Kelet-Magyarország, 1991. szeptember (51. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-28 / 228. szám

1991. szeptember 28. ÍA Xeíet-íMapyawrszáp fiétvépi mettékízte Gyanús segély Angyal Sándor A múlt héten vala­melyik lapjukban ol­vastam, hogy meg fogják vizsgálni a munkanél­küliek anyagi helyzetét. Ezt nagy örömmel olvastam, mert bizony sokan, enyhén szólva, kacagnak a markuk­ban, hogy munkahely nélkül is szedik a jó segélyt, otthon pedig igencsak jól elvan­nak... Kár, hogy kisvárdai levél­írónk névtelenségbe burko­lózik, hiszen, amit közöl, abban megszívlelendő igaz­ság van, sokan tisztelnék véleményéért. Mert bár­mennyire is igaz, hogy fő­ként itt, a mi szükebb ha­zánkban immár tízezrek vál­nak munkanélkülivé, s több­ségüknek ezáltal az elemi létezése válik bizonytalan­ná, azért akadnak olyanok is, akiknek direkt jól jön mindez: egy bizonyos ideig biztos pénzük van, ami mel­lett — legtöbbször feketén, alkalmi munkával — még szép summát keresnek, mely után ráadásul nem is adóznak. Nem azokról van szó, akik a segélyből képte­lenek megélni, s emiatt a legkisebb munkalehetősé­get is megragadják család­juk fenntartására, hanem olyanokról, akik eddigi, fő­ként gyáron belüli munkát- lanságukat igyekeznek fel­váltani munkanélküliségre, segéllyel. Hallani arról is: nem ritka az összejátszás. Valamely munkahely bizonyos ideig magas fizetéssel „foglalkoz­tatja” az ismerőst, csak azért, hogy később kaphas­sa a tetemes segélyt... De- hát nem ilyen egyszerű a do­log! Nem hozhatnak minden emberre külön szabályt: en­nek jár, amannak nem jár. Ugyanez a helyzet a levél­író által szóvá tett sok leszá­zalékolttal is, bár ez utóbbi esetben bizony nagyon is el­kelne a szigorúbb döntés. Miként van ez a fejlett Nyugaton? (Bár az összeha­sonlítás ezúttal sántít, mert nem vagyunk egy súlycso­portban). Hazalátogatott amerikai ismerősöm meséli: náluk az egyik legveszélye­sebb próbálkozás munkanél­küli-segély mellett vagy nyugdíjasként — feketén — munkát vállalni. Ha rájönnek — márpedig rájönnek! — egészen a segély-, vagy a nyugdíjvesztésig terjedhet a büntetés, rámehet az illető minden jogosultsága. Nyilván nálunk is mielőbb megérnek a feltételei a job­ban ellenőrzött segélyezés­nek (mint azt talán már jövő­re érezhetjük a táppénznél, amikor nem az első 3, ha­nem 30 napot kell majd a munkaadónak állnia), s talán több jut majd azoknak, akik átmenetileg valóban a társa­dalom szolidaritására szorul­nak. Csak félő, hogy ez a „mi­előbb” nem a kívánt és indo­kolt közeljövőben lesz. Sunyiság helyett Baraksó Erzsébet N em érdekli az embereket errefelé a politika — mond­ták lapunk munkatársának egy beregi kis faluban — itt, a vidéki embert csak az érdekli, hogyan tud meg­élni, lesz-e holnap is munkája, kenyere... Ilyenek a szelidebb hangok, amelyeket manapság a köz­életben hallani lehet. Vannak persze keményebbek, indula­tosabbak is, olykor a munkahelyi vitákban, vagy gyűléseken elhangzik, hogy ezeket az új kormánypolitikusokat miként kellene észhez téríteni, mert ők tehetnek róla, amiért a nép nyomorog. Sőt, amióta az infláció egyre nagyobb méreteket ölt, egyesek azt is megfogalmazzák; kár az új hatalomnak a rendszerváltozást ennyire szorgalmaznia, mert a régi rend­szer jobb volt, akkor nem szegényedett le így a kisember, nem voltak tömegesen jellemző napi megélhetési gondok. A politika iránti általános kiábrándultság mellett tapasztal­hatók hazánk e térségében a félelem jelei is. Túlságosan belénk ivódott a szolgatermészet, sokan vannak, akik úgy vélik, és másokat is azzal riogatnak; ha régen az egy párt — háta mögött az idegen hadsereggel — szorította sarokba az embereket, akkor most az embereknek a mostani vezető hatalomtól kell tartaniuk. Talán még magukba az MDF-szer- vezetekbe beépítve is működik olyan propagandagépezet, mely a félelmeket időnként felszítja, a megtéveszthető em­berek rettegését ébren tartja. E félelmek terméke a hallga­tás, ez indokolja, hogy még mindig íródnak illetékes helyek­re névtelen levelek, vannak elhallgatott vélemények, melye­ket akkor és ott ki kellene mondani. Politikai zűrzavar van az országban és a fejekben is, s éppen ezért szükséges a politikai, közéleti viták megrende­zése, hogy tisztázódjanak a félreértések. Meg kell értetni azokkal az emberekkel, akik nehéz helyzetbe kerültek, hogy nem azért élünk most nehezebben, mert új a politikai irány­vonal, hanem azért, mert a negyven év örökségeként egy csődtömeg maradt ránk, amiből hirtelen, virágzó gazdasá­got maga Bush, Major elnök és Kohl együttesen sem tudna varázsolni. Nyílt színen, a nyilvánosság előtt szükséges megvitatni, ki kívánja vissza a lelki terror és a rózsaszínre lakkozott hangulatjelentések korszakát. Nehéz lesz, nagyon nehéz, míg apró jeleit láthatjuk meg­kapaszkodásunknak. De ki fogjuk bírni, ha a sunyi hallgatás, a névtelen levelesdi helyett nyíltan, véleményünk és nevünk vállalásával, a közösség előtt beszélünk közös dolgainkról. Példaként idézhetjük a lapunkban megjelenő, közéleti tartal­mú olvasói leveleket, politikusi vélemény-összecsapásokat. Nekünk a hangulatkeltés legalább annyira luxus, mint a politikai közöny. Valójában árva ez a nép, mert nincs a világon senkink — csak magunkon segíthetünk. Magyar színház Beregszászban(?) Kétmillió dollár kellene Györke László Múlt szombaton óriási sikert aratott a Miskolci Nemzeti Színház társulata Beregszász­ban. Ahogy mondani szokás: egymásra talált a közönség és a társulat. A Nyíregyházi Mó­ricz Zsigmond Színház művészei is tanúsíthatják, akik korábban jártak e poros város­ban, hogy mennyire szeretik itt a színházat. v * Evek óta beszédtéma, hogy Beregszásznak, ennek a mester­ségesen provincializált kárpátal­jai magyar városnak hivatásos színházra lenne szükségé. Per­sze nemcsak a városnak„hanem' az egész vidék magyarságá­nak. Sajnos a gyakorlati megva­lósítás útján még kevés történt. Milyen gondokkal kell megküz­deniük, milyen elképzeléseik vannak, s hogy mi — szabolcs- szatmár-bereaiek — miben tu­dunk nekik Segíteni? Ezt próbá­lom az alábbiakban vázolni. Ilyen lenne a beregszászi magyar színház (Vincze József javaslati terve) Mikor először felmerült a szín­ház létrehozásának gondolata, néhány arra érdemes és tehetsé­ges fiatal vállalkozott: elvégzi a Kijevi Színművészeti Főiskolát, hogy hivatásosaméiként hoz­zák létre a társulatot. Ma tizen­heten tanulnak az ukrán főváros­ban. Három év múlva befejezik tanulmányaikat. De vajon hol lesznek számuk­ra a világot jelentő deszkák? Hiszen a beregszászijai műve­lődési központ, a „kultúrpalota” profiszínház működtetésére nem alkalmas. A dolgok tisztább látása végett el kell mondanunk, hogy ez a szocreál építmény {jem más, mint a régi zsinagóga* elcsúfítás sa, amely egyáltalán nem illik bele a századvégen kialakult vá­rosképbe. Az igazi gondot az okozza, hogy nincs manapság olyan épí­tőszervezet Kárpátalja-szerte, amely a felújítás-átalakítást 2-3 éven belül el tudná végezni. Egyszerűen nincs hozzá kellő műszaki felszereltségük. A be­regszászi építők pedig még jó anyagellátás »mellett is csak 6-7 év alatt tudnának megbirkózni a feladattal. \ Mivel a Turisztprojekt ungvári irodája által készített javaslati terv nem felelt meg a követélmé­nyeknek, a beregszásziak az anyaországban kerestek terve­zőt. És találtak is a miskolci Vincze József építész személyé­ben, aki már olyan előtervet ké­szített, ami inkább megfelel az elképzeléseknek, jobban beleillik