Kelet-Magyarország, 1990. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-30 / 305. szám

1990. december 30. || Kelet A Magyarország ünnepi melléklete Hajózni akarok! Neves hazánk fia arra vállal­kozott, hogy apró lélekvesztőjé- vel körbehajókázza a világot. A hajó nemrég bedöglött, alkat­rész-utánpótlást indítottak útnak egy dunántúli városból. Amikor a pótalkatrészt elindították a távoli vidékre, éppen Nyíregyházán járt a Shell-lnterag világjártas budapesti képviselője. A hír hal­latán a repülőgéppel utazgató Shell-es csak ennyit mondott: „Marhaság ilyen vállakózásra ennyi pénzt adni”. Dehogy marhaság — mond­tam én. A vállalkozások korát él­jük — folytattam. Kérem olvas­sák fel a befagyasztott vállalko­zási alapot, adjanak belőle ne­kem, abból veszek egy 'kis vitor­lást. Kömörő-Vásárosnamény- Szeged útvonalon levitorlázom a tengerekre. Az évi rendes 50 dolláromat jól megforgatom a ki­kötői kocsmákban. Élménybe­számolómat öt példányban meg­írom öt lapnak, az 2500, azaz kettőezer-ötszáz forint honorá­riumot jelent. Segélyszámlát nyi­tok a nyíregyházi OTP-ben, így remélem, a szabolcsi vállalkozók vitorlájából is kifogom a szelet. Amig hánykódom a tengeren, addig sem kell cikkeket írnom. Főszerkesztőm a nemirás miatt ad yagy kétezer forint jutalmat. (Ha írok, kevesebbet ad.) Szóval vállalkozásom szerény anyagi hasznot hozhat. A Shell-lnterag világjártas kép­viselője így állította le száguldo­zó fantáziámat: — Jó, jó, de az egyszál vitor­láddal hogy haladsz majd az ár ellen? Mire én: — Az ár ellen én sem tehetek semmit. De kiszámítottam, hogy most már apálynak kellene kö­vetkezni... Nábrádi Lajos A kis hal — Baromi szuper évet zártunk — lelkendezett az év végi zárás előtt a kelet-európai sámánautó, a Trabant legfőbb hazai exportő­re, dr. Kipufogó Elek ügyvezető igazgató. — Felszereltük a cso­damasinát katalizátorral, ABS fékrendszerrel, automatikusan nyitható tetőszerkezettel. A cso­magtartóban is elhelyeztünk pót­üléseket, vitték, mint a cukrot. Az adó kijátszása miatt volt olyan cég, amelynek valamennyi tulajdonosa és alkalmazottja ket­tőt is lízingelt. Nem hiába pályá­zik az Év üstökösként füstölgő autója címre az új járgány. —- Úgy érzem, a legjobb idő­ben alakítottuk meg a korábbi ál­lami vállalatból a Trabanttal Szállni Kft.-t, amelyet hamar megismert a piac. A nyereség minden várakozást felülmúlt, de sikerült okosan mindent elszá­molni. Nem akarok dicsekedni, de még az anyósom protézis készítését is költségként szá­moltuk el. így év végén, amikor­ra felépítettem négyszintes há­zamat, belül márvány burkolat­Nálunk a családban a vasút szent, ugyanis nagyapám és apám is a MÁV kenyerét ette. Most töredelmesen mégis be kell vallanom, akaratomon kívül „megcsonkítottam” őket egy első osztályú kocsi üléshuzatvé­dőjével. A dolog a következőkép­pen esett meg: Egyik kora őszi pesti utam al­kalmával Nyíregyházára érkez­tem vissza. A fülkéban már csak egy útitársnőm maradt. Sokáig olvastam, ezért' leszálláskor csak magamra kaptam a bőr­dzsekimet, és siettem ki a folyo­sóra. így visszaemlékezve, a hölgy kissé furcsán nézett rám, de egy vállrándításon és egy „viszontlátásra” köszönésen kí­tal, szaunával, a három ga­rázsba beállítottam a Volvót, a BMW-t és a Mercedest, alig ma­radt arra pénzünk, hogy a kará­csonyt a Bahamákon töltsem. Most készül az adóbevallásom, de higgyék el az az évi 100 ezer forint tiszta jövedelem, amit ki­mutattunk, emellett csak hideg vízre és pirítósra volt elég. Kény­telen voltam egy piszkosszürke falat húzni a ház elé, egy-két he­lyen leverni a vakolatát, még rá­fújtam néhány menő együttes nevét. A csóróság látszatát fenn kell tartani, mert a „jóakaróim” miatt megrohannának az adó­sok, bár így is vizsgálatnak, de itt nem fognak semmi szabály­elleneset találni. Ezt garantálom! —■ Hogy mit hoz a jövő? A sá­mánautóról át kell térnem másra, így valószínűleg a régi Zaporo- zsecek eladását és lízingjét vál­lalom az Örökös Autó Kft. szer­vezésében, aminek ugye mon­danom sem kell, hogy szintén én vagyok az ügyvezető igazgatója. Természetesen barterben gon­dolkodunk. A