Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-22 / 45. szám

10­A ‘Keíet-üvíagyarország hétvégi meCUhfete 1992. február 22. Gúzsba kötött gyermeklelkek Dr. Berentés Éva harasztosi Pál felvétele Szőke Judit Nyíregyháza (KM) ■— Előttünk tekintélyes, lexikonvastagságú dolgozat, fekete bőrkötésben, mellette szakvélemények, dicsé- rőek. A fejezetek, számok mö­gött több éves munka. Berentés Eva, a Bessenyei György Tanár­képző Főiskola pszichológia tanszékének adjunktusa, a Ma­gyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasa, Hunyady György professzornak, az ország vezető szociálpszichológusának aspi­ránsa. Nem sok választja már el a kandidátusi cím elnyerésétől. Kutatása témájául a tíz-tizen- négy éves gyermekek személyi­ségfejlődését befolyásoló családi és iskolai tényezők vizsgálatát választotta. Volt iskolapszicho­lógus, jól ismeri a pedagógiai gyakorlatot, tizenkét éve vesz részt a pedagógusképzésben és anya, két gyermeke van. — Miért éppen ezt a témát választotta? — Egyszer a kezembe került egy hazai felmérés, mely szerint iskolai feladathelyzetben minden harmadik gyerek az indokoltnál jobban szorong. Érdekelt, mi áll­hat ennek a hátterében. Az egyik lehetséges oka ennek az, hogy ezeknek a gyerekeknek az énké­pe, önértékelése nem eléggé stabil, azaz bizonytalanok önma­gukban. És ez azért nem jó, mert kedvezőtlenül befolyásolja az ál­talános szorongásszintet , az igénynívót és a teljesítmény mértékét is. Az önmagában bi­zonytalan embert jobban veszé­lyeztetik a mentálhigiénés ártal­mak, veszélyforrások, köny- nyebben indulnak el a deviancia, akár a kriminalitás irányába. — Milyen összetevőkből épül fel az énkép? — A saját mozgásos tapaszta­latok, a szociális környezet érté­kelő-minősítő visszajelzései és a kortársakkal az összehasonlítás tapasztalatai együtt alakítják ki. Négy nyíregyházi iskolában (kö­zel ezer fő bevonásával) a gye­rekek felé irányuló felnőtt értéke­lő visszajelzések tartalmi és'for- mai sajátosságait vizsgáltam. — Anélkül, hogy következteté­seimben pesszimista lennék, összefoglalóan elmondhatom, hogy a gyerekek mind a család­ban, mind az iskolában nagyon kevés hiteles, érzelmileg telített információt kapnak önmagukról. A visszajelzések közel 76 száza­léka a gyerek tanulmányi teljesít­ményére vonatkozik, míg az emberi tulajdonságok, a maga­tartás visszajelzése esetleges. — Milyen következményei lehetnek a visszajelzési hiá­nyoknak? — Egyoldalú énképféjlődés- hez vezethet. A szociálié környe­zetből érkező ellentmondó, szél­sőséges vagy'éppen elmaradó visszajelzések a személyiségfej­lődés egytj^b és sylyQsabb za­varához vezethetnek. Nem épül ki a gyerek motivációs bázisa, az önértékelésnek nincsenek stabil támpontjai, a viselkedése szegé­nyesebbé válik. — Vajon lehet, hogy a mai magyar családok zöme nem él közös érzelmi háztartásban? — A családok többsége egy­fajta életmódkényszerben él, és az iskolai életmód is kedvezőtle­nül alakul. így aztán terjednék, terebélyesednek az ún. miliőár­talmak. Például a tartósan rossz vagy a formálisan ugyan ép, d^ a biztonság érzését nélkülöző csa­ládi légkör gátolja a harmonikus személyiségfejlődést, érzelmi labilitást okoz. Ezt a gyerek az iskolába is magával viszi. — A feszes élettempójú, zi­lált családból a gyerek nap mint nap átkerül — rossz eset­ben — az iskola fáradt, rossz­kedvű, alulmotivált pedagógu­sai kezébe... — Az.iskola részben az egyre személytelenebb légköre miatt alig tudja ellensúlyozni az otthoni feszültségeket. A vizsgálat (ta­pasztalatai szerint a nevelőlj a gyerekekkel távolságtartók, | az egyes nevelési helyzetekben gyakran csak a szerepüket j vi­szik bele és nem a személyisé­güket. Részint emiatt is kevés a ténylegesen jó, szeretetteljes ta­nár—gyerek kapcsolat. Az órá­kon kívül keveset vannak együtt, a szakkörök átalakultak, a gyere­kek tömegei számára nincs]az úttörőmozgalmat pótló, tartalmi­lag hiteles gyerekszervezet. Mindez gyakran vezethez ahhpz, hogy a gyerek elmagányosodik, személyiségében elbizonytala­nodik. A probléma rendkívül öpz- szetett. — Milyen jelekből veheti észre a kicsit figyelmesebb szülő, hogy a gyereke megtor­pant, nem érzi jól magát a vi­lágban? — Minden gyerek másképp reagál a fenti körülményekre, de vannak fi­gyelmeztető je­lek. Például a gyerek gyakran, a szülő számára sokszor idegesí- tően „bohócko­dik”, „produkál­ja magát”. Rendszeresen visszatérő aggo­dalmai, félelmei vannak. Látha­tóan szorong egyes tantár­gyak, tanárok esetében, kétel­kedik önmagá­ban, a maga számára kedve­zőtlen összeha­sonlításokat fo­galmaz meg. Egyenetlen, akár szélsősé­gesen ingadozó a teljesítménye, a cél- és feladat- vállalása. Nehe­zen dolgozza fel az esetleges kudarcokat, ke­veset és ritkán beszél az iskolá­ról. Ezeknek a tüneteknek az a közös üzenete, hogy „szeresse­tek jobban”, „figyeljetek rám job­ban”, „nem érzem magam jól az iskolában”. A vizsgálatok viszont azt mutatják, hogy sem a szülő­ket, sem a nevelőket nem jellem­zi az okkeresés. Szeretik a ne­velési helyzeteket azonnal, gyor­san, „lelkizéssel” vagy anélkül megoldani, holott ezek következ­ményeit majd később csak többszörös energiával és odafi­gyeléssel tudják korrigálni. — A probléma számomra szinte megoldhatatlannnak látszik, hiszen ha a szülő-ént, a pedagógus-ént boncolgat­nánk, az okokat keresnénk, az messzire vezetne. Nem fá- tumszerü ez? Hol kellene, hol lehet belenyúlni a folyamatba? — A miliőártalmak megelőzé­sére kell nagyobb gondot fordíta­ni. Úgy látom, hogy a pszicholó­giai kulturáltság terén még sok teendőnk van. A pedagóguskép­zésbe a legkorszerűbb módsze­reket kell bevinni, meg kell te­remteni a pedagógusok folyama­tos továbbképzését is. Fontos­nak érzem a szülők számára szervezett tanfolyamokat, trénin­geket, tanácsadásokat is, ame­lyeknek külföldön már nagy ha­gyománya és eredményei van­nak, ki kellene építeni a szemé­lyiségfejlődésben sérült gyere­kek gondozási hálózatát... és még sorolhatnám... — Öntől a politika sem áll tá­vol... — A hirtelen társadalmi válto­zások nyomán a meghirdetett célok és a hozzá vezető törvé­nyes eszközök nincsenek össz­hangban, az említett szimptómák az átmeneti társadalmak velejá­rói. Lírai önismeret Nagy István Attila Amikor a mai versínséges idő­ben magyar költő új munkájával találkozik az ember, eltűnődik: miért vállalkozik vajon arra, hogy felkapaszkodjon a Pegazus há­tára elérni vágyva új szellemi horizontokat. Egyáltalán: abban az időszak­ban élünk-e, amikor megterem a költészet? Vagy inkább a „lélek balga fényűzése” napjainkban a lírai keresztrefeszülés? Józan dolgokra kell az erő, ahogyan a Törő István által is megidézett Tóth Árpád írta. Ha ez így van, bizonyára sokáig kell még vár­nunk arra, hogy kedvezzen az idő a versek megszületésének. Persze az igazi költő nem törődik a divatok változásaival, mert egyetlen dolog foglalkoztatja csupán. A megélt külső és belső valóság versbe örökítése. Törő István Folyóöbölbőlfn- geröbölbe című kötete arról ta­núskodik, hogy az alkotó nem mondott le a világ birtokba vevé- séről. Ezt elsősorban az bizo­nyítja, hogy mindenről vannak versmondatai: a Tisza-parti csöndes ámulat ugyanúgy meg­ragadja, mint a városi kőrna- gányban fuldokló ember rezighált boldogságkeresése. Ki a költő, aki e vékony kötet verseit írja? „..kiönti ágya melegét, s céltalan / agya csak zakatol, ahogy a ká­vét / szürcsöli, már utat / enged a derengésnek, bár még / a köd- világot csuklyás fejjel / taszítja, görgeti, nem rendezheti / le éle­tét” — írja Akár a költő című ver­sében Törő István. Úgy tűnik, nem küszködik a szóval, könnyen futnak a tolla alá. Ez talán olykor az esztétikai érték rovására is megy, mert nem mindig sikerül egyetlen gon­dolati vagy érzelmi ívbe sűríteni a költői üzenetet. Ezért lehetnek sikeresebbek azok az alkotások, amelyekben a terjedelem aláren­delődik a