Kelet-Magyarország, 1991. október (51. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-12 / 240. szám
Kevesebb katonát Nábrádi Lajos A tavalyelőtt még szupertitkos nyírteleki laktanyát ez év novemberétől polgári őrök fogják vigyázni. A MOM Mátészalkai Részvénytársasága tavaly óta semmit sem gyárt a hadiiparnak. Egy friss hír szerint a Szovjetunió a közeljövőben húsz százalékkal csökkenti haderejét. E három tény között valahol összefüggés van. A katonaság, a hadiipar bennem is gondolatokat ébresztett. A nyírteleki bázis több részlegből állt. E részlegek egymástól is el voltak szeperálva. Kovács főhadnagy nem tudhatta pontosan, hogy tőle száz méterre mivel foglalkozik Szabó százados. Rengeteg jól képzett polgári alkalmazottja is volt e titkos technikai bázisnak. A legtöbb polgári alkalmazott és több hivatásos katona utcára került. Mátészalkán, Ózdon, Székesfehérváron és másutt azért is kerültek sokan az utcára, mert összeomlott a Moszkvából irányított hadiipar. Sokan visszasírják a régi szép időket, amikor biztos megélhetést jelentett a katonai megrendelés. Kár visszasírni ezeket az időket. Gondoljunk csak arra, hogy a Szovjetunióban a kutatás mintegy kilencven százaléka a hadiiparra irányult, a legjobb mérnököket, tudósokat oda vezényelték. Miközben silány tévékészülékeket, rissz- rossz Zaporozsec gépkocsikat, benzinfaló Zileket gyártott a civil ipar. S a nyírtelekiek, meg a mátészalkaiak közreműködésével is gyártott korszerű haditechnikát Afganisztánban és több más országban vetették be — a polgári lakosság ellen is. Ugye emlékszünk még a pár éve keletkezett viccre? így szólt: „Tudod milyen a szovjet hifitorony? Egy Szokol rádió a sámlin.” E kifejező viccen sosem tudtam nevetni. Mindig eszembe jutott, hogy a távolkeleti kis és közepes országok az elektromérnökeiket, a műszerészeiket a civil iparban dolgoztatták, nem sajnálták a civilkutatásra a pénzt, világelsők is lettek sok-sok termékükkel. Tudomásom szerint a nyírségi katonai bázison még nem kezdenek el gyártani tévékészülékeket, lemezjátszókat és más békés szórakoztató eszközöket. Örvendetes viszont, hogy a mátészalkaiak lépést tudtak váltani. A szalkaiak többek közt vízmérő órákat, bébiételek készítéséhez is használatos konyhai eszközöket gyártanak, teltkarcsú hölgyek pedig az itt készült szobamérlegen mérhetik naponta magukat. Ahol csak lehet, kövessék a mátészalkaiak példáját. Mindenütt hagyják abba végre a siránkozást, senki ne kívánja vissza a hadimegrendelések idejét. Örüljünk a hivatalos szovjet bejelentésnek, örüljünk annak is, hogy Amerika sem készteti már többé egészségtelen fegyverkezési versenyre a Szovjetuniót. Jól képzett katonákra szükség lesz az újfajta nemzeti hadseregben is. De nem szabad többé eltéveszteni az arányokat. Nem a katonai, a gazdasági erőnket kell növelni nagyobb arányban. Egyenlő bért A közelmúltban jutott eszembe térségünk felzárkózásának gondolata, amikor egy vállalati tanácsülésen az igazgató fizetése és prémiuma került napirendre. A derék igazgató ezt mondta: „A hasonló vállalatok igazgatói Pesten és a Dunántúlon 20-30 százalékkal több fizetést kapnak, ezt egy minisztériumi statisztika mutatta ki. Kis híján kétezer ember munkáját irányítom, de tudok számos háromszáz fős ipari szövetkezet elnökéről, aki tőlem többet keres a megyében, a megyén kívül meg pláne.” Új amiHíallottam. Eddig szinte kizárólag a szabolcsi gyáregységek fizikai dolgozóinak kevesebb béréről beszéltünk. Olykor-olykor szóltunk arról, hogy megyénk pedagógusai kevesebb pénzt kapnak, mint az ország más részén lakó pedagógusok. Az említett vállalati igazgatónak több a gondja-baja. Azért is, mert többnyire hátrányos helyzetű embereket irányít, ennek a vállalatnak alacsonyabb a műszaki szintje, rosszabb az infrastruktúrája, ennek az igazgatónak hajnalban kell kelni a pesti értekezletekhez, ez az igazgató több benzint fogyaszt a vállalata terhére. A szabolcsi munkások a gyáregységekben (vagy a volt gyáregységekben) általában régi, kiszuperált gépeken dolgoznak vagy legalábbis gépparkjuk jó része elavult.. Rosszabb a szociális ellátásuk, a kevesebb fizetésük miatt (is) kétlaki életre kárhoztattak, vagyis a munkából hazatérve nem pihennek, hanem mezőgazda- sági munkát végeznek, állatokat etetnek. S nem csupán hobbiból vagy szeretetből teszik. Hanem kényszerűségből. Mert kevesebb a fizetésük 20—40 százalékkal! A megyénkben pedagógusok jelentős része nagy létszámú osztályt tanít. Több gyerekkel foglalkozik, kevesebb a szemléltetőeszköze, hiányoznak a korszerű pedagógiai munka feltételei. A megyénkben pedagógusok nagyobb erőfeszítéseit kevesebb fizetéssel honorálják. ígéretekből nem volt és nincs hiány. A 70-es, 80-as években idelátogató párt- és állami vezetők nyilatkozataira emlékszünk még: „Szorgalmas nép a szabolcsi. Fel kell zárkózni e térségnek az ország többi térségéhez:’’ A „kell” szót nem címezték konkrétan senkinek, így senki nem vette magára és főleg senki nem vette a szívére. A rendszerváltás után nálunk járt politik«ok is sajnálkozásukat fejezték ki, és a „kell” szót szintén többször használták. Úgy általában... Megyénk írói, költői szívükre és tollúkra vették fájdalmasan hátrányos helyzetünket. Világgá kürtölték, hogy itt egy krajcár mindig hiányzik. Megyénk lakói ahol és amikor tehették, nem csak krajcárokat, forintokat adtak a hazának. S a kelleténél mindig kevesebbet kaptak vissza e forintokból. Jó volna, ha a politikusok végre meleg szívvel és hideg fejjel kezelnék térségünk sürgős ügyeit. E sürgős ügyek zöme megfogalmazódott abban a felzárkózási programban, amely hamarosan a kormány elé kerül. Ismét reménykedhetünk... Hiszek az emberi minőségben Beszélgetés Rohály Miklóssal a színház jövőjéről Budapest (KM — Baraksó Erzsébet) — A budapesti színházak látogatottságát tekintve a volt Thália, új nevén Arizona Színház az első három között van. Ügyvezető igazgatója Rohály Miklós alapító tagja és három éven át gazdasági igazgatója volt a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznak. Az alábbi beszélgetést vele készítettük a színház jövőjéről. >- Általános válság tapasztalható a színházi világban, nincs pénz, nincs közönség, nem látszanak a kiút jelei. Ugyanakkor az Arizona Színházról azt hallani, megújul, sőt, pénzt ad visz- sza a költségvetésnek. Mi történik most Önöknél? — Valóban megújulunk, ehhez szükségesnek tartottuk a névváltoztatást. Valamikor itt volt a világhírű Arizona mulató, ez a név azt sugallja a közönségnek, hogy itt szórakoztató-repertoár színház működik. Ennek a hátterét kívánjuk egységesen megteremteni úgy, hogy kereskedelmiüzleti jellegű legyen a színház, és szeretnénk a módosabb polgárok, az igényes emberek színháza lenni. — Létrejött itt egy fúzió a Rock Színházzal, mivel nem volt nekik otthonuk, úgy, hogy mind a két színház külön jogi személy. Közösen vettünk részt az önkormányzat pályázatán egy olyan ötlettel, ami most a legnagyobb vállalkozás a számunkra. Szerintünk luxus nyárra bezárni egy ilyen színházat, és azt is szeretnénk, ha igényes külföldi nyáron Budapestre jön, ne csak gulyás- partyt vagy folklórt lásson, hanem olyan színházi előadást is, ami ebben az európai régióban eddig nem volt. A legjobb hazai művészekkel világszínvonalú produkciót szeretnénk létrehozni, olyat, ami nemzetközi érdeklődésre tart számot. A világ több neves producere jól ismeri a magyar színházat, nálunk a Nyomorultakat nézték meg, és úgy vélik, most a 150. előadás után is, hogy egy ilyen társulat képes nemzetközi színvonalú produkcióra. ► Önök most egy légi világ- premiert is tartottak. Ez konkrétan mit jelent? — Először a világon a mi színházunk egy repülőgépre írt darab bemutatóját repülőgépen tartotta. Meghirdettünk a Malévvel közösen egy ciprusi utat, légi premierre és larnacai víkendre, út közben volt a bemutató. A továbbiakban a Kisszínházunkban játsszuk Hernádi: Csillagszóró című darabját, ott a légitársaság berendezett egy repülőgépbelsőt, minden megfelel az eredeti helyszínnek. A produkció iránt több külföldi tévétársaság is érdeklődött, valószínűleg a légi premier miatt. >- Napjainkban mi a reklám szerepe a színházban, illetve hogyan lehet behozni a színházba a közönséget? — Ahhoz, hogy közönség legyen, jó előadásokat kell tartani, de mindenekelőtt a nézőt be kell hozni a színházba. Ehhez kellenek a színvonalas propagandaanyagok, műsorfüzetek, és az idejében elkészült, átgondolt műsortervek. A propagandához meg kell nyerni a legjobb szakembereket, a jó reklám, ami még a plakátok, szórólapok színvilágában is egyeztetett, jelzi a nézőnek az összetartozó dolgokat. Mondok egy példát: ha a boltban a néző meglátja az Arizona pezsgőt — ez a mi termékünk —, jusson eszébe, hogy az Arizona név minőséget jelent. — Találkozik a néző a reklámunkkal az utcán, vagy ha a kezébe kerül a műsorfüzet, azt látja, ízléses, ennek alapján bejön a színházba, látja, hogy igényes környezet veszi körül, tiszta a mellékhelyiség is, olyan miliőt talál, amelyben jól érzi magát, és ezután jó az előadás — akkor vissza fog jönni. Természetesen működnek a közönségszervezők is, akik szeretik és népszerűsítik a színházat. — A jó előadás egyik előfeltétele, hogy jó időre előre lehessen tervezni, szerződéseket kötni, a díszleteket tervszerűen gyártani. Nagyon fontos, hogy nem szabad az embereket becsapni. Ha egy előadás nem sikerül, akkor azt le kell venni a műsorról. Nincs ugyanis annál rosszabb propaganda, mintha valami nem jó, és mégis rá akarják erőszakolni a közönségre. ► Mi a helyzet Önöknél a gazdálkodással? Hogyan lehetne megsegíteni a végveszélyt sejtő színházakat? — Bizonyos színházakat tisztességesen el kell látni központi támogatással, ha azt szeretnénk, hogy ne a színházlátogató A SZERZŐ FELVÉTELE polgárokkal próbálják megfizettetni az inflációt. Vannak műfajok és előadások, melyeket nem lehet gazdaságosan működtetni, és borzalmas bizonytalanságba kerülhetnek egyes színházak, ha nem tudnak idejében tervezni. Szükség volna egy forrásra — állami vagy helyi támogatásra, kuratóriumra, pályázatra —, hogy bizonyos színházak léte ne kérdőjeleződjék meg. — Mi az állami keretből 42 milliót kapunk, a kiadásunk 68 millió körül van, a hiányzó 26 milliót „meg kell termelni”. Ennek döntő része jegybevételekből származik, a sikeres produkciók, musicalek, zenés játékok nyereségét használjuk fel igényesebb prózai előadások rendezésére. Sírdogálhatnánk persze mi is, mondhatnánk az önkormányzatnak, hogy nincs miből, nem lehet, nehezen élünk — de mindenki nehezen él. Mi már ebben az évben úgy pályáztunk, hogy lemondtunk 10 millió nominál támogatásról, visszaadtuk a pénzt, azt más színházaknak oda tudják adni. > Immár a színházi szakmában is megjelentek a menedzserek. Önök hogyan tartanak kapcsolatot a pénzvilággal? — Nem hiszek abban, hogy valaki szimpátiából vagy azért, mert jó hangulatban van, ad pénzt a színháznak — semmiért. Nagyon is megnézik a pénzemberek mit mire költenek. Mi megrendeztük a kultúra és a pénzvilág találkozóját a bankok első, második számú vezetőinek részvételével. Minden érdekli őket, a legapróbb részletekig. Megmutattuk az átépítés tervrajzait, ismertettük a felújítás célját, a koncepciónkat, és azt, hogy mit tudunk mi cserébe adni. Nagyon snassz volna pénzt kérni csak úgy, de ha azt tudom mondani a banknak; kap egy páholyt a tíz premierre, és pezsgő is lesz a páholyban vagy itt tartja majd egy rendezvényét és mi műsort adunk, akkor tudja, nem látatlanban támogat. Ezután néhány banktól kaptunk bizonyos összegeket, a fejlesztés első üteme abból valósult meg, és azt mondták, a továbbiakban is hajlandók a támogatásra. így jött létre az együttműködésünk a Malévvel is, az említett légi premierre. >- Végül hallhatnánk valamit az elkövetkező időszak legújabb terveiről? — Színházi menedzserképző központot szeretnénk létrehozni, amihez segítséget kértünk az Európa Tanácstól. Nemcsak magyar szakembereknek szerveznénk kurzusokat, hanem ennek a régiónak, cseh és szlovák, illetve lengyel színházi vezetőknek, akik kíváncsiak arra; mi történik a világ nagy színházaiban. Erősen érdeklődnek irántunk angol színházi szakemberek, úgy érzékelem, e térségben Magyarországon kívánnak színházi irodákat nyitni. — Több alapítványt létesítettünk, ezek közül kiemelném „A magyar nemzetiségi színházért” elnevezésűt, amelynek gyarapításához sok jeles művészünk hozzájárult. Ennek az alapítványnak a segítségével szeretnénk elérni azt, hogy ha a világban bárhol létrejön egy magyar nyelvű előadás, lehetőségünk legyen a társulat meghívására és költségeinek fedezésére. — Bízom abban, hogy problémáinkat a továbbiakban is meg tudjuk oldani. Hiszek az emberben, az emberi minőségben, és abban, hogy vannak olyan emberek, akik nem azt mondják az első nehézségre: „nem”, hanem azt: „meggondolom, mit lehet tenni”. Ebben vannak határtalanul nagy tartalékai ennek az országnak, ezért vagyok optimista, és meggyőződésem — ha nem is a közeljövőben —, hogy hazánk egy virágzó ország lesz. >- Köszönöm a beszélgetést. Jubileumi fotókiállítás € Jobb, mint az előző, rosszabb, mint a következő Nagy Tamás: Kis városom architektúrája Nyíregyháza (KM -» B. E.) — Jubileumi kiállításon mutatkozik be a közönségnek a nyíregyházi galériában a Váci Mihály művelődési központban működő Nyíregyházi Fotóklub. Ebből az alkalomból adta a következő információt lapunknak Boros György a klub vezetője. Olvashattuk a Kelet-Magyar- országban, hogy a nyíregyházi Váci Mihály művelődési központban hány öntevékeny kiscsoport működése van veszélyben. Nem is az volt meglepő, milyen sokan vannak, hanem hogy nem szerepelt a terjedelmes listán a Nyíregyházi Fotóklub, pedig már begyűjtöttük a fotóklubok által itthon elérhető elismeréseket. Kiváló Együttes voltunk, a Népművelési Intézettől Nívódíjat kaptunk, a Fotóklubok Országos Szalonjáról pedig rendszeresen különböző kollekciódíjakkal tértünk haza. A legutóbbin, a Petvál József-plaketten még be sem oxidálódott a bevésés. Arra gondoltam, ha minket Nyíregyházán ennyire nem ismernek, akkor még dukálna nekünk a legrosz- szabbul menedzselt fotóklub díja is, ha volna ilyen. Változtatni akarunk ezen a helyzeten, és szeretnénk a nagy nyilvánosság elé lépni ezekkel a képekkel. A kiválasztásnál arra törekedtünk, hogy azoktól közöljünk képeket, akik az utóbbi időkben a legtermékenyebbek voltak, másrészt a legfrissebb képekkel jelenjünk meg. Jelenleg a kemény munka és lázas tervezgetés stádiumában van klubunk. Végigfényképeztük a Nyírségi Ősz rendezvényeit. A Városi Galériában készülünk kiállítani kollekciónkat, ami ráadásul jubileumi alkalom is. Tizenöt éves szünnapját fogja ünnepelni társaságunk. Nálunk hagyomány, hogy mindig jobb kiállítást csinálunk, mint az előző és rosszabbat mint a következő. Úgy érezzük, érdemes lesz megnézni! Mindenkit várunk! A kiállítás megnyitóját október 17-én, délután 4 órakor tartják. Drevenyák György: Geometria 1991. október 12. _ Ä %c(et-Magyarország hétvégi metféktctc 7
