Kelet-Magyarország, 1991. november (51. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-09 / 263. szám

1991. november 9. Ä %e(et-<Magyarorszäß hétvégi melléklete 7 Bunyósok, mészárosok, vadorzók Szőke Judit B árcsak neveltéin volna a fiamat durva pokróc­nak, sőt arra, hogy ta­possa ki a másiknak a belét. Arra tanítottam, sose vereked­jen, de ne hagyja magát, ha bántják. Most már bánom, mert most csak az boldogul, aki a másikat semmibe nézi, átgázol rajta...” Döbbenten hallgatom ezt a feldúlt hangot. Ilyen felfokozott indulatot csak végső, mindent betetőző elkeseredettség lök­het ki egy anya szájából. Mert­hogy nem rokonszenvezünk mindenkivel, sőt, utáljuk egy­mást , — természetes. Még a szemkikaparás is számításba jöhet — gondolatban. Nem kell, hogy boldoggal-boldogta- lannal puszipajtások legyünk. A sötét kapualjakba vizelő „sorsgyétörtnek” nem kell kedvelnié a dendit díszzseb- kendőst:; A trabantos irigyli a mercedesest,' a kispénzű ösz- szevont pzemmel gyanakszik arra. ákinelc mindent lehet. Nem baj. Ke l a harc és a vetélkedés. Szurkolünkf'ámikor szavak és gesztusok formájában az asz­talon pattogó fehér kaucsuk- labdát nyesik és lecsapják. De amikor az elegáns Soft-ütőt kiszuperált bajonett váltja fel, a közönség egy része felállva éljenez, a másik fele pfujol, s kéri vissza a jegy árát. Milyen idő az, amely borot­vát ad az emberek kezébe?... Nem, nem lehet ezt egyszerű sóhajjal elintézni, „Hja, ilyen időket élünk!", mert bár zord ez a korszak, de az időnek az a dolga, hogy múljon. Nincsenek érzelmei, következésképpen nem lehet rákenni: ő a gyűlölsé- ges. Sok lett a közéleti, kemény öklű bunyóból, az „akit ütnek, adja vissza”-cukkolásból. az üsd-vágd — nem apádból. Hányszor hangzik el — per­sze más szavakkal: Itt van a ventricula portám, ide azt a jobb horgot! S csak azért vigyo­rog, mert titokban trenírozott, úgy hogy az ellenfél nem áll fel a bíró tizedik ujjáig, az fix! Technikai knock out. Némi szé­dülés, de — már készül is a revansra, mert anélkül nem megy. A sportban. De a politi­kában?! Ott miért kell a kímé­letlenségig elmenni? Hol van az megírva, hogy ott darócnak, nyersnek kell lenni, a kicsiná- lásra illik hajtani? Öltönyös, nyakkendős mészáros húsvá- góbárddal fura metafora, s amúgy is rossz ízlésre vall. Vannak, persze, vadorzók is, de annyian! Titokban, alattom- ban rakják le a csapdákat, a sűrűsödő események leple alatt. Hogy aztán majd látva az áldozat kínlódását, amint még tovább gabalyodik a hálós szö­vevénybe, elégedetten simo­gassák állukat, szakállukat, domborodó pocakjukat (ki-ki helyettesítse be saját erdejé­be). Micsoda ördögpofák! Ideje lenne már, hogy szelí­düljön a gyűlölet, alábbhagyjon az ökölrázás. Jólesne a síp, a szünetgong, a leszerelés az asztal, a gumikorlát, a szöges­drót innenső és túlsó oldalán. Maganbirosag V ajon miért nem lehet magánbíróságot felállítani? Milyen jó lenne hozzá fordulni, amikor nem vagyunk tisztában a helyzetünkkel. Nem tudjuk eldönteni, kinek van igaza a családban, a munkahelyen, itt vagy ott. Mintha elbizonytalanod­tunk volna mai társadalmi érintkezéseinkben. Könnyű volt régen, merev szabályok uralták a világot, mely a viszonyokat kellő me­derben tartották. Ami ezen kívül esett, az tilos volt. Az egyipto­miak kegyetlenek voltak, a görögök mítoszokat, isteneket álmod­tak maguknak, a spártaiak parancsok közt éltek, a keresztény­ségnek is megvoltak a maga rendíthetetlen törvényei. Aki a megszabott utat nem járta, megkísérelte a szentenciákat meg­kérdőjelezni, azt elűzték, kiátkozták, keresztre feszítették, el­égették. Ma (talán nemcsak azért, mert mi épp most élünk, tehát köny- nyen beszélünk nem divat a máglya, csak a maga elvontságá­ban) a társadalmi fejlődés összekuszálta a szálakat. Mindeki úgy érzi, ő a vesztes. Magunkban csak a dicsőséget, a másikban a gyalázatot látjuk. Fortyog a sértődöttség keserű leve. Mindenki­nek a másik vádja igazságtalan, a rárótt teher a legnehezebb. A lelki krízisekben megnyugtató ítélőszék kellene — a sérelmekre orvoslás —, ahol felmenthetnek, de el is ítélhetnek bárkit, egyen­lően. Ahová fordulhatna az embrió, perelve a vákuumpumpát, a nem kívánt gyermek a lelketlenség miatt, a csecsemő, aki bár vágyta volna még a mamát, bölcsödébe kényszerül. Az óvodás Annamá­ria, aki nem érti, miért küldik haza iszákos anyjához napközben mindig, miután beletúrnak a hajába. Hány elsős állna sorba kere­setet indítani tanítója ellen, amiért az meghúzza a haját, ha nem sikerül elég kerekre az o, odakötözni a székhez — úgymond nem bírni vele. Lenne kamasz felperes bőven, akit megaláznak korai szerelme miatt, vagy akit szipózásra ítélt az álságos szeretet. A magánbíróságnál tiltakozhatna a tanár, akit kikészít az igaz­gatói klikk, aki szenved, látva, mi minden lehetne sok gyerekből — s mégsem lesz. Panaszt tehetne a melós, aki már tudja, munkanélküliségre ítélte a főnöke, aki közben külföldi me­nedzseriskolában tűnik el, újabb lízingautóra feni a fogát, s csak a zsebére gondol a süllyedő hajón. Jogorvoslatot találna a nyug­díjas, aki hazudni kénytelen a hentesnél: a csirkenyak a kutyájá­nak kell. Az anyák, hogy miért nem élhetnek csak a családjuk­nak, a férfiak azért, miért olyan szigorúak velük a paragrafusok, ha válniuk muszáj. Mindenki jöhetne, akit megcsalnak, becsap­nak, hazavágnak: a rendőr, a postás, a szemetes, a prosti, ki ekével, ki kalapáccsal, ki tollal... Na, jó, most már tudom, miért nem teszem fel a kérdést. Akkor legalább cs'ak azt szeretném: amikor már valami nagyon fáj, szóval, indokolt esetben, forduljon néha vissza Krisztus a ke­resztéiről. T ársadalombiztosítás kontra költségvetés Mádi László országgyűlési képviselő (FI­DESZ) október 22-én a Parlamentben, a Szo­ciális Egészségügyi és Családvédelmi Bizott­ság előadójaként a költségvetési vitában fejtet­te ki az alábbi álláspontot, melyet teljes ter­jedelmében a Kelet-Magyarország rendelke­zésére bocsátott. Ebből közlünk rövidített változatot. M int a Szociális, Egész­ségügyi és Családvé­delmi Bizottság előa­dója hadd jelentsem be a bizottság állás­pontját az előttünk fekvő tárgya­lási anyagról. A bizottság a 3124-es tájékoztatóban lévő or­szággyűlési határozati javaslatot 6 támogató, 5 ellenző és 3 tar­tózkodó szavazat mellett tárgya­lásra alkalmatlannak találta. Még egyértelműbb határozatot hozott a bizottság az országgyűlési ha­tározati javaslat hátteréül szolgá­ló tájékoztatóról, amelyet 2 tar­tózkodással és 12 ellenszava­zattal támogatás hiányában uta­sított el... Lássuk, miért? o Kevesen vannak tisztában az­zal a ténnyel, hogy amikor a tár­sadalombiztosítás költségveté­sét tárgyaljuk (amelyik úgyanúgy -része az államháztartásnak, mint a központi költségvetés), akkor több mint fele annyi pénz újra­elosztásáról döntünk, mint -amennyi a központi költségve­tésben van. Ugyanakkor azt is le kell szögeznünk — s ezzel mind a kormány, mind a nemrég elfo­gadott országgyűlési koncepció is egyetért —, hogy a társada­lombiztosítás átalakítása elkerül­hetetlenül átgondolásra kell, hogy késztesse a társadalombiz­tosítást — költségvetés között eddig meglévő viszonyát, status quoját. Nevezetesen, a társada­lombiztosítás átszervezésénél egyik magától értetődő feladat, hogy amennyiben egy biztosítási típusú rendszerben gondolko­dunk — márpedig abban gondol­kodunk —, akkor bizonyos ellá­tásokat át kell vennie a költség- vetésnek, profiltisztítást kell vé­geznünk. Ebből a beígért lépés­ből 1992-ben semmi sem valósul meg. Emellett persze joggal ér­vel a Pénzügyminisztérium, hogy a társadalombiztosításon belül sem történt semmilyen átfogó in­tézkedés, vagy mélyreható ra­cionalizálási program, s ebben igaza is van. Ugyanakkor mi mindezekért úgyanúgy hibáztat­juk a Társadalombiztosítási Fő- igazgatóságot és a Népjóléti Mi­nisztériumot, mint az előbbi eset­ben a pénzügyet. Értetetlenül állunk azon döntés előtt is, amelyik tudomásunk szerint áttérést mond ki az elő­zetes finanszírozásról az utóla­gos finanszírozásra, márpedig január elsejei hatállyal. Hogy tisztán értsék képviselőtársaim, hogy mire gondolok: az egész­ségügyi intézmények réSítre pénzátutalás december T-jéftSör- ténik, majd ezt követően sbéak február elsején, így nem lehet nekivágni az évnek. (Vagy lega­lábbis tisztázzuk először, hogy mit akarunk elérni.) Ugyancsak problémásnak tart­juk a költségvetés ez évi folyó tartozásának (ami a forráscseré­ből származott anno 89—90 for­dulóján) vagyonként történő; visszajuttatását. Bármilyen likvid is az a vagyon. A bizottság véle­ménye szerint egyrészt a TB je­len állapotában képtelen lenne szakszerűen és problémamente­sen készpénzzé tenni ezen jó­szágokat, másrészről viszont rá lenne kényszerülve, hogy ezt próbálja tenni. Ebből — megíté­lésünk szerint nem származ­na semmi jó. Egyébként is prob- lémásrtak. ítéljük a folyó költség­vetési tartozásnak privatizálandó vagyonnal történő kiegyenlítését. Külön kérdés — de szó szerint létkérdés — a kintlévőségek helyzete. A kormány mintegy szemérmesen szemet hunyt azon helyzet felett, ami mára ki­alakult ebben a kérdésben a tár­sadalombiztosításnál. Nevezete­sen a drasztikusan növekvő kint­levőség — amely mértéke mára eléri a 44 miíliárdot — csökken­tésére nem foganatosít igazán hatékony lépéseket. Erre a csőd­törvényben meg lett volna a mód, de bizottságunk támogatá­sa ellenére nem változtatott alapvetően az eddigi halogató magatartásán. Ez a probléma azért nagyon fontos, mert a TB-alap jövő évi költségvetésének tervezett egyensúlya az egyik legfonto­sabb sarokpontja ennek a költ­ségvetési irányelvnek. Ugyanis, ha kiindulunk az ezévi várható hiány számtalan középértékéből, amely 14 milliárdos hiányt jelent, s hozzávesszük azt a 23 milliár­dos pozícióromlást, amely a prognózisokból kiolvasható, ak­kor hiába számítom le a kieső, táppénzkiadásokat, így is 17 mil­liárdos hiányt fedezhetnek fel. Az irányelvekben pedig nullszaldó van! Külön fájó bizottságunk szá­mára — nem tudni, hogy az IMF kedvéért, vagy lehet, hogy az adóemeléseket elkerülendő —, de az a benyomás alakult ki a bizottság tagjaiban és szakértői­ben, hogy a folyó költségvetési hiányt a TB-vel akarják finanszí­roztatni. A költségvetési támoga­tást társadalombiztosítási deficit­tel kívánják felváltani. A legjobb példa erre a MÁV több mint 6,8 milliárdos tartozása. e Áttérve a második területre, a zömében társadalombiztosítás­ból finanszírozott egészségügy­re, láthatjuk, hogy itt is rendkívül sok problémát vet fel a költség- vetési tájékoztató. Az első és ta­lán a legfontosabb az eddigi költ­ségvetési garancia megszünte­tésének a kísérlete. Nem akarjuk riogatni a kormányt, de nem biz­tos, hogy ez egy átgondolt, meg­fontolt lépés lenne. Emellett a kötelező társadalombiztosítás