Kelet-Magyarország, 1991. szeptember (51. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-07 / 210. szám
1991. szeptember 7., szombat HATTER Kelet-Magyarország Kijárási tilalom Eszláron? A SZERZŐ FELVÉTELE Örök vigyázzák a falut I felszámol! telep Békés az eszlári főutca. Balogh Géza „Terrorizálják a cigányokat Tiszaeszláron.” Egy háromfős küldöttség állított be e szavakkal a minap szerkesztőségünkbe, ahol egy meghívót nyújtottak át e sorok írójának. Tiszaeszlárra invitálták, mondván, ha nem hiszi -el, győződjön még arról a helyszínen. Eszlár főutcájára mindent, rá lehet fögni, cSa.k azt .nem, hogy csendes. A községháza s a bisztró között valóságos zsibvásár, jól'meglét egymás mellett a fehér, s a meg fehérebb ember. Az égvilágon semmi sem mutatja azt, hogy. egymásra fenekednének a helybéliek. A cigánytelepet keresnénk, ám itt aztán hiába. Eszláron ugyani® nincs ilyen. Évekkel ezelőtt felszámolták, s helyi, illetve országos segítséggel a cigányok új házakat építettek, vagy régi parasztházakat vettek. Most szétszórva vannak hát a faluban, nagyobb számban a község déli végén, ahol minden második, harmadik házban ők élnek. Kapott is ezért annak idején a község vezetése. Eddig csak egy utca volt az, most az egész falu egy nagy cigánytelep — mondogatták az eszláriak, pedig az akkori tanácsi vezetés törekvését ma. is csak helyeselni lehet. Ha' szétköltöztetjük, majd megneveli őket a falu, nyugtatgatták a zsörtölődőket, s persze, a saját lelkiismeretüket. A reményből azonban nem sok vált valóra. Az itteniek azt vetik a cigányok szemére, hogy lusták, isznak, verekednek, lopnak, a cigányok pedig azt, hogy kisajátították Tiszaeszlárt, s mióta megalakították a polgárőrséget, nem hagynak nekik békét. A szerkesztőségünkben járt küldöttség egyik tagjával, Lakatos Andrással rójuk a cigányok lakta utcákat, s be-betérüink egy-egy házba. Mindjárt az első portán egy vékony, tízéves forma lányka jön elénk. — Apád hol van? — kérdi tőle Lakatos András. — Eltörték a „girincét” — mcndja. — Mondd csak el ennek a bácsinak, mi történt vele! — Hát az úgy volt, hogy berúgott, s felment N. T. (a kislány mondja a teljes nevet, de ne adjunk munkát legalább mi a bíróságnak) bácsi korcsmájába, s elhozott egy üveg páj inkát. Pénzt nem adott érte, s T. bácsi, mikor ezt megtudta, nagyon megharagudott. Eljöttek két autóval, s apukámat megverték. Meg a testvéremet, Pistit is befújták gázzal. ...nem lesz jé vége Lakatos András később kiigazítja a kislányt, mondván nem a gerince, csak két oldalbordája tört el Tóth Istvánnak, s össze is teheti a két kezét, hogy megúszta ennyivel. Aztán további panaszosokhoz visz bennünket, Balázsi Kálmánná, vagy Szarka Ferencné ugyanolyan váratlan rajtaütésekről beszél, mint a kis Tóth Barbara. — Addig nem volt itt különösebb gond, míg meg nem alakult a polgárőrség — magyarázza a szószólójuk, Lakatos András. — Ám azóta meg- és megölni a cigányságot. Már olyan hírek is elterjedtek, hogy a cigányoknak éjszaka kijárási tilalmat akarnak bevezetni. Pláne, hogy N. T., az a kocs- máros lett a hangadójuk ..., lassan lehetetlenné tesznek bennünket. Pedig csak azt fogják elérni, hogy megalakítjuk mi is az őrségünket, ... annak pedig nem lesz jó a vége. Megszűntek a lépések A község korábbi tanácselnöke, jelenlegi polgármestere, Jármy Ferenc gondterhelten hallgatja a tapasztalatainkat, majd csendesen megszólal. — Arról nem beszéltek, hogy tavaly majdnem száz bűncselekmény volt ebben a viszonylag kicsi faluban? Pe dig erről is beszélniük kellene, mielőtt vádaskodni kezdenek. Higgye el, mi minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy segítsük őket a beilleszkedésben. Én személy szerint is amellett kardoskodtam, hogy számoljuk fel a cigánytelepet, s teremtsük meg az emberhez méltó feltételeket mindegyiküknek. Sajnos, a többség visszaélt ezzel..., nem hogy javult volna a helyzet, de egyenesen romlott. Méghozzá drasztikusan. Ám februártól, mióta megalakult a polgárőrség, megszűntek a lopások, a rablások, a betörések. — ök most pontosan a polgárőrségre haragudnak. — Nem tudok arról, hogy egyszer is ok nélkül akadályoztak volna meg bármiféle bűncselekményt. Az eszlári önkéntes polgárőrség parancsnoka Melegh Miklós civilben is polgári őr, a szomszédos Hajdú-Bihar- ban szolgál. Most éppen szabadnapos, s készséggel veszi elő a szolgálati naplót. — Az a mi cigányainknak a baja, hogy most már nem garázdálkodhatnak olyan szabadon, mint tehették korábban. Maga nem élt köztünk, így nem tudhatja, hogy miattuk a mi életünk egészen a legutóbbi időkig maga volt a pokol. Itt, ha egy magyar vissza mert szólni egy cigánynak, máris gyomrában volt a kés. így járt egyébként az a sokat emlegetett kocsmáros is. Az idős emberek este már ki sem mertek menni a saját udvarukra, hiába ugatott a kutya. Pedig tudták, hogy most lopják az ólból a tyúkot, a kertből a krumplit, a, szőlőt, a tengerit. Hogy valakit is feljelentettek volna...!? Hát kit..., s merték volna!? — Azt beszélik a cigányok, hogy hamarosan bevezetik a kijárási tilalmat. Maga volt a pokol — Ugyan...! Mi tisztában vagyunk a törvényekkel. Egyébként azok az állítólagos éjszakai rajtaütések nem a mi bűnünk. Ismerjük a saját lehetőségeinket. S elértük azt, amit reméltünk, most már nem hagyja senki szó nélkül, ha meglopják, ha kirabolják. S elhiheti, mi nemcsak a magyarokat, de a becsületes cigányokat is meg- védjük. A tolvajoknak, rablóknak azonban nem kegyelmezünk. tatai érdeklődők az Alkaloidában Kezdődik a privatizálás Kedden döntött a tiszavas- vári Alkaloida Vegyészeti Gyár vállalati' tanácsa a gyár átalakításáról. Érdeklődők a kontinensről és a tengerentúlról szép számban akadnak, közöttük szakmai és tőkebefektetők is ellátogatnak Tiszavasváriba. Csütörtökön egy nagy amerikai cég delegációja érkezett a gyárba az üzletember Dup- csák László igazgatóval és munkatársaival a leendő kapcsolatokról tárgyalt. TÁRCA S zeptember kék ege alatt már szól a halk muzsika, amitől elborulnak a mezők, elbúsvilnak a ligetek és a hervadás szomorúsága telepszik az elszíne- ződő erdőkre. Az ősz kottája a végtelenbe futó villany- és telefondrótok, kottafejek a rajtuk ülő fecskék. Ilyenkor óhatatlanul ajkunkra kívánkozik a kérdés: hová röpültök a tél elől, csicsergő madarak? Irigyeljük őket, mert követhetik az elvonuló nyárt, a meleget, a fényt. Már Arisztotelészt is foglalkoztatta a gondolat, hol töltik a telet a fecskék. Később is sokat találgattak, fantáziáltak erről az emberek. A húszas évek elején, amikor madárfióka- cipőben járt a gyűrűzés, egy Casarius von Heisterbach nevű férfi kis cédulát erősített egy útra készülő csicser- ke lábacskájára. A cédulácskára ráírta: „Oh, fecske, hol laksz te télen?” Tavasz jöttére elfelejtette a dolgot, de észrevette, hogy a beköltöző németországi Tettenwang- ban cédulácskát láttak egy fecske lábán. Rajta arab írást találtaik, de nem tudták megfejteni. A fatlu azonban levelezésben volt egy tunéziai tanárnővel, neki küldték el a cédulácskát. A tanárnő kiderítette, hogy a fecskével küldött üzenet egy Bizerté- ben szolgáló őrmester kérése: llevelezzenek vele. írtak az őrmesternek és az elmesélte válaszlevelében, hogy tavasszal, hirtelen lehűlés után dermedt fecskét találtak katonái. Ekkor gondolta, hogy üzenetet küld fecske- szárnyon a világba. Az idő enyhültével elbocsátotta a fecskét, és az Tettenwang faluba érkezett hat nap alatt, 1300 kilométer utat megtéve. Tőlünk a fecskék szeptember elején szoktak útnak indulni. Nyolcadikét — ezt a régi pogány őszkezdő napot — népünk „fecskehajtó Kisasszony” napjának mondja, s nem hiába, mert e napot követő alkonyotok egyikén úgy elmennek a fecskék, mintha hajtanák őket. S ahogy elrepültek, mindjárt hűlnek az utak és a nagy hegyekből lefelé elindulnak a hideg derek. Vigaszul az őszi örömök maradnak. A szüret vidámsága, a must édes ideje. A mustból bor lesz, ami maga is üzenet, hiszen az elvonult nyár zárta bele hevét és vidámságát. Néző(pont) A járőr dicsérete Réti János H a Helsingőr várfokán nem jár őrség, Hamlet talán sosem tudta volna meg az igazságot. Hiába szellem, hiába kísértés, ha nincs, aki észrevegye. Ez arról jutott eszembe, hogy napjaink sok mindent felújító gyakorlatából hiányolom a járőrt, a parkőrt, a pedellust, a házmestert. Létük nyilván nem jelentené egyúttal minden- hatóságukat, de a jelenlegi semminél több volna. Mi annak idején nem dúltuk fel a házak közötti zöld területet, mert parkőr „társaságában” használtuk a játszóteret. Nem rongáltuk iskoláink állagát, mert a pedellustól jobban tartottunk sokszor, mint tanárainktól. Nem firkáltuk, véstük össze a lépcsőházakat, mert egykönnyen jöhetett a házmester. Ma nem vigyáz senki, nem jön senki. Ismeretlen előttem az éjszaka világa, de szerintem a betörők a legbonyolultabb biztonsági berendezéssel is nyugodtan elbíbelöd- hetnek — akár a városok központjaiban — mert úgysem jön a járőr, vagy ha mégis, akkor nagyon esetlegesen, bűnmegelőző hatását tekintve alig értékelhető időközönként. Pedig ha nem spórolnának a benzinnel, volna elég kocsi és ember a feladathoz, akkor a járőr felbukkanásának lehetősége, a tudat, hogy van, önmagában is jelentene valamit. Több nyugalmat az állampolgároknak és kevesebbet a bűnelkövetőknek. Félreértés ne essék: nem a félémét hiányolom, hanem a normák megtartta- tását. „Nem hallod mama, szólj rám...” sírja József Attila a sorok között. Igen, időnként nem árt, ha valaki ránk szól, mert átlépünk valamilyen határt. Attól még szabadok maradunk, és demokratikusak is lehetünk. Áldozatok emléke Mátészalka (KM Nyéki) — Szerencsi János 14 éves. fejlövés. Gergely Sándor 14 éves, kézigránát, Reményi-Sprenger Kázmér 4 éves. robbanás, Erdélyi György 7 éves, robbanás, Veréb Mihály 11 éves, lövés. Varga Bálint 20 éves, koponyalövés. Papp István 5 éves, robbanás okozta hasi sérülés. Rideg adatok. Játszadozó, vagy éppen tehenet legeltető mátészalkai gyermekek, akik meghaltak — a háború után. Ok is a II. világháború áldozatai azzal a közel száz szálkái férfival együtt, akik elestek az oroszországi harctereken, elpusztultak a szovjet és román hadifogságban; azzal a mintegy kétezer zsidó származású munkaszolgálatossal és civillel, akik megfagytak a Donnál, vagy elégtek az auschwitzi krematóriumokban. Mennyi sorstragédia, értelmetlen halál! Évtizedek távolából ma már csak fájdalmas emlék, de a krónikának meg kell örökíteni az események tragédiáját. Éppen ezért a mátészalkai Szatmári Múzeum kéri, hogy jelentkezzenek mindazok, kiknek hozzátartozói a háborús években, vagy közvetlenül ezután el- halálozták. Tragédiájuk megörökítésre vár — hittel egy boldogabb jövő reményében. Kommentár Kapcsolat Galambos Béla E z az átkozott infrastruktúra. Itt keleten mennyi gondnak, megoldhatatlan problémának a forrása nap mint nap. Alaposan lerágott csont a telefonhiány. Az ember már hajlamos fásultan le- gyinteni egyet, ha hallja, nincs elég belőle. Ám amikor éppen róla van szó; amikor a gazdaság porondján történő megmaradás, egy cég megkapaszkodása a zuhanás közben, vagy amikor dolgozóinak egzisztenciája a tét, akkor húsba vágóan fájó, hogy nincs. Nincs a világot percek alatt közeibe hozó telefon-, telefaxvonal, amitől — mint azt egy vidéki kis ipari cég vezetőjétől hallottam —, a szó szoros értelmében az életben maradás függhet. A külföldi vállalkozó ugyanis, aki üzlettársat keresve jutott el a községbe, az első mondatában ezt kérdezte; vannak telefonvonalak, amin kontaktusban lehetnek a nap bármelyik percében? Vonal nem volt, így mentőövértér kű üzlet sem lett. — Ez a harminc akárhány kilométer tizenöt év lemaradást jelent nekünk, csak Nyíregyházához képest — mondta szomorúan az illető. De igen hasonló a helyzet az úthálózattal is, amin a mai forgalmi viszonyok közepette már a fővárosból is fél napba kerül lejönni mondjuk Fehérgyarmatra. Ám ez egy olyan külföldi számára, akinek még a Bécs—Budapest közötti háromórás utazás is hosszú, riasztó messzeséget jelent. És még mindezekkel együtt Európához tartozunk — jutott eszembe a minap, amikor a japánok által hazánkon keresztül és tőlünk vásárolt hatalmas szovjet élelmiszersegélyről röppent fel hír. Ha ez vasúton fog menni, akkor Tuzsértól kezdődően a széles nyomtávú pályán más, egy egészen más világ kezdődik. És ezen kellene gyorsan, rugalmasan megoldani az alma- és a gabonaexportot. Hogy mi panaszkodunk, mikor keleti szomszédunk legalább ilyen infrastruktúrát, szeretne, mint ami nálunk van? Ez is egy viszonyítás, de nem vigasztaló. 3 r ♦ fecskék egyikenek lábán más cédula fityeg. A válasz. „Ázsiában, Petrus házában" — írta-üzente valaki. Milyen országból, városból, faluból? Ezt sose tudta meg. Megtörtént az is, hogy a
