Kelet-Magyarország, 1991. július (51. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-31 / 178. szám

Kelét-Mag} Szűkülő piacok, szűkölő menedzserek gondkeringő Abonyi István Kisvárda (KM) — Kény- szerűségből ugyan, de ko­rábban kevésbé ismert fo­galmak válnak „népszerűvé" Kisvárdán és a környező te­lepüléseken. Leállás, lét­számleépítés, munkanélküli- segély, elbocsátás — e kife­jezések a leggyakrabban használatosak ma a felső­szabolcsi munkahelyeken, íme egy (korántsem teljes!) körkép Kisvárdáról, mind­ennek alátámasztására: Acél« nehézségek Vas- és Gépipari Szövet­kezet, Tiirk István elnök: „Szövetkezetünknél egész évben foglalkoztatási gon­dok merültek fel. Pillanat­nyilag dolgozóink 26 száza­léka van munkanélküli-se­gélyen. Jelenlegi rendelés- állományunk augusztus 15- ig biztosít munkát a fenn­maradó létszámnak. Több csatornán keresztül folyta­tunk piackutatást, jelenleg három partnerrel tárgya­lunk. Ha ezek a megbeszé­lések eredménnyel zárulnak, akkor kb. 20—30 milliós ren­delés lehet belőlük. Próbál­kozunk a szovjet piacra élelmiszeripari gépekkel be­törni és a Szabolcs-acélzsa- luval szeretnénk részt venni a lakásépítésben, ám eddigi törekvéseink még nem jár­tak sikerrel. • Bár a folyamatos munka­ellátásban komoly nehézsé­geink vannak, ennek ellené­re pénzügyi gondjaink nin­csenek. Július l-jétől átla­gosan 28 százalékos bérfej­lesztést hajtottunk végre. Képünkön: a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezet MBK—35 típusú bontókalapácsának gyártása. HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE Lefékezni? Caroflex Fékbetétgyár, Tóth Ferenc igazgató: „A nemrégiben a Szovjetunió­ban folytatott üzleti tárgya­lás eredményeként egyértel­művé vált, hogy terméke­inkre szükség lenne. A fel­használók viszont nincsenek abban a helyzetben, hogy ennek az anyagi vonzatút elő tudják teremteni. Mind­ebből következik, hogy a tö­megkommunikációban meg­jelent információk alapján pozitívabban lehetett a helyzetet megítélni. Mivel a korábbi években termelé­sünk fele a Szovjetunióba került, most kénytelenek va­gyunk átállni az új piaci kö­rülményekre. A belföldi igények kielé­gítésére tett erőfeszítések eredményesnek mutatkoz­nak. Kereskedelmi partne­rekkel közös érdekeltség alapján lerakatokat hozunk létre, hogy az áru közvetle­nül a vevőhöz jusson. Sike­resnek bizonyult a gyári mintabolt megnyitása, ahol a vártnál lényegesen na­gyobb forgalmat bonyolí­tunk le. Hagyományos exportunk­ban (Közel-Kelet, Ny.-Euró­pa) jelentős növekedést nem sikerült elérni, a korábbi szintet tartani tudjuk. Ha kisebb mennyiségekkel is, de új üzletfelekkel is kapcso­latba kerültünk. Továbbra is nagy reményeket fűzünk a német partnertől vásárlandó lieenc alapján folytatott ter­meléshez. Mindenképpen szükséges átállítanunk a gyári szerkezetet az új piaci körülményekhez, ami sajnos, a létszámot is érinti. „Húsba végi“ helyzet Hunniacoop Baromfifel­dolgozó és Értékesítő RT., Váradi István ügyvezető igazgató: „Az élelmiszer­iparban kialakult helyzet nem véletlen, kiesett a szov­jet piac. A termelési költsé­gek miatt a világpiacon iga­zából nem vagyunk ver­senyképesek. Nem biztos, hogy a legmegfelelőbb tech­nológiát alkalmazzuk, kevés a iorgóalap és eddig igazá­ból nem is voltunk rákény­szerítve a piaci körülmé­nyekre. Az említett okok miatt most a normálisnál nagyobb készletünk van. Ezért a ter­melést az idén tovább csök­kentettük. Tavaly már volt egy komolyabb létszámle­építés kb. 200 fő, az idén pe­dig 110—120 fő. A három évvel ezelőtti kilencszázas létszámunk mostanra 570-re csökkent. Ügy érezzük, hogy az év elején kialakított termeles- szerkezet megfelel a mosta­ni körülményeknek, ezért további leépítést nem terve­zünk, hacsak a piacon nem következnek be drasztikus változások. Reméljük, hogy a kormányzat az áliami szubvenciót tovább már nem csökkenti. Német testvér találtatott Nagy kalló (KM — D. M.) — öt éve, az akkori Magyar Posztó nagykállói gyára és a német Gaenslan cég együtt­működésével indult az a kap­csolat, melynek testvérváro­si megerősítését 1992-re ter­vezi Nagykálló és Metzingen. A két éve aláirt szándék- nyilatkozat óta a két város kultúra- és s'portkövetei mel­lett, a kölcsönös látogatások­ból aktívan kivették részü­ket a helyi kéttannyelvű gim­názium tanulói, valamint a német település időseinek egy csoportja. A tervekben sze­repel a gazdasági kapcsola­TÁRCA E ső utón párát sóhajt « földút. Gallyak, fale­velek hevernek szerte­szét. A szél megrázta az el- tespedt fákat. Igazi nyári zápor volt. A fakó faluház tornácán két ember álldo­gál. Látszik, sikerült még időben fedél alá húzódniuk. Nézik, az alacsonyan.# szálló fecskéket. Az ereszről még csepeg. A tócsákban is tart­ja magát egy-egy kitartó bu­borék. — Nagyon kellett — mondja a kalapos. Ez már az utója. — húzza be a ki­nyújtott kezét, s rögtön nad­rágjához dörzsöli a ráhuUott p ermetet. — Elkésett __már az égt­ek is haragszanak ránk — emeli fel hangját a másik, miközben a kapára támasz­kodva próbálja egyenesít- getni derekát. — Egyedül? — hangzik a kalapos kérdése. — Kijöttem még hajnal­ban fiókozni... beteg lett az asszony, vérnyomása van ... Ágyba parancsolta a doktor. Mondtam én neki, nem kell nekünk háztáji föld, vegyük gyarázkodásba. Majd érezve mégis a hosszú szünet szorí­tását, megjegyzi. Jó, hogy itt ez a ház, másképp kacsára áztunk volna. Üres. — mutat ki a kukoricát májusi mor- zsoltba .. „ de ő csak ragasz­kodott hozzá. Most pedig itt van, járhatok magam. — Erezni a lassan csordogáló szavak mögött keserűség le­beg. — Felázott, ma már nem kapálunk. — vált témát a kalapos. Hazaviszi a csato­rnádét? — Minek, a malacnak? — kérdez vissza a másik, s nem bonyolódik bővebb ma­ci háta mögé. Meghalt az asz- szony, az ember nem bírta egyedül. Ezen jóidéig eltöprenge­nek. Közben a vihar utá­ni csend is szertefoszlik. A veréb, a vadgalamb egymást túlharsogva köszöntik a fel­frissülést. — Induljunk! — Köti fel a kapát a falhoz támasztott bi­ciklire a kalapos. A kiskapu maradványai csak úgy félre­lökve, a kerítésből alig ma­Néz< Átmentik Balogh József H a lenne olyan közvé­lemény-kutató inté­zet, amelyik a szak- szervezet népszerűségét ku­tatná, érdekes hullámzást mutathatott volna ki az el­múlt jó egy hónapban. Egy mélypontot, egy népszerűt­lenségi rekordot a sztrájk- szervezés idejére biztosan rögzíthetett volna, mert ha borzalmasan nehéz is fel­vállalni a nagyobb terhe­ket, józan ésszel már rég felfogtuk: nincs más, nincs könnyű út, amit az előző rendszer nem mert felvál­lalni, azt most kell. a vi­szonylagos jólét árát most — és még nagyon sokáig — fizetni kell. A kormány kihúzta a szálkát a szakszervezet fe­nekéből azzal, hogy halasz­tást és kompenzálást adott. Ettől azonban a népszerű­ségi mutató nemigen emel­kedett volna. Emelkedett viszont, amikor a Parla­ment a szakszervezeti va­gyon zárolásáról döntött. Most azonban a népsze­rűség alighanem újabb és mélyebb ponton áll, vagy süllyed, amióta megtudtuk: egy vagyonátmentési trük­kel milliárdokat kitevő ér­ték került egy néhány mil­lióval létrehozott kft. ke­zére, a tagság pénzéből lét­rehozott vagyon csúszik ki a tulajdonos, a tagság ke­zéből, és ki tudja kinek, vagy kiknek a zsákmánya lesz. Jogilag valószínűleg rendben is van a dolog, hiszen akik az átmentést végezték, nyilván szakem­berek. így kétségesnek lát­szik: vajon vissza lehet-e csinálni? E rkölcsileg azonban el­fogadhatatlan, és nem lehet rá ésszerű magyarázat. • Nemcsak azért, mert a többi szak- szervezet — tagjai koráb­ban ennek az egyetlen szakszervezetnek a tagjai voltak — érezheti magát kisemmizve, hanem azok is, akik megmaradtak. „Végre mtptalÉiL” Szilvás) Sámlimé írja nyíregyházáról tok kiépítése is, ennek érde­kében utazott Metzingenbe tavasszal a káliói üzemek vezetőinek küldöttsége. A tervezett testvérvárosi szerződés aláírására ünnepé­lyes keretek között, jövőre a Nagykállói Napok keretében kerül sor. Erre az alkalomra készül egy kétnyelvű kiad­vány, melyben bemutatkozik a két város. Az aláírással egy időben Nagykálló belép a Testvérvárosok Világszö­vetségébe. A feladatok idő­ben történő és jó színvonalú elvégzésére az önkormányzat öt fős előkészítő bizottságot hozott létre. ( .Az igazság két arca című név­telen levélhez, ami július 9-én jelent meg a Kelet-Magyarországban, szeretnék én is hozzáfűzni egy-két igazságot, de nem névtelenül, mert aki névte­lenül ír, az egy kicsit inga­dozó. Húsz évet dolgoztam én, és még egy figyelmeztetőm sem volt, de még egy. „Ki­válóm" sem a munkámért. Egy éve lassan, hogy nyug­díjas vagyok, nem tudok belenyugodni, milyen mó­don engedtek el. Én úgy tudtam, 10 évre 1 hónap, 20 évre 2 hónap szabadság jár. Az elnök úrtól megkérdez­tem, azt felelte, „adható”. Így kérésemre kaptam 2 he­tet, de ha nem szólok, ak­kor azt sem. Valakit vagy valakiket el- búcsűztattak, akikkel a „le- veleki tóba »ecázni jártak”. Olyan okos a vez ‘" "~ hogy a Közlönyt meg sem nézik, hogy mi jár az ott dolgozó személyeknek. Kér­tem a részjegyem kifizeté­sét, még azt sem tudták egyesek, hogy mikor jöttem el a szövetkezetből, de állí­tották, hogy nem lehet ki­adni, csak akkor, ha ebben az évben nyereség lesz. Az a szövetkezet már a „bé­ka. . ,”-nél is lejjebb van. Csak azok maradnak fenn a süllyedő hajón, akik telje­sen tönkretették azt a jól menő híres bútoripari szö­vetkezetét. A sok jó szak­embert elküldték, elenged­ték, 20—30—35 éves dolgo­zót elengedtek, mert meg merte mondani az igazsá­got. Végezetül megkaptam a részjegyem. Az elnök úr el­nézést kért. hogy tévedett. Én meg örülök, hogy végre megszabadultam, és nem kell félnem, hogy a radtak oszlopok. A cérna­szál ösvényen hamar kijut­nak a kocsiútra. — Mehe­tünk együtt a keresztig. A távoli házak piros csere­pei fénylenek a dús, zöld- lombú fák között. A két em­ber lassan bandukol. Egész életükben siettek, most rá­érnek, beszélgetnek. Bár a szavak kicsit döccenősen, kapaszkodva hagyják el aj­kukat, téma azért akad. A kerekek csíkot húznak a felázott homokba, lépéseik nyomán szertefröccsennek a fűről a vízcseppek. N a, Isten áldja, és jó egészséget — mondja búcsúzóul a kalapos. — Az kell. .. — mormol­ja maga elé a másik. S a szemét a kőkeresztre veti. Imát morzsol a fogai között. Indul, arra gondol, vajon nem verte-e el a kottást az eső. — Csak találtak ők is valami menedéket. Kommentár Szezonális Angyal Sándor H a nyár, akkor kiáru­sítás! Az ismert szlogen évenként visszatér, de most mintha megsokszorozódott volna a kedvező ajánlatok szá­ma. Kedvenc időtöltésem­nek hódolva olvasom az újságok — egyre tere he­lyesebb — hirdetéseit, s minden harmadik valamit olcsóbban kínál. Az egyik férfiinget majdcsak fél­áron, gyermeklábbelit, pólót már 100 forinttól, videókazettát reklámáron. Még csak a kispénzűek- nek kedvező „bizi” is el­engedi a szandál, a cipő, a pamutruha és a hálóin­gek árának a felét, csak náluk költsük el a pén­zünket. (Ez itt a reklám reklámja!) Farmernadrág is kapható másutt, szuper­olcsón (csak 750-ért), de nem marad ki a sorból a tetőcserép, a b éléstest, amelyeknél ráadásként díj­talan házhoz szállítást is hirdetnek. Mindenki igyekszik sza­badulni a nála felgyülem­lett árutól, mert a befek­tetett összeg — ha tartó­san elfekszik — holt töke, csak ráfizetést termel. Vannak élelmesebbek is: hirdetik, ha náluk vesz­szük a bútort, a szőnyeget, miegymást, hitelre is ad­ják, s a kamatot a bolt magára vállalja ... Őrülök is, meg nem is ennek az átmeneti árzuha­násnak. Amire nyilván azért kerül sor, mert ko­rábban ellenőrizhetetlenül és nyakló nélkül emelték fel ezeknek az áruknak az árát, ám hiába várták a vevőt. Sok bóvli is felke­rül ilyenkor a listára, mert vannak, akiknek mindegy, hogy mit, csak olcsóbban vehessenek ... örülök viszont, hogy a ke­reskedők egyre gyakrab­ban döbbennek rá, a vevő sem lopja a pénzt, terhei nagyok, s ezért lejjebb kell menni az árakkal (nyilván még így is megéri nekik). M ost már csak azt kí­vánom magamnak és vevőtársaimnak: nyár után ősszel, majd té­len és tavasszal is minél több cég kelljen árleszál­lítási versenyre kevéske pénzünkért. Mert ha az egész esztendő ilyen „sze­zonálisokból" állna, akkor talán a csillagos égből mind gyakrabban leszáll a földre sok portéka ára; oda, ahol vékonyuló pénz­tárcájukkal bolyonganak a hétköznapi fogyasztók százezrei. I I í\ I I L»l\

Next

/
Oldalképek
Tartalom