Kelet-Magyarország, 1991. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-19 / 16. szám
10 II Kelet. A Magyarország HÉTVÉGI MELLÉKLETE 1991. január 19. A munkásból lett menedzser M unkásból lett németül beszélő, Európa-szer- te ismert menedzser. Alapos műszaki é.^_ gazdasági ismeretek birtokában tárgyal német, angol, francia üzletemberekkel. Munkahelyén, a Nyírség Konzervipari Vállalatnál az itthoni gondokon akar enyhíteni — tanácsaival. Negyvenes, jó megjelenésű férfi Szabó Sándor. Egyéni és kollektív sikerek birtokosa. Nemrég jött haza egy német—francia tanulmányúiról, élményekkel, szakmai tapasztalatokkal megrakodva. Sikerember? Emberi siker? Az biztos, hogy rengeteg szellemi és fizikai erőfeszítésébe került, amíg eljutott idáig. De meddig is? A konzevipari vállalat vállalkozási irodáját vezeti. Döntés-előkészítő, tanácsadói szerepkört is ellát. Nyíregyházi otthonából jól rálát a megújult Európára... Szerényen, szép, tiszta beszéddel adja elő nem szokványos történetét. Mert bizony történet az övé, nem is akármilyen. A közelmúlt történelme, politika és megújulás sűrűsödik mondandójában. Mi tagadás: az akkori politikának, az „internacionalista” törekvéseknek is köszönheti sikerét. Érettségizett szakmunkásként ugyanis elsők közt ment ki az egykori NDK-ba tanulni, dolgozni, a hazáinál jobb pénzt keresni. Szívesen emlékezik útba indítójára, a nyíregyházi Kossuth szakközépiskolára. Mint mondja, friss érettségi és szakmunkás-bizonyítvánnyal indult Karl-Marx-Stadtba, a magyar, s főleg szabolcsi mércével nagy német üzembe. Hangsúlyozza, hogy most már ismét Chemnitz e német város neve. Arról is hangsúllyal szól, hogy amikor ott leszállt a vonatról, szinte egy szót sem tudott németül. A nulláról indult a német nyelvtanulásban. A chemnitzi gépgyárban szerelőlakatosként dolgozott. Később, „kiemelték”, munkaügyis lett. így könnyebben tudta folytatni esti tagozaton a műszaki főiskolán tanulmányait. Természetesen németül tartották az előadásokat. Nem kis gondot okozott neki, hogy németül tanulta a műszaki kifejezéseket is. Rövid ideig ugyan dolgozott a nyíregyházi Hafé-ban, de merőben más volt az a világ... A munka és a műszaki főiskola mellett egy harmadik terhet is vett a nyakába: letette a német városban a felsőfokú külkereskedelmi szakvizsgát. (Zárójelben említi, hogy külkereskedelmi jogot is tanult, s most ennek is hasznát veszi a konzervgyárban.) Küszködött, bújta a könyveket, akkor is, amikor a társai sörözni, szórakozni mentek... Megszerzett tudását itthon is gyarapította. A Budapesti Köz- gazdasági Egyetemen kétéves képzés után fővállalkozói képesítést szerzett. (E komplett képzésben részesültek főmenedzsernek is mondhatják magukat.) Nagyot ugrik az időben, amikor a konzervgyári pályájának elejére emlékezik. Mint mondja, hat évvel ezelőtt a gyár pályázatot hirdetett erre az állásra. Kikötés volt a műszaki ismerete, a szervezőkészség és egy idegen nyelv alapos ismerete. Megpályázta és elnyerte ezt a tiszteletreméltó, közhasznú és neki is tetsző állást. Adódik a kérdéscsoport: az elmúlt bő fél évtizedben hogyan hasznosította szerteágazó ismereteit, nyelvtudását? Ki tudta-e bontakoztatni szellemi képességeit? Felhasználta-e a munkásként szerzett tapasztalatait? Az összes kérdésre átfogó igennel válaszol. De részletesebb válaszokat is ad. így: Az amerikai tapasztalatokkal is rendelkező svájci AGIC Inter- consult AG cég a nyolcvanas évek végén segítette a konzervgyár átszervezését. A szervezésre szakosodott világhírű- cég műszaki és gazdasági tanácsokkal látta el a gyárat, segítette a számítógépes rendszer kiépítését is. Szabó Sándor volt a tolmács, a svájciak gondolatainak átültetője, a tanácsok gyakorlati megvalósítását is segítette. Az utóbbi pár évben átalakult, önállóbb, röviden más lett a vállalat. Elkészült a vállalat új szervezeti és működési szabályzata is. Érthető, hogy ennek az átfogó szabályzatnak a kidolgozásában is részt vett. Hogy mit hangsúlyozott, mit helyezett előtérbe a szabályzat kidolgozásánál? Elsősorban a felelősséget, főleg az egyéni felelősséget helyezte előtérbe. De nyugati mintára az igazi piacgazdaság kiszélesítését is szorgalmazta. Külön említi, hogy a vállalat vajai gyárában fémcsomagoló üzemet építettek angol, osztrák, dán szakemberek közreműködésével. Itt vette csak igazán hasznát műszaki ismereteinek, nyelvtudásának. A vajai beruházásnál — túlzás nélkül állítható — nélkülözhetetlen emberré vált. (Angliába is kiutazott, ott is boldogult német nyelvtudásával. Azért rájött, hogy az Amerikába és Japánba is exportáló konzervgyár dolgozójaként nem árt, ha megtanul angolul is. Most tanulja az angol nyelvet.) Ma is jóleső érzéssel tekint vissza a vajai beruházás, majd a termelés sikerére. A legfrissebb élménye, új ismereteinek egy része — mint az írás elején már említettük — Németországhoz és Franciaországhoz kapcsolódik. Mit is csinált ott az elmúlt év végén? Sorolja, hogy a magyar Földművelésügyi Minisztérium novemberre és decemberre marketingme- nedzser-tanfolyamot szervezett a bonni mezőgazdasági és élelmiszeripari intézettel közösen. Bonnban mindössze tizenegy magyar szakember bővítette elméleti ismereteit, majd Németország különböző városaiba mentek gyakorlati tapasztalatok szerzésére. Szabó Sándor a kölni zöldség-gyümölcs exportáló vállalathoz került. E cég tárolását, szállítását és adminisztrációs munkáját tanulmányozta behatóan. Ezzel kapcsolatban szó szerint ezt mondja: „Itthon, a vállalatomnál szeretném meghonosítani a német rugalmasságot, a gyors alkalmazkodó képességet”. A kölniekkel Párizsba látogatott, megnézte a nagy piaccsarnokban zajló munkát. Hangsúllyal beszél életre szóló emlékéről: a németek kamionját ő vezette Párizsból Antwerpenbe. Az itteni kikötőben az úgynevezett banánhajók mozgását, valamint a banán kirakodását tanulmányozták. Európában sokfelé ismerik és tisztelik a nyíregyházi Szabó Sándort. Szoros baráti kapcsolatot tart bécsi szakemberekkel. Velük Vaján kötötte a barátságot. Egy angol mérnöknek — a számítógéprendszer kidolgozását segítette — megmutatta megyénk szebb tájait. Egy német szakember családostól jött Tiszalökre üdülni. Lám, lám, az egykori munkásfiú nyelvtudása, szimpatikus viselkedése arra is jó, hogy öregbítse hazánk és megyénk jó hírét a vén Európában. Kis hazánk több pontján is ismerik Szabó Sándort. A He- jőcsabai Cementgyár és az Alföldi Porcelángyár műszaki tanácsadója volt, eseti megbízások alapján. Végül: mit szól a német egyesítéshez az egykori „internacionalista”? Erről ezt mondja: „A jó német mentalitás Keleten is tapasztalható. Bízom abban, hogy pár év alatt a keleti rész iparát is nyugati szintre emelik. Egy nagyobb és erősebb Németországgal hazánknak és vállalatunknak is jobb lesz kereskedni." Nábrádi Lajos JOBB, HA BEVALLJA AZ EMBER, mintsem a fejére olvassák: szerzők és műfajok néha elfogulttá teszik, s a kötelező objektivitás néha megbillen a személyes elfogultságon. A pedáns kritika nem is tűri el az ilyesfajta illetlenséget, ezért kedvelem a filmjegyzet kötetlenebb formáját, amely jobban elviseli a lerendezést és a zsörtölődést. (Hogy aztán a tisztelt Olvasó elviseli-e a jegyzetet, az egy további kérdés!) A mozijáró néző számára, aki nemcsak a személyi igazolványa szerinti korbejegyzés alapján tarthat számot a felnőtt megnevezésre, ritkán nyílik alkalom mostanában a lerendezésre. Többnyire a szabványdramaturgia (egyébként jól kitalált és mesterien felépített dramaturgia) alapján megteremtett, a szinte minden korosztályt egyszerre megcélozó modern „mesék” világát élvezhetjük manapság a Batmantől a Total recallig. Ezúttal mégis lelkendezni szeretnék, mivel decemberben moziba került a Vége a régi időknek, Jiri Menzel filmje, az 1990- es hazai évad legjobb darabja. Ez utóbbi minősítő megállapítás természetsen szubjektív, ahogy minden rangsor az, amely nem taxatíve mérhető jelenségekre vonatkozik. Biztosan lennének többen is, akik félkézből kontráznák véleményemet, ha látták volna a filmet. Ha láthatták volna! A FILMFORGALMAZÁS ÚJABB REJTÉLYÉT vehetjük ezúttal szemügyre. A hivatalos Gyakran hallhatjuk a rádióban, a televízióban a következőt: „Ezt úgysem fogják adásba tenni”, vagy „Ezt úgyis kivágják”. Ezek a részek azonban — a nyilatkozattal ellentétben — mindig megmaradnak a műsorban. Jó taktika. Így én is ezzel kezdem ezt a cikket. Ezt az írást úgysem közli a Kelet- Magyarország. Miért? Mert a lap helyesírásáról kívánok szólni. Semmiképpen nem akarok senkit megbántani, csupán fölhívni a figyelmet a nagyobb pontosságra. A „kaparós sorsjegyről” gyakran olvashattunk, és minden bizonnyal lesz is még szó róla. Azonban jó tudni, hogy ha az Express Money szókapcsolat toldalékot kap, akkor kötőjellel kapcsolódik. Pl: Express Money-val. Ugyanis, ha az utolsó kiejtett hangot (esetünkben az í-t) betűknek bonyolult, írásrendszerünkben szokatlan együttese jelöli (esetünkben ey), akkor a magyar toldalékot mindig kötőjellel fűzzük a szó testéhez. A hivatal és az állampolgár áldatlan kapcsolatáról szólt egy másik írás. A hivatal szigorúan érvényesíti az akaratát, s ha az egyszerű ember ezt nem teljesítené, akkor lenne „hadd el hadd”. Pontosabban, helyesen írva „haddelhadd”. így egybeírva jelenti azt, hogy ösz- szetűzés, összecsapás. Egy cikk a Szovjetunió tagköztársaságaival kötött (kötendő) árucserékről szólt. Ezért lett a címe: Bar- terre magyar. Kossuth Lajos egyik 1846-os vezércikkéből szállóigévé formálódott „Tengerre, magyar!" felszólítást szívesen alakítják át a címadók. Azonban a mi esetünkben — mint az eredetinél látható — két írásjel is lemaradt. A vessző a magyar elől, mivel ez megszólítás, a végéről pedig egy felkiáltójel, hisz ez egyben egy felszólítás is. Nagyon érdekes „megszólítással” kezdődött az egyik apróhirdetés: Surranok! Városunk zsebtolvajai, egyéb surranó személyei bizonyára érdeklődéssel olvasták az utána következő sorokat. Azonban csalódniuk kellett, mert a hirdetés katonai cipők (surranok), katonai ruhák vásárlására biztatja a tisztelt olvasót. Azonban a figyelemfelkeltésnek szánt felkiáltójel kicsit előre csúszott, ez okozhatott félreértést. Minya Károly bemutatóra az év vége felé került sor, jómagam a budapesti Toldi moziban láttam Menzel művét telt házas előadáson, sokat derülő, nevető nézők társaságában. Azóta a film eltűnt, lekerült a műsorról. Még csak tippelni sem tudok, mi lehet az oka. És nagyon sajnálom, hogy csak késedelmesen juthat el a nézőkhöz a mozi varázslójának, á cseh rendezőnek ez az alkotása. Pedig a sokkoló társadalmi jelenségek és a nemkülönben sokkoló filmek világában ugyancsak kiéheztünk a derűre, nevetésre. A személyes feszültségek leve-i zetésének többfajta útja van, de a lélek, a szellem igazi feloldódást — ha időlegest is — csak a humor jótékony hatásában lelhet. Ménzel már korábbi filmjeiben is bizonyította, hogy tudja, miként lehet habostorta-dobálás, has- raesés vagy szóviccek nélkül mosolyt fakasztani. A Vége a régi időknek-ben, amely az első világháború utáni Csehországban játszódik, bámulatosan kifinomult ízlésvilággal, a komikumnak olyasfajta eszközeivel, amire a magyar művészetben csak Mikszáthnál találunk példát, tár föl egy társadalmi korszakváltást. A sokszereplős cselekmény színhelye egy régi gazdag kastélya és parkja, ahová már betelepedett az újgazdag, de tisztázatlanok a tulajdonviszonyok, s az egyáltalán nem tisztázatlan a viszonyok közül, hogy a régi világ külsőségei közepette az újat képviselők szemlélete és viselkedésmódja a konfliktusok állandó forrása marad. A régi igézetében, az új árnyékában tündéri játék zajlik, Menzel a képi ötletek özönével örvendezteti meg a nézőt. Ha valahol van értelme a filmmel kapcsolatban belső rímről szólni, akkor az Menzel munkája. Ahogy megismétel bizonyos cselekménymozzanatokat, s ahogy parányit elmozdít az előző megoldáshoz képest (például a zord nevelőnő .éjszakai setten- kedéseinél), abban annyi az irónia, hogy szinte túlcsordul. A rendező soha, egyetlen pillanatra, egyetlen filmkockára sem véti el a jóízlés és mérték követelményét. Bámulatos, ahogy minden apró részlet — legyen az képi, zenei vagy a rek- vizítumokkal üsszefüggő — a helyén van. A VLADISLAV VANCURA REGÉNYÉBŐL filmre költött játék minden szerepére olyan karakterisztikus színészt talált Menzel, akik már külső megjelenésükkel készen hozzák a figurát. így választani rajta kívül legfeljebb Fellini és Forman tud. S szerencséje, hogy van kik közül választani: legalább Josef Abraham, Járomit Hanzlik és Rudolf Hrusinsky nevét említsük meg a sok kiváló közül. (Vajha a mi rendezőink is így tudnának „gazdálkodni" azzal a magyar színészgárdával, amely szebb feladatokra lenne érdemes, mint amihez a filmgyárban hozzájut. Ha egyáltalán hozzájut, s nem amatőrök idétlenkednek a vásznon.) Az új elsöpri azt is a régiből, ami abban szép és vonzó volt. Menzel bölcs rendező, s tudja, hogy ez a dolgok velejárója, kényszerűen, de tudomásul kell venni, ám nem szégyellnivaló, ha nosztalgiával a szívünkben tekintünk hátra. Látszólag semmi köze napjainkhoz e filmnek. Látszólag! Mert hogy a korszak- váltás több is akad a történelemben, s a Vége a régi időknek tanulságai minden korszakváltásra érvényesek. Talán még a mostanira is! Hamar Péter DELTA FORCE KOMMANDÓ A Színes, szinkronizált olasz akció film • Rendezte FRANK VALENTI A XVIII. századi Angliában a hölgyek csillag, félhold, korona, szív és más alakú szépségflast- romokat tapasztottak hamvas orcájukra. Nemcsak azért, hogy szebbek, erotikusabbak legyenek, hanem politikai hovatartozásukat is közölték a világgal. A balos, Tory-párti hölgyek bal arcfelükre, a Wö/g-párti hölgyek jobb arcfelükre ragasztott fekete selyemmintával hirdették politikai szimpátiájukat. így fonódott össze a kacérság jelzése a politikával, így súgta meg az arc a nő oly sok jellemvonását. Testünk minden porcikája beszél némán is; mesél, árulkodik, ingerel, vonz, csábít, taszít és fenyeget. De értjük-e, mit mond például a hajunk a földgolyó más fajainak? Egyáltalán, mire való a színes haj, miért van a férfiaknak „ádámcsutkájuk”, a nőknek kidomborodó mellük és félgömbszerű fenekük, miért olyan a láb, amilyen...? Talán nem született könyv, amely nagyszerűbb és elfogulatlanabb feleleteket adna ezekre az izgalmas kérdésekre, mint Desmond Morris világhírű angol antropológus és etológus Testbeszéd című könyve, ami karácsony előtt jelent meg a magyar könyvesboltokban. Az emberi faj útikalauza alcímet viseli a gyönyörű fényképekkel gazdagon illusztrált, igényesen elkészített mű. Ha a neves szerzőnek nem jelent volna meg már néhány meglepően érdekes könyve az emberi fajról, akár forradalminak is nevezhetnénk a látásmódját. Desmond Morris ugyanis a gyermek kíváncsiságával, a tudós komolyságával, a kultúrtörténész évezredeket átfogó ismeretanyagával, a pszichológus tapasztalatával, de minden előítélettől és általánosítástól mentesen tekint az emberre. Úgy fedezi föl a testrészeket, mint a világjáró az ismeretlen tájakat, elemez és magyaráz. Hiszen túlontúl is megszoktuk külsőnket, gesztusainkat, természetesnek tartjuk arcmimikánkat, kéztartásunkat, járásunkat. Pedig mennyi-mennyi babona fűződik a testünkhöz, aminek eredetét már nem tudjuk, de szokásból elfogadjuk. Testünk évtízezredek óta számtalan szexuális jelzést alkalmaz, aminek jelentését gyakran csak sejtjük..., s ha rosszul értelmezzük, kész a saját csapdánk! Ez pedig bizony kihat az életünkre, az emberi közösségben töltött minden percünkre. Testünk tájai koronként mást- mást jelentettek társaink számára, rejtett, kódolt üzeneteket hordoztak és hordoznak ma is: a nagy orról például azt tartották, a férfiasság szimbóluma. Ma a kicsi orr a divatos, vajon miért? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre is keresi a választ Desmond Morris, bekalandozva egyszerre a föld égtájait, végigutazva azt a hosszú időt, amíg az emberi faj beteljesítette siker- történetét, és a fák tetején ugrabugráló majomból a világűr hódítójává vált, de közben majdnem elfeledte a kódot és félig-meddig érti testének üzeneteit. Az elfogulatlanságával ritka könyvnek a szerző nézőpontján és könnyed magyarázatain kívül még nagy erénye, hogy észrevétlenül óriási tudáskincs birtokába juttatja az olvasót. A kötet a Gondolat Kiadó gondozásában látott napvilágot. Tóth M. Ildikó-ijlift Menzel, ™ a varázsló
