Kelet-Magyarország, 1992. február (52. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-11 / 35. szám
2 Kelet-Magyarország HAZAI HOL-MI 1N2. február II., kedd Tüskés sarok UTAT! M. Magyar László g galahányszor felvisit IM élesen egy mentő w szirénája, jeges félelem szorítja össze a szívem: vajon megérkezik-e az autó időben a kórházba, van-e még esély az élet- benmaradásra? S az elsuhanó jármű ablakán bepillantva próbálom elképzelni, kit is szállíthat: talán első gyermekét váró vajúdó édesanyát, egy közlekedési baleset súlyos sérültjét, vagy egy agyvérzéses beteget? Száguld a mentő, miközben a messzire elhatoló „ninó-ninó” szirenahang előre figyelmeztet mindenkit a szabad út fontosságára. Meg is hallják minden esetben a felhívást a gépkocsivezetők, azonban — egyre gyakoribb a példa — mivel a mentőt még nem látják, s éppen zöld lámpát kaptak, elindulnak arra gondolva, hogy pár méter után majd félrehúzódnak. Az első autót olykor-olykor a többi is követi, s bizony sokszor csak a mentővezetö óvatosságán, figyelmességén múlik, hogy nem lesz baleset. A mentőnek fékeznie kell, várnia, míg az útjából elmennek, s ezzel értékes másodpercek vesznek el. Elég csak arra gondolni, mennyi útkereszteződés, közlekedési lámpa van például a megyeszékhelyen. Ha csak mindenhol néhány másodpercet vesztegel a mentő a járművezetők figyelmetlensége, türelmet- • lensége miatt, épp elég ahhoz, hogy késve érkezzen a segítségnyújtás. Sajnos, a sors útjai kifür- készhetetlenek, így maholnap bármelyik gépkocsivezetővel roboghat a rohamkocsi. S vajon belegondolt-e már mindenki, mi történne akkor, ha pont az őt szállító mentő érkezne késve a kórházba csak azért, mert egy-két nemtörődöm autós akadályozza útját... Mindenféle AZ ALKOTÓ PEDAGÓGUSOK KLUBJA következő foglalkozása február 12-én, 10 órakor kezdődik a Megyei.».,Pedagógiai Intézet stúdiójában. A ta- nácskózás témája: A Közoktatás Fejlesztési Alap (KFA) 1992. évi pályázatai. A foglalkozást Káder Ferencire vezeti. A szervezők az eseményre nemcsak a klubtagokat várják! A MEGYEI TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI Igazgatóság nyugdíj, családi pótlék, betegségi-anyasági ellátási és egyéb társadalombiztosítási kérdésekről tájékoztatja az érdeklőket — kihelyezett ugyfélszol- gálát keretében— keddenként, Mátészalkán, á Családsegítő Központban. FOGADÓÓRA. A Sza- bolcs-Szatmár-bereg megyei Hadkiegészítő Parancsnokság városi katonai főelőadói fogadóórát tartanak — keddeníként — Csengerben 9-től 12 óráig és Tiszavasváriban 10-től 14 óráig a polgármesteri hivatalban. AZ ADÓKRÓL, a költség- vetésről és a szövetkezetek átalakulási törvényéről tart képviselői beszámolót Kól- lay Kristóf, országgyűlési képviselő február 13-án, 18 órától, Biriben, a művelődési házban. VÉRADÁS. A Magyar Vöröskereszt megyei vezetőségé február 11-én Vaján és Gérgelyiugomyán szervez önkéntes véradást. Gratulálunk Petőfi szellemiségét idézték február 8- án a nyíregyházi Kölcsey Gimnáziumban megrendezett szavalóversenyen. A megye szinte minden középiskolájából összesen negyvenöt diák vett részt a versengésben. A jól felkészült előadók igyekeztek tehetségük legjavát nyújtani. A zsűri döntése: az első helyen Nyilas Orsolya köl- cseys diák végzett. Második lett Béliéi Bernadett Nyírbátorból, harmadik Simon Judit a Krúdyból, negyedik Antal József Ti- szavasváriból, míg az ötödik helyet szintén egy kölcseys diák, Márföldi Erika szerezte meg. Ók öten képviselik megyénket február 29-én, a Debrecenben megrendezendő területi döntőn. Rendezvények Mozi Krúdy mozi: A vadak ura — Kard és varázs. Előadás: 16, 18 és 20 óra. Béke mozi: Esernyőtrükk. Előadás: 16, 18 és 20 óra. Videomozi: Intruderek támadása. Előadás: délelőtt 9,30, 11,30 és 14 óra; délután 16, 18 és 20 óra. Vásárosnamény: Veled akarok járni. Kisvárda: Visszatérés a kék lagúnába. Mátészalka: Csupasz pisztolyt VsKiállítások A nyíregyházi Városi Galériában Gisbert Körner, iserlohni fotóművész kiállítása látható. A tárlat megtekinthető — hétfő kivételével — naponta 10-től 18 óráig. A nyíregyházi Jósa András Múzeumban Krúdy GyuZa-emlékkiállítás, Nyíregyháza története a középkortól napjainkig és a Nyíregyházi huszárok c. kiállítások láthatók. Időszaki kiállítások: A Felső- Tisza-vidék vízügyi múltja, Setényi Károly képzőművész tárlata és restaurált festmények. A nyírbátori Báthori István Múzeumban a magyar festett kazettás templomi mennyezetek művészetét bemutató tárlat tekinthető meg. A nagykállói könyvtár kiállítótermében az Ámos Imre és Ratkó József emlékének tisztelgő kiállítás várja az érdeklődőket. A Magyar Honvédség Nyíregyházi Helyőrségi Klubjában: amatőr képzőművészeti csoport kiállítása. Megtekinthető február 25-ig. Vásárosnaményban, a városi művelődési központban Rohály Mária tűzzománc alkotásait láthatják az érdeklődők, február 29-ig. Épül a tornacsarnok Cj tMDMsanuk épül KJs- Tirdia u Altern Kör- mű- és Mélyépítő Vállalat kivitelexésébm. A közel 1SÖ milliós bernit ázás — melyre céltámogatást is elnyert a város — a szerződés szerint az év vécére elkészül, így jövő év elejétől nemcsak az 1. számú általános iskola diákjai, de a tömegsport kedvelői, és a versenyszerűen sportolók is otthonra leknek benne. HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE Ajándékok Andinak Nyíregyháza (KM — Kovács Éva) — Többször is beszámoltunk már arról, hogy a sajnálatos megyei kórházi infúziócsere miatt súlyos, maradandó károsodást szenvedett Jávori Andrea, hat és fél éves kislány. Állapota sajnos nem sokat javult, bár a megyei kórház gyermek- osztályának orvosai, valamint a miskolci kórház rehabilitációs részlegének szakemberei mindent elkövettek ezért. Andrea jelenleg is kezelés alatt áll, a budapesti, világhírű Pethő Intézetben a legjobb szakemberek kezében van. Újra tanítják járni, beszélni, próbálják őt a lehető legnagyobb mértékben meggyógyítani. Szerencsére nem csak a család és az orvosok figyelnek Jávori Andreára. A Nyírség Konzervipari Vállalat rendszeresen támogatja őt. Olyan üdítőitalokat, kon- zerveket, gyümölcsleveket ajándékoznak neki, amelyben számos vitamin is megtalálható. A karácsonyi csomag még ennél is gazdagabb volt: a kislány kedvenceinek legtöbbjét tartalmazta. S hogy miért írjuk meg mindezeket? Azért, mert jó tudni, hogy oly sok pesszimista híresztelés ellenére sem veszett el minden: akadnak még, akik önzetlenül, másoknak segíteni képesek! Köszönet érte a konzervgyáriaknak! Szakmai tanácskozás Nyíregyháza (KM) — A Shell növényvédő szerekkel kapcsolatos szakmai tanácskozást tartanak — elsősorban növényvédelmi szakemberek számára — február 12-én,10 órai kezdettel Nyíregyházán, a Szakszervezetek Székházában (Szabadság tér 11.). A különböző Sheli-termékek alkalmazásának lehetőségeiről és módszereiről elhangzó előadásokon kívül az érdeklődőket tájékoztatják a növény védőszer-forgalmazás aktuális kérdéseiről. Bon giorno, műveltség! Nemzetközi oktatási bázis a tanárképzőn? Nyíregyháza (KM — Cs. Gy.) — Mint arról beszámoltunk, a közelmúltban a Bessenyei György Tanárképző Főiskola vendégeként Nyíregyházán járt a trieszti egyetem küldöttsége. A megbeszélésekről Székely Gábor főigazgatótól kértünk tájékoztatást — Felmerült annak gondolata, hogy az olaszországihoz hasonló nemzetközi köz- igazgatási képzést nálunk is jó lenne megvalósítani. Ebben a megyei közgyűlés és a városi önkormányzat is támogat bennünket. Gnrizia követei — Ezután a trieszti egyetem goriziai fakultásának képviselőit meghívtuk, akik annak szívesen tettek eleget., örvendetes, hogy a delegáció elhozta Gorizia város és bizonyos gazdasági vezető körök üdvözletét is. — A képzést illetően milyen elképzeléseik vannak? — Kétéves, levelező, önköltséges képzés keretében, vagy angolul, vagy franciául, illetve olaszul beszélő diplomás szakemberek nemzetközi szervezőképzést kapnának, melynek révén egy város, vagy egy nagyobb vállalat külföldi ügyeinek intézésére válnak alkalmassá. Ez gyakorlatilag a diplomáciai munka bizonyos részét képezheti, de természetesen nem országos, hanem városi, vagy vállalati szintre gondolunk. A goriziai egyetem az olasz Külügyminisztériummal eleven kapcsolatot tart fenn. Olaszországból évente 100, külföldről pedig 30 hallgatót vesznek fel. Nyelvtudás szíksóges — Nyíregyházára kik jelentkezhetnek? — Azok, akik vagy angol, vagy francia nyelvtudással rendelkeznek, vagy szakos tanárok, esetleg minimum középfokú nyelvvizsgájuk van, és vállalják azt, hogy a kétéves tanulmányuk során az olasz nyelvet is elsajátítják. Az oktatás egy hónapig bentlakásos (annak költségeit a hallgatók fedezik), s ez idő alatt a goriziai egyetem tanárai francia, vagy angol, később pedig olasz nyelven tartanak előadásokat. Ezt majdan magyar nyelvű tanítás is kiegészítené. Az egy hónap eltelte után pedig a hallgatóknak konzultációk lennének. Az első évfolyam végén vagy angol, vagy francia nyelven kellene vizsgát tenni. A második év végén a goriziai egyetem egyhetes olasz tanulmányutat biztosít. — Az oktatás mikor kezdődhet? — Az említett tervek egy része talán már 1992 szeptemberében megvalósítható. Megtörténhet, hogy távlatban az oktatást nappali tagozaton is megszervezzük, de arról még további tárgyaláMegtartani a sikereseket Kisvárda (KM — N. I. A.) — Vajon mit lehet tenni azokkal a tanulókkal, akik jó képességeiket bizonyították, de egy-két ponttal kiszorultak a legjobbak versenyéből? Ez foglalkoztatja most leginkább Sárossi Zoltánt, a Bessenyei Gimnázium igazgatóját. Januárban lezajlottak a felvételi vizsgák. A speciális osztályokba (ének—rajz, angol—német, angol—francia, matematika. testnevelés) több mint százzal jelentkeztek többen