Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-16 / 113. szám

Csak a startvonalon a hitel A bankok malmai lassan őrölnek IUI=M II. Erzsébet — Bush George Bush amerikai el­nök kedden ünnepélyes cere­mónia keretében köszöntötte II. Erzsébet brit uralkodót, aki aznap kezdte meg 12 na­pos egyesült államokbeli lá­togatását. Üdvözlő beszédében Bush méltatta a két ország kap­csolatainak minden eddigi­nél szorosabbá válását, ami a többi között az öböl-há­borúban való közös fellépés­ben is megnyilvánult. A brit királynő átadta az elnöknek a Winston Churchill Alapít­vány díját, amelyet az új nemzetközi rend megterem­téséhez való jelentős hozzá­járulásáért és az iraki ag­resszióval szemben mutatott bölcs fellépéséért kapott George Bush este díszvacso­rát adott vendége tiszteleté­Nyugalmat sugárzó, tudós arca nap mint nap feltűnik, a televízió képernyőjén, a parlamenti tudósításokban. De tegnap nem poltikai meg­bízatás, hanem a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társu­lat elnöki tiszte hozta me­gyénkbe Szentágothai János professzor urat. A nyolcvanadik életévéhez közeledő anatómusképviselő az Országgyűlés szünetében sorra járja a vidéki TIT- centrumokat. hogy a saját szemével lássa, milyen szín­vonalon működik az a szer­vezet, amelynek vezetését nemrégiben vállalta el. Láto­gatásait mindig egybeköti egy tudományos előadással, ahogy tette ezt tegnap Nyír­egyházán is. A tanárképző főiskola egyik előadójában orvosok, tanárok, diákok gyűltek össze, hogy a diaké­peket nézve, a professzor úr segítségével. bepillantást nyerjenek a természet leg­bonyolultabb, s legcsodáíaío - sabb teremtményébe, az agy­ba. Szentágothai .János — a megye és a város vezetőivel eltöltendő ebéd előtt — la­punk érdeklődésére elmond­ta, mivel hajlott kora a tu­dományos lépéstartást mái nem teszi lehetővé, azt te­kinti a legfontosabb felada­tának, hogy nemzetünk a le­hető legjobban kamatoztat­hassa felgyülemlett szellemi potenciálját. A vállalkozóknak nyújtandó hitelek egy újabb válfa­járól tájékoztatta a múlt heti kormányülést a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A kizárólag magánszemé­lyeknek. most induló, vagy három évnél nem régebbi vállalkozásához 8—15 éves Sorszám és Korlátozás a Tíizépnél Kevés szén, sok veví Bár már véget ért a fűtési szezon, továbbra is nagy a kereslet a szén iránt. Regge­lenként Nyíregyházán a TÜZÉP-telepen közel fél­száz ember várakozik, azon­ban jó, ha a vásárlók felé­nek jut tüzelőanyag. A felvásárlási láz magya­rázata egyszerű: a kormány bármikor megszüntetheti a támogatást, s akkor már csak magasabb fogyasztói áron lehet megvásárolni a jövő télre szükséges készle­tet. Természetes, hogy aki­nek van pénze és raktára, a régi áron akarja beszerezni a szenet már most május­ban. Ez talán még nem is lenne Döntés B ezzeg a bécsiek népsza­vazáson vehetnek részt a tervezett világkiállí­tással kapcsolatban! Keddtől három napon at nyit­va állnak a szavazóhelyisegek, az urnák elé járulhatnak a bé­csi polgárok, mert megkérde­zik őket arról, támogatják-e, hogy 1995-ben Bécsben világ- kiállítást rendezzenek. A nép­szavazást, mint mondják, az in­dokolja, hogy a bécsi önkor­mányzatban bekövetkezett sze­mélyi változások miatt felbo­rult az egyensúis', és a koráb­bi közmegegyezés így nem ér­vényes. Irigylem a bécsi polgárt, mi tagadás, mert élhet a véle­ménynyilvánítási jogával. Ha­bár, amint a hírekből hallani lehet, nem biztos, hogy túl sok értelme van ennek a népsza­vazásnak. Először is azért, mert várhatóan nagyon kevesen fog­nak élni szavazati jogukkal, egyes becslések szerint mind­össze a választópolgárok húsz százaléka adja le voksát. Má­sodszor azért, mert nem biz­tos, hogy az önkormányzati képviselő-testületre befolyást gyakorol a népszavazás vég­eredménye, a törvény értelmé­ben azt ugyanis nem kötetesek a képviselők elfogadni, viszont figyelembe kell venniük a to­vábbi döntések előtt. Amint a különböző kommen­tárokban olvasni leheteti, erő­sen megoszlik a választók véle­ménye az Expo-ról, fele-fele arányban mondanának igent, illetve nemet. Jólértesültek a korábbi tájékozódások adatai szerint hatvan százalékban azok győzelmét várják, akik a vi­lágkiállítás mellett vannak. Ol­vasom egy interjúban egy ma­gát megnevezni nem kívánó, Bécsbe szakadt hazánkfiától, hogy Bécsnek csak kárt okoz­na az Expo. Fia őt kérdezik, nemmel szavazna. Miért? Mert Bécsnek már nem kell infra­struktúra, hiszen van mindene, ugyanakkor félnek a rengeteg embertől, meg a temérdek au­tótól, a környezet szennyezé­sétől. És ha otthon szavazhat­na, Magyarországon? — kér­dezték tovább. Akkor termé­szetesen igennel szavaznék, mondta, mert Budapesten az Expo az előfeltétele annak, hogy a megfelelő fejlődés el­induljon. A Világkiállítási Fórum most a miniszterelnökhöz fordult az­zal a sürgetéssel, terjessze a kormány mielőbb a parlament elé a világkiállítás megrende­zésének ügyét azzal; ne az le­gyen a kérdés, hogy megren­dezzük-e, hanem az, hogyan, milyen feltételek, körülmények között rendezzük meg az Ex­pót. Ha most Budapesten volna a népszavazás, én igent monda­nék . . . Baraksó Erzsébet annyira probléma, ha lenne elegendő tüzelő. Mint Lukács Béla, a TÜZÉP-telep igazgató­ja elmondta, a legjobban a berentei szenet keresik a vá­sárlók, azonban a Borsodi Szénvállalat nem tud annvii adni, amennyi kellene. Hiá­ba rendelnek többet a keres­kedők, a bányából nem érke­zik megfelelő mennyiségű szén. Felvették a kapcsolatot a Mecseki Szénbányákkal is, ahonnan már visszaigazolták a rendelést, s még májusoan szállítják a szenet. Az ellá­tás érdekében több megol­dással is próbálkoznak a te­lepen. Egyrészt az ügyfelek az érkezés sorrendjében sor­számot kapnak, másrész) korlátozott mennyiséget vá­sárolhatnak. így, ha keve­sebb mennyiséget is, de töb­ben meg tudják venni egye­lőre olcsóbb áron a tüzelők Szerda reggel 50 ember vá­rakozott a szénre, közülük 27 ügyfelet sikerült kiszolgálni Két vagon dorogi brikettet, vagyis 550 mázsát osztottak szM köztük, de akár 3 ezer mázsa is elkelt volna. Ugyanakkor kazánszenet korlátlan mennyiségben le­het kapni, erre viszont alig van kereslet. (mml) törlesztésre és várhatóan 21 —22 százalékos kamatra fo­lyósítható, fele részben né­met pénzből létrehozott, kö­zel egymililiárd forintos ke- retösszegü Start Hitel felvé­teli lehetőségei iránt érdek­lődtünk a megye kereskedel­mi bankjainál. — Szinte semmit nem tu­dunk még az új hitelkonst­rukcióról — mondja Jakab Mária, a Magyar Hitéi Bank Rt. nyíregyházi fiókjának il­letékes tisztviselője — leg­alábbis nem többet, mint amennyi már a tájékoztatók­ban megjelent. A Start Hi­tellel kapcsolatos belső sza­bályozásunk még nem ké­szült el a központban. Tudo­másom szerint a kérelmeket majd az IPOSZ-hoz kell a vállal­kozóknak benyújtaniuk, ahol elbírálják és rangsorol­ni fogják. Az IPOSZ-szal csak ezt követően fogunk egyeztetni, a hozzánk be- nyúj tandó hitelkérelmekkel kapcsolatban. Az Országos Kereskedel­mi és Hitel Bank Rt. megyei igazgatósága sem tud semmi biztatót a Start Hitelről Ha a központjuk. leküldi az anyagot, akkor tudnak bő­vebb információt adni. Az Egzisztencia Hitellel kap­csolatban megtudtuk, egy vállalkozóval már kötöttek szerződést, aki egy ingatlan bérleti jogát vásárolhatja meg kikiál­tási áron. Az árat bizalmasan kezelik a bankban, így az összeg nagyságáról nem mondtak semmit. Azt viszont elárul­ták, 7—8 hasonló E-hiteles szerződés folyamatban van. A Start Hitellel kapcsola­tos bejelentés a legnagyobb riadalmat a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatóságán okozta, amelyet hétfőn szin­te megrohamoztak az ügyfe­lek. Mivel a bejelentő az MNB, elnöke volt, úgy gon­dolták a szabolcsi vállalko­zók. a pénz forrása és a hi­tel folyósítója csak az MNB lehet. Nem így van, csak a ke­reskedelmi bankok fogják folyósítani, tehát hiába ko­pogtatnak az ügyfelek a banknál. ígéretek vannak, hogy mikor kerül napvilágra a konstrukció, belső banki információ szerint hétfőn az igény­lapok már megérkeznek a megyébe, akkor talán bővebb informá­ciót tudunk nyújtani. Addig úgy vesszük a hitelt, hogy esetleg ..feláll" a startvo­nalra. Kalugin nem veszett el Oleg Kalugin, a KGB volt tábornoka nem tűnt el nyomtalanul, mint ezt a Szovjetszkaja Rosszija című konzervatív lap kedden állí­totta, mindössze néhány nap­pal meghosszabbította ame­rikai tartózkodását. Ezt az oroszországi tévé- társaság éjszakai hírműsora közölte Kalugin feleségére hivatkozva. A volt tábornok néhány napja telefonált Moszkvában tartózkodó fele­ségének és közölte, hogy to­vábbi, hivatalos jellegű prog­ramja miatt csak május tű­én vagy 16-án tér vissza a Szovjetunióba az Egyesült Államokból. Június 6—9 között Nemzetközi vásár Nyíregyházán Először rendez nemzetközi vásárt Nyíregyháza június 6 —9-e között. A Bujtosi Sza­badidő Csarnokban több mint 1200, és a létesítmény előtti területen 2000 négyzet- méteren mutatkoznak be a kiállító állami és magáncé­gek. Lendvay Istvántól, a Ke­let— Nyugat ’91 kiállítás és vásár szervezőjétől megtud­tuk: azzaL a céllal hirdettek randevút a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket és gépeket, szórakoztató elekt­ronikát gyártó, forgalmazó cégeknek, hogy földrajzi fék­A pápa és Széchenyi Az idei évben a jelentős belpolitikai események közül is kiemelkedik az augusztusi pápalátogatás, valamint a Széchenyi születésének 200 évfordulójára való megemlé­kezés. Ebből az alkalomból Vagyóczky Károly grafikus- művész a Posta felkérésére már készíti a bélyegterve­ket, melyek a jeles esemé­nyek alkalmával kerülnek forgalomba. (MTI fotó: Bala­ton Józsefi vésőknél fogva egy helyen találkozzanak az egymáshoz közel lévő, de egyelőre még kapcsolatot nem tartó válla­latok. A 110 kiállító egyharmada külföldről érkezik, főként Németországból, Ausztriá­ból, de vannak köztük romá­nok, szlovákok és ukránok is. Megnézhetjük például az egyik kijevi sportszergyártó céget, a Nestlé termékeit. A kiállítók másik harmada a fővárost és a Dunántúlt kép­viseli, míg a megyénkben termékbemutatók közt ta­láljuk — a teljesség igénye nélkül — a Centrum Áruhá­zát, az Iparcikk Kiskert. A NAWA RT. a lézertechnikát ismerteti meg a nagyközön­séggel, itt lesz a Taurus, az Agroker. A kiállítás négy napján kedvezményesen vásárolha­tunk a bemutatott termé­kekből. A Kelet—Nyugat ’91 egyúttal piackutatásnak ígér­kezik, hogy a most találkozó partnerek később gazdasági, kereskedelmi kapcsolatokat létesítsenek egymással. T. K. ­Máza madzagon (8. oldal) Szentágothai professzor megyénkben ELlADllS AZ ÁGIJÁBÓL XLVIII. évfolyam, 113. szám ÁRA: 6,10 FORINT 1991. május 16.. csütörtök A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás is lehet kényelmes! A PROVIDENCIA Osztrák-Magyar Biztosító Rt szeretné megkímélni Önt az utánjárástól Ezért a postai levélkézbesítők és a PROVIDENCIA üzletkötői a lakásán keresik fel Önt, de természetesen rendelkezésére áll az ország 3200 postahivatala is. Ha minket választ - a napi postával megérkezik a kötelező biztonság: a PROVIDENCIA

Next

/
Oldalképek
Tartalom