Kelet-Magyarország, 1991. október (51. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-12 / 240. szám
8 Ä %e(e t - Magyarország hétvégi mettékCete 1991. október 12. Oktatás Humanizmusra nevel verítékezés nélkül A dán falu praktikus iskolája _ _ j Semmi „cicoma” — okos praktikusság és egyszerűség, és hatalKállai János más, füves, fás „mozgásterek” a gyerekeknek. Kolkaer mai „ar----------------------------------------------------- cai” Kolkaer (KM) — Kolkaer aprócska település Dánia egyik legdinamikusabban fejlődő városa, Herning közelében. Amolyan elővárosi házcsoportnak is nevezhető, ahonnan — lévén mindössze tizenhárom kilométer a távolság — nem tart sokáig beautózni a „city”-be. A falu, az egyszerűség kedvéért nevezzük most már így, a dán iskolastruktúra egyik jellegzetes típusát üzemelteti, döntő részben állami pénzekből, de valójában csaknem teljes autonómiával. Igazából nem is szimpla oktatási intézményről, inkább valamiféle nevelési komplexumról van szó. Hattól tizenhat éves korig járnak — pontosabban: bicikliznek — ide a környék gyerekei, s óvodát is működtetnek, napközi otthonnal kombinálva. Szabad légkörű, mindenre nyitott iskola ez, és semmi „vidékiesség”! A jó színvonal (s ez nem zárja ki az élet koptató erejének látható nyomait) elsősorban a tárgyi felszereltségben mutatkozik meg a rövid időre odalátogatónak, bár az iskola gazdái — Kai H. Hansen igazgató úr és Henning Knudsen igazgatóhelyettes — nem győzik hangoztatni: ne tévesszenek meg senkit a korszerű eszközök, a felszereltség, az ő jó munkájuk titka nem ebben rejlik. * Már **** az óvodától Az iskola 1884-ben nyitotta meg kapuit. A mostani épület a régit is magába „olvasztotta”, s az egész oktatási-nevelési együtteshez csatlakoztatták a környék egyik legmodernebb óvodáját, melyben — azon kívül, hogy meghökkentő látni az ülni is csak támasszal tudó, kilenc hónapos csöppségeket (féléves kortól veszik fel őket, ha a szülők dolgoznak) — az a leginkább lenyűgöző, hogy hatalmas, szabad — füves, fás, bokros — területek tartoznak hozzá és gyerekekhez szabott, praktikus egyszerűséggel felszerelt játszótér. Maga az iskola tíz évfolyamos. A tanulólétszámhoz mérten nagy épületben kétszáznál alig valamivel több gyerek tanul. Külsőségeiben az intézmény nem hivalkodó, semmiféle, Dániában máshol fel nem lelhető „extrájuk” nincs, viszont ami kell: mindenből van elegendő — és használhatói Mégis megjegyzik a mindenről tudó, mindenre figyelő házigazdák, hogy nem állnak valami jól, igen sokat költenek a tárgyi-dologi feltételek szinten tartására (soha rosszabb ne legyen a mi, vidéki iskoláinkban!), a működtetésre. Pedig hát, átszámítva, közel negyvenkétmillió forinttal gazdálkodhatnak! Költségvetésük — mint mondták — egyik legnagyobb tétele a tanulók évenkénti, koppenhágai kirándulásának költsége, de rendkívül sokat fordítanak a gyerekek naponkénti utaztatására is. Vannak olyan tanulóik, akiket ötvenkilométeres távolságból hoznak-visznek naponta. Poroszos fegyelmezettség nélkül Az iskolában sehol sincs zsúfoltság. Sok a szabad mozgástér, s van egybegyűlésre alkalmas, étkezőnek, színházteremnek egyaránt használható helyiségük. Ott szokták tartani az első két órát követően, a leginkább „közösségformáló” foglalkozásnak nevezhető „valamit”, amibe beletartozik a közös, jó hangulatú éneklés is. És nemcsak a gyerekek gyűlnek össze az együttlétre, ott vannak a tanárok is. Az osztálylétszámok nem magasak, s még ezeket is bontják, s nemcsak a nyelvi órákon, matematikából is. Semmi poroszos túlfegyelmezés, glédába állított padsorok, semmi beszabáiyo- zottság, s mégis megy minden a maga rendjén. Különbözik a napi időbeosztás is a miénktől: két órát követően tartanak hosszabb szünetet, uzsonnáznak, beszélgetnek, pihennek. (Az sem főbenjáró bűn, ha pl. egy tanuló a folyosón, táskájával a feje alatt, leheverve szusszan egyet.) S ezekben a kötetlen szakaszokban tűnik ki igazán: az iskola nemcsak tanulási-oktatási terep, hanem élettér, a szó legigazibb értelmében. Olyan „apróságokra” is van lehetőség, mint pl. közös tízóraikészítés a jól felszerelt kiskonyhában. (Ugyanilyen „csináld magad akciót az oviban is láthattunk. A három-, négyéves csöppségek répasalátája feltehetően ízlett a készítőknek.) A tizedik osztályosok, a nagyok helyzete egészen különleges. Ők azok, akik a kilencedik osztály után nem- lépnek feljebb az intézményrendszerben, hanem itt készülnek az életre. Privilegizált helyzetükre jellemző, hogy egy teljes épületrész az övék (pihenőszoba, társalgó, mosdóhelyiség, konyha stb.), sőt az iskolakert egy jelentős részét is ők birtokolják, gondozzák, alakítják — ízlésük szerint. És ami talán a legfontosabb: mindenhol, amerre csak jártunk, az iskoláért munkálkodás konkrétumai, és az életre való felkészülés praktikuma! A gyerekekkel — a gyerekekért! A tantestület létszáma húsz körüli, s, csaknem ennyien vannak az ún. kisegítő-szolgáltatók. A szisztéma teljesen kiépült és jól működő. Sokoldalúan informált és intelligens titkárnő, mindentudó pedellus (aki egyben karbantartói feladatokat is végez), ötfős takarító személyzet, iskolaorvos, logopédus, pszichológus, szülői „kapcsolattartó”. Mindenféle elkülönítettség nélkül, együtt munkálkodnak a pedagógusokkal a kényelmes, feltételeiben szavatolt oktatás-nevelés zavartalanságáért. S a gyerekek is vigyáznak mindenre, egymásra is. Meglepően sok a testi fogyatékos tanuló; együttlé- tük a többiekkel — a világ legtermészetesebb dolga. Eszközök — ha szükséges A „tartalmi” munkába nem volt lehetőség mélyebben bepillantani, de azt megfigyelhettük: a tanárok sokat konzultálnak — és kávéznak — a szünetekben, s a csevegés nemcsak pletykaszinten folyik. Szakmai „dolgokról” beszélgetnek legtöbbször. Ugyanilyen természetességgel folyik az ún. rutinmunka is: az eszközök előkészítése, bevitele az órákra (csak, ha okvetlenül szükséges), a feladatlapok, írásbeli munkák javítása. S ami feltűnt — bár csak kevés órát látogattunk —, eszközöket alig használnak (pedig: mindenük megvan!), s ha csak ezt nézzük: a leghagyományosabb módszerekkel, nagyobb „verítékezés” nélkül — eredményesen tanítanak. a díszlettervező tanár Nyíregyháza (KM — B. I.) — Ritka művészeti ág jeles képviselője Gyarmathy Agnes Munkácsy-dijas díszlet- és jelmeztervező a nyíregyházi művészeti szakközépiskola tanára. Művészete nem ismeretlen a szabolcsi közönség előtt sem, hisz a Móricz Zsigmond Színházban nagy sikerrel bemutatott Patika című Szép Ernő-darab díszletét ő tervezte. Igényes jelmeztervező tevékenységét pedig több emlékezetes filmben is láthattuk. A Me- fisztó, Az én huszadok századom és a Szamárköhögés című film jelmezeit is ő tervezte. A művésznő egyébként Budapesten él, a debreceni színház tagja, de kéthetente három-négy napot Nyíregyházán tölt, hogy a művészeti szakközépiskolában az óráit megtarthassa. Minek köszönhető egyáltalán, hogy elvállalt ilyen fáradságos utazással járó tanítást? — kérdeztük Gyarmathy Ágnestől. — A színházak világa mostanában meglehetősen zaklatott, és számomra felüdülés, amikor taníthatok az ország egyetlen díszlet- és jelmeztervező szakú művészeti szakközépiskolai tagozatán. Szinte missziónak tartom, hogy tehetséges gyerekeket arra okíthatok, hogy meglássák a szépet, igényesek legyenek. Öröm foglalkozni velük. Fogékonyak, nyíltak. Szinte érzi az ember ha elveti a magot, már nő is a búza. Feltétel nélkül hisznek az emberben. Mindig szerettem a felelősségteljes dolgokat. A művészeti, esztétikai oktatás HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE mellett mód nyílik itt arra is, hogy emberi magatartásra, humanizmusra neveljük a diákokat. — Bizony jó lenne, ha minden középfokú iskolában folyna valamilyen esztétikai oktatás, ahol arra nevelnék a diákokat, hogy látásmódjukban is igényesekké váljanak... — A középfokú intézmények ilyen jellegű oktatása — tisztelet a kivételnek — a nullával egyenlő. A legtöbb iskolában a reáltagozatos tantárgyak kerültek előtérbe, ami érthető is, hisz a számítógépek világában élünk. Ám feltétlenül szükség lenne arra is, hogy a felnövekvő ifjúság figyelmét eljuttassuk oda, hogy igényeljék a humanista eszméket is. — Jelmez- és díszlettervező. A két dolog a munkájával kapcsolatban bizonyára eltérő igényeket támaszt. — A jelmeztervezés jóval aprólékosabb, mint a díszlettervezés. Egy filmen például minden dolgot igen körültekintően kell megtervezni, a legkisebb hajdísztől kezdve a ruházat mintájáig, hiszen a film mindent felnagyít. A vásznon megnagyobbodik az ember feje, bőre, ruhája. Ez nagy figyelmet igényel. Ráadásul mindezt nehezíti, hogy a jeleneteket nem egyszerre veszik fel. Igen kellemetlen lehet például, ha a színész egy beszélgetést csíkos ingben kezd el, s mivel a jelenet másik részét mondjuk két hét múlva forgatjuk, nem figyelünk arra, hogy esetleg kockás ingben fejezi be. De hát sok hasonló példát lehetne sorolni. — Ön tervezi a Móricz Zsigmond Színházban bemutatásra kerülő Czifra nap című színmű díszleteit, ami Krúdy életéről szól. — Borzasztó nagy kedvvel csinálom, látja, ez egészen más munka. Itt inkább az összhatásra kell gondolni. A díszlettervezést előtanulmányokkal kezdem, tulajdonképpen képek festésével. Aztán ezeket igyekszem a színpadon megvalósítani. A Krúdy- darab komoly feladat. Nagyon sokat olvasgattam mostanában a nagy álmodozó regényeit is. A feladatot komplikálja, hogy a történetet úgy kell színre vinni, hogy azért a mához szóljon. Ezt természetesen díszletben is érvényre kell juttatni. Balogh Géza MINT A Minek hát akkor ez a nagy sietség...!? Csak nem attól tartok, hogy ebben a szűk két hónapban közbejöhet valami? Ugyan, dehogy! Igaz, a két görbebot nélkül már nehezen mozdul, a szeme sem a régi, a hallása is lehetne erősebb... azért hál’ istennek kutya baja. Kelemen József december 13-án megtarthatja Kelemen József a ritka szép születésnapját. Akkor lesz százéves. Ráértünk volna tehát decemberben is jönni, csak éppen akkor nem találjuk itthon. Mert holnapután megy a téli szállásra. A tavaszt, meg a nyarat itt, a csekei fiánál tölti, de a késő őszt, a telet a pesti gyermekénél. Már teljesen megszokta a városi életet. Úgy jár oda, mintha korábban is mindennapos vendég lett volna abban a kormos városban. Pedig volt olyan időszak, amikor harminc esztendeig sem nézett feléje.-fi a an e9Yszer nYu9H ! j díjas leszek, meg- j adom a módját! Délig alszom majd, s minden leves előtt felhajtok egy kupicával. Aztán megiszom a kávét, s kiülök a tornácra, a szőlőlugas alá. Államat a görbebotra támasztom, s nézem majd a vonuló felhőket, a búcsúzó fecskecsapatokat. A kutyák szájába minden munkával — mondom majd kacagva — dolgoztam eleget! Bizony, ezt fogom én tenni... úgy mint Kelemen József Szat- márcsekén. így tervezgetek a csekei főutcán, miközben arra várok, hogy a meny ébressze az öreg gazdát. Mert lassan már dél, ám ő bíz’ még javában heverészik. De már neih sokáig. Két görbebot kopog a tornácon, s az egyik int, hogy na, jöjjek közelebb...! — Tudom ám, hogy mi jár a fejében...! — néz rám szigorúan. — Hogy milyen jó dolga van ennek a vénembernek...! De maga csak ne irigyeljen engem. Mert én még négy éve javában kaszáltam. Kilencvenhat esztendősen...! Még nem mondtam volna...!? Nagy oka van annak, hogy Szat- márcsekére jöttem. Ha Isten is úgy akarja, Luca napján, vagyis mm Z. Erdei Anna; Otthon (szén, m A SZERZŐ FELVÉTELE
