Kelet-Magyarország, 1991. december (51. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-18 / 296. szám
2 Kelet-Magyarország 1991. december 18., szeUta Tüskés sarok Lócitromadó várható Cservenyák Katalin M egint emelni akarják a benzin árát. Most már nem tudok másra gondolni, mint arra: mindenképpen be akarunk kerülni a rekordok könyvébe. Mert mi más is lehetne itt a cél, hisz any- nyi mindent beépítettek eddig az üzemanyag árába, hogy az már a Guinness- be kívánkozik. Hallom, még a környezet- szennyezést is bele akarják passzírozni. Elfogadom, hogy az ólom, a szén-mo- noxid és szén-dioxid éppenséggel nagyon is káros, de nem értem, miért az autó tulajdonosát akarják ezért felelősségre vonni. Hát tehetünk mi arról, hogy így találták ki a robbanómotort? Ha annak idején a muskátlival vagy a tulipánnal kísérleteztek volna a feltalálók, most fotoszintetizálnának a kipufogók. De nem is ez a baj. Hanem az intézkedés következménye. Mert ezek után nyilván drágul a tömegközlekedés (a fővárosban még meg sem száradt a pecsét a legutóbbi áremelésen, máris kezdhetik az újabb számolást), a szállítás és ezzel együtt a tej, a kenyér, az élelmiszer, a cipő, a ruha, a bútor. Hisz nyilvánvaló hogy ezek árába is be kell építeni az emelést. Ez pedig egy csöppnyi okot sem ad a vidámságra. Lehet lassan hozzászoktatt ni magunkat a gondolathoz: ha korábban kelünk, szép komótosan elkutyagolunk a munkahelyre, nem kell a zsúfolt buszon tülekednünk, a garázsokat átalakíthatjuk lóistállóvá, s beiratkozhatunk egy gyors- talpalós lovasiskolába. Minden órában várom, mikor alakul meg az első konflis- taxi-kft. A vállalatok négyökrös szekerekre cserélik majd az IFÁ-kat, s nem kell ezután aszfaltozni sem. mert prímán elközlekednek ezekkel a földutakon. Mindez egészen addig virágozhat, míg valaki ki nem találja a lócitromadót... Mindenféle OLVASÓI ÉS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENYT rendezett a napokban a megye középiskolás diákjainak a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár. A megye 18 középiskolájából 22 csapat nevezett be, a döntőbe a legjobb öt került. A szoros versenyben végül első lett a fehérgyarmati Zalka Máté Gimnázium csapata, második a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola, a harmadik pedig a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium fiúcsapata lett. ÖÉVBÜCSÜZTATÓ foglalkozását ma délután négy órakor tartja a Városmajori Művelődési Ház Szív-klubja. DIÁKlRÓK-KÖLTÖK TALÁLKOZÓJA. A sárvári önkormányzat, a helyi TiGratulálunk Kanalas István vándoriparosnak, Óvári János kőművesnek és Zemlé- nyl ;iszobafestőnek, akiket 25 éves tagsági viszonyuk, egyben tevékeny* nódi gimnázium és az írók Szakszervezete pályázatot hirdet valamennyi középiskolás számára. Pályázni műfaji és tartalmi megkötés nélkül (vers, próza, tanulmány, riport, műfordítás), lehetőleg géppel írt művekkel lehet 1992. január 15-ig az írók Szakszervezete címén: 1068 Budapest, Gorkij fasor 38. A pályázaton kimagaslóan szereplő művek szerzői meghívást kapnak a Diákírók és Diákköltők Országos találkozójára, amelyet Sárváron rendeznek meg április 9—12. között. KARÁCSONYI AJÁNDÉKKOSÁR címmel zenés hangversenyt tartanak a tiszalöki művelődési házban december 18-án (szerdán) este 6 órától. ségük elismeréséül az Ipartestületek Országos Szövetségének Mátészalkai Szervezete elnökségi döntés alapján december 17-én, kedden jubileumi ezüstgyűrűvel jutalmazott meg. Rendezvények Wozí Krúdy mozi: Folt a zsákját. Előadás 16, 18 és 20 óra. Béke mozi: Hamis baba. Előadás 16, 18 és 20 óra. Videómozi: Rocketeer. Előadás 9,30, 11,30, 14, 16, 18 és 20 óra. Fehérgyarmat: Nagy durranás. Kisvárda: Kebelbarátok. Mátészalka: Szerelem erejével. Nagykálló: nincs előadás. V ásárosnamény: nincs előadás. Nyírbátor: Mentőcsapat a kenguruk földjén. Tiszavasvári: nincs előadás. Színház A Móricz Zsigmond színház társulata délután három órakor a Hófehérke- bérlet keretében a Hamupipőke című gyermekdarabot mutatja b^ Este hét órára pedig Záhonyba utaznak a nagy sikerű, A kaktusz virágával ! Kiállítások Nyíregyházán, a Városi Galériában vendégkiállítás látható december 22-ig: a kijevi Pecserszki Lavra barlangkolostor kincsei, hétfő kivételével 10—18 óra között. A Jósa András Múzeumban Az ásványok világa kiállítás január közepéig látogatható. * A Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola Csontváry Kamaragalériájában (Nyíregyháza, Búza u. 1.) Üvegtervező iparművészek tárlata még ma és holnap látható 8—16 óra között. Vásárosnaményban a művelődési házban Kassay Márton kárpátaljai festőművész tárlata látható. Nyírbátorban a Báthory István Múzeumban Nyilas Tibor, Kanadában élő magyar festőművész kiállítása tekinthető meg. A Móricz Zsigmond Színház kiállítótermében Tiszai Nagy Menyhért szlovákiai festőművész tárlata várja az érdeklődőket. A tarpai művelődési házban Baráth Sándor fafaragó és Török Levente festő kiállítása látható december 20-ig. HAZAI HOL-MI Telekkönnyek Manipulált a hivatal Máthé Csaba Nyíregyháza (KM) — Akar ön három év alatt pénzéért tízszeres vagy annál nagyobb hasznot kasszírozni? Ugye, ez Önöknél is nyerő üzlet lenne, hiszen ennyit egyik bank vagy pénzintézet sem tud ígérni. Persze ekkora profithoz megfelelő információk szükségesek és azért nem árt a „tűz” közelében lenni. „Némi rábeszéléssel” özvegy Katona Miklósáé most már bánja, hogy eladta áron alul Nyíregyházán, — a Tiszavasvári úton lévő telkét, amelynek értéke három év alatt tízszeresére szökött fel, és ezt az összeget végül is mi, adófizetők tettük le az asztalra. Az egész történet azon alapul, hogy érdemes készpénzért „némi rábeszéléssel" olcsón telket vásárolni, majd várni egy kicsit, még megvenni hozzá a kiegészítő területet, majd jó drágán eladni. Hogy ez a művelet a nyíregyházi polgármesteri hivatal asszisztálásával történik, kicsit furcsa. Persze, nem csoda, ha a tiszavasvári telekügylet hallatán gyorsan elnémul mindenki. Mivel a városi földhivatalnál a telekkönyvi bejegyzések nyilvánosak, bárki megtekintheti a 24290/1 és a 24290/2 helyrajzi számú telek okiratait. Lapozzunk bele mi is. Hosszas rábeszélés, unszolás után az írni nem tudó özvegy Katona Miklósné 1988. június elsején eladta a tanyájához tartozó külterületnek minősülő szántójának egy részét Bodnár Lajosnak és feleségének, .majd négy hónap múlva a másik részét kiskorú Döme Mónikának. Ezért kettőjüktől 250 ezer forintot kapott. Még abban az évben az új tulajdonosok zártkertté nyilvánították a Tiszavasvári út 37. szám alatt lévő területet, pontosan a telekhatárnál húzták meg a vonalat, onnan a külterület kezdődik. Gyanús gyorsaság A múlt év május 11-én a Magyar Állam tulajdonában és a Nyíregyházi Városi Tanács VB kezelésében lévő 588 négyzetméter területet négyzetméterenként 60 forintért, azaz 35 280 forintért eladják Bodnár Lajosnak és feleségének, 589 négyzetmétert pedig 35 340 forintért Döme Mónikának. Azóta ugye bekövetkezett a rendszerváltás és a városi polgármesteri hivatal idén szeptember 25-én szerződést köt Bodnár Lajos és feleségével, valamint Döme Mónikával és visszavásárolja a területet 2 881 800 forintért, amelyet Bodnárék és Döme egyenlő részletben kapnak. A szerződés szerint a pénzt 30 napon belül kellett kifizetni. Tehát 135, illetve 185 ezer forint befektetésért kaptak majdnem 1,5—1,5 millió forintot. Hogy mennyire sürgős a városi polgármesteri hivatalnak a bejegyzés, jelzi, hogy rangsorcserét akarnak a földhivatalnál, ugyanis még nem jegyezték be nekik a tulajdonjogot, mert egy korábbi kisajátítási eljárást a 36-os számú fő közlekedési úttal kapcsolatban el kell végezni a hivatalnak. A szerződéseken özv. Katona Miklósné három keresztet írt le, helyette testvére, Plajos Andrásné nagykállói lakos tette rá szignóját. Katona néninek egy árva fi- tyingje nincs ahhoz, hogy bírósághoz forduljon és megtévesztés címén beperelje a két családot. Mellőzött szatirtó A történethez még annyi hozzátartozik: miért pont ez a földterület kellett a polgármesteri hivatalnak, amely nem vett figyelembe egy esetleges szakértői véleményt a jóval alacsonyabb árról: Döme Mónika mamája még a városi tanács idején, majd most is a polgármesteri hivatalban dolgozik. Rendezés Nyíregyháza (KM) — Nyíregyháza fejlődésének egyik színtere lehet az a terület, melynek részletes rendezési tervét hétfőn módosította a képviselő- testület. A Kossuth, Vasvári, Dob és Dohány utca közötti rész az öt évvel ezelőtti helyzetben a városközpont átépítésének „akcióterülete” lett volna, azonban az élet nem igazolta az akkori elképzeléseket. A tényleges magánerős átépítésre nem volt lehetőség, a tervekben szereplő lehetőségeket csak szervezett formában lehetett megvalósítani. A mostani terv visszatér a Sólyom utca vonalára, a területre pedig lakótelkes beépítésre lesz lehetőség. Teljes építési tilalom csupán 4 telekre marad fenn, a többi területen lehetővé válik az átépítés, s az új építkezések. Mindehhez szükséges a hiányzó közművek kiépítése, melyben a lakók — a közműtámogatási rendeletek alapján — részt vehetnek. Koncert Nyíregyháza (KM) A Nemzeti Filharmónia ma este 7 óra 15 perckor Nyíregyházán a római katolikus templomban tartja karácsonyi hangversenyét a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar és a Nyíregyházi Vegyes Kar közreműködésével. Nyugati megrendelésre a vevő igényeinek megfelelően csomagolják a szatmári almát a ZÖLDÉRT fehérgyarmati hűtőtárolójában. Nyisztorné Mercz Magdolna a német piacra kerülő Golden alma csomagolását minősíti. ELEK EMIL FELVETELE „Vadat, halat, s mi jó falat” Vevőcsalogató árubőség Nyíregyháza (KM — D. M.) — Megkezdődött a visz- szaszámlálás a karácsonyi ünnepek előtt. A megye és székhelye életében jelentős szerepet játszó néhány élelmiszerüzem és kereskedelmi vállalat illetékeseit kérdeztük a várható ellátásról: az általános tapasztalatok azt mutatják, hogy a termelők és az értékesítők felkészültek a nagy hajrára. Nem .hiányozhat a szent estei asztalról a hal. A Halértnél négyfajta tengeri hal mellett hat tonna ponty és két tonna busa várja a vásárlókat. A Húsipari Vállalatnál is jelentős mennyiségű, 60 tonna kocsonyának való (fej és köröm), valamint 70 tonna virslit tároltak be az ünnepekre. Tőkehúsból is megfelelő mennyiség áll rendelkezésre, egyedül a belsőségből van kevesebb. Az ellátás biztosítására még karácsony délelőtt is lesz kiszállítás. A Mavad (Vörösmarty tér 6.) különböző vadhúsokat kínál, pl. szarvasoldalast, vaddisznópecsenyét és őzhúst. A Sütőipari Vállalatnál lényegesen kevesebb sütemény és kalács megrendelésére számítanak. (Most készül az összegzés.) A zavartalan kenyérellátás érdekében, 24-én szombati műszaknak megfelelően dolgoznak. A Nyírség Konzervipari Vállalat is segíti termékkínálatával a bevásárlást. Kedvező áron értékesítenek többek között 2 kilogrammos dobozos gombát, félliteres Cheup-ot és ötliteres szűrt almalevet. Jó hír, hogy sikerült megoldani az üvegvisszaváltást is. A King Gyümölcsfeldolgozó Kft. (Nyírkémia) üzemeiben és boltjaiban termelői áron kínálja a különböző szörpöket és üdítőket. Megerősített ellátással várja a vevőket a két nagy kereskedelmi cég is. Az ÉKV tizenhárom ABC-jében közel 12 tonna (15 fajta) szaloncukorból választhatnak a vásárlók. Emellett 300 félkész tortát, 700—700 foszlós kalácsot és beiglit szeretnének eladni gyertyagyújtásig. A Nyíregyházi ÁFÉSZ ABC-iben és boltjaiban is nagy az árubőség. A karácsony fontos tartozéka a fenyőfa. Mint általában más termékeket, ezt is forgalmazzák nagytételben magánvállalkozók is. A nagybani piacon napi három-négyszáz darab talál gazdára 180—200 forintos méterenkénti áron. A tárgyalóteremből II borgözös trabantos Nyíregyháza (KM — N. L.) — A petnehá- zi Bányai László napközben megivott hat üveg sört, egy deci rumot és kb. három deci erős házibort. Sötétedés után tökrészeg volt, amikor beült Trabantjába. Alig hogy elindult, karambolozott. Tetőzte bűnét, hogy a helyszínről negállás nélkül tovább hajtott. Hazament és mint aki jól végezte dolgát, lefeküdt. Tompított fényszóróval kb. 65—70 km-es sebességgel haladt Petneháza belterületén. Ittassága és figyelmetlensége miatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra és ott összeütközött egy szabályosan közlekedő Ladával. Az egyik lámpája teljesen kiesett, nagy csattanáét is hallania ke'lett, ő mégis tovább hajtott. A rendőrségi nyomozás során beismerte a felsorolt italok elfogyasztását és azt is, hogy véletlenül áthajtott a felezővonalon. A bírósági tárgyaláson azonban azt vallotta, hogy mindössze két üveg sört ivott és a Lada hajtott át az ő oldalára, ő olyan ártatlan, mint egy ma született bárány. A tanú vallomása és a szakértői vélemény után a bíróság védekezését nem fogadta el. Ittas járművezetés és cserbenhagyás miatt a bíróság Bányai Józsefet ötezerötszáz forint pénzbüntetésre ítélte, kötelezte hétezer forint bűnügyi költség megfizetésére és hosszú időre, három évre eltiltották a járművezetéstől. Az ítélet jogerős. A VÁLLALKOZÓI ESTEK keretében ma este hat órától Vásárosnaményban a művelődési központban az Országos Kisvállalkozás Fejlesztési Iroda képviselője, több hellyi szaktanácsadó és kisvállalkozó tart előadást. Ügyeletek Sürgős esetekben Nyíregyházán a Megyei Rendelőintézetben (SZTK) fogadják a felnőtt és gyermekbetegeket, este héttől reggel hétig. Cím: Bocskai u. 73. A balesetet szenvedetteket ugyanitt, a traumatológiai állomáson látják el.