Kelet-Magyarország, 1991. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-27 / 49. szám
1991. február 27. Kelet-lfagyareniág 3 Kiaaiwttaul ulna vamfiiinevHltés: Vissza, vagy előre? Harapófogóban a LAKSZÖV Az is bolond, aki lakásügybe bonyolódik ma Magyarországon — így aktualizálhatnánk 1991-ben az eredetileg poé- taságra vonatkoztatott szállóigét. Legalábbis ezt hallottam ki egyik beszélgetőpartnerem első megnyilvánulásából, amikor arra adtam a fejem, hogy megpróbálok pillanatképet készíteni a lakáshelyzetben érdekeltek körének egyik szeletéről. Ez a szövetkezeti keretek között történő lakásépítés és fenntartás, kiindulópontja pedig a Nyíregyházi Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet jelene a változó szabályozás hullámverésében. Eddig az ország hasonló társulásainak legjobbjai között számontartott szövetkezet elnökét, először telefonon próbálom elérni. Közlik velem, nemrég kórházban volt, jelenleg is beteg, de időnként belátogat. Üzenet- váltás, majd telefon-egyeztetés után a lábadozó Diczkó József a lakásán fogad. Dz optimális megoldás Amikor a SZÁÉV már 16 ezer forintért adta a lakásainak négyzetméterét, mi még 6—7 ezer Ft-nál tartottunk. — Aztán ezek az előnyök mára szinte semmivé lettek. Lényegében ez történt. Sorra szűntek meg a kedvezmények, növekedtek a költségek és csökkeni kezdett az életszínvonal. Ezáltal az új lakások iránti igény is. Gondolja meg: a korábbi 30 ezer Ft előtörlesztéshez képest már 500 ezer Ft-nál tartunk, úgy, hogy ez a befizetés nem is kamatozik. A tagok belépésekor a szövetkezet kénytelen 1,5—2 millió Ft saját erőt feltételez-’ ni. Hiába a minőség és a korszerűség, a kereslet menthetetlenül visszaesett. Maradna a hitelből való építés, a kész lakások értékesítése. Ez azonban kockázattal járna. Elbocsátott eldadá Én hajtanék rá, hogy vállaljuk, de az igazgatósággal nem tudtam elfogadtatni az álláspontomat. így az építőágazat elsorvad. A múlt héten montak fel az utolsó beruházási előadónak. — Maradna a fenntartás ... — Ha maradna! Mi a karbantartó, felújító részlegünkkel nem tudunk lépést tartani a bekövetkezett változásokkal. A jelenlegi szabályok által támasztott követelmények mellett képtelenség versenyben maradni a kisiparosok, a vállalkozók áraival. Egyik oldalról a lakóközösségeink, másik oldalról az állam követelése. Ebből a harapófogóból most előre vagy visz- sza, de ki kell mozdulnunk. Ezzel a végkicsengéssel a noteszemben hívtam fel Rozgonyi Ernőt, p Lakásszövetkezetek Országos Szövetségének ügyvezető igazgatóját. — Sürgősen egy sor jogi szabályozásra volna szükség. A mi szempontunkból egy átgondolt lakáspolitikai koncepcióra és — az európai példákat követve — egy közhasznúsági törvényre. Ebben lehetne rögzíteni, hogy az olyan szervezet, amely közérdekből profit nélkül, vagy korlátozott nyereséggel vállalkozik, az ennek fejében adókedvezményeket kap. Másképp a közepes, vagy alacsonyabb jövedelműek lakásigényét egyszerűen nem lehet majd kielégíteni és a lakások fenntartása terén jelentkező költségkihatások állandó növekedése sok ezer családot fenyeget majd fizetés- képtelenséggel. A lakások 25—30 százalékkal lehetnének olcsóbbak a piaci áraknál és a lakbér is, a tényleges önköltség alapján a fele lenne a jelenleginek. A lakásszövetkezetekre nem mint szövetkezetekre, hanem mint közhasznú szervezetekre van szükség. Eltűnt a vonzerő A gondolat folytatására Nyíregyháza Polgármesteri Hivatalában került sor, ahol a témáról Angyal László műszaki osztályvezető elmondta: — Valamire szükség van, de hogy az pontosan mi lesz? Jó ideig a lakásszövetkezeti forma kecsegtető volt az árai és a hitelkedvezményék miatt. Mára ezek az előnyök eltűntek, így odalett a vonzereje is. Hatalmas mamutszövetkezetek működnek és minél nagyobb egy ilyen szervezet, annál inkább rugalmatlanná válik. A felülről való, bürokratikus irányításról át kellene térni az önszerveződő sok kis szövetkezet rendszerére. Az állampolgár, a lakó jelenleg nincs a tudatában annak, hogy ő, azaz a tagság jelenti a szövetkezetét és nem a vezetősége. Az kellene, hogy a magukénak érezzék és ne egykét személlyel azonosítsák. A lakásszövetkezetek felett is eljárt az idő, legalábbis ebben a formában és ma már inkább csak a mundér becsületét védik. Hogy a lakásszövetkezetek számára merre van az a bizonyos előre, vagy lehetséges-e a vissza és ha igen, akkor milyen módon, erre ma még nincs egyértelmű válasz. Az tény, hogy a nyugat-európai 5—6 évvel szemben nálunk 15 évi jövedelem szükséges egy új lakás tulajdonjogának megszerzéséhez és a lakhatási költsége (törlesztőrészlet, vagy piaci lakbér és rezsi) helyenként meghaladja a családi jövedelem 50 százalékát. Lehet, hogy nem lesz mindig így, de lakni ugyebár szükségszerű. Addig is. Réti János Kész az Elkisz+ Két esztendeje az Elitász- ól kiválva alakult meg I Elektronikai és Számítás- ‘chnikai Kisszövetkezet, mely Elkisz néven lett is- lertté megyeszerte. A rövid, e sikeres pályafutása elle- ére, a közgazdasági és jogi cabályozók hatására a múlt v végén mégis iépésváltás- i kényszerült. Nevesítették vagyont és idén január 1- ;vel Kft.-vé alakultak EL- ÜSZ-f- néven. berendezéseit árusító boltot az Országzászló téren, idén pedig az új irodaház alatti üzletet kiterjesztve, egy irodatechnikai üzletet, számítástechnikai szervizzel kiegészítve. A jól megválasztott gazdasági célok eredménye is megmutatkozott, hisz a kisszövetkezet most elkészült tavalyi zárómérlege szerint 120 milliós árbevétel mellett hat és fél milliós nyereséget tudnak jelmutatni. — Mindenféleképpen fenünk kellett valamit, hiszen z átalányelszámolásos for- ía, melyben a megyei háló- atunkat jelentő tizenkét zervizünk korábban műkö- ött, a múlt év végével ir.eg- zűnt — meséli Bartók Ká- oly, a szövetkezeti elnökből gyvezető igazgatóvá „ved- ;tt” cégvezető — ennek kü- etkeztében dolgozóinkkal, kik időközben kiváltották a állalkozói igazolványt új zerződéseket kellett kötünk. A cégbíróságnál EL- ílSZ-f- Elektronikai és Ke- eskedelmi Kft. néven beje- yeztetett új társaságunk ja- luártól már új viszonyban 11 az ötvennél több dolgozóéval. A helyiségek használtára bérleti díjat állapítot- unk meg és a szerződéseken pontosan meghatároztuk zokat a jogi és eszközellá- ási feltételeket, melyek zükségesek a megfelelő munkavégzéshez, a garan- iális javítások gördülékeny diétásához. Az elektrotechnikai eszközök avítása, a szerviztevékenyég azonban csak az egyik iga ma már az ELKISZ -f- zolgáltatásainak. Az eltelt tét év során fokozatosan be- ezették a kereskedelmi tevékenységet a javítóbázisai- ;on is. Az ötlet jónak bizo- íyult, mint ahogy az alkat- észraktár és -bolt létreho- :ása is, amely amellett, hogy negoidja a saját szervizeik •.llátását, a lakosság részére s értékesít javításhoz szükséges anyagokat. Űj keres- cedelmi egységeket is nyi- ottak. Tavaly egy számítógépeket és azok kiegészítő — Különleges nap lesz március 8. — mosolyog Bartók Károly —, amely egyszerre lesz a pályafutását befejezett kisszövetkezet zárómérlegét tárgyaló közgyűlés, valamint a jogutód kft. nyitóvagyonát ismertető értekezlet. Az évkezdet azt hiszem minden kereskedőt sújtó nehézségei ellenére —, amikor alig vásárolnak az emberek, mert hitel visszafizetésre és a megélhetésre kell a pénz —, bízom benne, hogy tovább fejlődhetünk az idén is. Folytathatjuk a CD- telefonrendszerek kiépítését, a nagykállóihoz hasonló ká- bel-tv és műholdvevő-rendszerek telepítését és a szerteágazó szerviztevékenységet. G. B. Húsipari szakmunkások figyelem! Álláskínáló Főként varrónőket kerestek Az elmúlt héten semmi új lehetőséget nem tudtunk felvillantani az álláskeresők elé, új igények nem érkeztek a megyei foglalkoztatási központba. Most is csak egy szakma képviselőinek kínálnak állást: A Szabolcs Húsipari Vállalat Leányvállalata, Mátészalka (húsüzem) 15 húsipari szakmunkást keres azonnali felvételre. Érdeklődni a helyszínen vagy a foglalkoztatási központban lehet. A jövő héten megpróbálunk képet adni arról is, az Álláskínálónkban korábban megjelent lehetőségeket be- töltötték-e, vagy még lehet jelentkezni. Emlékeztetőül csak annyit: elsősorban varrónőket