Kelet-Magyarország, 1991. május (51. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-11 / 109. szám
1991. május 11. A HÉTVÉGI MELLÉKLETE 7 i V l"\t—‘—v—-V^—K , ^ L-—v"—ii----1 i—x~V'^s\í'—■—j—-v—y~P ") Nyilvánosság — árnyékban N ézem a II. világháború nyíregyházi áldozatai emlékművének makettjét a hónap végi avatás előtt; bizonyára a valóságban is méltó lesz az áldozatok emlékéhez. A hely is tetszik, ahová felállítják: szerény, nyugalmas, fák között megbúvó, ám a megyeszékhely egyik legforgalmasabb része közvetlen közelében található, az Országzászló tér északi oldalán. Ami számomra apró gondot jelent: mintha túl keveset hallottunk volna arról, hogy miként választották ezt a helyet, mikor döntöttek róla. Sokkal kisebb jelentőségű dolgok sokkal nagyobb nyilvánosságot kapnak. Mindez azért érdekel, mert lokálpatriótaként számomra sem közömbös egy ilyen horderejű döntés. Annál inkább, mert másfél-két évvel ezelőtt lapunkban is figyelemmel lehetett kísérni a társadalmi vitát, amely az emlékmű majdani helyének kijelölése körül zajlott. Sok jobbnál jobb ötletet ismerhettünk meg, de (úgy tűnik) végül is mindegyiknél volt jobb. A döntés valahogy elkerülte a figyelmemet, és most szinte meglepetésként ér a terv valóra váltása — s ezzel rtem én vagyok egyedül. Nem baj, a lényeg, hogy jó helyen, jó emlékmű lesz — csak éppen jólesett volna a döntés részesének érezni magam. Talán szóra sem volna érdemes ez az eset, ha nem érezném úgy, mintha az utóbbi időben — a rendszerváltás előtt, közben, után is — a szakemberek az indokoltnál kissé jobban tartanának szakmai belügynek olyan kérdéseket, amelyek igenis a város lakosságára tartoznak. Mi több: az átmenet idején — amikor a politikusok mással voltak elfoglalva — az árnyékban el is döntöttek sok mindent. Szerintem például egy kicsit nagyobb nyilvánosságot kellett volna adni annak a tervnek is, amely egyszer s mindenkorra „megfúrta" a belső kiskörút Luther ház melletti folytatásának lehetőségét. Az újonnan emelt épület ugyanis e tekintetben rossz helyen van. Kétségtelen jövedelmező, ügyes húzás volt a beruházó részéről, ahogy elhappolta e kiváló belvárosi telket. Miközben „szakemberberkek” útján azt táplálták be a köztudatba: úgysem lesz pénz a kiskörút továbbépítésére, meg hát nem is korszerű a körutas szerkezet. Most már biztosan nem, köszönhetően néhány ügyes vállalkozónak. Holott a körút nyolcvan százaléka kész, vagy nem áll messze attól. Most már végleg torzó marad. Miközben a belváros közlekedésszervezése katasztrofális. Jobban örülnénk annak is, ha a városképi szempontból előnyös helyeken lévő üzletházak kis műhelyeit, üzleteit nyilvános pályázatokon, netán liciteken értékesítenék. Vagyonosabb iparos-kereskedői körökben például már tudni vélik, kik építkezhetnek majdan az Egyház utca—Síp utca közötti' terület egyes részeire. Mondanom sem kell, ez is a város egyik legkiválóbb része. ákPótt üzletet nyit, megütheti a főnyereményt. Úg/ fudbm. hivatalos döntés még nincs' az ügyben, de kezdek gyanúperrel élni: a szakemberek előkészítés gyanánt olyan jó munkát fognak végezni, hogy a döntésre hivatott testületek aligha tehetnek majdan mást, minthogy rábólintanak — hiszen olyan előrehaladott stádiumban lesz az egész... (Mert másképpen sokáig húzódna, sokkal drágább lenne, új tervet kellene készíteni stb... ismerős szövegek.) Száz szónak is egy a vége: jó lenne, ha a döntéseket nem az apparátusok, hanem valóban az arra hivatott testületek hoznák meg, illő nyilvánosság és párbeszéd után. Emelné a tekintélyüket. Mégse legyen ■ ■ ■ ■■ ■ ■■ közömbös O lvasom az egymás után megjelenő közleményeket egy orosi kislány tragikus balesetéről, s az őt kórházba vivő asszony utóbbi kálváriájáról. Már-már meghurcoltatás a része annak a segítőkész autósnak, aki — a tragikus baleset szemtanúja lévén — saját gyermekeit kocsijából kitéve perceken belül juttatta kórházba a balesetet szenvedett