Kelet-Magyarország, 1991. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-15 / 39. szám
1991. február 15. Kelet-Magyarország 3 ÚJ POSTAHIVATALLAL gazdagodott a közelmúltban Nyírtelek. A tágas, világos és meleg helyiségekben sokféle, például távközlési, hírlap-, takarék- és más postai szolgáltásokat nyújtanak. A hivatalt a legtöbb ügyfél a hónap elején, vagyis a fizetésnapok után keresi fel. A lakosság csak azt nehezményezi, hogy a nyírteleki posta a község központjától meglehetősen messze épült fel. (Ha- rasztosi Pál felv.) Megyénkben a hetvenes évekig nem volt honos a könnyűipar. Ruhákat, cipőket többnyire csak a maszekok készítettek. A hetvenes években az ipartelepítés jelentős részét a könnyűipar idetelepítése tette ki. Mai gondolkodásmód szerint is érthető volt ez a döntés, hiszen az olcsó női munkaerőt főleg nálunk találták meg. Ezekben az években több száz, sőt ezer lány és asszony személyi igazolványából törölték e szót: háztartásbeli. Szakmát tanulhattak és kevéske keresethez jutottak a falusi nők. A telepítésnél is voltak ellentmondások, ám könnyűiparunk nehézségei az utóbbi két évben mutatkoztak meg igazán. Óriási bérfeszültség A nágykállói posztógyárban például arra panaszkodtak a telepítés utáni időkben, hogy egyikmásik Pestről idehozott gép már a háború előtt is üzemelt. Soksok kiszuperált gépet „kapott” megyénk. A műszaki fejlesztésre, a beruházásokra a későbbi években is kevés gondot fordítottak a törzsgyárak. (Tisztelet a kivételnek.) Óriási volt a bérfeszültség: a törzsgyárakban dolgozók ugyanannyi és nagyjából ugyanolyan munkáért 25-30 százalékkal is több bért kaptak. A legnagyobb baj talán az volt, hogy ezek az üzemek a keleti, főleg a szovjet piacra épültek. S ez a piac csődöt mondott. A kezdeti években a mennyiségi szemlélet került előtérbe. (Soha ne ismétlődjön meg.) Annak idején lapunkban is többször megírtuk, hogy X, vagy Y üzem „célul tűzte ki, hogy idén termékeinek 40 százalékát nyugati export minőségben állítja elő”. Igen, a hivatalos gazdaságpolitika is elismerte, hogy létezett nyugati, vagyis igényesebb és keleti és igénytelenebb minőség is. Jönnek a nyugati megrendelések A nyolcvanas évek elején egy országos hírű közgazdász mondta a nyíregyházi előadásán: „A magyar ruhákat, cipőket a nyugati boltokban többnyire leértékelve árulják. Cipőink például nem állják ki az összehasonlítást olasz vagy spanyol cipőgyárak termékeivel.” Később aztán a könnyűipari üzemek falára is kiírták a jelszót: „Előtérben a minőség.” S valóban előtérbe került a minőségi munka. Meglett az eredménye, egyre többen jutottak nyugati megrendeléshez. A nyíregyházi Szabolcs Cipőgyár például az . utóbbi néhány évben már csakis amerikai piacra termel, amerikai színvonalon! Ellenpélda: a Nágykállói Cipőipari Szövetkezet szovjet piacra termelt, s most a szovjetek „hátat fordítottak”. Nagyok is a gondok Nagy- kállóban... A Mátészalkai Fi- nomkötöttáru-gyárban nagy a bizonytalanság. A következő hetekben dől el a szálkái üzem sorsa. A HÓDIKÖT tiszalöki üzemének sorsa már szerencsésen eldőlt a közelmúltban: egy tőkeerős angol cég karolta fel a ti- szalökieket. Az újfehértói köny- nyűipari üzem önálló lett januártól. Reménytkeltően önálló. Gondok vannak a gávavencsellői cipőipari szövetkezetben is. Itt tudtuk meg tavaly, hogy a szovjetek évről évre a magyarok szempontjából előnytelen üzleteket kötöttek. Diktálták a piacot, három évre előre kötöttek szerződést, változatlan átvevői áron. A három év alatt többször nőtt a bőr, a ragasztó ára, nőttek az önköltségek, s a növekedést a gávavencsellőiek (sem) nem „passzolhatták” tovább a szovjeteknek. A számunkra előnytelen szovjet piac befagyott. Sokan most visszasírják. Utat a tőkebeáramlásnak Lépéshátrányban van a köny- nyűiparunk. (Van persze két-há- rom jól prosperáló szabolcsi üzem is.) Hogyan lehet kilábalni a bajokból? Mit kell tenni, hogy minél kevesebb asszony kerüljön vissza a fakanál mellé? Utat kell engedni a nyugati tőke beáramlásának, korszerűbb gépekkel, „nyugati” minőségben kell termelni, kisebb önköltséggel. Nincs általános recept. A konkrét feladatokat minden üzem — stílusosan szólva —- magának szabja meg. Nábrádi Lajos PATINÁS Egyetemi szintű képzés Fejlődő főiskola A tervezett oktatási reform természetesen a felsőfokú intézményeket is érinti. Nem véletlen tehát, hogy ebben az ügyben mostanában a főiskolák is több tanácskozást tartottak. A közelmúltban Szombathelyen gyűltek össze a tanárképző főiskolák főigazgatói, hogy megvitassák a tanárképzés jövőjét, majd Budapesten a tanítóképzés helyzetét. A napokban a nyíregyházi főiskolák vezetői találkoztak a helyi önkormányzat vezetőivel és a megyei önkormányzat képviselőivei. Székely Gábort, a tanárképző főiskola főigazgatóját kérdeztük meg e tanácskozások eredményéről s az oktatásban várható reformokról. — Az általános iskolákban a jövőben a nyugati országok gyakorlatához közelítő változások várhatók, de ezek mégis a magyar hagyományokon, főleg a régi polgári iskola tradícióiból is merítenek. A jövő iskolarendszerére vonatkozó elképzelések tehát a polgári képzés hagyományait és az európai országok tapasztalatait próbálják összeegyeztetni. — Ennek megfelelően a tanárképzésben is várható változás? — Mindenképpen. A főiskolának meg kell kapnia azokat a jogokat és lehetőségeket, hogy azokon a tanszékeken, ahol a személyi és technikai feltételek adottak, a 10—18 éves korosztály számára képezhessenek tanárokat. Ez tehát azt jelenti, hogy a főiskola egyes területeken egyetemi szintű képzést nyújtana. De változásra van szükség a tovább tanulni nem szándékozó gyerekek képzésében is. Megfelelő igény esetén biztosítani kellene számukra a nyolcadik osztály után a 9. és 10. osztály elvégzését. — A nyíregyházi főiskolák vezetői találkoztak a város és a megye képviselőivel is... — A főiskola jó kapcsolatot szeretne fenntartani a városi és a megyei önkormányzattal. Bár országos feladatai vannak, a regionális igényeket is figyelembe szeretné venni. A helyi főiskolákkal még szorosabb együttműködésre törekszik, hiszen számtalan kapcsolódási lehetőség kínálkozik. A most alakuló debreceni Universitasszal szeretné felvenni a kapcsolatot, valamint a többi közeli egyetemmel is. (bodnár) N em tudom, ki lakik most a Nádor (volt Puskin) utcán, ott, ahol 1969-ig a bejelentett állandó lakásom volt, de bárki legyen is. nem irigylem. Mint ahogy nem irigylem azt a sok-sok embert sem, akiket közvetlenül érint a következő kérdés: Mi a teendő az utca- név-visszakeresztelések után? Megírta az újság, hogy sorra döntenek a településeken — valószínűleg kivétel nélkül minden helyi önkormányzati képviselő-testületben — a régi utcanevek újbóli használatáról. Nyíregyházán 32 utca és azok lakói kapják vissza az eredeti elnevezést. Nagyon sokba kerül mindez, fejtegeti kollégám a lap hasábjain, hiszen a kisiparosoktól, vállalkozóktól kapott árajánlat szerint egy-egy házszámtáblát darabonként kettő—ötezer forint között tudnak előállítani. Nem vitatom, jogos a nyíregyházi önkormányzat igényessége, miszerint ne az egyenkék színű zománcozott lemezből készüljenek e táblák, hanem a régi időkre emlékeztető patinás öntöttvasból — habár, gyanítom, sok településen, legalábbis átmeneti- 'leg, be fogják érni a kevésbé ízléses, de olcsóbb zománcozottal. Mégse bírok napirendre térni, mi kerülhet ötezer forintba egy ilyen öntvényen? És ha annyi az ára, szabad-e arra most költenünk? Tegyük fel, kész a tábla, ám itt az újabb kérdés, ki fizessen érte? A lakó, aki esetleg évtizedeken át tapodtat se mozdult, miközben az utca elnevezése kétszer is megváltozott? Vagy az önkormányzat fedezze a közkasszából a költségeket? Hozzanak határozatot a képviselő-testület tagjai arról, hogy most a mi közös pénzünket áldozzuk fel? De miért is? Azért, mert valamikor valaki azt mondta, nem elég jó nekünk Deák Ferenc, legyen helyette Makarenko? (Lásd: Nyíregyháza.) És sorolhatnánk, Szent Istvánt, Vay Ádámot, vagy a Káliói utat — arról pedig igazán senki nem tehet, hogy egy út Kálló felé vezet. Sőt, bekalkuláljuk a túlzó buzgó- ságot is, hiszen ma már az egyetemes irodalomtörténet klasszikusa, Puskin nem felel meg, azt is visszakeresztelték Nyíregyházán az eredeti Nádor utcára. Miért jobb vajon ma egy Nádor, mint tegnap egy Puskin? Tételezzük fel, megvan a tábla, mi következik ezután? Az állampolgár veszi az iratait, irány a polgármesteri hivatal. Hiszen már nem a Puskin, hanem a Nádor utcán lakik, a lakcímváltozást át kell íratni. Ha szerencséje van, hamar rákerül a sor, azt ígérik ugyanis az illetékesek, hogy készül egy névjegyzék, ami alapján az érintett polgárokat értesíteni fogják. Állampolgáraink egy részének viszont nem csak személyi igazolványa van, hanem pl. jogosítványa és egyéb okiratai is, melyekben a lakcímnek szerepelnie kell. Készíttethetik az intézmények, vállalatok, vállalkozók is az új utcanevet feltüntető cégjelzéses levélpapírokat, borítékokat, bélyegzőket, névjegykártyákat, és így tovább. Elgondolni is sok, mennyi talpalással jár mindez. Tudunk-e jobbat? Ha én lennék a hivatal, azt gondolnám, én vagyok az állampolgárért, és nem fordítva. Ennélfogva megszervezném magamat és a többi illetékes hivatalt, mondjuk a polgármesteri hivatalt egy kijelölt helyiségbe, ahol egy füst alatt mindent át lehetne íratni. Odakéretném továbbá azt a bélyegző-, névjegykártyakészítő stb. vállalkozót, aki az előzetesen meghirdetendő liciten a legkedvezőbb árajánlatot teszi. Kapjon meg mindent egy helybén az állampolgár! Az az igazság viszont, hogy akiknek ezzel az ötlettel eddig előhozakodtam, naivnak, fellegekben járónak neveztek. Még hogy az ügyintézőket kimozdítani a helyükről! Hogy képzelem? Megvan itt mindennek a kialakult rendje, az állampolgár kilincseljen csak, hadd teljesítse állampolgári kötelességét, Most mit mondjak? C sak azt szeretném remélni, hogy annak az utcának a neve, ahol lakom, fennmarad a következő ezer esztendőben is annak, ami most: Honfoglalás. Reméljük, nem jöhet többé olyan kor, mely szép, ősi szavainkat, példaképként állítható nagy elődeink nevét az utcák tábláiról lesöpörheti. Baraksó Erzsébet Az üveghegyen túl... . ä z öregasszony botra támaszközt dott. Másik kezé- K ben a hólapátot egyensúlyoz- I ta. Igazi bűvészmutatványnak I tetszett számára, hogy a ház I előtt a havat eltolja. Baljába | szorította a botot, amely nél- 1 kül immár öt éve egyetlen lé- I pés is meggondolatlan expe- 1 díciónak ígérkezett volna. így I a hólapátot jobb kézzel kor- I mányozta az óránként növek- | vő fehér tömbnek. Amikor sikerült egy lapátok tál kisebbíteni a hótömeget, I egy lépést araszolt előre és I újra kezdte a fáradságos mű- I veletet. A csöppnyi portával I egy óra alatt végzett. De ezzel I még korántsem tudta le. í Ugyan, mit szólnának a I szomszédok, ha a girbe-gurba I utcácskán felejtené ott a ha- I vat? Rend a lelke mindennek, | erre nevelték a szülei, így hát I nekilátott és igyekezett a hó- 1 kupacot a hátsó udvarba gör- I getni. Belefáradt a szem nézni I5 a kicsi öregasszony viaskodá- j sát a már lehulott hótömeggel. Hát még mennyire belefáradt a kéz, a láb, a derék! Közben egyre sűrűbb pely- hekben ömlött a fehér pehely a kibomlott égi tolipárnából. A feketébe öltözött öregasz- szony tehetetlenül nézett körül a nagy fehérségben. Behava- zódott a veranda, alig bír a ház előttivel és akkor még le is kell hordania az udvarra! Alit ott szomorúan, hűséges botjára támaszkodva, és megbabonázva nézte a hókristályok táncát. Hej, amikor még az urával együtt tartották rendben ezt a nagy portát! Akkor észre sem vette, hogy milyen sok munkát ad a kert, most nőtt már szemében óriásira, amikor az urát eltemette, a gyerekek kiröpültek és magára maradt mindennel. No persze, a fiainak is megvan a maguk tennivalója — mentegeti magában a tékozlókat — hajtanak a családért, még nekik is kell havat seperni, hisz most építkeztek az úri soron, j# Legalább az unokája nézne \ gyakrabban felé, egy nyolcadikos fiúnak igazán nem lenne % megterhelő az a kis hólapáto- j lás. És a lapos bukszából előhalászna egy húszast, vegyen 1 belőle fagyit, kólát az a gyerek, úgyis szereti a nyalánkságot. De ennek már hipermodern magnó, kazetta, meg csupa olyan mütyür kell, amiben az öregasszony végképp nem ismeri ki magát... Hű, de elkalandoztam! Pedig igazán nem tehetek róla, hogy az agyam mindig körülöttük jár. Lehet, hogy megfáztak ebben a kutya hidegben, azért nem jönnek felém. Fázósan összehúzta magán a bekecset, jobb fogást keresett a boton, majd ismét nekilátott a hótömegnek. Ott, az üveghegyen túl már szépnek látott mindent... Tóth Kornélia HA ELSZABTUK, MOST SZABHATJUK Nehézségek a könnyűiparban Motringolás az Újfehértói Textilgyárban. (TE)