gondolatnak, (Mérték, Megbocsátás, Folyóöbölből-ten- geröbölbe). Hiányoznak ebből a költészet­ből az izgatott szürrealista láto­mások, az expresszív csővel fel­törő indulatok. Hiányoznak a for­mabontó ötletek, az avantgárd kísérletek. De talán éppen ez a legfontosabb és legjellemzőbb erénye Törő verseinek: realisták, a mai ember érzés- és gondolat- világához is könnyen utat talál­nak. Kézen fogják az olvasót, és nem engedik, hogy mást gondol­jon a költészetről, mint szüksé­ges: a líra a hétköznapokból fejét fölemelő ember önmagára isme­rése. (Budapest, 1992) Közeledésa mozi,nin,hez' 1\.v/ZjVx1CU.V/ü a nezohoz Rövid összegzés filmszemle után Dombrovszky Ádám Budapest (ISB) — „Két évvel ezelőtt én kaptam meg a leg­jobb férfialakítás díját” — állt fel az egyik sajtóreggelin a most is 3-4 filmben főszerepet játszó Gáspár Sándor. „Azért jöttem most ide, hogy a díjat átvegyem” — folytatta, de mi­vel a bejelentésre csak némi derültség volt a válasz, Gáspár összeszedte cókmókját és elballagott. A jelenetnek annyi hatása azért volt, hogy a ko­rábban feltett újságírói kérdés­re, azaz hogy a mostani film­szemlén miért nincsenek díjak — már senki sem várt választ. Hat napon át három budapesti mozi adott otthont a 23. Magyar Filmszemlének, melyen két esz­tendő magyar filmtermésével ta­lálkozhattak az érdeklődők. 23 játékfilm és 20 dokumentumfilm ősbemutatójára is sor került, de akadtak a filmek között olyanok is, amelyeket a hazai nézők már a televízióban is láthattak (Koltay Gábor: Julianus, Jancsó Miklós: Isten hátrafelé megy, Makk Ká­roly: Magyar rekviem, Mészáros Márta: Napló apámnak, anyám­nak). Közelebb került-e a magyar film a mozinéző nagyközönség­hez? Megmaradt-e kísérletező kedve? Két alapkérdés, melyek talán nem is annyira erősítik egymást. A magyar mozinéző már hozzá­szokhatott, hogy az évek során a kevésbé érdekes, kevésbé látvá­nyos filmeket „kísérleti alkotás­nak” minősítették, s az átlagmo- zinéző még csak a mozi tájékát is kerülte, ha ilyen filmről hallott. Elég, ha arra a két kiskatonára gondolok, aki épp e filmszemlén tíz perc után még Szabó István Találkozás Vénusszal című film­jét is otthagyta, mert feltehetően valami „mást” várt a címtől. Összefoglalónkban már csak azért is inkább az első kérdésre koncentrálunk, de azért essen szó a megújító törekvésekről is. A „kísérleti kategóriából” minde­nekelőtt a Három begatell című játékfilmszkeccset emeljük ki, mely két főiskolai vizsgafilm és egy Balázs Béla Stúdióban ké­szült film szerkesztésével ké­szült. Különösen izgalmas a het­venes években (!) rendezett mestermű, az azóta tragikus kö­rülmények közt elhunyt Bódy Gábor filmje, a Hogyan vereke­dett meg Jappe és Do Escobar után a világ című Thomas Mann- adaptáció. Bódy fantasztikus for- manyelv-megújító képességével, saját eszközeivel hallatlanul pon­tosan tükrözi vissza képi síkon a novella tartalmi-filozófiai mon­dandóját. Az Amerikai anzix ar­chaizáló atmoszféráját idéző adaptáció igazi kísérleti film, s minőségét tekintve közel kerül a színvonalához a szkeccs másik két darabja. (Főleg a csütörtökön önmagában a televízióban is bemutatott Szabó lldikó-darab: A másik oldal.) A csend, a hallgatás atmosz­féráját adta vissza Can Togay A nyaraló című játékfilmje. Egy gyilkossági ügy kapcsán a lé­nyegtelen történések, a hangula­tok hatalmasodnak el a mozi­vásznon, s talán nem véletlen, hogy ez az a mű, melynek végén alig jut egy csekélyke, a szemle során megszokott és illendő a filmvégi tapsokból. Hát igen, a Tavaly Marienbadban című zse­niális Resnais-mű után merész vállalkozás egy ilyen hallgatag filmet rendezni! A szemle legtöbb alkotása Sára Sándor nevéhez fűződik. A Krónika, a Pergőtűz, a Csonka- Bereg című filmek rendezője hű maradt régi témájához: a máso­dik világháború magyar áldoza­tainak emlékéhez. Most bemuta­tott darabjai közül a Könyörtelen idők az, amelyik az „átlagmozi- néző” számára a leginkább iz­galmasnak ígérkezik. Lehet-e lapítanunk sorsfordító történelmi időben — teszi fel a kérdést. Öt kiskatona megpróbálja ezt tenni a második világháború végén. Sorsuk csak tragédiába torkoll­hat. Már e Sára-film is elvezetett minket a „közönségfilm” kategó­riájához. S egy dolgot semmi­képp sem tagadhatunk: a film­szemlén bemutatott alkotásokon egyértelműen felfedezhető a tö­rekvés: közeledni a „mozifilm­hez”, közeledni a nézőhöz. S egyben közeledni Európá­hoz. Vagy éppen Hollywoodhoz. Bár ez utóbbira egyetlen igazi példa mutatkozott: a -„hollywoodi iskolán” nevelkedett Zsigmond Vilmos igazi sztárokat (Liv Ull- mann és Michael York) felvonul­tató, egyébként kicsit mesterkélt Tékozló apája. Sajnos, a szemle szervezői a két főszereplőt hiába várták, s mivel a rendező sem tartózkodott Magyarországon, nem volt ki meghajoljon az ősbe­mutatót követően. Nem baj, mint hallom: a berlini filmfesztiválon be fogják pótolni ezt a „mulasz­tást". A hangalámondás sem hasz+ nált az előbb említett bemutató­nak, miként a Hotel West eseté­ben sem. „Európaiságunkat” il­lusztrálja, hogy már nem is ma­gyarul beszél filmjeink jó része, bár lehet, hogy a mozikban való vetítésig még elkészül a magyar film magyar szinkronja. Vagy legalább a szövegaláírás, mint ahogy Szabó István Találkozás Vénusszal című alkotása eseté­ben történt. A Hotel Westtel, a Tékozló apával s mindhárom Sára-film- mel elérkeztünk egy lényeges ponthoz: a múlt feltárásához. A mai magyar film — kicsit az iro­dalmat, színházat is pótolva — jelentős szerepet vállalt fel múl­tunk feltérképezésében. 1956-ról s az azt követő eseményekről számos film született. Mészáros Márta Naplója, Schiffer Pál Le­döntött útjelzőkje, Makk Károly Magyar rekviemje, Ember Judit Újmagyar siralomja, Erdélyi Já­nos és Zsigmond Jenő Az eltűnt idő nyomában című filmje, s még közel sem teljes a lista. S a Hotel West már átvezet a jelenbe: egy romániai magyar fiatalember mi­ként szenved, s miként kevere­dik bele újabb disznóságokba pusztán „szekus" múltja miatt. Igen, a múlt meghatározza je­lenünket, s a mai valóság nem­csak dokumentalista műveket (például Almási Tamás két ózd- filmje), hanem a játékfilmeket is áthatja. Fekete Ibolya Az apoka­lipszis gyermekei című filmje azt veszi sorra, mi történik a kelet­európai fiatalokkal egy világrend összeomlása után. És ismét elénk tárul a szomorú magyar pedagógussors Szabó István legújabb művében, az Édes Emma, drága Böbe címűben hosszú idő után először vesz elő magyar témát. Ugyancsak tragi­kus a vége Dám György A túl­élés ára című filmjének, mely azt mutatja be plasztikusan, miként esik szét a család azáltal, hogy tagjainak nincs idejük egymásra figyelni. Hat napon át három budapesti moziban reggeltől estig vetítették a legújabb magyar filmtermés darabjait. Közvetlenül a tömény filmnézés után nem könnyű az értékítélet. De ha mégis „díjáta­dásra” köteleznének, nem ha­boznék. A 23. Magyar Filmszem­le nagydíját Gárdos Péternek adnám. A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire című film rende­zőjének Rudolf Péter, Eszenyi Enikő és Törőcsik Mari nagysze­rű alakításával talán végre sike­rült egy egyszerre értékes és közönségfilmet alkotni. Moonwalker Michael Jackson — Moonwalker Budapest — Nyíregyháza (KM) — Ez év februárjától az INTÉRCOM Filmforgalmazó Kft. mint videoterjesztő is a porondra ‘— azaz a közönség elé — lép! Az első hónap ka­zettakínálatában szerepel egy igazi filmcsemege, Michael Jackson — a neves popcsillag — 1987-ben készített Moon- walkere. A színes, feliratos, amerikai zenés film főszerep­lője „Black or White” c. új szá­mával (és az ehhez zseniálisan elkészített klipjével) most is a slágerlisták dobogós helyeit foglalja el. A Moonwalker c. csúcstechnikával megalkotott óriásklipje (kilencvenöt perces időtartamú) fantasztikus audio­vizuális élmény, soha nem lá­tott számítógépes és animá­ciós trükkökkel és remek zené­vel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom