Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-15 / 39. szám
1992.február 15. A ‘XeCet-fMaqyarorszáq hétvégi mettéíjíete 1 1 A város messze van Bodnár István ■ Bizonyos szempontból szerencsések egyes települések, ha valami folytán kiemelkednek az ismeretlenség homályából, beszélni kezdenek róluk, ismertté válnak, mint például Paszab — a Rétköz szélén fekvő kis község, amely 40-50 éve a szőtteséről híres. Köszönhető ez hagyományőrző öntudatos asszonyainak, no, és persze a Túri családnak, mindenekelőtt Túri Sándor néptanítónak és néprajzkutatónak, a táj mindenesének, és lányának, Túri Margitnak. Tavaly ünnepeltük Túri Sándor születésének 100. évfordulóját. Mint ismeretes, Túri 48 éven keresztül volt Paszab néptanítója, aki a falu minden gondját magára vállalta, és emellett a régészet és néprajz módszertanát elsajátítva olyan gyűjtőmunkát végzett, amire a tudományos körök is odafigyeltek. Szerencsére a lányát is bevonta a múzeumi gyűjtőmunkába, aki aztán megismerkedett a szövés-fonás technikájával, és gyűjteni kezdte a háziszőttesek gazdag mintavilágát. Sikerült is így ,,a gyáripar térhódításával kiszorult házi szövés mintakincsét átmenteni az utókor számára”. Ennek a nyomán létesülő kis családi műhely alapozta meg végeredményben a paszabi szőttes európai hírét. Illett mindezt elmondani Paszab kapcsán, bár mostanában egészen más gondok foglalkoztatják az ott lakókat; a település mégis büszke hagyományaira, szőttesére, jó hírére. Ment-e előrébb a világ Pasza- bon a 20. század folyamán? Mennyire változott az élet, a falu képe? A kérdés megválaszolásában segít eligazodni Ferenc Miklósné leírása, mely szerint a század elején itt, a Rétköz egyik legkisebb falvában 273 ház volt, és 1443-an laktak. A színmagyar település túlnyomó többsége református. A piaca 'Gáván, körorvosa Bujon, gyógyszertára pedig öt kilométerre volt. A girbegörbe utcák házain tenyérnyi ablakok dideregtek, a kéttantermes iskolába háziszőttes ruházatú gyermekek jártak. Kendertermeléssel, cselédkedéssel, állattartással, halászattal és háziiparral foglalkoztak az itt lakók. A kevés jómódú család mellett a többség mérhetetlenül szegény volt. A párhuzamot megvonni nem nehéz. A polgármestertől megtudom, hogy ma ugyan valamivel kevesebben (1310-en) laknak a településen, mint nyolcvan éve, de szerencsére mostanában nem csökken a lakosság száma. Igaz, nem is növekszik, stagnál. Bizakodásra adhat okot, hogy sok a gyerek, az óvodába például mintegy ötvenen járnak. Több mint száz lakással található több, mint nyolcvan évvel ezelőtt, s ami lényeges, a tenyérnyi ablakú viskók helyett a három- és többszobás lakások aránya 60 százalék, míg az egyszobásoké alacsony (11 százalék). Ami az iskolát illeti, a helyzet lehetne jobb is, a négy tanterem két helyen áll az okítás rendelkezésére. A nagyobb gyerekek Bercelre járnak tanulni. Szeretne a község ezen is változtatni, új tantermek kellenének, jó lenne, ha egy helyen volna legalább mind a négy tanterem. Orvosi ellátásért viszont nem kell Bujra menni, fiókpatika is épült, bár kis dolog a falu életében, de a közelmúltban önálló piaca is lett. Ami a jelent illeti, még nincs irigylésre méltó helyzetben Taj- thy István, a falu polgármestere. Amíg a település főutcáján végigsétálunk, legalább öten megállítják, s kérdőre vonják, mikor kapják meg a segélyt. Nem marad el a panasz sem, nincs miből élni. A polgármester csak a kézéi tárja szét, a hivatal lehetőségei is szűkre szabottak, és az ő pénztárcájuk sem feneketlen. A hivatalban egyre szaporodó kérvényekből sok szomorú sors rajzolódik ki. Az egyik segélykérő például azt írja: „...két kiskorú gyermekem van, férjem munka- nélküli, a segélye 4 ezer forint, sőt néha kevesebb. Én munkát nem találok.” Egy másik kérelmező négy kiskorú gyermeket tart el, és szintén munkanélkülisegélyből tengődnek. A harmadik családban a férj 50 százalékos, leszázalékolt betegként 5140 forintot kap; ez a család egyetlen keresete, s ebből 2100 forintot kell OTP-részletként havonta kifizetni. Sok a jogos kérés, mindenütt a létbizonytalanság, ahol az egyetlen lehetőség a segély. A hivatal tavaly 5 millió forintot oszthatott szét támogatásként. Igyekezett a leginkább rászorulóknak adni a pénzt, oda, ahol több gyerek van, ahol valaki magányosan él, ahol nem isszák el a pénzt. A segélyt bizottság bírálja el, s javaslata alapján a hivatal dönt. Figyelemre méltó az a segítség, amelyet a beiskolázáshoz osztanak. A hivatal ilyenkor minden kiadást átvállal, a tankönyvektől a taneszközök megvásárlásáig, sőt ezenkívül 2 ezer forintot is kap a gyerek, amiből esetleg valami a ruházkodásra is jut. A közép- és felsőfokú intézményben tanuló diákok is kapnak 3000—3000 forintot. Most karácsonykor a nyugdíjasoknak is jutott némi pénz, ajándékra való. Ez természetesen nem oldhatja meg a problémákat. Már csak azért sem, mert a munkanélküliek száma két év alatt szinte megduplázódott (120-130 lehet a faluban), és a munkanélküli-segély juttatása is sok embernél lassan lejár. Munkaalkalom pedig jószerivel alig akad a faluban, a környéken. Az egyedüli lehetőség a szövés. A háziipari szövetkezet helyi részlege — a szőttes jó hírének köszönhetően — most újból 30 nőt foglalkoztat. A község vezetői most tárgyalnak a Pro Humanica Alapítványnyal, jó lenne, ha 40-50 munkahelyet az általa létesített műhely kosárfonással, gyékénykészítéssel és más kézimunkával biztosítana. A segély folyósítása mellett természetesen másra is kell a pénz, már csak azért is, mert Paszab egy éve elvált Tiszaber- celtől, és önálló lett: maga szeretné rendben tartani dolgait. A polgármester arra a legbüszkébb, hogy „portalanítják” Pa- szabot, azaz a település szinte minden fontos utcája szilárd útburkolatot kap, így a Kossuth, a Rákóczi, a Petőfi, a Táncsics utca képe változik meg, de a Bercsényi és a Bessenyei utat is felújítják. Meg kellett szervezni a polgármesteri hivatalt is. Épp Turiék egykori házát alakították át erre a célra. Ez végső soron a paszabiak helyzetét könnyíti meg, hisz nem kell drága pénzért Bercelre utazni a hivatalos ügyek intézése végett. S ha már az utazásról van szó, említsük meg, hogy Paszabnak néhány hónapja két vasúti megállóhelye van, s ez sok ember számára rövidíti meg az utat az állomásig. Felkeressük természetesen a helyi múzeumot, amelyet Túri Sándor hozott létre saját gyűjtéséből, nevelési célra, hogy „a paszabi gyerekek ismerjék meg a település történelmét, az itt élő emberek életmódját, használati tárgyait, a halászat, vadászat eszközeitől a szerszámok használatáig”. Irigylésre méltó múzeum, csak egyetérthetünk a vendégkönyv egyik beírójának a véleményével: amit itt látunk, a megyének is becsületére válik. A múzeum mellett áll a már említett szövőház, ahol a vendég akár vásárolhat is a szebbnél szebb szőttesekből. (Paszab dicsekedhet egyébként azzal a vízművel is, amely Nyíregyházának, és több más településnek juttat vizet. A vízmüvet tévesen tiszabercelinek mondják, pedig Paszab területén található.) Az utcán találkozunk Bíró Attilával, aki ugyan nyugdíjas, de a világ minden kincséért sem kérne segélyt. Nem fél sem a mától, sem a holnaptól. Sertéseket tart, szívesen vállal disznóölést, és mint egykori szakács, gyakran őt hívják lakodalmakba és egyéb, főzéssel járó vigadalomba. Ez is hoz némi pénzt. Egyébként nyitott egy palackozott italok boltját, és otthon olykor szövőgépén paszabi szőtteseket, vagy futószőnyegeket is sző. Követni való egyéniség. Megél a jég hátán is. Nehezen ébrednek hosszú ‘éli álmukból a paszabiak. A falu útjait még jég és hó fedi, messze innen a tavasz, a város. Az ön- kormányzat viszont bizakodó; jóravaló, következetes emberek laknak itt. S talán a hét szűk esztendőnek is vége szakad egyszer. Üzlet és ember Cselényi György állalkozás. Napjainknak ez kulcsV szava. Sikeres gyakorlása nélkül országunk nem jutna ötről a hatra. Mégis sokan — talán nem véletlenül — nem mernek a vállalkozók rögös, kockázattal és feszültségekkel teli útjára lépni. Bevallom őszintén, ezzel jómagam is így lennék. Életem egy „vállalkozása” örök és kellemetlen emlék marad.-C> ♦ <0Építőipari szakközépiskolások voltunk, s az egyhónapos nyári termelési gyakorlat keretében új garázsokat vakoltunk. Egyszer csak hozzánk lépett egy középmagas, barna hajú, köpcös férfi. Elmondta, ő is garázst épített magának, amelynek szerelőaknáját vízzáró vakolattal kellene ellátni. Kérte, a munkát végezzük el, s ő természetesen jól megfizet bennünket. Szombaton kora reggel a megbeszélt helyre mentünk. Rögtön gondunk támadt, ugyanis az adalékanyag tele volt jókora kavicsokkal. Egy serpe- nyőnyi megkevert habarcsot minimum kétszer-há- romszor kellett a falra felhordani ahhoz, hogy ott abból valamennyi megmaradjon. Ezért az általunk előzetesen kalkuláltnak legalább a tripláját dolgoztuk, de meglehetősen csekély eredménnyel. Végül mégis készen lettünk. Elmentünk a megbízó lakására, ahol közöltük a munkadíjat. Az illető arca lángba borult, a barna szemei kidülledtek, s kiabált. A lakása bejárati ajtaján lévő kis ablaktól hátrament, majd a lépcsőházba — mint a kutyáknak — kihajított két darab százast. ❖ ♦ <> Arról érdeklődtem, a mostani vállalkozók milyen nehézségekkel küzdenek, egyáltalán, mi a véleményük a körülményeikről? Egyikük arra panaszkodott: aki tud, árat emel, a kevésbé tehetősek pedig tönkremennek. Gond: az emberek nem mindig a legjobb vállalkozókat tüntetik ki megrendeléseikkel. A megbízható cégeknek nincs elég ázsiójuk. Úgy véli, az életkor vízválasztó. A szélhámosok néhány évnél nem húzzák tovább. Meglátása szerint a komoly vállalkozó inkább a gépei, épületei fejlesztésére és nem önmaga mutogatására költ. A gyors, rugalmas üzletkötéseket a bankok sem segítik kellőképpen. Ráadásul a termékek biztos elhelyezésére nincs garancia, a termelők a piaci hatásokat nem érzékelik közvetlenül. <> ♦ -0> Becslések szerint a vállalkozók harmada három éven belül csődbe megy. A fuvarozók például egyenesen az engedélyek számának korlátozását igénylik, és persze adókönnyítéseket. Némelyek azt tartják, a sirámok ellenére a vállalkozókat nem kell félteni, mert azok nagy része megcsinálja a maga kis üzletét. Ez talán természetes is, de szigorúbb ellenőrzéssel keretek között kellene tartani, ami nem könnyű. Igazuk lehet a stabilitást sürgetőknek abban: az volna kívánatos, ha a vállalkozók nem az aranyásókhoz hasonlítanának, és szakítanának az alap- qjvvel: ha baj van, gyorsan „felszívódni”. Ha ez a helyzet, a „boltba” alig fektetnek be. Nyilván ennek tudható be az is, hogy például a vegyes vállalatok jelentős része kereskedésre rendezkedik be. ❖ ♦ Találkoztam olyan üzletemberrel, aki szerint a külföldi beruházókat nemcsak a telefonhiány, meg az utak állapota riasztja el, mert ilyen problémákra számítanak. A tulajdonviszonyokat értik meg nehezen. A bérleti jog és a kezelői jog közötti különbséget még a diplomás külföldinek is szinte lehetetlen megmagyarázni. ■$■ + ■> Ha a vállalkozásokról esik szó, rengeteg emberben felvetődik az adózás tisztaságának kérdése. Nemrégen Wolfgang Harbrecht, az erlangen-nürn- bergi egyetem közgazdász professzora a Heti Világgazdaságban azt nyilatkozta: „...erkölcsi értelemben kell világossá tenni: aki nem fizet adót, az nem az államot, hanem a szomszédját csapja be...” Ami pedig a számla nem adást illeti, ahhoz két ember kell: az eladó, aki nem ad, és a vevő, aki tudomásul veszi, hogy nem kap számlát. De ha azt mondanák s tudatosítanák: minden vevő, aki bemutatja a forgalmi adót is tartalmazó számlákat, visszakapja adójának egy részét, akkor azonnal követelnék a boltban a nyugtát. Erre mondhatja valaki: a tisztázatlan piaci viszony a hiénamentalitás jó táptalaja. A korai kapitalizmus gazdagodéi sem voltak Grál-lovagok. (S idővel a helyzet előnyösen változik.) <> ♦ ky A vállalkozók egy része azért sikertelen, mert a nyugat-európai gazdaság működésével nincsenek tisztában. S nem adnak a sokszor apróságnak tűnő, de mégis fontos dolgokra. Említhetjük azt, hogy a tárgyalásokon gyakran csapzottan és felkészületlenül jelennek meg. Noha többen vannak, jobbára csak egy beszél közülük idegen nyelven. A nyugati üzletembernek a magyar tárgyalópartnereik jogszabályok kijátszására irányuló ügyeskedése is feltűnt. Viszont vitathatatlan: a magyar gazdaság részben túlszabályozott, részben pedig fontos jogszabályokat még nem hoztak meg. Az egyszemélyben jogász, közgazdász, a rendeletdzsungelben is magára találó, a jég hátán is megélő vállalkozóknak sokat köszönhetünk. De a joghézagból boldo- gulókra a jog mikor csaphat le? ❖ ♦ ❖ Egy pesti vállalkozó mondta: a siker eléréséhez alapvetően érzék kell. Akinek az van, a tárgyi tudást hamar megszerezheti, csak a világpiaci változásokról naprakész információkkal kell rendelkezni. Megismerni, hol, mik a szokások, mihez szükséges gyorsan alkalmazkodni. Nem szabad például mindig mindent sokáig latolgatni. Fontos az ösztönszerű ráérzés alapján történő cselekvés is, hiszen a piaci változások egy része kiszámíthatatlan. Egy kínai példázat szerint a százlábúnak feltették a kérdést: hogyan tudja a lábait megfelelő sorrendben rakosgatni? A százlábú addig gondolkodott a titkon, amíg elfelejtett menni és a lát ait összekeverte. ❖ ♦ ❖ Természetesen találkoztam nem kesergő vállalkozókkal is. Ők a sikerük lényegét abban látják, hogy a nagyvállalatok vezetőivel ellentétben ők mindent, az anyagbeszerzést, a formatervezést, sőt még a kereskedelmet is egy kézben tarthatják. A piacra nagy a rálátásuk és igyekeznek a vevőket a tőlük telhető legjobban kiszolgálni. Tudják mit akarnak, és az miként érhető el. Szinte egybehangzóan vallják: a sűrű fillér többet ér, mint a ritka forint, tehát nem törekednek gyors meggazdagodásra. Meggyőződésük: a kapzsiságból elől b- utóbb baj lesz. Talán a szenvedély hajtja őket leginkább, és élvezik: önmaguk urai. an, aki szerint szociális piacgazdaV ság talán nem is létezik. Ha mégis, akkor az Nyugaton hosszú fejlődés eredménye, s a jó kapitalizmust a kényszer és a félelem szülte. Nem kevesen igen pesszimisták, s meggyőződésük: annak a határnak a közelébe sem enged bennünket a Nyugat, amelyiknél sérthetnénk az érdekeiket. Mondják, bent vagyunk Eu ó- pában, szabad kereskedelem van mindenütt, ahol labdába sem tudunk rúgni. De amikor veszélyeztetni tudnánk a „kapujukat”, akkor kordont igyekeznek vonni. Egyik beszélgetőpartnerem a munkanélküliség problémáját is megemlítette. Szerinte a vállalkozók zöme jelenleg és a belátható jövőben sem képes annyi embert foglalkoztatni, mellyel a munkanélküliséget érezhetően enyhíthetné. Úgy látom, az én 20 évvel ezelőtti „vállalkozásom” óta sem küzdenek a vállalkozók kevesebb bajjal.
