Kelet-Magyarország, 1991. november (51. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-21 / 273. szám
2 Kelet-Magyarország HAZAI HOL-MI 1991. november 21., csütörtök Tüskés sarok _ RIADÓK Cselényl György 4 tény döbbenetes: a gyerekek hol ezt, hol azt az iskolát fenyegetik felrobbantással. Szerencsére, a bombariadók vaklármának bizonyulnak, mégis a tanulóknak, tanároknak mennyi feszültséget és a rendőrségnek mennyi kárt okoznak. Félelmetes, hogy sok gyermek nem érzi, ez nem éiákcsíny. Mi, felnőttek is voltunk diákok, és olykor a pokolba kívántuk a dolgozatírást, vagy a felelte- tést. De eszünk-ágában sem volt a bombarobbanás kilátásba helyezésével fenyegetőzni. Azonban meggyőződésem, ha a gyerekek — legalábbis gondolatban — eny- nyi iskolát szeretnének felrobbantani, akkor az oktatási intézmények háza táján sincs minden rendben. Szerintem a sulikban a gyerekeket túlzott stréssz éri. Ismerek olyan kislányt, aki reggel Elenium- mal a szervezetében és a zsebében indul útnak. A követelmények számos tanár szerint is irreálisan magasak. Persze, erre rögtön adott a válasz is: a mai világban másképp nem tudnánk boldogulni. Lehet, megvalósíthatatlan, de én olyan iskolát szeretnék, ahová a gyerekek örömmel, s nem kényszerből járnak, ahol az oktatást a megszokott kerékvágásból még heccből, játékból sem akarják kizökkenteni, nemhogy felrobbantani. Az álmaimban élő iskolának már vannak valóságcsírái. Egy lap beszámolója szerint Pesten egy pedagógusnő — több évtizedes csata eredményeképpen — nyitott egy magániskolát, amely a nevelők és a növendékek autonómiájára és alkotókészségére épül, ahol súgni nem tilos, sőt kötelező, ahol beszéd- gyakorlat és memóriajáték van, ahol senki nem várja a csengőt, ahol matematika órán bemelegítésképpen „családi” vetélkedőt rendeznek, ami véletlenül sem feleltetés. Matek után futnak egy kört az udvaron, majd megírnak egy fogalmazást a múlt heti Planetáriumban tett látogatásról. A főtantárgyak a társas kapcsolatból, munkából és búvárkodásból állnak. A kicsinyek a többi iskolában oktatottaknál egy csepept sem tudnak kevsebbet, sőt... Ha mindenütt így lenne, talán kevesebb bombariadóról hallanánk. Mindenféle GYERMEKFELÜGYELŐI TANFOLYAMOT szervez a nyíregyházi Átképző Központ munkanélküli fiatalok számára. Az ingyenes felkészítésre Nyíregyházán, a Széchenyi u. 13. szám alatt lehet jelentkezni, november 25-ig. AZ ENERGIÁRÓL. A magyar villamosenergiai rendszer energetikai helyzetéről tartanak előadást Nyíregyházán, a TITÁSZ üzemigazgatóságán (Bethlen Gábor u. 53.) november 21-én, délelőtt 11 órától. FOGADÓÓRA. Szilágyi Dénes, Mátészalka város polgármestere tart fogadóórát, hivatali helyiségében, november 21-én, délelőtt 8- tól 10 óráig és délután 16 órától 17,30-ig. Gratulálunk Az általános iskolai angol tanulmányi verseny országos döntőjében a nyolcadik osztályosok kategóriájában, Lakatos Gyöngyi, a nyíregyházi Bem J. Általános Iskola tanulója az első tíz között végzett. A rágós mezőnyben a nyíregyházi kislány bizonyíthatta jó beszéd- készségét, nyelvtani felkészültségét. Rendezvények Mozi Krúdy mozi: Kipurcant a bébicsősz, de anyának egy szót se. Előadás: 16 és 18 óra. Thelma és Louise. Előadás: 20 óra. Béke mozi: Thelma és Louise. Előadás: 16 és 18 óra. Kipurcant a bébicsősz, de anyának egy szót sem. Előadás: 20 óra. Videomozi: Oscar. Előadás: 9,30, 11,30 és 14 óra. Délután 16, 18 és 20 óra. Kabalás autósmozi videó- terme: Pánik az 5:22n. Előadás: 18 és 20 óra. Fehérgyarmat: Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő. Kisvárda: Gyerünk Trabi, gyerünk. Előadás: 18 óra. A gyönyör rabjai. Előadás: 20 óra. Mátészalka: Kebelbarátok. Nyírbátor: Irány Colorado. Nagykálló: Tűzmadár akció. Tiszavasvári: Ghost. Vásárosnamény: Csui pasz pisztoly 2 1/2. Színház A nyíregyházi Móricz I Zsi,gmond Színházban az „Egy Cziffra nap” c. darabolt láthatják az Örkény— Szigligeti-bérlet tulajdonosai. Az előadás kezdete: 19 óra. A színház igazgatósága értesíti az érdeklődőket, hegy a november 21-én, 11 órára hirdetett „Hamupipőke” c. gyermekdarab nyilvános főpróbája — betegség miatt — elmarad. A 22-i, 16 órakor kezdődő főpróbát, valamint a szombati bemutatót megtartják! A nyíregyházi „Kölyökvár” matinéján, 10 órától, a „Mesekert” Bábszínház „Mesecsokor” c. bábelőadását láthatják a gyerekek. Kiállítások A nyíregyházi Városi Galéria november 22-ig — új tárlat rendezése miatt — zárva tart! A nyírbátori Báthori István Múzeumban Nyilasi Tibor, Kanadában élő, magyar festőművész tárlata látható. Párthir Az MSZMP nyíregyházi koordinációs bizottsága november 23-án, 18 órától 17 óráig — folyamatosan — nyilvános videovetítést tart a párt Kun Béla u. 3/a. alatti helyiségében. Erre az alkalomra, melyen a Munkáspárt XV. kongresszusának első napján készített felvételt vetítik le — minden érdeklődőt szívesen látnak. Díjugratás Réti János mma én gazdag lennék, ff díjat alapítanék. Letétbe helyeznék egy halom konvertibilist, a kamatait meg évente a névnapom tájékán szétosztanám az érdemeseknek. Ezek művészek lennének, mert másokra — ezáltal rám — ki figyelne oda a Kárpáton innen és túl. Hogy igazi legyen a felhajtás, ezen pénzosztó ünnepséget már hónapokkal előtte híreszteltetném, haran- goztatnám, minden rendű és rangú személyekkel, akiket csak képernyőre tudnék tuszkoltatni széles e hazában. Zsűriztetnék, jelöltetnék és szavaztatnék, hogy jó nagy feneket kerítsek az eseménynek. Az egész hókuszpókuszt mondjuk az Operaházban rendeztetném egyenesen. Majd adásban. Ott az első sor közepén foglalnék helyet, hogy meggyőződjek róla: ez a kis szittya nép, mennyire nem tud mit kezdeni az ilyen pomádés, flit- teres, üdvhadsereges, jótékonysági karnevállal. Megállapítanám, hogy a díjazottak zavaránál csak a dilemmájuk nagyobb, lévén nem tudják, hogy végül is kinek mit köszönjenek. A zsűrinek, a szavazóknak, nekem a bizalmat, a szavazatot, a pénzt,, vagy mit. Az egész pironkodás- partit találomra megtűzdel- tetném színvonalas, ám egymástól mélységesen független műsorszámokkal, következésképp előadókkal. Mindezt kideríthetetlen okból három műsorvezető gondjaira bíznám, akik mondókáját kivétel nélkül egy negyedik személy írná, ugyanaz, aki az én, évente visszaköszönő szellemeskedésemet is. Az ünnepség természetes velejárójává tenném, hogy a rólam készült szobrocska, vagyis a saját kicsinyített másom, mint szent és imádni való ereklye osztassák ki díjazottaknak bizonyságául, hogy a pénz igenis boldogít, meg hogy eladó az egész világ. Aztán nyugodtan, szemrebbenés nélkül tűrném, hogy másnaptól kritikusok, firkászok és bértoll- nokok gátlástalanul jópo- fáskodjanak rólam. Kevesebb is elég Változások a gyágyszerfelirásban Nyíregyháza (KM — KÉ.) — Mint arról az egészségügyben dolgozók mellett bizonyára már az olvasók is mind nagyobb számban értesültek, december 1-jétől módosul a gyógyszerfelírás rendje. Szinte mindenkit érint, hiszen a megyében tavaly forgalmazott 1 milliárd 130 millió forint értékű gyógyszerből a családok nagy részébe jutott. Hatalmas ösz- szeg, amely az idén tovább növekedett. A rövidesen hatályba lépő szabályozás több pontban is lényeges változást ír elő. Közülük talán a legfontosabb, hogy bár továbbra is minden orvos joga marad a gyógyszerrendelés, társadalombiztosítási hozzájárulással rendelkező gyógyszereket azonban csak a gyógyító-megelőző tevékenységet folytató — kórházi, szakellátás, alapellátás, üzemorvos, magánorvos, vállalkozás területén dolgozó orvosoknak, a betegről nyilvántartást vezetőnek lesz joga felírni. A nem gyógyítómegelőző tevékenységet folytató orvosok csak önmaguk, illetve közvetlen hozzátartozójuk számára rendelhetnek gyógyszereket társadalombiztosítási támogatás mellett, ha a receptre „Pro família” jelzést írnak. Fontos változás az is, hogy receptenként csak egy gyógyszer rendelhető, a gyógyszerek mennyiségét pedig úgy kell meghatározni, hogy az a legközelebbi vizsgálatig, de legfeljebb 30 napig elegendő legyen. Ezen mennyiségen felül csakis indokolt esetben rendelhető gyógyszer, de az indoklást a recept hátlapján jelezni kell. Az új szabály kimondja, hogy minden egyes recepten ott kell lennie az orvost azonosító pecsétnek is. Mindezektől az illetékesek remélik, hogy a nyilvántartási szám alapján ellenőrizni tudják, betartották-e az orvosok az új szabályokat. Az illetékesek szerint a december 1-jén életbelépő változásokra azért van szükség, mert a magyar egészségügyben a mai nehéz helyzetben is rendkívüli a pazarlás, az adatok szerint az egy lakosra jutó gyógyszerfogyasztásban régóta világelsők vagyunk. A takarékosságot szolgálja, hogy az új rendeletek betartását a társadalombiztosítás területi szervezetei szúrópróbaszerűen, folyamatosan ellenőrzik majd. Az ellenőrzés alapja az az új bélyegzőrendszer lesz, amelyet az orvosok megkapnak, s amely személyük azonosítására szolgál. A rajta lévő nyilvántartási szám alapján számítógépes adatbank segítségével a társadalombiztosítás szakapparátusa az ország egész területén azonosítani tudja a receptíró orvos személyét, szakképesítését, munkahelyét, sőt lakcímét is. A bélyegzőket a megyei, budapesti, valamint a vasutas TB igazgatóságok legkésőbb 1992. május 30-án osztják ki. Ezen időpontig a jelenlegi pecsétekkel is lehet gyógyszert rendelni, ezt követően azonban a patikák kizárólag olyan receptre adják ki az orvosságokat, amelyeken az új bélyegző lenyomata szerepel. Bemutatkozik a Mezőgazdasági Főiskola Nyíregyháza (KM — K. J.) — A Főiskolai Nyílt Napok rendezvénysorozatának keretében tartanak általános tájékoztatót november 22-én, 10,00 órától a nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán, a kollégium aulájában. Végső Károly főigazgató-helyettes fogja ismertetni a főiskola életének-munkájának fontosabb momentumait, szól a felvételi követelményekről és az indítandó szakokról. Ezt követően kerül sor a tanszéki látogatásokra, ill. az intézmény egyéb létesítményeinek a megtekintésére. A fehérgyarmati gimnazisták a tanulás mellett jelentős feladatot vállalnak a település kulturális munkájából. Az öntevékeny csoportok között kellemes színfolt a Bodor Katalin (balról a 3.) vezette polbeat együttes. MOLNÁR KAROLY FELVÉTELE Építész Kam Nyíregyháza (KM) — A Magyar Építészek Kamarája és Szövetsége megalakítja regionális szervezetét Ilajdú- Bihar és Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében. A szervezet területi testületé november 22-én, 11 órai kezdettel tartja alakuló közgyűlését Debrecenben, a vármegyeháza tanácstermében. Az Építész Kamara Országos Szervezetének keretén belül a területi testülethez tartoznak az építéstervezés szférájában működő építész, belsőépítész, kert- és tájrendező, az épí- téselmélet-oktatási tudományos munkát végző tagjai. Az Építész Kamara az építéstervezés szakmagyakorlási és érdekképviseleti szerveként működik. Az alakuló közgyűlésre a szervező bizottság hívja és várja a már bejegyzett és leendő tagokat. Sürgős esetekben Nyíregyházán a Megyei Rendelőintézet fogadja a felnőtt- és gyermekbetegeket este héttől reggel hétig a Bocskai u. 73. szám alatt. Este fél kilenctől reggel fél nyolcig Nyíregyházán a Szabadság tér 1. szám alatti gyógyszertár tart ügyeletet. Az állatkórház, Nyíregyháza, Keleti u. 1. hétfőtől péntekig 8-tól 18 óráig a rendelési időben fogadja a beteg állatokat. Folyamatos ügyelet. Telefon: 14-322. A tárgyalóteremből Rabolt pénzzel diszkóba Nyíregyháza (KM — N. L.) — Két buji fiatalember megvert, majd kirabolt , egy részeg férfit. A rabolt pénzzel diszkóba mentek szórakozni. A fiatalkorú T. B. és Ha- nyusz József Ibt'ányban szórakoztak, ezt megunták, pénzük is elfogyott, ezért hazafelé indultak Bujra. Egy bolt előtt észrevették egy részeg embert, akitől Hanyusz kért ,és kapott húsz forintot. Ezzel’ azonban nem elégedtek meg. Elkísérték a részeget egy elhagyott sötét helyre, ahol felszólították, hogy adja át a többi pénzét. ö erre nem volt hajlandó, ellenállt. Ezt követően T. B. a részeg férfit földre rántotta és megütötte. A verekedésnél Hanyusz is segédkezni akart, de az ellenállás miatt odébb állt. T. B. így késsel, megöléssel fenyegetőzött, erre a részeg ember megadta magát. A 17 éves támadó a megfélemlített ember zsebéből kihalászott ezeregyszáz- nyolcvan forintot, sőt még a karóráját is lecsatolta. Mint akik jól végezték dolgukat, átmentek Bujra a diszkóba, itt T. B. felváltotta a rabolt ezrest és felét átadta cinkostársának. A Nyíregyházi Városi Bíróság T. B.-t egy év fiatalkorúak fogházában letöltendő büntetésre ítélte. Hanyusz József egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az ítélet jogerős. Karok építészete Nyíregyházán és Gélén esen. elek emil pelvEtele