a városképbe, tetszetősebb is az ungváriakénál. Nagy előnye, hogy feleslegessé teszi az egész tetőszerkezet lebontását, a régi zsinagóga visszanyerné eredeti jellegét. Csakhogy még ez a takaréko­sabb átalakítás is igen sokba kerül(ne). Hozzávetőleg kétmillió dollárba! Vagy ennek megfelelő forintba! A fentiekből következik, hogy csak magyarországi építő­vállalat képes ilyen rövid idő alatt megbirkózni a feladattal. De hon­nan lesz rá ennyi tömérdek pénz? Dal may Árpád, a KMKSZ be­regszászi szervezetének elnöke lát kiutat ebből a reménytelennek tűnő helyzetből. És itt tehet so­kat az anyaország s ezen belül megyénk is. A Beregi Társaság Nyíregyházán folyószámlát nyi­tott a beregszászi magyar szín­ház építésének támogatására. Abban bíznak, hogy számos olyan jóérzésű ember van nem­csak megyénkben, akiket vala­milyen szálak fűznek Kárpátaljá­hoz, Beregszászhoz, vagy csak egyszerűen segíteni akarnak. Az Országos Kereskedelmi és Hitel­bank nyíregyházi fiókjánál a Pro Education Alapítvány 440-10 665. számú folyószámlájára le­het befizetni. A szelvényre feltét­lenül rá kell írni, hogy a bereg­szászi magyar színház javára. Persze dőreség lenne azt hin­ni, hogy közadakozásból ekkora összeg rövid időn belül össze­gyűlne. A magyar színésztársa­dalom is úgy tűnik, hogy lép ez ügyben. Réti Árpád, az Egri Gár­donyi Géza Színház művésze, aki maga is járt Beregszászban nemrég, azt javasolja, hogy min­den magyar színház egy előadás bevételét ajánlja fel a beregszá­szi színház javára. Réti Árpád maga vállalkozott arra, hogy megszervezi a kuratóriumot, melynek elnöki tisztét állítólag Sinkovits Imre vállalná. Tény viszont, hogy a tervező Vincze József a kiviteli terv el­készítéséért a kérhető 6 száza­lék helyett csupán két százalék­ra tart igényt. Nemes gesztus. Mire számítanak még a be­regszásziak? Mível az épület va­laha zsinagóga volt, s a tervek szerint visszanyerné régi pom­páját, valószínűnek tartják, hogy­az innen elszármazott zsidók — már akik tehetik — anyagiakkal is hozzájárulnának a nemes szándékhoz. Viszonzásul min­den támogató neve ott szerepel­ne márványba vésve a színház falán (esetien előcsarnokában). Ez ügyben már keresik a kap­csolatot a Zsidók Világszövetsé- : gével. Az emléktábla mellett a be­regszászi magyarok azt is vállal­ták, hogy rendbe hozzák a zsidó­temetőt, emlékművet állítanak az 1944-ben elhurcolt és koncentrá­ciós táborokban elpusztult zsi­dók emlékére. A beregszászból Magyarországra elszármazó Zi- chermann Sándor-Róbert ingyen elkészítené az emlékmű tervét. A Magyarok Világszövetsége a nyugati magyarok támogatásá­ra számít. Kétmillió dollár... Nekünk ten­ger pénz. A beregszásziaknak pedig egyszerűen érzékelhetet­len összeg. Ezen múlik, hogy lesz-e profi magyar színház egyáltalán Kárpátalján. Hogy mit jelent ma egy ilyen társulat a ki­sebbségben élőknek,* azt hi­szem, nem kell taglalnom. Még fülertroffn a vastaps, .lelki sze­meim előtt a katarzis" nyoma a kisírt szemekben. És arra gon­dolok, hogy ez bizony már a 24. óra. Annak is az utolsó percei... K isszekeresen a közel­múltban befejeződött az a nagyszabású munka, amelyen csaknem 3 évig dolgoz­tak az Országos Műemlékfel­ügyelőség szakemberei. A XV. századból vajá» falusi gótikus templomnak csak a falai* maradtak meg, teljes tetőszerke­zet-átépítés vált szükségessé. A zsindelyfedés alatt 75 fokos szögben kellett kialakítani a tar­tószerkezetet. Szépen helyreállí­tották a mérműves ablakokat, a korabeli festménytöredékeket. Minderre közel 6 millió forintot fordítottak, így a Szatmárba láto­gatók egy szép műemléktemp­lom látványával gazdagodhat­nak. ELEK EMIL KÉPRIPORTJA 7 Isten háza új ruhában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom