Kelet-Magyarország, 1991. szeptember (51. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-28 / 228. szám
Kelet-Magyarország TÚL A MEGYÉN Új szövetkezeti modell A kormány támogatást nyújt Ózdnak Budapest (ISB — K. T.) — A magyar kormány üdvözli az ENSZ Biztonsági Tanácsának Jugoszláviáról szóló, egyhangúan megalkotott határozatát, s továbbra is bízik abban, hogy a nemzetek közösségének határozott és egységes fellépésével megoldható a válság. Hazánk addig is maradéktalanul eleget tesz a határozat előírásainak, betartja a fegyverszállítási tilalmat — erősítették meg a csütörtöki közleményt a kormány pénteki sajtókonferenciáján. Juhász Judit és László Balázs szóvivő váltott előadásából derült ki, hogy a kormány hétfőn a parlament elé terjeszti az új szövetkezeti modellt leíró, s az átalakulási eljárást vezénylő törvény- javaslatokat. Mint korábban ismertté vált, a kárpótlási törvény miatt késedelmet szenvedett e jogszabályok előkészítése. Az e tekintetben fontos termőföld-kijelölés lényege: a tsz-eknek el kell különíteniük a kárpótlásra szánt, a tagok tulajdonában lévő, illetve abba kerülő, az állami tulajdonban maradó, valamint a tagi, alkalmazotti juttatások fedezetéül szolgáló földterületeket. Az átalakulás időszakában minden szövetkezet tagsága egyszerű többséggel dönthet, milyen formában működik tovább. Szétválás vagy felbomlás esetén egyezség határozza meg a közös vagyon sorsát, ha nem születik ilyen, akkor a vitatott vagyon árverésre kerül, s a felek az ellenértéken osztozkodnak. A tér? vezetek figyelemre méltó eleme, hogy a szövetkezeti vagyon tíz százalékát föl nem osztható vagyonként kellene elkülöníteni, melynek hozadékát a szövetkezeti átalakulási folyamat foglalkoztatási és szociális gondjainak enyhítésére létrehozandó alapba kellene befizetni. ózd nem marad magára, még az idén egymilliárd forintos egyszeri támogatást kap egyes kohászati tevékenységek újraindítására — hangzott a szóvivői bejelentés. A kormány a tömeges munkanélküliség elhárítása érdekében térségi válságkezelő programot készít. Ennek keretében Ózdon részleges kapacitással újra indítják az acélművet, a rúd és drótművet, teljes kapacitással a hengerművet — itt kínálkozik lehetőség a gazdaságos termelésre. Az intézkedés után a Petrenkó Művek is mozgástérhez jutnak. A kormány apparátusa november közepére térségi munkahelyteremtési programot készít, közben felkérték a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumot az északi nehézipari központból érkező munkahelyteremtő pályázatok gyorsabb ütemű elbírálására. A kormány hétfőn a Parlament elé viszi az 1996-ra tervezett világkiállítás törvényjavaslatát. Juhász Judit kijelentette, hogy az Expo programirodája tovább működik, 'a személyi ügyeik. így Baráth Etele kormánybiztosé is csak harmadlagosak. A javaslat lényege: a kormány Budapest 60 hektárnyi területén 90 napos világkiállítást tervez, egyéb részleteket a javaslathoz csatolt megvalósíthatósági tanulmány tartalmaz. A kormány első olvasatban megtárgyalta a tudományos akadémiáról szóló törvény tervezetét és a repülésügyi törvény koncepcióját, mindkét anyag napirendré kerül még. Ismeretes, hogy a törvény- hozás az idén 5 milliárd forintot oszthat el az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatására. Az első félévben 2,9 milliárd forintot ítéltek oda, most a kormány elkészítette a további 2,1 milliárd felosztásának tervét. Az országgyűlés a közeli hetekben sürgősséggel tárgyalja a javaslatot, mely 384 helyi önkormányzatot segít ki. RMÉnai válbzasik to Gé^a^BMDSZ dfeüte délelőtti tatánk napjától, nyt- Caikngatnt adott a bukaresti rádió magyar adásának A dSeiőöá konzultáción fos limesem közölte, bogy a sürgető k ormán yalaki cas eüsö Lépése a miniszterelnök sasnéljtenek kijetöteköEöD-ätaBno tartandó délutánt tiaüálUknantnak már ez tesz a témája Domokos Géza ezt a bejelentés# fontosnak nevezte; mivel megnyugtatta afelől, hogy Itetve ffn—a lemondása végleges. Mint mondotta. az utolsó pillanatban a mögötti játékról von szó, és egyáltalán nem volt biztos benne, hogy a ha italom megválik Pétre Hatvan—lydcvai illüria hiány lesz javnre A Peuigyiiiisztíriti ét a i U I 8 taptttbt zervüzemekben. A szállítások hamarosan megkezdődnek, december közepéig a kért mennyiség Németországban és Hollandiában lesz. A többi, hy.ugati üzletemberrel már a jövő évi megrendeléseket egyeztették a Zöldért szakemberei. A legtöbb külföldivel megállapodtak abban, hogy a konkrét szerződéseket a feldolgozási szezon kezdetekor kötik meg. Ez előnyös ugyanis a szabolcsi részvénytársaságnak, hiszen a világpiaci árak közben változnak, s azokat követni kell. Moszkva (MTI) — No- rember 15-ig meghosszabbí- -otfták a KGST felszámolá- át végző bizottság mamidá- ~umát — jelentette be pén- eken Moszkvában Szergej Jgarov. A KGST tiftkársá- ánaik tanácsosa a RIA hír- 'odánaik adott nyilatkozatban elismerte, hogy a felszámolási bizottság munkájára előirányzott 90 nap kevésnek bizonyult. A gondok elsősorban abból keletkeztek, hogy a moszkvai hatóságok egyoldalúan kisajátították a volt gazdasági szervezet moszkvai székhazát és a hozzá tartozó létesítményeket. nincs iránytű é Belgrad (MTI) — A szerb külügyminiszter pénteken kijelentette, hogy egyes országok törekvései ellenére nem sikerült nemzetközivé tenni a jugoszláv válságot, s hogy mind többen támogatják Jugoszlávia megőrzését, nehogy a szakadár törekvések áthassák Európát. Vladislav Jova- novic a szerb parlament ülésén kifejtetté azt is. hogy Jugoszlávia létét senki sem vonhatja kétségbe, mivel mindeddig létezik. noha egyes alkotóelemei megpróbálják tönkretenni, hogy aztán magára hagyják. Dragoljub Micunovic, az ellenzéki Demokrata Párt vezetője ezzel szemben azt hangoztatta, hogy Szerbiának nincs iránytűje, nem tudja merre haladjon, sem mint állam, sem mint nép, mivel kormányában erkölcsi válság van. Budapest (ISB) — „Reményeink szerint a jövő évi költségvetés megalapozottabb és részleteiben kidolgozottabb lesz, mint az idei” — válaszolta Kupa Mihály az érdeklődő újságírók kérdésére a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. Majd a pénzügy- miniszter az ez évi állami büdzsével kapcsolatban megjegyezte: a kiadási oldalt tekintve tartják magukat az előírtakhoz. Az 1992-es költségvetési törvénytervezettel kapcsolatos irányelveket a kormány csütörtökön tárgyalta meg és hagyta jóvá. Míg a honatyák elé a jövő héten terjeszti a dokumentumot a minisztérium. Ez az anyag azonban még nem taglalja a számokon alapuló részletes kiadásokat és bevételeket. Az Országgyűlésnek ugyanis először arról kell döntenie, hogy milyen kiadásokat tartanak mindenképpen indokoltnak, s így csak a prioritási sorrend felállítása után fogja részleteiben is kidolgozni a következő évi költségvetést a minisztérium. Az ebben az értelemben végleges tervezetet október végéig kell majd 0. november 25—december 4-ig 1820 Ft. Igényelhető: Divatruházati Vállalat. Telefon: 11-647. Balatonlelle, szanatóriumi, november 5—25-ig 3780 Ft. Igényelhető: Egészségügyi Szaikszervezet 12-344/129. Siófok Azúr Üdülő november 22-től december 5., 1. osztály, 5040, házaspári. Hajdúszoboszló Hőforrás november 27-től december 10-ig I/A. osztály, 6440, házaspári. Bükkfürdő Repceüdülő december 18-tól 28-ig I. o. 5060 forint, házaspári. Hotel Hortobágy december 19-től január 1-ig II. o. 4480 házaspári. Hajdúszoboszló Hőforrás december 28-tól január 7-ig I. o. 5060 (házaspári). Lillafüred Palotaszálló november 27-től december 10-ig I. osztályú 2660. (egyéni beutaló) Érdeklődni: Húsipari Vállalat, 14-344/79 Vassné. a parlament elé terjeszteni A leendő költségvetés egyébként meglehetősen keményen korlátozza majd a kiadásokat, hiszen a tárca adók és más elvonások révén nem számíthat újabb bevételekre. S nem akarnak az inflációt egyébként növelő pénzszaporítással sem kűny- nyíteni a helyzeten. Ezzel egyébként egyetért a Magyar Nem ez ti Bank is, sőt, más kérdésekben sines nézeteltérés a tárca és a jegybank vezetése között. A jegybankot érintő törvénytervezettel kapcsolatban megtudtuk, maga a kormány is elfogadta az ebben leírtakat, ám a parlamenti képviselőknek joguk van mindehhez módosító javaslatokat beterjeszteni. A valószínűleg 60—80 milliárd ra tehető jövő évi költségvetési hiányt finanszírozhatónak tartják a tárca illetékesei. de csak akkor, ka nem költenek többet a tervezettnél. így a Világkiállításra sem szabad 30 milliárd forintnál többet fordítania az államnak. A tárca reményei szerint — hatottuk Szabó Tamás államtitkártól. felgyorsul a privatizáció folyamata. Esnek keretén belül létrehozzák az Állami Tulajdonosi Intézetet. amely nevéből adódóan az állami tulajdont kezeli és működteti majd. Megváltozik az Állami Vagyonügynökség szerepe is. Ezután elsősorban privatizációs ügynökségként működik majd. Igaz. másokkal szemben e szervezetnek joga lesz aktívan is beleavatkozni az állami cégek privatizációjának megkezdésébe, illetve a folyamatot ellenőrizheti is. A kidolgozandó munkaprogram szerint a ™»wäi jóval több lehetőség lesz az állami cégek megvásárlására: így például lízingelni is lehet majd. diets* csoportosan is iöhmskniUtmtjßk m liznkii cégeket. Az említett, munka- programot a tárca az Igazságügyi Mrnisztér iiimmal együtt dolgozza ki. s a lehetőségek szerint még novemberben a Parlament elé terjesztik. A pénzügyminiszter bejelentette. nemsokára megkezdődik az elosztási rendszerek reformja, s ha minden jól megy 1992 első félévében már tárgyal is e kérdésekről az Országgyűlés. A nemzetközi üzleti világ számára új, egyedülálló központ nyílt meg szeptember 27-én Budapesten. A Kelet-Nyugat Üzletközpontot a Skanska svéd építőipari vállalat építette és 15 országból 60 különböző vállalat kapott benne helyet. A képen: Az üzletközpont külső képe. MTI TELEFOTÖ Ajánlott beitalójegyek Balatonfüred, Gyula, Galyatető Nyíregyháza (KM) — Üdülés a Mihalovce melletti Vinnei tónál (Kélet- Szloválda) elektromos, vízi és száraz rehabilitáció, október 5—11., 12—18-ig, 19— 25-ig, október 26-tól november 1-ig. 2, 3, 4, 5, fős családok és csoportok részére is. I. o. 350 Ft/fő/nap teljes ellátással. Balatonfüred I. o. egyéni, dktőber 24-től november 6- ig, 3780 Ft. Gyula, házaspári, december 19-től január 1-ig, I. o., 5320 Ft. Galyatető egyéni, I/A. o. november 14—27-ig 3320 Ft. Bala- tonföldvár szanatórium, október 15-től november 4-ig egy felnőtt részére, 3780 Ft. Balatonlelle, szanatórium, november 5—25-ig 3780 Ft. Balatonlelle, szanatórium, október 17-től november 6- ig, 3780 Ft. Igényelhető: Közalkalmazottak Szakszervezete 12-344/132. Balatonfüred, szóló, III. AZ EGESZSEG ÉRTÉK. HA VIGYÁZ RÁ, MEGŐRIZHETI! A JÚLIA FÜRDŐ «z dfogfah. grakun rfégjnrjriiau lévő embotk számira is szeretné mcglcrenSni a rendszeres felüdülést, rgfa- ségmegóvást jelentő fürdői ál og áfás lehetőségét, ezért tervezzük a nyitvatartási idő módosításit. Amennyiben kezdtméuycafaünk idd érdeklődik, kórjuk, a szelvényt kitöltve, postai úton vagy a finEhcn dSaeiyezett gyűjtőláTeiefonon is örömmel fogadjuk észievé*.Heiter, jjawadataikat Igényli-e Ön a hét egy meg- [~J igen határozott napján a JÚLIA,—. ____ FÜRDŐ meghosszabbított •—“neB1 (18 óra utáni) nyitva tartását?- Mely napot tartja On alkat- Q péntek m ásnák a hosszabb, 22 áráig i j teljedó nyitvátartásia? - Qíasániap- Milyen gyakorisággal üdvö- f [ hetente zölhetnénk Önt vendégeink [—[2hetente körében? Orilkábban _______________________________________________I SZAVTCSAV, JÚLIA FÜRDŐ 4400 Nyíregyháza, Malom ■. 19. Tel.: 11-172 4 Zöldért-siker a BHVb Kimet és holland megrendelés Budapest (KM — BJ) Az idén is sok nyugati üzletember kereste fel az őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron a Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyei Zöldért Részvénytársaság pavilonját. A bemutatott zöldség-gyümölcsfélék exportjára számos ajánlatot kapott a társaság, sőt két jelentős szerződést alá is írtak. Német és holland üzletemberek uborkabefőttet rendeltek a Zöldérttől, idei szállításra. Az aláírt megállapodás szerint a két országba harmincezer üveg uborkát készítenek majd a konKGSI-felszánolás