Kelet-Magyarország, 1991. október (51. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-26 / 251. szám

1991. október 26.

Ä %dei-‘Jviaßijarorszäß hétvégi mettékCete

11

Dióország reményei

Esik Sándor

Egy szép napot ajándékozott nekem az ősz. A szeptemberi dider- gős, ködös hajnalok, és majdnem- ierek után — ahogy az már lenni szokott — Milotára is megérkezett a vénasszonyok nyara. Még sgyszer elcsábította a nap a ozsdásra érett napraforgófeje- ;et, besütött a dűlőutak bokrai- íak hálószövő pókjaira. Talán Jtoljára fürdette meg a téli der- nedtségre készülődő falut és íatárát. Az emberek — aligha- íem megérezvén a múló pillanat sürgetését — nem nagyon lelték i helyüket otthon. Kiki az álmáján, a tengeriben, a répában... \z október — itt, közel a Kárpá- ok öléhez — hamar meghozza íz ólmos, véget érni nem akaró nakacs esőket. Akkor pedig a agadós sár lesz az úr mindenfe- é.

♦ ♦ ♦

Lassan poroszkálunk el a falu régéig vendéglátómmal. Perki lózseffel, aki a helyi Új Élet Ter- nelőszövetkezet elnöke, de igyúttal polgármester is. Azt ajánlja — mielőtt Csécsére ér- íénk —, kanyarodjunk vissza a íisza töltésére. Kissé körülmé- íyes manőver, hiszen a töltésko- ona mindössze egynyomnyi, de ízért sikerül. Jobbunkra kerül a lap, fenséges panoráma tárul ilénk. Milota úgy terül előttünk, nint egy óriási makett, egy ha- almas terepasztal. Lassan gurul /elünk az autó, száraz dióleve- ek recsegnek a gumik alatt. Balól a Tisza sellői zubognak, itt nég emlékeztet a hegyek között ;anyargó sekély vízre.

— Ez már a Vész? — kérde- :em. Valamikor régen jártam nár errefelé, és megmutatták ima nevezetes Tisza-szakaszt, ahol Rákóczi idejében pórul jár- ak a katonák.

— Nem — hangzik a válasz. — Ez még nem az, majd feljebb, /agy két kanyarral.

Leballagunk a diófák alá, kivá- asztunk egy nagyobb lombút, és fiót tallózunk.

— Kevés dió termett— kémleli a lombokat Berki József — megkapta a fagy a tavaszon.

Azért találunk egyet-kettőt. A sziklakemény törzshöz tartva tenyerünkkel törjük, a belét meghámozzuk. Lassan bontakozik ki a beszélgetés.

♦ ♦ ♦

Milota gyöngyszem egy füzéren. Szatmárcseke után, ha átmegyünk a Túr hídján, szorosan tapadnak a falvak a legmagya- rabb folyóhoz. Kóród, Csécse, Milota, Tiszabecs. Ott aztán felveszi a Batár nevű erecskét, és kémlelhetünk utána Kárpát- Ukrajnába. Szegények és gazdagok eme települések. Gazdagok mert szépek, érintetlenek, és szegények, mert — szegények. Milota még szerencsésnek mondhatja magát, legalábbis a többi felsorolthoz képest.

— Becsen százon felül van a munkanélküli-segélyen lévők száma — áll meg egy pillanatra a diótöréssel Berki József. Aztán meg is feledkezik róla, és csak beszél.

— Csécse meg Kóroddal huzalkodik, megvan a baj mindenfelé. Szerencsére nálunk még nincs baj. Azt azért mindenki érzi, és talán leginkább én, hogy nagyon ingatag állapot ez. Számos dolog persze nem rajtunk múlik, de azért jó hogy így van. Egy tsz, egy falu. Nem függünk senkitől, nem akar tőlünk válni senki. A milotaiak nagy része, majdnem teljes egésze a tsz tagja. Több mint négyszáz ember.

— Akkor itt, ha valaki tsz-el- nök és polgármester egy személyben, az nagyon nagy felelősséggel bíró személy. Jól gondolom?

— Néha, amikor esőstől jön a baj, egy-egy pillanatban tényleg, mintha minden rámszakadna. De azért büszke vagyok rá, nagyon büszke.

— A milotaiak egyszer már az Istent is leváltották. Egy kudarccal nemigen volna maradása sem az elnöknek, sem a polgár- mesternek.

— Nem bizony.

A századelőn történt, hogy a természet különösen sok csapással sújtotta a falut. A papot a dühös emberek kikísérték a falu

végére, éppen oda, ahol mi felhajtottunk a töltésre, és azt mondták neki: ez a mostani Isten nem kell nekik, keressen olyat, amelyik kevesebbet bántja őket. A milotai istenválság híre bejárta a világot, és nagyobb a híre talán, mint ama nevezetes diófáknak, amelyek alatt felidéztük.

♦ ♦ ♦

— Hét éve vagyok a tsz-ben — könyököl le Berki József a kocsi tetejére. — Ezalatt rengeteg fát kitermeltünk, de még többet telepítettünk. Ha nem így tettünk volna, lehet, hogy úgy járok a milotaiakkal, mint az Isten.

— Adódott ilyen helyzet?

— Én nem idevalósi vagyok, hét éve kerültem a faluba. Azonnal voltak kritikusaim, később ellenségeim is lettek. Mégsem tőlük tartok. A falu közössége az, amelyik ha ellenem fordul, akkor tudom, nincs maradásom.

— Ez így túl általános. A múlt rendszerben volt nagyon divatos erre hivatkozni.

— Lehet, hogy így van, én azonban a rendszerváltáskor megmérettem magam. A polgármesterválasztáson indulni sokak szerint merész húzás volt. Szervezkedett is ellenem nem is egy párt. A szavazatszámlálás valóságos dráma volt. Egyik ellenfelem több tucat szavazattal vezetett előttem eleinte. Aztán úgy az első negyed után egyszeriben elfogytak a rá szavazók Azok az emberek azon az estén egy kicsit meghaltak, bele betegedtek abba a stressz

Csendes délután a faluban

ELEK EMIL FELVETELE

be: De a falu túlnyomó része rám voksolt.

— így aztán két lélek egy ember?

— Nem. Egy ilyen kis közösség ben nagyon sok előnye van, és a demokratikus jogok érvényre jutásával megvan a kontrollja, hogy az emberrel ne szaladjon el a csikó.

Velünk az autó fut tova. A töltés belső oldalának erdőtelepítései után szemügyre vesszük a védett oldal gyönyörű gyümölcsöseit. Két terjedelmes diós készül nemzedékeken túl is öregbíteni a milotaiak bölcs előrelátását. Az almások gyümölcse pőrén lobban elénk, mert a tagok lenyesték a friss hajtásokat, hogy szaporábban színesedjék a termés, hamarabb, jobb kedvvel viszi a kereskedő. Lekanyarodunk a falu felé vivő dűlőre, néhány éves szilvás tárul elénk. Beballagunk, hátha maradt rajta az első szemekből. Nincs szerencsénk. Ahogy vallatjuk a zsenge ágakat, még egy kérdés készülődik bennem:

— Milyen nagy a kedv a földkivételhez? Akar-e Milotán sok ember egyénileg gazdálkodni? Egyáltalán volt-e már jelentkező?

Berki József mintha már készült volna a válasszal, kapásból kezdi.

— A legtöbb emberben fel sem merül a kérdés. Mi még a '91-es évet is nyereséggel készülünk zárni, pedig ez az esztendő még a megmaradt erősekből is sokat térdre kényszerített. Én egyszerűen nem tudom elképzelni, mihez lehetne kezdeni néhány hold földdel. Szóval nincs ilyesmi napirenden.

— Volt itt valamikor középbirtok is.

— Az egyiknek a tulajdonosa nemrég megjelent a faluban. Nem követelőzött, tisztában van

a jogaival és a törvény adta lehetőségeivel. Tisztességesen elbeszélgettünk egymással. A polgár- mesteri hivatalban jöttünk ösz- sze. Nem tudom, miként fog dönteni a kárpótlási folyamatban. Egy másik nagyobb terület birtokosának leszármazottja élete nagy, részét tsz-tagként töltötte itt. Őfelőle és más emberektől sem tudok még konkrét igényekről. Annyit mondhatok erről, hogy amit a törvény végrehajtani rendel, azt lelkiismeretesen és tisztességgel végrehajtjuk. Amit kivisznek, azt kiviszik, akik maradnak, madarunk, igyekszünk majd megkeresni, amit lehet. Én nem tartok az ilyesmitől.. Sokkal ijesztőbb á kormány gazdaságpolitikája, mint amit a tulajdonosi átrendeződése jelent.

♦ ♦ ♦

Ez a kirándulás hamar véget ért, mert egy nagy hurok megtételéhez kötődött. Elértük a falu másik végét, és onnan hajtottunk vissza az elnök-polgármester házához. Még vetettünk egy pillantást a rendezett cigányportákra, beljebb a módosabb emberek udvaraira, és már meg is állt az autó velünk. Vendéglátóm gyönyörű kutyái ismét körbeugráltak illendően, de egy szóra elszaladtak. A kert végében a nap vörös korongjának már csak a fele tekintett reánk. Kézfogás közben jutott eszébe Berki Józsefnek: „Kár, hogy a som már leérett, szemelgethettünk volna még abból is”. Gazdagon termett az is, mint sok minden errefelé. Csak megmaradjon a természet adakozó kedve, ha már az ember másban, egyébben sok hiányt szenved.

PENGEVÁLTÁS — FANTOMOKKAL

fóth Kornélia

omlokán ott virít a kopott

H vörös csillag, vályogtestét az idő vasfoga kikezdte. A nyúlós-nyálkás őszi nap delén munkálok sürögnek-forognak a nagyszekeresi jolt körül. Egy részét lebontják, jócskán átér a javítás. Hétköznapi boltkorszerű- >ítés. Legalábbis, ami a látható valóság, ^m a mélyben indulatok munkálnak, degenek és ismerősök esnek egymás orkának. Hivatkoznak jogra, tisztesség- e, a nép hangjára, meg egy sor dolog- a, amelynek meglétét csak a bonyolult imberi lélek raktározza el. Ez már nessze nem egy boltfelújítás ügye. Bókkal több attól.

Csűri Lajos református lelkipásztor gyülekezete megszállott papjaként ismerik messze földön. A holland testvér- jyülekezet színhelyén, Dokkum várójában, aztán Németországban, Fran- liaországban talán még jobban méltányolják az évtizedes sziszifuszi harcot, mint a közvetlen környezetében. Egymásnak adják a kilincset a nyugati ven- fégek a csodálatos műemlék templomján és a lelkipásztor házában. Csak ízért nem jelentkeznek be előtte telefonon, mert a szószékről elhangzó kérés- e nem nyílnak meg a hivatalok. így ha neszéi a külföldi barátaival, Nagyszeke- es majdani segítőivel, a nyakába cso- vg az esővíz, fagyoskodik, vagy bemegy Gyarmatra és órákat vár a kap- jsolásra.

Amit „nyakas kálvinistaként” a fejébe /ett, a gondjaira bízott gyülekezetért

teszi. Ösztöne súgja, igazságot kell szolgáltatnia negyvenesztendei elnyomásért. Kizsákmányolták a lelket, kizsigerelték a testet az éppenhogy elmúlt hatalom odaültetett vezetői. S ha valakinek nem roppant bele a gerince a megaláztatásba és megpróbált legalább anyagiakban gyarapodni, esztelen versenyfutásba kényszerült. Kidőlt időnap előtt.

— Fuldokoltunk ebben a ránk kényszerített életformában régóta. Tenni vajmi keveset tudtunk. A presbiterekkel, a gyülekezet elöljáróival igyekeztünk lelkileg is felrázni a nagyszekeresi népet. A falu 85 százaléka az egyházközséghez tartozik, én úgy vélem, tíz százalék ateista, a többi közömbös. Sajnos, az itt született emberek jó része talán soha nem tudja meg, hogy Európában a huszadik század végén milyen körülmények közt élhetne! Most ocsúdik a felismerésből, hogy nem a magunk mögött hagyott volt a létező világok legjobbika. Erkölcsi kötelességemnek tartom, hogy a gyülekezet tagjai szép árut találjanak a boltban, ne tengődjenek munkanélkülisegélyen, ne kényszerüljenek hajlott korukra szeretetlenségben álomra hajtani a fejüket.

Csűri Lajos — bár divatos pulóverben ül a szépen festett, faragott asztalnál a lakásában — képzeletben a szószéken prédikál. Hitvallását, nézeteit most nem a szeretett gyülekezettel, hanem az idegennel osztja meg. Míves mondatait a megaláztatás csiszolta érdesre.

— A meggyőződésemért nem marasztalhattak el soha. Dokkumban is azt prédikáltam a holland gyülekezetnek, hogy az egyháznak együtt kell haladnia a világgal. Nekünk most határtalan lehetőségünk nyílt arra, hogy ne csak a hitélettel, hanem hétköznapi dolgainkkal is foglalkozzunk.

— Nekem erkölcsi kötelességem, hogy a népem érdekvédelméért mindent megtegyek! S ha a szó kevés, akkor nem fukarkodom a tettekkel sem. Mélységesen igazat adok Fülesdi László kisszekeresi elöljárósági tagnak, amikor nekemszegezte a kérdést: Nagyrabe- csüljük Önt, de tud-e segíteni, hogy eladja az almát, munkahelyet kínál-e?

Kilépett a templomhajó hűvöséből, és evilági dolgokban járt el a falu papja.