a felvehetőknél. A 18 német helyre például A tárgyalóteremből Visszajáró betörők Nyíregyháza (KM) — A nagy cserkészi „négyek” egy közeli tanyán lévő hétvégi házba egymás után háromszor is betörtek. Valószínű, mindaddig jártak volna az épületbe, amíg ki nem rámolják teljesen ... Az első betörésük alkalmával 21 ezer forint értékű használati tárggyal távoztak. Másodszor 16 ezer forint értékűt tulajdonítottak el, de a betöréssel járó rongálással 2500 forint kárt okoztak. A második betörés után még ki sem hűlt a lábnyomuk, amikor harmadszor is visz- szamentek a berendezett, de a forgalomtól félreeső házba és magukkal vitték a színes tévét. Ezt azonban a sok folytatandók. A goriziai egyetem a nyíregyházihoz hasonló ügyben Ungvár, Kassa és Eperjes felé is nyitni akar, esetleg nyíregyházi bázissal. Az utóbbival kapcsolatban a trieszti delegáció idén májusban újra ellátogat hozzánk. — Mi a helyzet az olasz tanszék indításával? ,■>'* kilencvenen. Mit lehet velük tenni? Az iskola nem szívesen veszítené el őket, ezért a vezetés azt tervezi, hogy az általános tantervű osztályokban megpróbálnak matematikából. idegen nyelvből valami pluszt nyújtani, hogy legalább részben kárpótolják a speciális osztályokból kimaradottakat. Az idegen nyelv egyébként is nagyon népszerű a Bessenyeiben. A múlt tanévben több mint hetvenen tettek nyelvvizsgát, ketten franciából bekerültek az OKTV országos döntőjébe. — Ez ügyben is folytattunk megbeszéléseket, ami már főként a trieszti egyetem ügye. A küldöttség biztosított bennünket arról, hogy az olasz nyelv és irodalom tanszék Nyíregyházi létesítése tárgyában beszélnek a trieszti egyetem olasz tanszékének vezetőjével, s valószínű, hogy ebben is számíthatunk a segítségükre. Tiaaiatást várnak — De természetesen mindehhez pénzügyi támogatás is szükséges, aztán meg kell szerezni a Művelődési és Közoktatási Minisztérium engedélyét. Az anyagi támo- tás elnyerése érdekében több pályázatot nyújtottunk be. Hogy a képzést mikor indíthatjuk, az még nem dőlt' el. Reméljük, a trieszti* ' egyetem; a goriziai fakultás, valamint a tanárképző főiskola között még több területen közvetlen kapcsolat jöhet létre. Egyéb konkrétumokról a főiskola idén február 25-i tanácsülése után nyilatkozhatok — fejezte be Székely Gábor, a BGYTF főigazgatója. Vállalkozói esték Nyíregyháza (KM) — Folytatódnak a Primom Vállalkozásélénkítő Alapítvány „Vállalkozói estek" előadás- sorozatának rendezvényei. „Termék és szolgáltatásértékesítési technikák” címmel február 11-én, 18 órától Mátészalkán, a polgármesteri hivatalban hallhatnak előadásokat az érdeklődők az eladó-vevő kapcsolatokról, az értékesítés művészetéről. rendőrök megtalálták náluk, így ez a kár a károsultnak megtérült. A Nyíregyházi Városi Bíróság B. Andrást ggy év börtönre ítélte. M. Piroska és B.-né Á. Elvira egy-egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. M. Pétert a bíróság egy év próbára bocsátotta. Ügyeletek Sürgős esetekben a megyei rendelőintézetben — Nyíregyházán, a Bocskai u. 73-ban — fogadják a felnőtt és gyermekbetegeket. este 7-től reggel 7-ig. Az ügyeletes gyógyszertárat este 9-től reggel fél 8- ig kereshetik fel Nyíregyházán, a Szabadság tér 1. szám alatt.