fákról a levelek. Még új tavaszt remélhet az utókor, még hiheti: a tél csak átmenet, mert gyökerek mélyen kötő csodája fennen tartja a magasságokat, a szél a törzset bárhová himbálja, bárhogyan hull alá az égdarab, visszaáll a lét függólegessége, a nagy célok örök viszonylata, ami úgy tör a tökéletességre, hogy tökéletlent sem pusztít soha, de mi a cél? A függőleges élet tökéllyel milyen egyezségre léphet?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom