Kelet-Magyarország, 1990. október (50. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-13 / 241. szám
10 HÉTVÉGI MELLÉKLETE 1990. október 13. aKM vendége | A FELTALÁLÓ zobájában renge- teg könyv, íróasz- Vkjk talán két bronz lo- vacska, a falon egy festményen kanca csikójával. Egy kalapos legény a ló nyakát bizalommal fogja, közben a csikót is édesgeti. Dr. Puskás Lajos agrármérnök lakásába lépvén rögtön látszik, hogy ő a mezőgazdasággal szoros kapcsolatban áll. Az erkélyről egy cserepet hoz be, melyben egy tőkén két fürt szőlő kelleti magát. Dr. Puskás Lajossal, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola volt docensével egy találmány kapcsán találkoztam. Az újdonság lényege az, hogy az állatok itatóvizébe egy természetes alapanyagokból készült stimulátort adagolnak, melynek nyomán a jószágok súlygyarapodása az átlaghoz képest 5- 20 százalékkal megnövekszik. Ezzel együtt az állatok a betegségekkel szemben is ellenállóbbak lesznek. A kitűnő szakemberrel erről közel egy éve beszélgettem, amikor Ő az Országos Találmányi Hivatal által elfogadott szabadalom hasznosításának útjába gördített akadályokról számolt be. — Mi történt azóta? - kérdeztem. — Az idén május 12-én két társammal együtt szerződést kötöttem a találmány alkalmazására a Vetőmag Vállalaton keresztül a Béres Kft-vel. Annak értelmében az Ovisti- bol és a Bovistibol stimulátoro- kat japán érdekeltséggel és tőkével Kisvárdán gyártjuk, s hazánkban és külföldön értékesítjük. — Mikor kezdődik az előállítás? — A Vetőmag Vállalatnak át kellene adnia a Béres Kft részére a két szer gyártásának tulajdonjogát. Jelenleg ennek adminisztrációja tart. A Kft. májusban minden szükséges iratot a Vetőmag Vállalat rendelkezésére bocsátott, amely azokat a szabadalmi hivatalnak továbbította. — Az Önök által kidolgozott stimulátor ára magas? — Az Ovistibol és a Bovistibol a kereskedelmi forgalomban kapható hasonlójellegű és hatású takarmány kiegészítőknél lényegesen olcsóbb. Az előállítás megkezdéséről tájékoztatjuk a Kelet-Magyarország olvasóit. Hajmeresztő, hogy egy nagyszerű és kellően kikísérletezett, ellenőrzött takarmány kiegészítő anyag széles körű alkalmazásáért 10 éve küzdünk, s az eredmény csak most látszik elérhetőnek. Hacsak nem gáncsolja el valaki még ezek után is az ügyet. Puskás Lajos nyugdíjas, de a mezőgazdaság ügyei most is élénken foglalkoztatják. Falun nőtt fel, tud fejni, vetni, kaszálni, stb. A háború után egyéni gazdálkodó volt. Az agrártudományi egyetem elvégzését követően öt évig állami gazdaságban dolgozott, például Bábolnán. Később több termelő- szövetkezetben tevékenykedett, méghozzá mindig rosszba ment és jót hagyott maga után. Hiszi és vallja: rossz tsz nincs, csak rossz vezetőség. — Nagy gond — mondja Puskás Lajos —, hogy 1968-ban a tsz-eknél megkezdődött a vállalati jelleg erősödése, melyet az jellemzett: a gazdaságok olyan pénzügyi tranzakciókba keveredtek, amiket nem bírtak el, vagyis kezdetét vette a veszteséges gazdálkodás és ennek következménye, az eladósodás. E véleményemet több termelőszövetkezet példáján számokkal is tudnám bizonyítani. A gazdaságokban hiába van rengeteg szakember, haazok—tisztelet a kivételnek — nem a szövetkezet, hanem elsősorban az egyéni, háztáji stb. földjük, gazdaságuk problémáival foglalkoznak. Például az idei aszálykárok ismeretében, nem voltak olyan előrelátóak, hogy a szárazság következményeit csökkentsék. Azokon a helyeken, ahol látszott, hogy nem terem kukorica, idejében silózni kellett volna, a melléktermékeket pedig hasznosítani. Észbontó, hogy hatalmas mennyiségű szalmát miért égettek el, amikor tudvalevő volt, hogy az országban komoly takarmánygondok lesznek.Valamikor kukoricaszáron és takarmányszalmán teleltettük át az állományt. — Mit kellene tenni? — Általános recept nincs, mert ahány hely, annyiféle a gond, mely az adott körülmények között oldandó meg. De az idős gazdák véleményét figyelembe kellene venni. Mert a háztájiban, ahol az állatokat tapasztalt ember neveli, nem lesz baj télen. Döbbenetes, hogy az Egyesült Államokból importáltunk takarmányt, ugyanakkora kishatármenti forgalomban csak most állították le a takarmánykivitelt. Ezért ki a felelős? Hol voltak a szakemberek? — Óriási lehetőség a pépe- sítés is. Valamikor világhírű szakemberek tanulmányozták Magyarországon ennek módszerét, melynek lényege: a zöld takarmányt péppé őröljük és ahhoz minimális mennyiségű abrakot keverünk. Mindezzel rengeteg abrakot takaríthatnának meg. Spenóttal, tarlórépával és repcével elő lehetett volna segíteni az állatállomány áttele- lését. A gondot és a teendőt az illetékeseknek mindenütt maguknak kell meglátniuk. Ezt régen a parasztgazda tudta, s kamatoztatta is a tudományát. — Most, októberben merné-e vállalni egy aszálykáros gazdaság állatállományának át- teleltetését? — Igen. Rendelkezem annyi tapasztalattal, hogy ezt megoldjam. Cselényi György F ilm RITKA VENDEGEK A MAGYAR FILMMŰVÉSZET drámai időket él át. Már rég nem az a kérdés, teremt-e remekműveket vagy hogy milyen legyen a szórakoztató és művészi filmek aránya az össztermésen belül, hanem az, hogy megmarad-e egyáltalán, vagy feláldozzák a gazdasági kényszerhelyzet oltárán. Ha ez az áldozat megválthatná a magyar kultúra áldatlan helyzetét, akkor— bármennyire szeretem is a mozgóképek segítségével megteremtett világot — azt mondanám, gyújtsuk meg a máglyát alatta, s azután temessük el illendően. (Legfeljebb teljes hittel írnám fel síremlékére azt, ami a csekei fejfákon olvasható: A. B. F. R. A, azaz a boldog feltámadás reménye alatt.) Ám sajnos ez az áldozat, ha mégis bekövetkezik, nem old meg semmit. A kép nincs sötétebbre festve, mint amilyen valójában. Jancsó forgatott ugyan mostanában, Szabó István is, de ők sem magyar pénzből. Az ő nevükre megmozdul a külföldi tőke, de mi lesz azokkal, akik első filmjük elkészítését tervezik, vagy azokkal, akik filmrendezői diplomával a zsebükben, ötletekkel a fejükben arra várnak, hogy lehetőséget kapjanak a bizonyításra? Változatlan állami támogatás és felgyorsult infláció mellett szükségképp csökken az elkészíthető filmek száma. A KÖZELMÚLTBAN KERÜLT A MOZIKBA ugyan három magyar film is, de ezek — bizonyos vonatkozásban feltétlenül — válságjelenségeknek tekinthetők. A három eleve csak két programot jelent, hiszen a Vattatyúk és a Da Capo egy műsorban megy, s az év eleji szemlén már láthatók voltak csakúgy, mint az elsőfilmes (bár televíziós Csinszka-filmjéről Rövidesen a mozikban: Lévy és Góliát. Színes, szinkronizált francia film. Jíönyvespolcunk A KEGYELET KÖTETE “Non omnis moriar — nem halok meg egészen” — hirdetik az ember örök vágyát a temetők szobrai, síremlékei, az arany vagy fekete betűs feliratok. Az ember még haló porában is meg akarja mutatni, hogy élt, volt, alkotott, szenvedett és szeretett. Az elmúlás végső békéje tölti be a temetőket, a ciprusok, jegenyék, leanderek között csak a szél susogja: örökké él, akit nem felejtenek el... Az obeliszkeken, kopjafákon, egyszerű fakereszteken nevek kiáltanak a látogatókra: álljatok meg előttem egy emlékező percre! Nézzétek, ekkor-eddig éltem. Néha azt mondják, ez volt a címem, rangom, és ez a bibliai vagy versidézet az életem lényege. Ki voltam egyébként? Hétköznapi ember, hétköznapi vágyakkal, célokkal és tettekkel, vagy híres személyiség, aki sokat tett tiértetek. De ti hajlamosak vagytok feledni. Valóban. A megyeszékhelyen lassanként már csak az Északi Temető sírkői őrzik a valaha Nyíregyházán élt, korukban neves emberek emlékezetét. Pedig sok mindent köszönhetünk nekik. Az ő múltjukból nőtt ki a jelenünk; kezüktől formálódtak a házak, a terek, gondolataikból a város szellemi arca, alkotásaikból a kultúrája. Illene tehát, hogy a múlt homályából előidézzük alakjukat, velük történelmünket is. Ezt tette a Nyíregyháza temetői címmel nemrég minden hírverés nélkül megjelentetett könyv. A megyeszékhely kilenc temetőjébe — köztük a borbányai, sóstóhegyi, orosi, nyirszőlősi temetőbe — kalauzolja el az olvasót. A legtöbbet a holtak városává duzzadt, ma ötvenhárom hektáros Északi temetőben időz el a kiadvány két szerzője, dr. Fazekas Árpád és Szekrényes András. Az egykori “Morgó” szépségével és rendezettségével az ország legnevesebb temetői közé tartozik. És meglepően gazdag szobrokban, képző-és iparművészeti, valamint népművészeti ihletésű alkotásokban, amelyeknek nagy részét sokan alig ismerik. A kötetben érdekes adatokat olvashatunk a költők, írók, tudósok, orvosok, gyógyszerészek, vármegyei és városi vezetők, katonák, tanítók, tanárok, papok, de még a hadifogoly táborokban elhunytak síremlékeiről is. Szinte minden lapot fényképpel illusztráltak, így a könyvet olvasva otthon is bebolyonghatjuk a mintegy ötvenezer sírt magába fogadó, hatalmas temetőt, amiben százezer ember alussza örök álmát.. . A főbb útvonalak mentén található tizenegy mauzóleumban nyugvókról is éppúgy megemlékezik a vaskos kiadvány, mint a Hősök Temetőjének, a zsidó temetőnek holtjairól, és építésztörténeti, kultúrtörténeti áttekintést is nyújt. A temetkezési vállalat kiadásában, három ezer példányban megjelent könyv nem fényűző, pazar kiállítású, de belső értékéből ez semmit sem von le. A maga nemében úttörő vállalkozás Nyíregyháza város még szegényes monográfiájában fehér foltot tölt be. Bár kissé szikár stílusú, mégis érdekes, olvasmányos. Örömmel üdvözölnénk, ha a megye mintegy félezer temetőjét, a tájegységek temetkezési szokásait bemutató kötetet is a kezünkbe vehetnénk egyszer. Tóth M. Ildikó ismert) Deák Krisztina alkotása, az Eszterkönyv. Hogy ilyen sokáig nem kerültek közönség elé, annak nagy valószínűséggel az az oka, hogy egyetlen forgalmazó sem látott különösebb üzleti lehetőséget bemutatásukban. Ettől persze akár remekművek is lehetnének, de ez a súlyos gondokkal, válságokkal terhes időszak nem nagyon teremt lehetőséget a kiugró teljesítményhez. A három mű közül minden bizonnyal a Vattatyúk a leginkább figyelemre méltó, pedig a tulajdonképp amatőrnek számító Szőke András munkája, és a Da Capo (Kornai Péter rendezte) sem érdektelen. Közös kalapba kerülésük indokolt, mert mindkettő a humornak, a filmkomikumnak olyan sajátos terepe, amely általában hiányzik a magyar film- művészetből. Átütő közönség- sikerre mégsem számíthatnak, mert arra az intellektuális humorra, amely látszólagos har- sányságuk ellenére jellemzi őket, alig van kereslet a magyar nézők körében. AZ ESZTERKÖNYV a gyorsan felejthető alkotások körébe utalható, pedig a téma felkínálná a nagy film lehetőségét. Eszter a második világháború vége felé férjével elmenekül a Gestapo elől, s előző házasságából született kislányát ismerősökre bízza. Ez izgalmas élethelyzet. Dönteni az új szerelem és a gyermek között, nem akármilyen belső konfliktust jelenthet. De a film nem ezt mutatja meg, csak visszautal rá, s a gyerek keresésének folyamatát tárja fel az első részben, meglehetősen homályos utalásokkal. Különösen a történelmi háttér mosódik el, holott a nagyváradi helyszín közvetlenül a háború után egy bonyolult ösz- szefüggésrendszer metszési pontját jelenti, s ezt pontosabb kontúrokkal illett volna ábrázolni. A film második fele a bűntudattól gyötrődő Eszter története. Attól a pillanattól kezdve, amikor bizonyossá válik, hogy kislányát elhurcolták és a haláltáborban elpusztították, kapcsolatai leépülnek, s egyre inkább lelki folyamatai válnak az ábrázolás tárgyává. Ez igazán rendezőpróbáló feladat, s a filmművészet eszköztára éppen e téren a leginkább kimunkálat- lan. Deák Krisztina ráérez ugyan a bűn és bűnhődés Arany Já- nos-i kérdésfelvetésére, de formai megoldásai többnyire szépelgőek, a témában rejlő tragikum áthajlik melodrámába. A befejezésbeli látványos öngyilkossági jelenetet Kubrick is megirigyelhetné, pedig nála a Ragyogásban vérpatak zúdul végig. A látvány naturalizmusa sem képileg, sem hangulatilag nem illeszkedik az előzményekhez. RITKA VENDÉG A MAGYAR FILM a mozikban, s ha egyáltalán műsorba kerül egyik-másik, akkor csupán rövid időre. Átmeneti helyzet? Vagy most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahonnan a magyar film már csak a klubok megtűrt gyereke lesz? Hamar Péter II Kelet A Magyarország