kerestek. K. D. A leghidegebb téli napokban is dolgoztak a FEFAG fehérgyarmati erdészetének munkásai. Az évet a vámosatyai kőrisek vágásával kezdték, s jelenleg Jánkmajtis mellett Beregdarócon 3,9 hektáros akácos véghasználati kitermelését végzik. Ebben az évben 1350 köbméter fát vágtak ki e két területen. A beregi részen a terület uralkodó fája az akác, mely bőven szolgáltat például bányafát, de tűzifa és gally (egyre nagyobb a becsülete) is kerül ki az erdőmunkások keze alól. Mivel mintegy 4 kilométeres földúton lehet megközelíteni a kitermelés helyét, ha esőssáros időjárás lesz a munkát egyelőre fel kell függeszteni. (Újsághír: Mátészalkán el akartak adni egy iskolát.) r 'rdezik tőlem, hogy mi a legkedvesebb emlékem a szálkái „közös” iskoláról, és én zavarban vagyok. Te jó ég, hát mi is lenne, vagy egyáltalán, van-e legkedvesebb emlék? A háború után beírattak a ,JDodi-féle” római katolikus iskolába, majd Homoki főtisztelendö fülhúzással egybekötött pofonjai után — ma már nem haragszom érte! -— a Bakóné iskolájába, ahol már vegyes vallá- súak jártak egy osztályba. Innen landoltunk mi, fel- legvárosi, cinevégesi srácok a Sztálin téri scholába, ami már igazándiból közös volt. Itt négy évetjiúztam le, végigülve a kopott, tintafoltos, bicskafaragott padokat, rettegve a legborzalmasabb algebrafeladványoktól, — csodálatos, hogy itt még nem húztak meg, csak később, a mezőgazdasági technikumban buktam meg egyszer matekból... Az igazi Hősök emlékiskolájának egyetlen tantermében volt a hitoktatás, emlékszem, nem volt semmiféle szenteskedés, egy civil hitoktató felült az első padra és egy órán keresztül mesélt távoli földrészek csodálatos világáról, kalandokról, hősökről — szentekről nem! — és mi szájtátva csüngtünk szaván, elhatározva, hogy ha végzünk, beiratkozunk Pannonhalmára kistisztelendőnek... (Persze, hogy nem lett belőle semmi. Bana Imre „sorstársam” hiába végezte el később a stúdiumot, hiába volt kitűnő tanuló, a gimnáziumba csak magántanulóként léphetett be. Később elment bányásznak, hogy így sikerüljön az egyetemi felvételije, nem sikerült, átlépett a nyugati taccsvonalon, most állítólag atomtudós valahol Amerikában.) Itt voltunk szerelmesek mindannyian Imolába, egyik tanárnőnkbe és itt sem tudtuk méltányolni Metz Marci hiábavaló fáradozását az orosz nyelv tanulását illetően. Itt, az iskola udvarán kellett vigyázz- ba vágni magunkat, amikor Joszif Visszarionovics meghalt, de leghűségesebb magyar tanítványának holdvilág feje még sokáig ékeskedett a tantermek omló me- szelésű falain. Itt döbbentem rá, hogy már akkor is volt szegénység, mert XY osztálytársunk rendszeresen lopta tízórainkat, amit újságpapírba csomagolva hagytunk a padban... (Sokan voltak szegények, a családban neki nem jutott elemózsiára. Mai napig is beleborzongok a szégyenkezésbe, amikor valamelyi- kőnk leleplezte a „tolvajt”. .. így volt ez akkor. Egy- egy rossz bizonyítvány után „világgá mentünk”. Egyszer az Öcska-Krasznán túlról, majdnem a kéri határból hajtott haza az éhség, meg a félsz. Hogy mégis megúsztam verés nélkül, drága jó nagyanyám nagyszájúságá- nak köszönhettem, aki otthon megvédett a suszter- lábszíjjal való találkozástól. (Istenem, emlékszik-e még valaki Szarka nénire, az iskola pedellusára?!) Most, hogy riasztó mendemondákat hallok az iskola jövőjéről, elszorul a szívem. Az elillant évek távolából nem jut eszembe semmi vigasztaló, mert azok az évek kegyetlenül szépek voltak, és csak elcsuklik a hangom. Vajon mitől? Aki a szálkái Kölcsey téren jár és elér a Hősök emlékiskolájáig, önkéntelenül lassítja lépteit. Az igazi régi diák ezredszer is elolvassa a falán lévő márványtábla jelmondatát: „Gyermek! Valahányszor e ház küszöbét átléped, gondolj büszkeségei a hősökre, kik életüket áldozták a hazáért!" A „közös” iskolának ezt a különálló épületét 1936-ban a volt cs. és kir. gyalogezred szatmári hősi halottainak emlékére emelték — először és egyedülállóan az országban... Az emléktáblán egy régi koszorú árválkodik. Ebben az évben, az 55 éves évfordulón vajon lesz-e emlékezés? Nyéki Károly