felturbósított Zapo­Kilógott vül egy szót sem szólt. Az állo­más épülete előtt két lány utá­nam fordult. A dolog kissé meg­lepett, de arra gondoltam, biztos elnyertem a „tetszésüket”. A vá­róteremben nagy tömeg zsúfoló­dott össze. Csak nehezen sike­rült odamanővereznem az Utas­ellátó ablakához. Az emberek mellett elhaladva hallottam némi kuncogást, de akkor ez fel sem tűnt. A parkírozóban álló Traban­tomhoz sietve összefutottam egy jó ismerősömmel. Beszélgettünk pár percet, majd otthagytam, mert ő várt valakit. Mikor eltávo­rozsecekért nagy mennyiségű húsdarálót és krumplivágót, va­lamint déligyümölcs-szeletelőt szállítunk keletre, ezek most a menő cuccok. Törökországból az Effendi Kft. behozta a szüksé­ges bőrbugyikat, saroknélküli zoknikat, ezeket még Lacoste felirattal kell ellátni, mert így eladhatóbb. — Sajnos néhány embert az utóbbi időben me'ggyűlöltem, mert fogtechnikusnak szólítanak. Állítólag azért, mert minden ga­rast a fogamhoz verek mielőtt kiadom. Pedig drága feleségem a megmondhatója, hogy a csa­ládtól a csapvizért nem kérek pénzt, csak a bugyborékos ví­zért, a szódáért. Kell egy kis ta­karékosság. Maga persze most azt hiszi megfogta a legmenőb- bét, a leggazdagabbat, de én csak kis hal vagyok. .» (A cikkben szereplő igazgató kitalált személy, de ha valaki magára ismert, az nem a vélet­len műve.) Máthé Csaba lodtam, láttam, hosszan néz utá­nam. De továbbmentem, mert nem szólt, és nem is intett. Ha­zaérve, gyermekeim szokásos „lerohanása” után, vetkőzés közben vettem észre: valami fe­hérség csüng a hátamon. Hirte­len odakaptam, s akkor vettem észre: az ülésvédő egyik tépő­zárja ráragadt pulóveremre. S hátul a térdemig kilógott a kabá­tom alól. Ekkor ébredtem tudatá­ra, miért néztek sokan rám olyan furcsán. De hogy nem szólt sen­ki? Később, mikor találkoztam ismerősömmel, faggattam: nem láttál valamit rajtam? Miért nem szóltál?! Csak annyit mondott: azt hittem, az inged lóg ki... Dankó Mihály 11 vidéki helyi járatot „rekvirált el”). Megjött tehát — egy 30-40 é\ ;s csotrogány. Mintha a világhát j- rút is végigharcolta volna csa­patszállítóként. Pár ablaküveg hiányzott belőle, néhány ülés is, de ment... Nyolcvannai-kilenc- vennel olyan szerpentineken, ahol Ladával sem mernék vezet­ni ötvennél gyorsabban a száz- méteres szakadékok felett, kü > nősen éjszaka. Bevallom, féltem. A remegés mégis akkor jött rám, amikor egy technikai szünetné: a sofőr a fékcsöveket tartó dróto­kat kezdte tekergetni. Meg is je­gyeztem magamnak: így mmat egy magyar úr, és még fizet s érte... A, happy end: félúton, Vloráb- i hajnali fél kettőkor összetalál­koztunk valódi „íelmentőinkkc s attól kezdve gördülékeny í ment minden. Az út szép volt, z albánok kedvesek. Csak az a négyórás hidegverejték ne I t volna... Marik Sándor Régóta szerettem volna eljutni Albániába. Különös okom nem volt rá — talán éppen azért vá­gyódtam, mert ez volt az az or­szág Európában, ahová évtize­dek óta nem lehetett utazni. Leg­alábbis turistának, újságírónak reménytelen volt. Áprilisban az­tán, amikor először hallottam a lehetőségről (egy holland-ma­gyar utazási iroda ajánlott társasutat), rögtön be is fizettem, és aránylag hamar útra keltem. Nem is volt addig semmi baj, míg egyszer egy szerpentinen el nem romlott az autóbuszunk. (Nem magyar és nem albán gyártmány volt, nyugati világ­márka — az is elromolhat.) Jó ötszáz kilométernyire voltunk a fővárostól, Tiranától, ilyen szer- pentines úton majdnem egy nap, mire a felmentő busz megérke­zik. Kezdtünk berendezkedni a kempingezéshez... Két-három óra múlva albán idegenvezetőnk örömmel közöl­te: van már busz. indulunk íeav 1. A gát magas, sokan buktak és még fognak jövőre is. 2. Nem nyilatkozom, fotózni se engedem magam. 3. Futballberkekben arról beszélnek, hogy erősíteni kell a csapatnak. Itt az új szerzemény. Képtelen képek 4. Kis dob, nagy dob és a cintányér, ütjük, verjük, csak néha hamisan szól. 5. Bábuk sorakoznak, sorbanállnak, nem beszélnek, csak várnak. ( \ Elek Emil összeállítás V _______________) Szerpentin, verejtékkel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom