Kelet-Magyarország, 1991. november (51. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-30 / 281. szám
1991. november 30. A ‘Kelet Aíagyarország hétvégi mellélete 9 A Nyírség Táncegyüttes Nyíregyháza (KM) — A nyári vendégszereplést követő rövid pihenés után októberben a Kállai kettős néptáncfesztiválon lépett fel a Nyírség Táncegyüttes, ahol a művészeti vezető, Szilágyi Zsolt koreográfiáiért, Antal István és Demarcsek György pedig szólistateljesítményéért kapott különdíjat, míg az együttes ismét nívódíjat kapott. A fesztiválon elért sikerekhez tartozik, hogy a Nyírség utánpótlását jelentő Kabalás Táncegyüttes minősítését kérte az országos zsűritől, s a szakemberek arany III. minősítéssel ismerték el az együttes teljesítményét. Októberben indult útjára a televízió által szervezett Rábai Miklós néptánckoreográfiai verseny, amelybe Szilágyi Zsolt is benevezett Játékok és táncok Érpatakról című munkájával. A táncosok nagy izgalommal várják, hogy bekerülnek-e a televízió által is közvetítendő elődöntőbe. Novemberben új műsorral készül a csoport egy nagyszabású bemutatóra, melyre 30-án kerül sor a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A műsorban közreműködik a Margaréta és a Kabalás Táncegyüttes, a kíséretet a Csűrdöngölő együttes szolgáltatja. Érpataki, ecsedi, zempléni, rábaközi, palóc, román, szlovák és erdélyi táncok szerepelnek a programban. Az együttes újra pártolóigazolványokat bocsát ki, s májusban a vásárlók közül kerül ki az’ a szerencsés, aki elkísérheti a fiatalokat következő külföldi útjukra. A Nyírség gondoskodik az utánpótlásról is. Ezért 16—20 év közötti fiatalok jelentkezését várja, akik szeretnének közösséghez tartozni, s akik kedvet és elegendő erőt éreznek magukban ahhoz, hogy kipróbálják, mire képesek. Jelentkezni a Vörösmarty tér 2. sz. alatt vagy a próbák helyszínén (tanárképző Zsebszínháza hétfőn és szerdán este) lehet. Dalt vittek magukkal Két első díj, meghívás versenyre M. Magyar László Nyíregyháza (KM) — Nem mindennapi fogadást adott a napokban Mádi Zoltán, Nyíregyháza polgármestere. A hivatali szoba megszokott falai helyett a Gösser sörözőben köszöntötte a Pro Musica leánykar tagjait, akik november elején Spanyolországban egy nemzetközi kórusversenyen két kategóriában is első helyezést értek el. Míg a lányok a megérdemelt fagylaltot kanalazgatták, Szabó Dénes karnagy úrral a hosszú út, illetve a verseny legérdekesebb pillanatait elevenítettük fel. — Tolosa városa a baszk földön, San Sebastiántól, illetve a Vizcayai-öböltől nem messze található. Igyekeztünk úgy megszervezni oda az utat, hogy a fiatalok közben világot is láthassanak — kezdte a beszélgetést a karvezető. — Közülük sokan nem voltak még Párizsban, így élményt jelentettek a francia főváros nevezetességei. A három nap természetesen kevés a sok látnivalóhoz, de a legismertebb épületeket megcsodálhattuk: többek között jártunk a Louvre-ban, hangversenyt adtunk a Notre Dame-ban. A takarékosságra való törekvés arra késztette a kórust, hogy Spanyolországig kétszer is a buszban teljen el az éjszaka. Ez nem éppen a legtökéletesebb felkészülés egy versenyre, de mint a későbbi eredmények mutatták, a szereplésekkor sikerült elfeledni a lányoknak a fárasztó utazást. A szervezők a versenyt polifon, folklór és gregorián kategóriában rendezték meg. Ez utóbbi külön izgalmat jelentett a Pro Musica számára, mert egyrészt ilyen versenyen még soha nem vett részt, másrészt Magyarországon a gregoriánéneklésnek nemigen van hagyománya. — Az egyházi dalok megtanulásában Tárcái Zoltán segített. Úgy érzem, rendkívül eredményes munkát végzett a gyermekekkel. Személyes megítélésem szerint a fő nehézség abban rejlett, hogy nem a ma érvényes kottajelekkel voltak a művek leírva, hanem a kottaírás kezdetén használt neumajelekkel. Ezek megfejtése jószerivel egy külön tudomány, ugyanis a neumák csupán a hangmagasság emel: kedését vagy süllyedését jelzik. Úgy látom, Európa különböző részein különböző módon értelmezik a jeleket. Ez a versenyen is kiderült, mert nem zenészek ültek a zsűriben, hanem Bene- dek-rendi szerzetesek. A kórusok közül csak egynek fogadták el a gregoriánéneklését, s az, A Pro Musica Párizsban, a Sacré Coeur templomnál teljesen „véletlenül”, egy baszk énekkar volt. Tulajdonképpen nem ért csalódás ebben a kategóriában, örülünk, hogy végigcsináltuk ezt a munkát. Akik gyakran vettek már részt kórusversenyen, jól tudják, fontos a zsűri összetétele, kérdéses, milyen éneklési módot fogadnak el leginkább, végül, de nem utolsósorban kell egy kis szerencse is. Mindezt jól tudja a karnagy is, ennek megfelelően értékelte a lányok produkcióját. — Be kell, hogy valljuk, a folklór kategóriában a feszültség, az idegesség gátolta a legmagasabb szintű előadást. Úgy éreztük, énekeltünk már jobban is. Még azon a napon, a vacsora után mutattuk be a polifon műsorunkat is. Jól sikerült, s ezután már csak a várakozás gyötrelme jutott osztályrészül másfél napig. Az eredményekről semmi hírt nem szivárogtattak ki, csak a gálahangversenyen — amelyet a televízió is közvetített — derültek ki a helyezések. Ennek arányában nagy volt az öröm, mikor megtudtuk, hogy e két alapkategóriában elsők lettünk, megelőzve svéd, német, ír, litván, lengyel, svájci, olasz énekkarokat. Úgy érzem, a tiszta intonáció az, amiben a magyar énekkarok általában jobbak, mint a külföldiek. Már az eredményhirdetést megelőzően is több szakember megkereste Szabó Dénesi újabb és újabb meghívásokkal. Ezek között vannak olyanok, amelyek vonzóak, de elérhetetlenek, mint például a kanári-szigeteki meghívás. Elérhető közelségben van viszont a francia Tours város kórusversenye, amelyet 1992 júniusában rendeznek. S már az azt követő évre is vannak tervek, ugyanis 1993-ban a német Markt Oberdorfba várják a rendezők a Pro Musica leánykart. Két piros pont a huszonnegyedik órában Nagyszőlős (KM — Györke László) — Vajon mi okoz nagyobb kínokat, károkat? A testi vagy a lelki megnyomorítás? A kisebbségbe taszítottaknak kijut(ott) mindkettőből. A háború után megtizedelték a kárpátaljai magyarságot. Később pedig a magyar tannyelvű iskolákat kezdték leépíteni, bezárták a templomok nagy részét. (A görög katolikusokból pravoszlávot csináltak, számos református és római katolikus templomot egyszerűen elvettek.) Sőt, múltjuktól, nemzettudatuktól is igyekeztek „megszabadítani” őket az „átképző intézetekben”. Innen nézvést ki hinné, hogy Nagyszőlős, ez a kisváros — ahol ma már kisebbségben vannak a magyarok — az egyetemes magyar történelem és kultúra kiválóságainak adott otthont hosszabb-rövidebb időre. (Itt lakott báró Perényi Zsigmond, az 1848-as szabadságharc mártírja, itt adta első koncertjét Bartók Béla, aki az idő tájt itt járt iskolába.) Ki hinné, hogy évtizedeken át ebben a kisvárosban egyre fogyott a magyar szó. Nem is csoda, hiszen egyetlen magyar tannyelvű középiskoláját úgy két . évtizede hozzácsapták egy ukrán tannyelvű általános iskolához. Szinte törvényszerű, hogy a „párhuzamos” magyar osztályok egyre karcsú- sodtak ... A nagyszőlősiek- ben azonban csak szunnyadt a magyarságtudat, ám nem hunyt ki. Csak arra vártak, hogy szót emelhessenek a kisebbségbe szorultak érdekében. Mert korábban hiába tették (volna), kérésüket vagy agyonhallgatták, vagy durván, valamilyen ismert demagógiával visszadobták. Persze az eí- mozduláshoz az is kellett, hogy olyan agilis pedagógusok kezdjenek mozgolódni, mint például Keresztyén Balázs és felesége. Mindketten magyartanárok... Amikor először beszélgettem velük, jó egy éve, akkor már a járási tanács közoktatási osztálya, a területi (megyei) osztály is jogosnak találta a nagyszőlősi szülők óhaját, hogy a városnak újra legyen önálló magyar középiskolája. A régi megyeházát (Ugocsa megye székhelye volt hajdanán a város) kapták meg iskolának. Erről az épületről tudni kell, hogy a hatvanas években az Ungvári Állami Egyetem kihelyezett levelező tagozatának adott otthont. Később azonban — egy máig is érthetetlen döntés nyomán — műszergyár kapott itt helyet. S ebből adódtak a bonya- dalmak, hiszen a gyár egy éven keresztül nem tudott (nem volt hajlandó?) kiköltözni az épületből. Tavaly szeptemberben már önálló tanintézetként indult a nagyszőlősi magyar középiskola — a már említett ukrán iskola épületében. A pedagógusok,, a nagyszőlősi szülők állhatatosságának, „harci készségének” köszönhető, hogy az idén már birtokba vehették a régi megyeháza épületét a diákok. Nagy ünnep volt a szeptemberi tanévnyitó. Az új, most már valóban önálló magyar középiskola báró Perényi Zsigmond nevét vette fel. A nagyszőlősiek Perényi-kul- tusza egyébként meglehetősen újkeletű, hiszen a terror, a diktatúra, majd a pangás időszakában nem volt tanácsos egy bárót emlegetni pozitív előjellel, még ha Perényi Zsigmond az 1848-as szabadságharc mártírja volt is (kötél általi halálra ítélte a hadi- törvényszék). (Csupán zárójelben jegyzem meg: a bolsevik rezsim Rákóczit sem tartotta „haladónak”, ezért döntette le az emlékműveket az egész megyében.) Perényi Zsigmond kastélya ma is áll Nagyszőlősön, ahol a helybeli Bartók Béla Művelődési Kör alig két esztendeje kétnyelvű (magyar és ukrán) emléktáblát leplezett le. (Jellemző, hogy a kastélykertben két Gorkij- szobor áll.) Az iskolakeresztelőt október 24-én újabb örömteli esemény követte: a megyeháza, tehát most már Perényi Zsigmond Középiskola kertjében újraavatták a báró szobrát. S hogy az eredeti szobor előkerült, mert a nagyszőlősiek közül valaki(k) megőrizte — ez is ékes bizonyíték: a legvadabb, a legmegátalkodot- tabb időkben is akadnak (akadtak) olyan emberek, akik szem- beszállnak a zsarnokkal. A maguk módján. S nemcsak szívükben, lelkűkben őrzik a tüzet, hanem kockázatot vállalva — a tárgyi emlékeket is. A nagyszőlősiek külön örömére szolgált, hogy a szoborújraavatáson magyarországi jeles személyiségek is részt vettek (Lator László költő például), a leplet Katona Tamás külügyi államtitkár rántotta le az emlékműről. Emlékezetes marad a résztvevők számára az ökumenikus istentisztelet is, melyet Papp Tihamér Ferenc-rendi, La- borczi Géza evangélikus és Oroszi Pál református lelkész tartott. A lelki megnyomorítás másik eszköze volt a templomok bezárása. A nagyszőlősi római katolikus templomot a háború után az új rend bezárta, kifosztotta. A híveket arra próbálta rábírni, hogy tagadják meg hitüket, járjanak a görög katolikusoktól elvett, pravoszlávosított templomba. A nagyszőlősi római katolikusok azonban inkább a temetőkerti kis kápolnába jártak négy évtizeden át. A lélek sebei talán hamarabb . begyógyulnak itt, hiszen október utolsó szombatján már felszentelhették az újjávarázsolt Árpádkori műemlék templomot. A szentelést nem kisebb egyházi személyiség végezte, mint Pas- kai László bíboros, aki két esztendeje már járt itt, látta az akkor bizony még siralmas látványt nyújtó templombelsőt. A hívők, a szimpatinzánsok azonban csodát tettek: az eredeti elképzelésekhez képest hamarabb lett kész a felújítás. „A hit győzelme ez" — hallottuk több lelkész szájából. A hité, amely minden zsarnoki fortély ellenére erősebbnek bizonyult százezer brosúránál. Sok örömtől könnyes szem csillogott ezen az október végi, bo- rongós délelőttön. Pár órára elfelejtették a hétköznapok nyomorúságát. ❖ ♦ ❖ Vajon mi szerez nagyobb örömet? Ha lelkiekben, vagy ha testiekben gyarapszunk? Sajátos ellentmondást él meg ma a kárpátaljai magyarság: lelkiekben gazdagszik, de sajnos anyagiakban fogy. És bizony szorongva fürkészi a holnapot...