Kétszer is összegyűlt Nagyszekeres apraja-nagyja tavasszal, és nehezményezték, hogy az áfész boltkocsmát építene a meglévő vegyesbolt helyén a falu közepén. Az iskola és a műemlék templom szomszédságában! Az egyöntetű akaratot látva a jánkmajtisi áfész csak a tatarozást kezdte el. Bár formai, tartalmi szabálytalanságokat említ a pap — műemlék közelében a Műemlékvédelmi Felügyelőség tudtával lehet csak változtatást végrehajtani.

A polgármesteri hivatalban a körjegyzőség vezetője, Vargáné dr. Száraz Margit másképp látja:

— Mint jegyző, nem szólhatok bele a szövetkezet életébe, nem akadályozhatom meg a tulajdonost, hogy állagmegóvást végezzen. Bontási engedélyt 200 légköbméter alatt nem kell kérni.

— Nekem jogegyenlőséget kell biztosítanom minden félnek — fáradt az előbb még harcias asszony. — Nem lehet világnézeti alapon megközelítenem a döntéseket. Szerencsétlen véletlen, hogy a falu polgármestere és jegyzője ateista, de a világnézet nem befolyásolhatja a jogi döntéseket. Egyébként a lakosságtól még nem jött ellenvetés a boltfelújítás miatt.

— Áldás, békesség! — köszönt be Szabó Árpádék portájára a pap. Az utolsó polc is a helyén a takaros Happy ABC-ben. A tulajdonos áruért szaladgál, az apja, aki Tengizben gázt szívott és most leszázalékolt lakatos-gépszerelő, alig várja a nyitást.

— Húsz-harminc éve kellene már ide egy rendes bolt. Egy kilométerre ide a másik üzlet, az asszonyok sokat ácso- rognak, míg megjön a kenyér.

Tervek, dióhéjban. A már bezárt szeszfőzdében holland—magyar alma- léüzemet és ezáltal nemcsak 15 munkahelyet alakítanának, hanem 600 ember megélhetését biztosítaná az alma. Nyitnának egy szeszmentes kerthelyiséget, hogy megszűnjön a kocsma az egyetlen szórakozóhely lenni. Használtruha-boltot nyitnának: Dokkum 40 tonna használt ruhát küldene, akár azonnal. Ötven- forintos egységáron, karitatív úton jutnának hozzá a rászorulók. Angol intenzív nyelvtanfolyam indul november 11- én .a testvérként egymáshoz húzódó négy falunak: Kis- és Nagyszekeresnek, Zsarolyánnak, Nemesborzovának. Ita finn tanárnő költözik ide, de fél év múlva jön Ula tanárnő, szintén északi rokonainktól. Alakítanak népzenei csoportot, színdarabokat adnak elő. Megvásárolnák vagyonjegyekből a zsarolyáni fafeldolgozót, Kárpátaljáról hozott fenyő- és diórönkből készítenének papír- és bútoripari alapanyagot a létrehozandó francia—magyar vegyes vállalatnál.

Ízelítőnek ennyi is elég Csűri Lajos és az egyházközség terveiből.

— Egy emberként senkit nem követ a falu, mindenkit leköt az anyagiak megszerzése — állítja a körzeti orvos, dr. Szegedi Zoltán.

— Érezzük a gazdasági, politikai vákuumot a saját bőrünkön — mondja Pá- lur Endre, az iskolaigazgató helyettese, önkormányzati képviselő. — Az áfész és a község közt tapintható volt az ellentét, és úgy láttuk, az áfészelnök nem akart partner lenni a kiútkeresésben. Ebbe viszont igen aktívan bekapcsolódott a pap.

— Más a valóság és más az álom — szögezi le az iskolaigazgató, Balogh Lőrinc. — Fantomkép ez, bár csodálatos. Nyugati tőkét kialakult üzleti kapcsolatokkal sem könnyű szerezni, hogy lehetne itt akkor léüzem? Amit az önkormányzat tesz, az kézzelfogható. A napközis térítési díj két éve például nálunk nem változott. Az önkormányzat csak addig nyújtózkodhat, ameddig a takaró ér. Ha mindezek a tervek megvalósulnának, létbiztonságot adna sok embernek. Adja Isten, hogy sikerüljön, de ma én nem hiszek benne.

sokat emlegetett jánkA

majtisi áfész elnöke éppen szabadságon van. Helyettese, a főkönyvelő, aki hivatalból jól kell, hogy ismerje az ominózus boltfelújítás történetét, mereven elzárkózik. Hogy mennyibe kerül, mikor kezdték és mikor fejezik be, annyira fontos kérdés, hogy csak a főnöke mondhatja meg. A főkönyvelőnek ugyan megvan a személyes véleménye az ügyről, de azt nem hajlandó nyilvánosan elmondani. Talán mégis igazuk van azoknak a szekere- sieknek, akik állítják: ez már rég nem boltügy...