kislányt. Szakképzett egészségügyi dolgozó lévén ugyanis úgy vélte, nincs olyan sérülés, amely megakadályozná a szállítást, viszont sorsdöntő, hogy mielőbb műtőasztalra kerüljön a beteg. A fordulat akkor következett be, amikor nyilvánosságra került a mentőszervezet szakemberének — általánosságban egyébként helyes, de a körülmények nem teljes ismeretében ezúttal talán kisséelhamarkodott — nyilatkozata, mely szerint az önkéntes segítő árthat a betegnek. A helyi „közvélemény szája" azóta is gyötri az áldozatkész asszonyt, s a balesetet szenvedett kislány szüleinek kellett a minap őt megvédeni. Megalapozottabb ismeretek birtokában azt mondják: helyesen cselekedett. Ha nem így volna, nem mondanák, hiszen az ő gyermekük élete nekik a legdrágább... De nem is emiatt folytatom a már lezárásra váró eset továbbgondolását — reméljük Rita felépül. A környéken — a baleset körülményeit, az érintetteket ismerők körében — egyre-másra terjed az a vélemény: igaz, hogy H.-né helyesen és jól cselekedett, amikor segítséget nyújtott, de — mint a példa mutatja — kár volt neki bármit is tenni. Ha továbbhajt, vagy csak nézelődik, ma nem volna táppénzen, nem hurcolták volna meg, nem gyanúsították volna azzal, hogy súlyosbította a balesetet szenvedett gyermek baját. Az a meggyőződés kezd erősödni a környezetben — amit egyébként is elég gyakran hallunk— ,,ne láss, ne szólj, ne foglalkozz mások dolgával, mert ha nem így teszel, lesz bajod neked is...” És ez rettenetesen káros. Ma talán csak egy baleset kapcsán mondják tízen-húszan- százan Oroson. Majd holnap nem szólnak egy lopásért, egy betörésért, netán útonállásért, nem kiáltanak vagy telefonálnak rendőrért,, akik zsebest vagy betörőt látnak—-vhiszen aki szól, vagy tesz valamit, meghurcolhatják.utána. Öt perccel 24 óra előtt vagyunk, hogy tehessünk: ne így legyen. Az együttérzés,, az egymás iránt érzett felelősség, a kisebb és nagyobb közösségek erejébe vetett hittel igenis a közömbösség ellen kell szót emelnünk. Akkor is, ha ez most még nem mindenki számára nyilvánvaló. Marik Sándor II Keleta Magyarország MESÉL A FALVÉDŐ A múzeumfalu barabási iskolájában látható a Feliratos textilek c. időszaki kiállítás. A kiállítás anyagát a megyebeli múzeumok — a vásárosnaményi Beregi Múzeum, a nyírbátori Báthory István Múzeum és a Sóstói Múzeumfalu anyagából válogattuk össze, de kiegészítettük a saját gyűjteményünket kölcsönzéssel és vásárlásokkal is. E kiállításunk célja, hogy a nagyközönségnek bemutassuk azt a fejlődésmenetet, miáltal a hagyományos technikával és motívumkinccsel készült paraszti textíliákból, azok feliratos darabjaiból városi, polgári hatásra alakultak ki a mindenki által ismert falvédők, fésű- és kefetartók, stelázsicsíkok, házi áldások szöveggel ellátott formái, változataik sokasága. Ezen textíliák térhódítása annyira teljesre sikerült, hogy az 1950-es évekre a paraszti háztartásokból és lakásbelsőkből csaknem teljesen kiszorultak a hagyományos textilek, átadva helyüket a még sokkal giccsesebb, tarka nyomású vászon falvédőknek. A falvédőket nehéz beilleszteni a megszokott fogalmi kategóriákba. Sokakban bizonyára megütközést is kelt, és felteszik a kérdést: múzeumba valók az ilyen dolgok? E tárgyakat a nép, gyakorlatilag a parasztság használta, esetleg készítette. A falvédők, feliratos textilek helye időben átmeneti az egykori parasztvilág és a mai lakások közt; átmeneti társadalmi talaját illetően is: a parasztság mellett a városi közép- és kispolgárság, a munkásság rétegeit is magába foglalja. A falvédők térhódítása összefügg a fehérre meszelt, festett konyha terjedésével, mert ezt már lehetett és érdemes is volt díszíteni, óvni a szennyeződésektől. Az előnyomott félkész falvédőket az I. világháború körül már a piacon is kínálták, azok eljutottak a falusi-külvárosi lakásokba, de még a háziasszonyok, leányok varrják, hímezik. A bemutatott falvédőket négy fő típusba sorolhatjuk: vallásos szentenciák: Feltámadt Krisztus, Házi áldás „Hol hit, ott szeretet, hol szeretet, ott béke. / Hol béke, ott áldás / Hol áldás, ott Isten / Hol Isten, ott szükség nincsen”. Politikai (hazafias, háborús) ezek száma a legkisebb. Isten áldd meg a magyart! 1914., 1915. Hétköznapi normatívák — konyhai aranymondások, háziasszonyt dicsérő feliratok, közmondások: „Ahol ragyog a tisztaság, / Dicsérd a ház asszonyát". Ezek a szövegek a családi harmóniát, a tisztaságot, rendet, szorgalmat hangsúlyozzák. Falvódőkultúránk azonban nem családközpontú, hanem asz- szonyközpontú,. volt, a női öntudatosulás egyik eléő, széles körű társadalmi megnyilvánulása. Nóta- és műdalillusztrációk, zsánerképek (Csak egy kislány van a világon!...) Gyűjtésünk során ebből a típusból találtuk a legtöbbet. Itt szinte mindig a férfi és a nő (boldog-boldogtalan) szerelmi kapcsolatáról van szó. Kevés olyan falvédő van, amely falusi környezetet, szegény vagy szegényes lakást, konyhát mutat be. Kiállításunk is igazolja K. Csilléry Klára véleményét, amikor a következőket írja: „Amikor e falvé- dők hímzéseit, sete-suta rajzolatait, helyesírási .hibáktól terhes rímeit megmosolyogjuk, ne feledkezzünk meg arról, hogy mindez egy igen nehéz, hol megélhetési gondokkal, hol az életforma elkerülhetetlen átállásának problémáival teli időszak emléke. Ha torz módon is, de tükröződik bennük a régi élet kötöttségeitől való szabadulás óhaja egy jobb, polgárosultabb életmód utáni vágy is.” Célunk a kiállításrendezéssel az volt, hogy az ősforrások bemutatásával a látogatókat megismertessük az igazi értékekkel, de ugyanakkor be is mutassuk az adott kor ízlésvilágát, a társadalmi rétegek közötti különbségeket, illetve azonosságokat is. Bodnár Zsuzsanna KIÁLLÍTÁS A MÚZEUMFALUBAN Beszolgáltatás, adózás, bírságolás 1952-ben TÖRTÉNELMI VISSZAPILLANTÁS „A fehérgyarmati járás területén az adókivetéssel kapcsolatban a lakosság között egyes községekben a hangulat rossz. Szatmárcseke községben N. L. vb-el- nök szerint H. J. kisparaszt... azt a kijelentést tette, hogy az 1952. évi beszolgáltatást annyira felemelték, hogy azt nem lehet teljesíteni. Ezt azért tették, hogy a parasztok a tszcs-be lépjenek be. P. A. 13 holdas jánk- majtisi lakos sérelmezi, hogy a múlt évi adójához képest az ez évi adóját majdnem duplájára emelték. Úgy nyilatkozott, hogy ő ezt, valamint a többiek sem tudják teljesíteni”. A fenti idézet a megyei rendőr- kapitányság 1952. január 23-i hangulatjelentéséből való. A sajtó ugyanakkor Rákosi Mátyás 60. születésnapjának előkészületeivel, hősies munkaversenyek híreivel volt tele. „Esze Tamás unokái, Rákosi Mátyás édes gyermekei a tarpai DlSZ-fiata- lok” — írták többek között. A megye lakosságának többségét érintette a beszolgáltatás. Ennek késedelmes vagy részleges teljesítése miatt kártérítést és bírságot szabtak ki. 1952 januárjában Balkányban például 900, Demecserben 117, Nagy- ecseden 106 adóhátralékost tartottak nyilván. Öt járásban 5 272 658 Ft bírságot szabtak ki, de ennek csak 16%-át tudták a hatóságok behajtani. Az adóhátralékba került településektől megvonták a szabadpiacot (Orostól pl. május 15-től). Az 1946-ban kiadott, a „közellátás érdekeit” védő rendelet alapján megtiltották az árunak minősülő termékek és termények engedély nélküli felhalmozását, tárolását, szállítását. Kötelezték a tulajdonost az ilyen „készletek” bejelentésére. Aki ezt a törvényt áthágta, az „feketézett”, „árut rejtegetett”. Az ilyen árut nem lehetett engedély nélkül felhasználni, pl. a sertést .levágni. A kisszekeresi Kovács Árpád sem-kért engedélyt sertése levágására. Feljelentették, és három hét múlva 1952. január 15-én 9 hónap börtönre és pénzbüntetésre ítélték. Az ítélet szerint „a két hold földön élő Kovács osztályellenség, mert a békekölcsön jegyzése alkalmával a jegyzési lapot összetépte.” Kisszekeresen 1952 elején még 14 további „feketevágásra” derült fény. Pető Gyula nagyecsedi református lelkészt is részben emiatt ítélték két és fél évi börtönre. Az ítéletekkel „példát akartak statuálni”. Az említett közellátási rendelet alapján ítélték el 1952 végén Kiss Kálmán nyíregyházi kereskedőt is. Ő „árut halmozott”. A lakásán többek között 50 kg cementet, 18 kg kötözőrafiát, gépkocsi- és kerékpárgumikat, 2 kg sárgarezet találtak. Ezért a vétségért őt magát 8 évi, feleségét 1 évi börtönre ítélték. „Árut rejtegetett” Nagy István is, mert annak ellenére vásárolt 3 kenyeret, hogy odahaza 50 kg lisztet, 90 kg búzát és 60 kg rozsot „tárolt”. Két és fél évi börtönt szabtak ki rá. A ^felsorolt esetek szereplői, elszenvedői nem tettek mást, mint csendesen elszabotálták egy antihumánus, egy idejét múlt (a jóvátételhez kapcsolódott)- rendelet végrehajtását. Felfogható ez passzív ellenállásnak is. Csakúgy, mint azoknak a magatartása, akik ellentmondtak az évente ismétlődő békekölcsönjegyzéseknek. Az állami alkalmazottakat a munkahelyi vezetők segítségével kényszerítették a jegyzésre. Ha nem fizettek, a fizetésükből letiltanák. A magánszférában dolgozó parasztok és kisiparosok azonban ritkábban írták alá a jegyzési íveket, ha pedig ezt kierőszakolták, akkor a pénzbefizetést tagadták meg. Ilyen esetben elkobzások kezdődtek. Az 1951 őszén kibocsátott második békekölcsön 7 621 200 Ft megyei jegyzési összegének 1952 februárjáig a fele sem folyt be az államkasz- szába. A mátészalkai járásban a csaknem 3300 hátralékosból 1654-gyel szemben zálogolást hajtottak végre. Nagyecseden 528 személy nem fizette a békekölcsönt, mindnél megindították az eljárást. Hasonló nehézségekkel járt az adók és a bírságok behajtása. Gyakran fizikai ellenállásra is sor került. „Őrizetbe vétellel bűnvádi eljárás indult Márton J.-né leve- leki lakos ellen, mert 1300 Ft adótartozás végett a lakásán megjelenő tanácstagot sértegette és ököllel mellbe vágta.” — írta egy jelentés. Egy másikban ez olvasható: jelentem, hogy... a behajtás a legnagyobb ellenállásba ütközött, úgy hogy az egyik végrehajtót, a becsüssel együtt, egy asszony késsel megtámadta... A közellátási bírságok behajtásánál az eljárás végrehajtói a legnagyobb életveszélynek vannak kitéve.” Penészleken 1952. augusztus 27- én a lakosság megtámadta az adóvégrehajtót. A végrehajtók nemegyszer éjszaka jelentek meg. Nagykálíóban is ez történt. Az ajtót betörték, elvitték a terményt és a talált készpénzt. Másutt az ilyen eljárást kifogásolót meg is pofozták. 1952 nyarán sokasodtak az eljárások, vele együtt nőtt az elkeseredés és az ellenállás is. Pedig lassanként nem is maradt elvihető termény. Július végén Vasmegyeren a kirendelt pénzügyi katona 30 sertést, 15 marhát, 3 lovat és 36 kacsát tudott lefoglalni. Ezek összértéke nem érte el a tízezer Ft-ot. A keme- csei járási pénzügyi osztályvezető ugyanekkor már arra panaszkodott, hogy nem lehet a bírságokat beszedni, mert akkor a családok minden vagyontárgyát elvinnék, azokat teljesen kifosztanák. Egyre gyakrabban kerültek a zálogtárgyak közé ágyak, asztalok, székek, filléres, szúette bútorok. A tanácsi apparátusok dolgozói sem mindig szívesen vettek részt rokonaik, ismerőseik kifosztásában. Panasz érkezett a nyíribronyi tanácsi vezetőkre, mert „nem törődnek kellően az adóbehajtással”. Sok tanácsi dolgozó (esetleg pártfunkcionárius) maga is adóhátralékban volt. Egyszerre öt járás tanácselnökét rótták meg egy pénzügyi jelentésben, mert „opportunista módon” nem léptek fel a fokozott adóbehajtás sikere érdekében. A lakosság nem tett eleget az „adófizetési nap”-ra történő felhívásnak sem. Ilyenkor egyenként rendelték be őket a tanácsházára, ott közölték velük a hátralékok összegét, és felszólították őket a fizetésre. Sokan el sem mentek, a legtöbben pedig nem fizettek. Főleg mert nem volt miből.* A Rákosi-korszak legnehezebb gazdasági éve 1952 volt. Békeévben is háborús rendszabályok működtek. Némi enyhülést 1953 ősze hozott. G. Szabó István
