Kelet-Magyarország, 1991. augusztus (51. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-31 / 204. szám
3A 'Kde t-LMagyarország fié t végi meCCékíete 1991. augusztus 31. A királynak is segíteni kell Ratkó drámájának felújítása a színházban Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) Csendesen ünnepelt a Móricz Zsig- mond Színház. Mondhatni, szűk baráti körben. Tizéves születésnapján koccantak ösz- sze a poharak a Szabadtéri Színpad gyönyörű, ősburján- zásnak induló kertjében. Az éjfélt is elkongatták a harangok, lassan érkeztek a színészek is, akik pár perce fogadták a harmadház közönségének tapsát Ratkó József Segítsd a királyt! című drámájának felüjításán. Az emlékező félmondatokban jelen volt a költő is, aki színpadra álmodta ,,a történelmi időzavar” drámáját. A kritikus ott is, most is zavarban van, mert be kell vallania: szereti Ratkó költészetét s gyakran suttogja magában a Segítsd a királyt! jó néhány gyönyörű mondatát is. Mégis, mindjárt az elején le kell szögezni: a Rat- kó-darabból úgyszólván minden hiányzik, ami a drámát drámává teszi. A nagy formátumú jellemek szembenállása, a konfliktus, a drámai akció, a cselekvés. Mindebből következik, hogy nincs feloldása a műnek, elmarad a nézőben tovább hullámzó katarzis. A Segítsd a királyt! inkább elbeszélő költeménynek tekinthető, amely bejárja a lélek mélységeit, a szenvedés poklát, de érzelmeket közvetít, azonosulásra nem késztet. A drámai költemény egyetlen nagy emberi érzésről szól: hogyan találkozik István a halállal. A király hatalmának fenntartása érdekében elvette már mások életét: megölte, megnyomorította őket. Történelmileg mindez igazolható. De Imre herceg halálával, magva szakadtával, Istvánt közvetlenül is megérinti a nyomtalanul elmúlás szele, az utód nélkül maradás tragikus érzése. Először szembesül a lét és nemlét drámai gondjával, s döbben rá, hogy a nagy egészben az ő élete is olyan, mint bárki másé. A királyra ugyanazok a törvények érvényesek, mint az alattvalókra, figyelmezteti az óbéli ember. István a drámában a maga veszteségét siratja, s természetesen nincs ideje mással foglalkozni. Pedig lenne mit csinálni, mert az anarchia felé sodródik az ország. Az önelemzés, az önsajnálat tragikus következményekhez vezethet. Az ember nem maradhat meg ezen a szinten, tovább kell lépnie, ha egy egész ország sorsa nyugszik a vállán. Ez mindenképpen megszívlelendő üzenete Raktó munkájának. István hatalmas fájdalmában mindent ezen a szemüvegen keresztül néz: az embereket, az eseményeket, a múltat, a jelent és a jövendőt. Lehetetlen István hosszú monológjaiból ki nem hallani a Törvénytelen halottaim c. Ratkó-kötet számos metaforáját és képét. A nagy király szövegén átsüt a költő személyes fájdalma is, amelyet az alkotásban nem tudott legyőzni, nem tudott úrrá lenni rajta, hanem a „Nincs a teremtésben vesztes, csak én”' kozmikus gyötrelmével ki akarja beszélni magából. Ezért van az, hogy a műben István szólal meg a legtöbbet s a leghosszabban. A szerző is könnyíteni akar a lelkén. Egy másik különálló vonulata a drámának a költészet esélyeiről szól. Ratkó is megélte a magyar költészet térvesztését, kényszerű visszavonulását a közéletből. Amíg a hatvanas években a költészet „cselekvő akarat” lehetett, addig a nyolcvanas éveket az értékátrendeződés jellemezte. Nem volt már olyan fontos egy-agy jó vers, a mindennapok új feladatokat kínáltak, amelyek megoldásához István király HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE — úgy tűnt — a vers nem tud hozzájárulni. Az énekvivő sorsának megmutatása erre az új helyzetre utal. Drámai erővel, nagyfokú líraisággal. A Móricz Zsigmond Színház hat évvel ezelőtt mutatta be a darabot. A bemutatót országos figyelem kísérte. Érdekes volt megfigyelni, mennyit változott az előadás ezalatt, hiszen a színháznak sikerült az eredeti szereposztásban színre vinni a drámát. Csikós Sándor Istvánja elmélyültebb lett, mint hat évvel ezelőtt, érett férfisége hitelesebben közvetítette most a király megrendültségét, viaskodását. Holl Istvánt régen láttuk. Az ő óbéli embere megtörtebb lett, több volt benne a lemondás, mint a költészetté lényegített filozófia. A benne lévő fáradt rezignáció mintha az egész helyzetet is eltávolította volna, magától, mintha egykedvűen nézte volna a király botlásait. Ezzel együtt hittünk neki. Gizella királyné nagy cselszövő volt, de ez csak mások elmondásából derült ki, a színen csak egyszer szegül szembe a királlyal. Ezt a jelentetet Szabó Tünde hatásosan oldotta meg. Bárány Frigyes püspöke igazi úr, amikor elnézést kér, akkor is egyenes a dereka. Juhász György Zeréndje nagyobb hangsúlyt is kaphatott volna, hiszen az ő magatartása számos ponton képes ellensúlyozni az Istvánét. Szigeti András Vászoly szerepében indulatosra vette a figurát, nem biztos, hogy a meg- rendültség és fájdalom megmutatására erre volt szükség. Horváth István és Gados Béla jó teljesítményt nyújtottak. Rudas István a néma énekvivő szerepében most is, mint hat évvel ezelőtt rendkívül beszédes volt, felejthetetlen gesztusai voltak. He- tey László és Tóth Károly a kiszolgáltatott emberek sorsából villantottak fel egy picike képet. Nagy András László most is tisztelte a szöveget, pedig egy alaposabb dramaturgiai munka minden bizonnyal a mű javát szolgálná. A tiszteletrendezés aligha hozhat igazi eredményeket. Végül is a darab alig lett más, mint hat évvel ezelőtt volt, a rendező nem értelmezte újra a darabot, pedig nyilatkozataiban ezt ígérte. Szép volt az előadás, de rettenetesen hosszú, különösen, ha több az állókép, mint a dinamikus elem. S akkor a néző egy idő után a legköltőibb szöveg ellenére is elunja magát. Alapítók voltak Nyíregyháza (KM — Bodnár István) — Tíz esztendő egy színház életében nem nagy idő. De Tháiia csarnokára jellemző örök körforgásban igazgatók cserélődnek, színészek jönnek-mennek, stílusok változnak. A Móricz Zsigmond Színházban is az egykori, mintegy negyven alapító színész közül alig heten vannak már Nyíregyházán. Közülük Szabó Tündével és Bárány Frigyessel beszélgettünk. — Alapvetően drámai színészi alkat vagyok, és ezért is jöttem örömmel a Vidám Színpadról tíz évvel ezelőtt Nyíregyházára — emlékszik vissza Szabó Tünde. — Bár rögös a színészi pálya, és ha néha még azt is érzi az ember, hogy mellőzik, én azt hiszem, mégsem bántam meg. Nagyon szép feladatokat kaptam a Csongor és Tünde Ilmájától kezdve a Segítsd a királyt! Gizellájáig. • Átélte az összes igazgatóváltást. Megítélése szerint mit jelentettek ezek az Ön és a színház életében? — Tudomásul kell venni, hogy egy új igazgató mindig hoz magával új embereket,.. Bozóky egyébként hihetetlenül jól alapozta meg a színház létét. Mondhatni, szerencsés csillagzat alatt született a színház. A város lakói és vezetői oly nagy szeretettel fogadták és támogatják ma is. Bozóky Léner Péternek adta át a stafétabotot, s ez is jó döntésnek bizonyult. A hozott új emberekkel felfrissült a színház. A mostani váltás után csak egy év telt el, nemigen lehet még véleményt formálni, de az igyekezet bizonyára meghozza a gyümölcsét. Egyébként a nyíregyházi társulat nagy szerencséje, hogy tisztességes közösség, ahol a tolerancia és a megértés uralkodik. • Szabó Tünde nevét olykor nem a szereplők, hanem a színházi szerzők nevének a helyén olvashattuk. Szabó Tünde — Tíz év alatt korban is megváltoztam. A legtöbb színésznő számára ez komoly válsággal jár, tragédiával párosul, hiszen mire azt a szakmai tudást, fel- készültséget birtokolja, ami ehhez a pályához kell, korban a leghálásabb szerepeket túlhaladja. Mindenképpen sok bölcsesség és türelem kell ennek megéléséhez, dehát aki művészi pályára adja a fejét, annak számolnia kell ezzel. Elmondhatatlanul nagy öröm és nyugalom számomra viszont, hogy szeretek írni. Azt hiszem, nem kell szégyenkeznem a Nyíregyházán és másutt is bemutatott néhány színművemmel, hangjátékommal. • Nehéz mostanában ráismerni Bárány Frigyesre, mivel a szakállát leborot- váltatta. Az eltelt tíz évről ő egyébként így vall: — Bozóky hívására Pécsről kerültem Nyíregyházára. Nem bántam meg, hogy ide jöttem. A szakmai elismerést, a Jászai-dí- jat és az Érdemes művészi címet itt kaptam meg. Remek szerepeket alakíthattam Rezeda Kázmértól Bolyaiig. Módom lett volna éppen más színházhoz szerződni, hívott a Madách Színház is, de maradtam. Ez mindennél többet mond. • Mi volt Nyíregyházán a legnagyobb siker, és mi volt a kudarc? — Talán a Nem félünk a farkastól című darab hozta a legnagyobb sikert, és a kudarcok között említhetem A homok vándorait, amiben ugyan nem volt rossz a szerepem, dehát a mű... • A fővárostól való távolság bizonyára sok hátránnyal is járt. — Általában a vidékre kevésbé figyelnek oda, mint arra, ami Budapesten történik. Játszhatnak itt akármilyen remekművet, a szakmai elismerést nehezen kapja a színház, a színész vagy rendező. Messze van Nyíregyháza — mondják —, mire odautazunk, lemegy a nap. Régebben elég sok film- és tévészerepet kaptam, de lassan kikerül az ember a figyelemből. Érthető, hisz körülményesebb elérni egy vidéken élő színészt, mint egy budapestit. Persze, ennek olykor előnye is van. A színház világát fenyegető problémák ide talán Bárány Frigyes ELEK EMIL FELVÉTELEI kevésbé gyűrűztek be, mint máshová. A színházunk legnagyobb baja talán az, hogy nincs rendezői gárdája. Szabó Tündére, Bárány Frigyesre az új évadban jó szerepek várnak. A Krúdyádában és a Hegedűs a háztetőn című darabokban láthatjuk majd őket legközelebb. Az oldalt összeállította: Nagy István Attila Tízéves a színház A kamaszkor még messze van Nyíregyháza (KM — N. I. A.) — Bár csábító lehet a lehetőség, mégis el kell utasítani: egy évtized akkor sem „történelmi" időszak színházunk életében, ha ezalatt régi-új arcot cserélt. Alább tehát nem színháztörténetet kap az Olvasó, inkább néhány emlékező gondolatot. Augusztus 16-án volt éppen tíz esztendeje, hogy a Móricz Zsigmond Színház társulata elfogadta az intézmény későbbi működését meghatározó alapítólevelet. Érdemes visszatekinteni, hogy mire mondott igent közfelkiáltással az a társulat, amefynek tagjai vállalták, hogy Szabolcs-Szat- márban színházat teremtenek. Vállalták, hogy magas színvonalon művelik a színház művészetét, fölkeresik a megye településeit, hogy „alkotó népének szellemi fényét felfogják, s Sza- bolcs-Szatmár megye határán túl is láthatóvá teszik”. Ápolják a magyar drámát, felkutatják a tehetségeket, ösztönzik új művek létrejöttét. „A Móricz Zsigmond Színház szocialista, elkötelezett, realista, mai magyar színház. — Realista: szemléletében és közlési módjában. — Mai: nem a rosszul értelmezett „modernség”-ben, szándékolt érdekesség hajszolásában, hanem a mindenkori jelen problémáinak átgondolt keresésében és fölvetésében, forma- és ritmusvilágának követésében és ábrázolásában. — Magyar: természetes jellegében, gondolat- és érzelemközlésének közérthető formájában és abban a biztos tudatban, hogy a jó hazafit éppen hazaszeretete emeli a más nemzetek fiainak hazaszeretetét is megértő, internacionalista szellemben gondolkodók világbékéért küzdő soraiba. Az alapítólevélben megfogalmazott célok nem tűntek el az évek alatt, inkább új hangsúlyok alakultak ki. A színházat indulásától kezdve az jellemezte, hogy szuverén, önálló alkotó művészek kerültek Nyíregyházára. A vezetés megadta azt, ami a „császáré”, s utána ment a maga feje után. zeda Kázmér szép élete című rendezése volt. A harmadik évad végén új igazgatót kapott a színház: Bo- zókyt Léner Péter váltotta fel, aki jó menedzseri munkával két-há- rom év alatt az ország egyik legjobb színházává tette a nyíregyházit. A VI. Országos Színházi Találkozón (1987) az Évad színháza kitüntető címet kapta a társulat. Ezt több jó előadás készítette elő: Nem félünk a farkastól Hartmann Teréz és Vitai András a Csongor és Tündében (K-M archív, ELEK EMIL FELVÉTELE) (1984), Oszlopos Simeon (1984), Segítsd a királyt! (1985), Ördögök (1984), Júlia kisasszony (1985), Patkánykirály (1986). Az a hat év, amelyet Léner Péter Nyíregyházán töltött, minden bizonnyal szép és eredményes korszaka lesz a színháznak. Minden évadban voltak kiemelkedő előadások, de a gyengébbek sem jelentettek bukást. A Bancbanus, a Galilei, a Júlia kisasszony, az Úrhatnám polgár, A századik bemutató. Pregitzer Fruzsina, Hável László és llyés Róbert (K-M archív, ELEK EMIL FELVÉTELE) Kik is hozták létre a színházat? Bozóky István igazgató, Fehér György művészeti vezető, Balázs Ádám, Jancsó Miklós, Nagy András László rendezők, Maróti Lajos dramaturg. S a színészek, akik a tizenegyedik évadot is Nyíregyházán kezdik: Bárány Frigyes, Csorba Ilona, Horváth István, Máthé Eta, Szabó Tünde, Szigeti András, Vennes Emmy. S akik éveket töltöttek a városban: Berki Antal, Hartmann Teréz, Holl István, Jancsó Sarolta, Lakatos István, Vitai András. Október 17-én a társulat Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művét adta elő Bozóky István rendezésében. Már az első évad vitákat szított: ez fogadta Nagy András László Úri muri és Jancsó Miklós Szép magyar komédia rendezését. A következő évadban tovább tartott az ünneplés: a közönség nem tudott betelni azzal az érzéssel, hogy állandó színtársulata van a városnak. A legnagyobb művészi siker Kapás Dezső ReAz atyai ház, az Irma te édes, Őfensége pincére voltam, Ármány és szerelem, Galícia, A fösvény, A patkánykirály stb. című darabok népszerűek voltak. Léner Péter távozásával (1990) sokáig nem talált magára a színház. Vele együtt nagyszerű művészek is elhagyták Nyíregyházát: Orosz Helga, Varjú Olga, Mátrai Tamás, Safranek Károly. Az új vezetés (Csikós Sándor és Schlanger András) több évet kért a színház talpraállítására. Az első évad természetszerűleg nem sokat mutatott fel még az elképzelésekből, a legfontosabb a túlélés volt. Közben sok minden megváltozott a színházon kívül is, belül is. Az új viszonyokhoz alkalmazkodni kell, megtalálni az egyensúlyt a művészi igényesség és a közönség vágyai között. Jó tudni, hogy a színházvezetés arra törekszik: legyen minden színvonalas, ami abból a szellemi műhelyből kikerül. A következő évtizedben is. 8