elvével igencsak nem passzol össze. A másik probléma az utó­lagos finanszírozásra való átté­rés, amit már említettem. Kétségtelenül az egyik legfon­tosabb problémahalmaz az a 10 százalékos dologi automatizmu­sok jövő évi kimondásából ered. A kormány mindeddig nem dön­tötte el, hogy mit akar a kórházi, intézményi egészségügyben, nem javasolt radikális ágy- számcsökkentést, mint amit a hasonló helyzetben lévő orszá­gokban már megtettek, de nem is javasol semmit arra nézve, hogy a kis kórházak fenntartásá­ban érdekelt, a megyei kórháza­kat vagy a központi intézménye­ket akarja-e visszafogni. Ehe­lyett megint nem dönt, de egy 10 százalékos automatizmussal hagyja az egész fekvőbetegellá­tást lezülleni, szétrohadni. Nem ez tűnik a helyes útnak, még ha pillanatnyilag a legkényelmesebb is. Egyes vélemények szerint — bár ebben megoszlik a bizottsá­gunk tagsága, nem tartható a gyógyszertámogatás radikális reálértékű csökkentése sem. Az egyik legfájóbb pont az a döntés volt, amelyik ellehetetle­nítette az egészségügyi rend­szerváltásunk első lépéseként meghirdetett alapellátási refor­mot. Úgyanis ennek fedezete nem lett beépítve a társadalom- biztosítás jövő évi költségvetésé­be. O A harmadik területként vizsgá­lat alá vont szféráról, a szociál­politikáról csak igen röviden szól­nék. Mindazon túl, hogy egysé­ges szociálpolitikát nem fedez­hetünk fel az előterjesztésben csak egy eklatáns példát említe­nék, hogy miközben a tejár 4,2 milliárdos támogatását megszün­tetnék, eközben a kávé és az arany fogyasztási adóját csök­kenteni javasolják. Ehhez még csak annyit tennék hozzá adalékul, hogy a fehérjefo­gyasztás terén Európában az egyik utolsó helyen ballagunk. Végül, de nem utolsó sorban vessünk egy pillantást a foglal­koztatáspolitikára. Ebből a szfé­rából két problémát emelnék ki. Az egyik az a sajnálatos fejle­mény, hogy egyre nő azoknak a száma, akik hosszabb ideje nem találnak számukra megfelelő munkát, így a jövő évben és jó- néhányuknál előfordul az az eset, hogy kiesnek a foglalkozta­táspolitikai ellátásból. Márpedig, ha kiesnek, akkor teljésen kilátástalan helyzetbe kerülnek, hiszen nincsen jelen pillanatban — de még tervben sem — semmilyen átfogó szo­ciálpolitikai javaslat, amely tekin­tettel lenne rájuk. Itt pedig több tízezer, sőt lehetséges, hogy év végére már százezer ellátottról van szó, még akkor is, ha a csa­ládjukat nem számítjuk. A másik gond a Szolidaritási Alap finanszírozási rendszeré­ben rejlik, ahonnét a költségve­tés ki akar vonulni! Akkor, amikor az idei költségvetésnél fele annyi munkanélkülire 9 milliárdos költ­ségvetési támogatást szavaz­tunk meg, eléggé érthetetlen és bizarr ez a döntés. Ugyanakkor vizsgálva a folya­matokat, még hatszázalékos já­rulék mellett is, szerencsés eset­ben, a hiány milliárdos nagyság- rendű, míg kedvezőtlen fordulat­nál elérheti a 10 milliárdos nagy­ságrendet. Az idei költségvetés­ben pedig semmi nincs betervez­ve. SSSSSíS Törő István Vers a hitvesnek Hallod, ahogy a szél muzsikál, s éjjeli lepkék ropják a táncot, a csönd csillagot havazik feléd, s bontogat hecsedll virágot, nélküled gyöngytelen az erdő, nélküled csontomig fázom — hálát adtam a Napnak érted, a Föld gyógyító tégelyeit szétkente rám, hogy majd hozzád felérjek, áldom a szíved giling-galangját, áldom a szemed hívogatását, csöndes imámban mindened áldom, mit búzogtat bennem ifjúságom — s az ég is megadja, amit kértem? megbékültem csöndben és reményben, s virradatkor, mint pataknál a gerlék érted bármikor bűnbe esnék.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom