Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-15 / 112. szám
12 Kelet-Magyarország — Sport 1991. május 15. Pillantás az edző dossziéjába Röpis osztályzatok Majdnem több szék volt üres, mint foglalt az \YVSC röplabdázóinak hétfői, szakosztályi vacsoráján. A játékosok közül távol volt Lapsin, Sztyepanok, a Szilágyi fivérek, Mezei és Batai. Utóbbi hiányzása örömteli, hiszen a válogatottal készül, ám a többiek távolmaradása jól példázza a szakosztály körül uralkodó hangulatot. Tor volt a vacsora, hiszen búcsúzott a régi szakosztályi modell, és a vezetői is. A hangulat ennék megfelelő volt, pedig kupagyőztesek, és a bajnokság negyedik helyezettjei ültek az asztaloknál Balázs István edző szakdolgozatszerű értékeléssel, kimutatásokkal érkezett az összejövetelre, ám dossziéja zárva maradt. Mivel az anyagában érintettek közül sokan hiányoztak, nem tartotta meg kiselőadását. Viszont készséggel bocsátotta rendelkezésünkre a leírtakat, amelyből a játékosok egyéni értékelésébe és a statisztikákba pillantottunk bele. Íme, hogyan vélekedik a csapat tagjairól az edző. LAPSIN: Kiemelkedő teljesítmények mellett mérkőzések mentek el rajta, mert nem volt képes alávetni magát a csapatérdeknek. Gyors kezű. jól nyitó, jól sáncoló játékos, gyengébb mezőnyvédekezéssel. Sajnos nem mindig a röplabda volt számára az elsődleges, nem tud szürkén, csillogás nélkül, alázattal röplabdázni. SZTYEPANOK: Nehezen találta (találtam) helyét, a szerepét a csapatban. A második fél évben nyújtott igen értékes teljesítményt, amikor hagytuk nyitást fogadni. Edzeni szerető, harcos, akaró játékos, igen jó sánc- és kö- zépjátók-teljesítménnyel. BATAI: Lapsinhoz hasonló hangulatjátékos, nagyon tűri a bírálatokat és a jobbító szándékú észrevételeket. Kitűnő nyitásfogadó, jó támadásbefejező, erősen hiányos a sáncjátéka. DROTÁR: Jó fizikai felkészülés után sérüléssel kezdte az idényt. Amikor igazán akart, meghatározója volt a csapatnak. Kiváló nyitásfo- gadás, gyenge mezőnyvédekezés. Gyakorlatilag végig gondja volt a feladóval, mert nem azt a típusú labdát kapta, amelyből a legtöbbet tud nyújtani. SZILÁGYI I.: Teljesítményét meghatározta a bizonytalanság. és a fizikai felkészülés elmaradása. Fizikai állapota a közepesnél gyengébb, technikailag képzett, ám taktikailag alapvető hiányosságokkal rendelkezik. Ezen hiányosságok ellenére az egyik legeredményesebb támadás-befejezője volt a csapatnak. KÁNYA: Amíg igazán érezte, hogy a csapatnak szüksége van rá, nem is volt probléma, hatékonyan, eredményesen játszott. Később nem látta az igazi célt maga előtt, feladta, edzésmunkában, és fegyelmezettségben is visszaesett. ZAJÄCZ: Tehetségét a bajnokság utolsó szakaszában egy-egy mérkőzésen jó teljesítménnyel igazolta. Nagyon nagy jövő előtt áll, amennyiben életét hajlandó alárendelni a röplabdának. PRÉKOPA: Sztyepanok ideigazolásakor látható volt, hogy sem vele, sem Bataival nem tudja felvenni a versenyt. Kevés lehetőséget kapott, akkor is inkább más pozícióban. VARGA: Tulajdonképpen ugyanaz mondható el róla, ezzel együtt önkritikusan elismerve, hogy több lehetőséget kellett volna számára biztosítani. NAGY: Az új feladóval a gyors Nagy Attila új pozícióban. az univerzál poszton nagyon eredményes tudott lenni — sérüléséig. Sajnos csak 11 mérkőzést játszott, de addig meghatározója volt a csapatnak játékban, és hangulatilag csapatkapitányként is. A teljes tanácstalanság és bizonytalanság helyzetében nem mindig a legjobb megoldást választotta. LUKÁCS: Fizikailag az egyik legjobb adottságokkal rendelkezik, a főiskola miatt keveset edz, fejlődéséhez több kellene. A jövő embere lehet, a játékostársakkal való kapcsolatában magatartásán változtatni kell. SZILÁGYI II.: Csak edzőmeccseken, és egy kupa- mérkőzésen kapott lehetőséget. Kiváló adottságokkal rendelkezik, tehetséges előkészítő, akinek lábmunkáján, mezőnyvédekezésén, valamint taktikai érettségén nagyon sok javítanivaló van. MONDI: Az év csalódás. Érezvén, hogy stabil kerettag nem lehet, feladta, és mindent a röplabda elé helyezett. MEZEI: Lényegében hasonló a vélemény róla mint Mondiról. Nem érezte (éreztettem vele) a bizalmat, és feladta. Az utolsó mérkőzéseken Batai helyén játszott és megfelelt. Az egyéni értékelések után néhány statisztikai adat, három fő játék elemről. Az elmúlt bajnoki esztendőben a csapat összesen 3625-ször nyitott, ebből 251 (6,92%) volt pont, 939 (25,9°,,) volt nehezen kezelhető, 2048 (56,49%) könnyen kezelhető, 295 (8,13" o) pedig rontott. A legjobb nyitók: Lapsin 44, Batai 40 pontot szerzett nyitásból. Ami a nyitásfogadást illeti a 3069 fogadásból 2179 (71%) volt pontos, 693 (22,58%) volt pontalan, és 181 (5,89%) volt rontott. A legjobb nyiitásfogadók: Batai (fogadásainak 75,27%-a, 554 fogadás volt pontos). Sztyepanok (72,45° o, 242) és Dro- tár (71,66%. 526). A leütések száma 4379 volt, ebből jó 2321 (53%), rossz 333 (19,02%), játékban maradt 1207 (27,56°,,). A legtöbb pontot szerzők: Szilágyi I. (591 jó leütés, 56,23%), Sztyepanok (275, 54,56%). Közreadta: Mán László Elévül a sárga lap Augusztus elsején lép életbe az MLSZ 1991—92. évi versenykiírása. Ennek értelmében az NB I őszi idénye augusztus 24 és november 30. között kerül lebonyolításra. Az NB II-ben és az NB Ill-ban augusztus 18 és november 24 között zajlik a tizenöt forduló. Az új bajnokságban lényeges változás történik a sárga Japok ügyében. A mérkőzés befejezésével ugyanis ezek a kártyák elévülnek, nem összesítik, a játékosok nem viszik tovább a kivetkező bajnoki vagy kupatalálkozóra. A szövetség elnöksége az új Igazolási és Átigazolási Szabályzatot is elfogadta. Kaiak-kenu Indiánarany A Velencei tavon rendezett kajak-kenu diákolimpián nemcsak a nagykállóiak szerepeltek jól. Egy másik szabolcsi szakosztály, a tiszadobi tagjai is helytálltak. Az indián kenusok 500 méteres távján a Bóth József, Jancsó Zsolt, Farkas Mihály, Kiss Sándor összetételű négyes a dobogó legfelső fokára állhatott. Bertalan Éva tanítványai tavaly ezüstérmet szereztek. most sikerült a bajnoki cím elérése. Képünkön: a tiszadobi aranynégyes. Verseny mozgássérülteknek „III. Szabolcs Kupa” címmel nagyszabású országos tömegsportversenyt szervez hétvégén a Mozgáskorlátozottak Sz. Sz. B. Megyei Egyesülete Nyíregyházán. 19-én (szombaton) 8,30-kor, a Széchenyi István közgazdasági Szakközépiskola aulájában tartott megnyitó után a versenyzők különböző sportágakban mérik össze tudásukat. Délelőtt 9 órától rendezik az autós-ügyességi versenyt; Hycomat, kézivezérlés, egyéb kategóriákban. Helyszín az ATI rutinpálya. (Az autósoknak tesztlapok kitöltésével elméleti tudásukról is számot kell adni.) Ugyancsak 9-kor kezdődik a Városi Lövészklub helyiségében a lövészverseny. 10-től az Arany János Gimnázium és Általános Iskola tornatermében az asztaliteniszezők versenyeznek (ülő, álló kategóriában). Délután két órától szintén ez az iskola ad otthont az úszóversenyeknek is. A lebonyolításra kerülő számok: 25, 50 méteres férfi, női (mell, hát, gyors), 50 méteres férfi, női gyorsváltó és 50 méteres gyermek (mell, hát, gyors). Az eredményhirdetés és a díjkiosztás vasárnap 9 órakor . lesz a záróünnepség keretében. fltlas utódai a színpadin Testparádé nőknek és férfiaknak A mitológiai Atlas tarthatta olyan izmokkal az ég oszlopán, mint amilyenekkel színpadra vonultak szombaton az országos női és férfi testépítő-bajnokság résztvevői a Kölcsey Ferenc Művelődési Központban. Ebben az évben Debrecen adott otthont az egyre népszerűbb, sok-sok áldozatot, lemondást és munkát követelő sportág legrangosabb hazai találkozójának, amelyet immár 22. alkalommal rendeztek meg a ,,body” szerelmesei. Az ideális körülmények, a példás rendezés és természetesen maga a mezőny jól szolgálta a sportág vidéki népszerűsítését. A hangulatra mi sem jellemzőbb, mint hogy a közönség reagálásai alapján bárki joggal hihette v»l- na: valamilyen küzdősport mérkőzései folynak a zsúfolásig telt teremben, pedig a színpadon a ragyogóan kidolgozott izmok legbékésebb összehasonlítása folyt a nők 3, a férfiak 5 súlycsoportjában. A délelőtti kötelező gyakorlatok során ,,a gyengébbik nem” 5, ,,a teremtés koronái” 7 elöPóz a színpadon írt pózban, majd ugyanazok ösz- szevetésében mutatták b"2 izmaik, izomcsoportjaik kimunkáltságát, arányait, esztétikáját. A rangos előversenyek alapján kiválasztott mezőnyből, akik a délutáni döntőbe jutottak, zenére készült szabadon választott gyakorlataikkal, pózkombinációkkal igyekezték testük harmóniáját a legelőnyösebben oemu- tatni a zsűrinek. Sajnos, hiába vártuk a nyíregyházi Garai Miklós színpadra lépését, ő nem jelent meg a mérlegelésnél, szoríthattunk és büszkék lehettünk viszont a mátészalkai illetőségű Vékony Zoltán felkészültségére. A juniorkorú fiatalember, aki jelenleg a debreceni Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola hallgatója. ígéretesen állt helyt az erős mezőnyben — különösen ha figyelembe vesszük, hogy igazán jelentős eredmények ebben a sportágban csak olyan tízévnyi intenzív edzésmunka után jelentkeznek. — Réti A világ sportja TREVISO. A 23 éves jugoszláv Toni Kukocs, akit a szaksajtó Európa legjobb férfi kosárlabdázójának tart. 16,6 millió dollárért az olasz Benetton Treviso csapatához szerződött. A 23 éves. 208 cm magas spliti játékos augusztus elsejétől játszik majd a világhírű sportszergyártó cég által szponzorált olasz csapatban. Szerződése hat évre szól. 1997. július 31-éig érvényes. (AP) BOLOGNA. Elképzelhető, hogy az ötszörös wimbledoni tenisz- bajnok. a svéd Björn Borg (34) a jövő héten rajthoz áll a nemzetközi tornán. A hírek szerint az egykori világelső már nem régi faütőjével, hanem modern „grafitrakettel” veszi fel a küzdelmet. (Reuter) Mai műsor Tenisz: NYVSC—Újpest, NB 1- es férfi csapatbajnoki mérkőzés, városi stadion. 11,00. Labdarúgás: Tiszavasvári— NYVSC barátságos találkozó, Tiszavasvári, 16,00. GRAZ. A sokszoros magyar válogatott Vas Sándor, aki ebben az idényben az osztrák Hy- pobank Südstadt női kézilabdacsapatának felkészülését irányította. visszatér korábbi sikerei színhelyére: az 1991 92-es bajnokságban a Waagner—Biro Graz férfi együttesének szakvezetője lesz. (APA) STOCKHOLM. Az AGS csapattól menesztett svéd Forma—1-es autóversenyző, Stefan Johansson a McLarenhez szerződött tesztpilótának. (dpa) 1. Debrecen—MTK-VM 1 2 2. Siófok—Pécs 1 3. Szeged—Honvéd x 2 4. Tatabánya—Vác 1 5. Bochum—Karlsruhe x 1 6. Düsseldorf—K’lautern l 7. Schalke 04—Freiburg l 2 8. Havelse—Darmstadt x l 9. Atalanta—Genoa x 10. Bari—Milan 2 x 11. Bologna—Cagliari 1 12. Ancona—Ascoli x 13. Reggina—Barletta 1 14. Roma—Napoli 1 nyíregyházi rádió 17,00 Hírek, zenés információs magazin — 17,30 Eseményösszefoglaló. Hírek, tudósítások, interjúk, lapszemle — 18,00 —18,30 Mikroobjektiv — Gazdasági közelkép — műsorelőzetes — Szerkesztő: Gajdos László TV 1 8,58 Műsorismertetés — 9.00 Két évszázad népies müdalai. VIII/2. rész: Előzmények, avagy miből lett a Cserebogár? — 9,43 Évgyűrűk — 10,15 Segítőtárs — 10,30 Sidney Pollack. NSZK portréfilm — 11,25 Képújság — 15,25 Képújság — 15,33 Műsor- ismertetés — 15,35 Kőszeg, 1991 — 16,35 Unser Bildschirm — 17,00 Kalendárium, 1991. A hétköznapok tudománya — 17,39 Marc és Sophie. Francia tévéfilmsorozat. Jómadarak — 17,55 Műsorajánlat — 18,05 Pénzvilág — 18,15 Gyerekeknek. A kiskutya kalandjai. Dörmögőék újabb kalandjai — 18,45 MOST. A sokoldalú fiatalok műsora — 19,15 Klip-mix — 19,30 Híradó — 20,05 Huszárik Zoltán 60 éve született. Beszélgetés — 20,15 Csontváry. Magyar film — 22,10 Tény-kép — társadalmi riport — 22,55 ZDF-híradó TV 2 íüsorvezető: Palcsó Brigitta és Dömsödi Gábor 16,30 ötről hatra. A TV 2 zenés tájékoztató műsora — 17,30 < asz nyelvlecke kezdőknek — r.\$5 Kérdezz! Felelek — 13,00 T' n és Jerry. Egér eladó — ; 0 Telesport. Műsorvezető: L mez Gabriella — 18,35 Műsorelőzetes — 18,45 Esti egyenleg — 19,00 Egy színész eltűnése. Csehszlovák lévéfilm — 20.10 FC ‘Barcelona—Manchester United labdarúgó KEK- döntő. Közvetítés Rotterdamból. (Hosszabbítás lehetséges!) — 22,00;22,40 Híradó — 22,30/ 23.10 Napzárta előtt ... — 22.55/ 23,35 A kis Roque lány. Francia tévéfilm MUSIC TV 19,30 Tárcsázz! — 20,00 Forró szék — 20,30 Ray Cokes — 22.30 Üjdonságok a moziban — 23,00 Szombat éjjel — 23,30 Riport — 23.45 Újdonságok — 24,00 Az MTV slágerei — 1.00 Pip Dann — 3,00 Éjszakai videók SUPER CHANNEL 9,10 Egyveleg — 12,30 Turisztikai magazin — 13,00 Japán üzleti élete — 16,00 Forró drót — 17.00 Élő videoshow — 19,00 Egyveleg — 20,00 Utazás Japánba — 20,30 Ázsia ma — 21,00 Koncert — 22,00 Nemzetközi hírek — 22,20 Üzleti hét — 22,50 A világ, amelyben élünk — 23,20 Sportmagazin — 0,20 Nemzetközi hírek TV5 16,00 Hírek — 16,15 Különtudósító — 17,15 Női szemmel — 17.45 Angyalok konyhája — 18.00 Mese kicsiknek — 18,20 A kis herceg — 18,30 Kamaszmagazin — 19,00 Hírek — 19,7 5 Szempillantás — 19,30 Híradó élőben — 20,00 Jelen idő — aktuális magazin — 21,00 Híradó — 21,35 Színházi est: Massure úr — 23,35 Hírek — 23,50 Ex libris — irodalmi magazin SAT1 6,00 Jó reggelt a SATl-gyel! — 8,35 Szomszédok — 9,03 Közkórház — 9,50 Teleüzlet — 10,10 A bosszú istennője — 12,00 Műsorismertetés — 12,05 Szerencsekerék — 12.45 Telebörze — 13,35 Bingo — 14,00 Ollie (amerikai sorozat). Elefánt-hagyomány — 14,25 Közkórház. Harag és kibékülés — 15,10 Szomszédok. Hajsza — 15,35 Teleüzlet — 15,50 Kungfu (amerikai sorozat). Caine és a fejvadász — 16,45 Stingray. Mélység — 17.45 Műsorismertetés — 17,59 Varázslatos Jeannie. A legjobb férj — 18,15 Bingo — 18,45 Híradó, időjárás — 19,15 Szerencsekerék — 20,00 Hunter. Hallgatás — 21,00 Quatermain I. (amerikai film) — 22,50 Hírek — 23,05 Az átok örökösei (amerikai krimisorozat). Az ördög menyasszonya — 23,55 Aktuális riportok — 0,20 Rövidfilm-ma- gazin — 0,45 Sport — tenisz — 1.45 Hunter — 2,35 Műsorismertetés RTL 6,00 Halló Európa, jó reggelt Németország! — 8,35 Telebutik — 9,15 Már megint te! (am. sorozat). Halotti tor — 9.40 Szerelem kerülőúton (francia film) — 11,10 Rizikó — 11,30 Telebutik — 12,00 Forró nyeremény — 12,35 Rendőrségi beszámoló (amerikai krimisorozat). A Wa- verly-ügy — 13,00 Hírek — 13,10 Hammer. A bíró kalapácsa — 13,35 Kalifornia klán — 14,25 A Springfield-sztori — 15.10 Senki más, csak te! — i5,55 CHIP’S. Gyújtogatás — 16,45 Rizikó —- 17,10 Forró nyeremény — 17,45 Játssz velünk! — 18,00 A hétmillió dolláros asz- szony. Halálkanyon — 18.45 Híradó, időjárás — 19,15 Az Angyal visszatér. Korhatár — 20,15 Gyilkosság a hobbija. Utolsó étkezés — 21,10 Hazai dallamok — 22,10 Tévétükör — 22.50 Dr. Westphal főorvos. A csaló sebész — 23,40 Hírek — 23.50 Harc a maffia ellen. Jó fogás — 0,45 New York védőangyala. A játékból valóság lesz MIZIMÜSOR Krúdy mozi: HALÁLRA JELÖLVE. Ea. 16, 18 és 20 óra! Kabalás, autósmozi: NICSAK KI BESZÉL . . . MÉG Ea. 21 óra! Béke mozi: DELTA FORCE KOMMANDO. Ea. 16, 18 és 20 óra! Videoház: SZÖRNYECSKÉK II. Délutáni előadásokra! AZ UTOLSÓ CSÁSZÁR I—II. Ea. 20 óra! Nyírbátor: OROSZORSZÁGHÄZ Kisvárda: JAKOB LAJTORJÁJA Fehérgyarmat: NÖFALO FÉRFIAK Mátészalka: FARKASOKKAL TANCOLŰ 15. Szerda, 19,00 SZIGORÚAN ELLENŐRZÖTT VONATOK. — Örkény—Szigligeti bérlet. Szabolcs-Szatmár-Bereg független napilapja Főszerkesztő: DR. ANGYAL SÁNDOR. Főszerkesztő-helyettes: MARIK SÁNDOR. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: DR. HARMATI SÁNDOR és DR. KÁRPÁTI IMRE | , j'■ ügyvezető igazgatók. Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401. Kiadó postafióki . < rjUjrVLj | szám: 25. Szerkesztőség postafiókszám: 47. Telefon: (42)11-277. Telex: 73-344. Telefax: 16-624. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza Árok u. 15. Felelős vezető: JAGER ZOLTÁN. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII. Lehel u. 10/a. 1900. Előfizetési díj egy hónapra 165 forint, negyedévre 495 forint, fél évre 990 forint, egy évre 1980 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. T0?O| HALLGASSUNK NÉZZÜNK MEG 1991. május 15., szerda