Kelet-Magyarország, 1991. július (51. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-04 / 155. szám

10 Kelet-Magyarország CSUPA ÉRDEKES MŰSOROK isw- j«uus 4., csütörtök Robbantás a béke Revében Nemrég a Volgograd mel­letti sztyeppén, ahol közel fél évszázaddal ezelőtt a leg­nagyobb és legtöbb áldoza­tot követelő sztálingrádi üt­közet zajlott — hatalmas robbanás remegtette meg a földet. Ez azonban a béke érdekében történt. Utolsó aktusa volt ez azon közepes és kisebb hatótávolságú ra­kéták megsemmisítésének, amelyről a Szovjetunió és az Egyesült Államok 1987 de­cemberében írt alá szerző­dést. Az azóta eltelt időben 2692 rakétát semmisítettek meg, melyek közül 1846 szovjet rakéta volt. A Szovjetunió­ban a rakéták megsemmisí­tése 8 helyen történt. legin­tenzívebben itt a Volgograd melletti Kapusztyin-jari lő­téren Az első rakétát 1938 au gusztusában robbantották fel. Azóta megfeszített mun­kát folytattak, hogy az ame­rikai szakértők szigorú el­lenőrzése mellett (az Egye sült Államokban a szovjet szakértők részvételével) va­lóra váltsák a szerződésben foglaltakat. Május 11-én például 19 rakétát robban­tottak fel. Az utolsó két ra­kétát május 12-én kellett megsemmisíteni szovjet és külföldi képviselők, újság­írók jelenlétében. A rakéta megsemmisítése a fejrész használhatatlanná tételével kezdődött. Ebből előzetesen természetesen el­távolították a nukleáris töl­tetet, valamint a készítéskor felhasznált értékes fémeket, így például az aranyat és platinát. Ezután a fejrészt egy óriási présgépbe. helyez­ték, mely néhány pillanat alatt összelapította. John Williams, az amerikai ellen­őrző csoport vezetője meg­tekintette a présből kikerült rakétafejet és hivatalosan igazolta, hogy az többé nem használható. A szakemberek minőségi munkát végeztek. Orszá­gunkban ez azon helyek egyike, ahol minőségi mun­ka folyik. No persze rom­bolni könnyebb, mint épí­teni. Ugyancsak préseléssel teszik használhatatlanná a műszerblokkokat. A rakétá­kat robbantással semmisí­tik meg. A sztyeppe fölött hatal­mas világos-vörös tűzgolyó jelenik meg. Lassan elér hozzánk a robbantás dü­börgő hangja. A rakétákra kötött 600 kilogramm tro­tiltöltet a szó szoros értel­mében darabokra szaggatja a valaha félelmetes fegy­vert. Az RSZD—10-es ra­kéta, melyet nyugaton SS— 20-asnak neveznek, nem lé­tezik többé, csakúgy, mint a közepes és kisebb hatótá­volságú rakéták két másik osztálya. — Annak ellenére, hogy ezek a rakéták a két or­szág ráké taütő-erej ének mindössze 5 százalékát al­kotják, megsemmisítésük je­lentőségét nehéz lenne túl­értékelni — mondotta Vla­gyimir Medvegyev altábor­nagy a nukleáris fenyege­tettség csökkentésével fog­lalkozó központ parancsno­ka. — Ez a lépés utat nyi­tott a teljes nukleáris lesze­relés, a Szovjetunió és az Egyesült Államok, valamint más országok népei közötti teljes bizalom megteremtése felé. Hasonló módon nyilatko­zott a rakéták megsemmi­sítéséről Robert Parker ve­zérőrnagy (USA), a rakéta- megsemmisítő helyeken mű­ködő ellenőrző csoportok ve­zetője. Hangsúlyozta, hogy a rakéták megsemmisítése a szovjet és amerikai szak­emberek közötti teljes köl­csönös megértés és bizalom légkörében folyt és köszö­netét mondott a szovjet fél igazi vendégszeretetéért és együttműködési készségéért. unta wmú Moszkvában „zöld lámpát’’ kapott a Mercedes autóbu­szok termelése, közölte a No- vosztyi tudósítójával Werner Nifer, a Mercedes-Benz cég igazgatója. Évenként a legmodernebb konstrukcióból ötezer darab autóbuszt fognak összeszerel­ni a Szovjetunióban a Né­metországból szállított rész­egységekből és alkatrészek­ből. A német cég egyébként óriási piaci lehetőségeket lát a Mercedes autóbuszok el­adásában, és úgy tervezi, hogy még az idén 35—45 ezer darabot dob piacra a kelet­európai országokban. Ajándék Mkának A közelmúltban amerikai rendőrök jártak vendégség­ben Kurganban, a terület központjában. Az Apple- townból (Visconsin állam) érkezett rendőrök nagy ér­deklődéssel tanulmányozták szovjet kollégáik munkáját, azon viszont nagyon csodál­koztak, hogy a rendőrök mi­lyen gyenge fizikai állapot­ban vannak. Imponálónak találták viszont az állomány erkölcsi hangulatát, fegyel­mezettségét. A kurgáni rendőrök egy videofilmét ajándékoztak vendégeiknek, amely bemu­tatja mindennapi munkáju­kat, a szolgálat hétköznap­jait és átadták a kurgani rendőrség Informpravo cí­mű lapjának (egy évre visz- szamenőleg) bekötött példá­nyait. Vidámpark a szemétégető bálnában. Ilyennek kép­zeli a rajzoló a tokiói öbölbe tervezett bálna formájú sze­métégetőt,, amelyet szó­rakoztatóbe­rendezésekkel is ellátnak. Á tervező Simi- zu-cég ezzel a megoldással a csillagászati telekárakat akarja megke­rülni. KM TELE FOTÓ 1991. július 4., csütörtök NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17.00 Híres — Zenés infor-' mációs magazin — 17,30 Ese­ményösszefoglaló, hírek, tu- dóstíások, interjúk — lap­szemle — 18,00 Közéleti kale­idoszkóp — Műsorelőzetes TVl 5.45 Jó reggelt, ' Magyaror­szág! Benne: 5,50 Falutévé. Tíz perc szolgáltatás — 6,00 A Reggel. Közérzeti hírműsor — 8,30 Verkli. Válogatás a ma­gyar könnyűzene közelmúltjá­ból — 9,00 Jóga — Df. Wenín- ger Antallal — 9,20 Képújság — 14,29 Képújság — napi mü­sorajánlat — 14.30 Ecranul nostru — 14,55 Angol nemzet­közi teniszbajnokság. Közvetí­tés Wimbledonból — 17.30 Gaia. Ökológiai filmújság — 18.C0 Műsorismertetés, közle­mények — 18,05 Pénzvilág — 18.15 Gyereksarok. „Engedjé­tek hozzám . .Gyermekhit­tan — Esti mese. Sebaj Tóbi­ás. A két feketerigó — Cimbó- ria. Telefonos játék gyerekek­nek — 18,45 IS — Animáció az Iparművészeti Főiskolán — 19.15 Mini klip-mix — 19,30 Híradó — 20,00 Telesport — 20,10 Egészséget mindenkinek! A napozásról és a rákról. Dr. Czeizel Endre műsora — 20,49 Visszaszámlálás. Magyar film (19ES) (FF). Szereplők: Eper­jes Károly, Ozsda Erika. Űj- laky Dénes — 22,25 Kultúrem- ber. Művészeti folyóirat — 23,05 Menedzser Magazin — 23,50 Késő esti híradó — 23,55 BBC-híradó TV 2 Műsorvezető: Berkes Zsuzsa és Radics Péter 16,20 Hírek — Műsorelőzetes — Időjárás — 16,30 ötről hat­ra. A TV2 zenés tájékoztató műsora — 17,30 Dominó. Tele­fonos játék — 17,45 Gyere­keknek! Jetson család (Ssm.) — 18,15 Telesport Műsorvezető: Radványi Dorottya 18,35 Műsorelőzetes — 18,40 Esti egyenleg. Napi képes hír­összefoglaló — 19,00 Kincses sziget az űrben. Angol—clasz tévéfilmsorozat — VIM. rész — 20,00 Körzeti tévéstúdiók műsora. Budapest — tel.: 132- 9325. Pécs — tel.: (72) 10-533. Szeged — tel.: (62) 12-715 — 21,00 Néprajzi értékeink. Nem­zeti szűr — 21,10 Kriminális. Bűnügyi krónika — 22,00 Hír­adó — 22,35 Napzárta előtt... — 23,00 A TV2 FILMKLUBJA. A hatvanas évek magyar filmművészete. Apa. Magyar film (1966) FF SZLOVÁK TV—1 17.40 A nap percei — 17,50 Piac, kereskedelem, pénzügy — 18,50 Torna — 19,20 Időjá­rás — 19,30 Tévénapló — 20,00 Harc a demokráciáért. Kana­dai dokumentumsorozat — 21,05 Élet csipkékben —. 22,00 Események, kommentárok — 22,40 Boleslav Polivka szóra­koztató műsora SZLOVÁK TV—2 14,55 Wimbledon, 1991 — 19,00 Zenés összeállítás — 19,20 Időjárás — 19,30 Tévénapló — 20,00 Linda. Magyar tv-so- rozat — 21,00 Dokumentumfilm — 21,30 Híradó — 21,53 Sport — 22,05 Színházi közvetítés — 23,40 Wimbledon, I99t SCREENSPORT 9,30 Profi box — ,UJM Szörf — 12,00 Billiárd — 14,00 Forma 3000 — 15,00 Baseball — 17,00 Vitorlázás — 18,00 Birkózás — 19.00 Autó-motorsport — 21,00 Tollaslabda-vb — 22,00 Rali cross EB — 23,00 Baseball — 1.00 Porsche Carrera — 1,30 Francia sporthírek MUSIC TV 18,30 Videoklipek — 19,30 Tárcsázz! — ‘ 20,00 Ray Cokes — 22,30 Ujdonságok a moziban — 23,00 Szombat éjjel — 23,30 Riport — 23,45 Újdonságok — 24,00 Az MTV slágerei SUPER CHANNEL 17,00 Élő videoshow — 19.00 Egyveleg — 20,00 Fókusz — 20,30 Üzleti hét — 21,00 Nagy koncertek 'ao — 22,00 Nemzet­közi hírek — 22,10 A fogoly (amerikai film) — 0,20 Nem­zetközi hírek — 0,30 Nagy koncertek ’80 — 1,30 Egyveleg TVS 17,15 Női szemmel / ínye tő­ségek — 18,00 Mese mindenki­nek — 18,15 Kim és Klip (rajzfilmsorozat) — 18,30 He­gyi magazin / Hírek — 19,20 Szempillantás — 19,30 Híradó élőben — 20,00 Az iskolások útja — Bolíviában — 20,35 Lá­tóhatár — 21,00 Híradó — 21,35 Orvosi magazin — 23,05 Hírek / Tour de France — 23,40 Éj­szakai rakomány — 0,25 Hotel — irodalmi randevú SAT1 17,40 Műsorismertetés — 17,45 Megbabonázva (am. sorozat). Japán látogató — 18,15 Bingo — játék — 18,45 Híradó, időjá­rás — 19,15 Szerencsekerék — 20.00 A szép és a bestia (am. sor.). Elbukott szeretők — 21.00 Navarone ágyúi (angol film) — 23,40 Hírek, időjárás — 23,55 Kukucskáló Tom (angol film) — 1,40 Az átok örökösei (ism.) — 2,30 Műsorismertetés RTL 15,00 Wimbledon ’91 — 20,15 A csapat (amerikai sorozat). Az éneklő golflabda — 21,10 Seriff New Yorkban (amerikai krimisorozat). Cassidy vissza­tér — 22,30 Wimbledon ’91 — 23,0c Hírek — 23,03 New Hampshire szálloda (am.—an­gol filmvlgjáték) — 0,55 Dulci- ma (angol film) — 2,30 Műsor­zárás D evencis bíró hazament. Belefáradt az aznapi hosszú tárgyalásba, pi­henésre vágyott. Mióta meg­halt a felesége, csak egy asz- szony szolgált nála. Csütör­töki napokon ö sem jött. A sovány, magas, szigorú arcú bíró már előre örült a csend­nek, a rá váró nyugalomnak. A lépcsöházban élvezte, hogy oda nem hatolt el az utca za­ja. A lakásba érve először is kitöltött magának egy pohár italt, felhajtotta. Idegei kel­lemesen ellazultak. Ült egy percig a fotelben, csak azu­tán állt fel, hogy kivilágítsa a lakást. Odakünn éppen be­állt az este. — Ne mozduljon! — kiál­tott rá valaki fojtottan. De­vencis megmerevedett.. Aho­gyan a bírói székben, most is gyorsan rendszerezte in­formációit. Egy: valaki van a lakásban, kettő: a hangjá­ból ítélve férfi, három: az ő hazaérte előtt jött be, tehát betörő, négy: bizonyára rosz- szak a szándékai. Elképzel­hető, hogy gyilkos? — Eljött a leszámolás ide­je — folytatta az ismeretlen rekedten. — Maga ítélt el tíz évre! — Ramsey, ha nem téve­dek — így Devencis. „Csak nyugodtan!” — adta ki ma­gának a parancsot. Devencis fegyelmezett ember volt. Han­gosan folytatta: — Maga kis- híján megölt egy embert. Le­ülte a büntetést? — Leültem, vén disznó! Emlékszik a hangomra is? — káromkodott amaz. Valahol a könyvespolc és a másik ajtó között lehetett. Devencis lassan oldalra húzódott. Ha lenne valamilyen fegyvere . .. De bár ajánlották neki, so­hasem tartott ilyesmit. őt csak a bíróság'és a golf érde­kelte. A golf ... ! Az egyik ütője ott van a polc mellett, hanyagul beállítva egy papír­kosárba. Merthogy olykor, itt e szobában is gyakorolja a jobb ütéseket. — Milyen leszámolásról be­szél? — kérdezte Devencis, miközben észrevétlenül igye­kezett oldalt húzódni. Még négy lépés, legalább négy a polcig! Racionális gondol­kodásmódjától most sem tu­dott szabadulni. Ha eléri a botot, mit tehet Ramsey el­len? Ez egy mindenre elszánt gyilkos. Tovább beszélt, hogy megnyugtassa ellenfelét: — Megérdemelte a tíz évet. Ha engem megöl, remélhető­leg felakasztják. — Már ha megtudják! — röhögött Ramsey. A bíró is­mét odébb ment egy lépéssel. A lakásban már nagyon sö­tét volt. De ő tudta minden bútor helyét, olykor éjjel, ha nem tudott aludni, fel-alá járkálva töprengett és soha nem ütközött bele semmibe. Kinyújtotta a kezét... — Megtudják — mondta Devencis határozottan. — Hangtompítós a piszto­lyom — felelte Ramsey. Nem remegett a hangja. — Mire a maga hulláját megtalálják, én már messze leszek. A golfütő akkor került De­vencis kezébe. Ujjai körbe- fonódtak, rászorultak. Csak lassan emelte ki a kosárból. A lakásban osztatlanul ural­kodott a sötétség. A bíró hall- gatózott. Ramsey hangjából állapította meg, hol a gyilkos. A nagy asztal másik végé­nél. Neki nem érdeke, hogy felkapcsolják a lámpákat, még megláthatnák az utca túloldaláról. A függönyök nincsenek behúzva: A bíró pénzdarabokat vett elő, elha­M jított egyet a másik sarokba. Ugyanakkor lebukott a nagy asztal alá. Ramsey a zajra az ablakok felé fordult. Ami­kor visszanézett, Deven cist nem látta sehol. Eltűnt a sze­me elől az a homályos árny, amely eddig ott volt a fal­nál. Fegyverével hadoná­szott: — Hé, maga! Álljon fel, vén hülye! Devencis agyában ismét logikus sorrendbe álltak a teendők: egy: csendben ha­ladni, kettő: eljutni Ramsey- hez, három: ütni. És öt másodperc elég volt; az asztal alatt máris közel ju­tott. Ramsey csak állt, pisz­tolyát maga előtt tartotta és meresztgette a szemét. — Bujkál a halál elől, mi...? Megijedt az öreg! — kommentálta a betörő. De­vencis jól megmarkolta a bo­tot. A múltkor azt mondta rá valaki a klubjában, hogy nem tud egyenesvonalú ka­száló ütést leadni, merthogy már nincs erő a karjaiban ... Nekiveselkedett. Térden- állva még sohasem ütött, rá­adásul nem így, vízszintesen. Egy: nehogy az asztal lábát találja el, kettő: élével, jó erősen, három: nem szabad sajnálni ... Ramsey valósággal felsikol- tott a fájdalomtól. Minha tűz csapott volna a térdébe. Le- rogyott. Vad düh ébredt ben­ne, de a sötétben nem lát­ta az öreget. Saját szidal­maitól nem hallotta Devencis neszét sem. Csak annyit ér­zett, hogy most más irányból csap le rá a láthatatlan el­lenfél. N e, ne bántson! — üvöl­tötte. Mielőtt felemelte volna a piszotolyt, a kö­vetkező ütéstől eltört a csuk­lója, a fegyver a szőnyegre repült. Devencis felvette és a telefonhoz ment. — Méghogy nem tudok na­gyot ütni, mert nincs erő a karjaimban! — mormolta, miközben a rendőrség számát tárcsázta. — Hogy mennyi hülyeséget tud összehordani az a sok buta vénember ab­ban a nyomorult golf klub­ban ... ! Ezek a rakéták már nem veszélyeztetik többé a bé­két __ ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom