Kelet-Magyarország, 1990. augusztus (50. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-08 / 185. szám

1990. augusztus 8. Kelet-Magyarország 7 Vállalkozás, de milyen áron? A kocsma bezzeg hangos Minden ember szeretne otthonában nyugodtan élni. S ha ez a nyugalom veszélybe kerül, megmozgat minden kö­vet. így van ez Soós Józseféknél is Dögén. „Lassan nincs kedve kimenni a nyíregyházi piactérre az embernek” — panaszolta egyik olvasónk. A sok zsebtolvaj, csaló elriasztja a becsületes vásárlókat. De mint a felvétel is mutatja, a „nemzetközi” szemétkupacok sem válnak dí­szére az ún. KGST-piacnak. (B. A.) Olvasóink írják BŰZLIK Ez év június 22-én vásá­roltunk a MÜÁRT Márka­boltjában egy 240 literes hű­tőszekrényt. Július 7-én ser­tést vágtunk, és 130 kg szín- húst beraktunk a mélyhűtő­be, amely ekkor még üze­melt. Három napra eltávoz­tunk otthonról, hazaérkezé­sünkkor megdöbbenve ta­pasztaltuk, a hűtőszekrény­ben hiba keletkezett és min­den megromlott. A boltban közölték, írjak levelet a ju­goszláv gyártó cégnek, hogy vizsgálják ki ügyemet. Érte­sítettem a szervizt, akik júli­us 13-án kicserélték a meg­hibásodott kompresszort. A hűtőszekrény-cserét elutasí­tották — amit ezert kértem, mert többszöri mosás elle­nére is bűzlik. Felháborodva közölték a szervizben: „ad­dig mossam, míg szagtalan nem lesz”. Ezt nem tartom megoldásnak, mert éppen elég kár ért a hús megromlá­sával. de még a közel har­mincezer forintos hűtőszek­rényt sem tudjuk használni. Panasszal fordultunk a biz­tosítóhoz, ők sem fizetik ki a kárt. Harsányi Sándor Nyírbogdány, Lenin u. 11. sz. JO VIZET! A nyíregyházi Palánta utca la­kói nevében kérünk segítséget. A KÖJÁL már többször vizsgálta a Kisteleki szőlőben az ivóvizet és megállapította, hogy több szabad kutak vize egészségtelen, fertő­zött. Sokan az egy kilométerre lévő közkifolyóból hordják a jó vizet. Év elején felmérést végez­tek az illetékesek a vezetékes ivóvíz létesítésére, és megállapí­tották, hogy csak az itt élők fe­le igényli azt. Mi nem értünk véleményükkel egyet, megkeres­tük a lakosságot, és szinte min­denki vállalta még a 25 ezer fo­rint társulási költség befizetését is. Labant Sándor Nyíregyháza, Palánta u. 1. sz. CSECSEI TALÁLKOZÓ A Tiszacsécséről elszárma­zottak találkozójára került sor nemrégiben. Jólesik róla beszámolni, hogy rendezvé­nyünk milyen jól sikerült. A helybeliek és a vendégek csa­ládjukkal együtt egész napot töltöttek a Tisza-parton. A beszélgetések során feleleve­nedtek a régi emlékek, de szóba került a jelen gondja és a jövő lehetősége. Vendé­geink érkeztek Budapestről, Debrecenből, Ózdról, Nyír­egyházáról, akik megállapod­tak, hogy ezentúl minden év július utolsó vasárnapján ta­lálkoznak majd. Szeretnénk megköszönni azoknak a mun­káját, akik a találkozó szer­vezésében és lebonyolításában segítségünkre voltak. Tiikacs László Tiszacsécse, Kossutn u. 104. sz. SZEMÉTÜGY A mátészalkai KGST-piac kör­nyezete nagyon felháborít, mivel nyakig érő szemét között árul­nak az alkalmi és más árusok. Tudom, hogy ők szemetelnek oda, de a piacot üzemeltetők helypénzt, illetve parkolási díjat is szednek. Ebből a pénzből ösz- sze lehetne takarítani esténként ezt a területet. Javaslom, helyez­zenek el még több szeméttáro­lót, amit ürítsenek gyakrabban, valamint figyelmeztessen tábla, hogy a szemetelésért büntetés jár. Király Józsefné Mátészalka, Kraszna u. 15. sz. A Kisvárdához közeli tele­pülés szinte egyetlen utcából áll. A sok új ház, a rendezett porták az itt lakók szorgos kezemunkáját dicséri. A há­zigazda papírokat vesz elő. Határozatokat, fellebbezése­ket mutat. Formai hiba — A szomszédunkban el­hunyt idős emberek lakása öröklés útján a lányukra szállt. Ök ezt a helyiséget bisztrónak akarják átalakíta­ni. Bejelentették nekünk szó­ban, de 'mint kiderült, ebhez nem kell hozzájárulnunk. A tanácstól megkapták az en­gedélyt, amit a hivatal a szomszédoknak is megkül­dött. (Mellesleg, ha nincs be­leszólásunk, nem értjük mi­re való ez az utólagos érte­sítés?) Igaz. a döntést meg­fellebbezhettük a megyei ta­nácsnál. A műszaki osztály értesítése szerint az elsőfokú hatóság határozatát megsem­misítik, és új eljárás lefoly­tatására utasítják a szakigaz­gatási szervet. De a hiányzó hatósági engedélyek beszer­zése után — „a bisztró épí­tése az előírások betartása mellett megengedett”. Szóval, valamilyen formai hiba volt az ügyintézésben, a szórako­zóhely viszont felépülhet! Hogy miért oly sérelmes ez? Ismerve a falusi ven­déglátóhelyek működését, hiába bármilyen felírás, előbb-utóbb kocsmává válik. Annak működése zajos, bot­rányokkal jár. Soósék féltik a nyugalmukat és a biztonsá­gukat. Az épület előtt egy Lapunk július 26-i számá­ban „Ipar adózás nélkül” címen megjelent cikkre rea­gált a Megyei Adófelügyelő­ség. Tudomásuk van az ipar- engedély nélküli kontár te­vékenységről, és nem passzí­vak ezzel szemben. Viszont kontárok felderítése közérdek. Tehát a lakosságtól kezdve a tanácsi szervekig mindenki­től elvárható a felderítési-le­leplezési tevékenység. Egy­értelmű, hogy elsősorban azon a területen, ahol nem kielégítő a szolgáltatás, je­lennek meg a kontárok. A la­kosok is inkább „kapnak” az alkalmon, mintsem lelep­leznék őket. Hiszen a kontár olcsóbb, lehet gyonsabb is, de arra nem gondolnak, hogy esetleg nem szakember, s veszélyes útkanyar található, és vízelvezető árok miatt nincs parkírozási lehetőség. Félnek a rendszeres randalí- rozásoktól nem lehet majd nyugodtan aludni, pedig szükségük van a pihenésre, mivel négy műszakban dol­goznak. Különben is a falu­ban már három italbolt mű­ködik, miért van szükség meg egy negyedikre? Vagy miért lehet a legsűrűbben lakott részre „a rendelet szerint” ilyen szórakozóhe­lyet létesíteni! Fellebbezések sora A vállalkozási törvény min­dent megad a vállalkozónak, •de ki törődik a környéken lakók érdekével? Ki fogja ellenőrizni, hogy betartják-e a működési szabályokat? Vagy ha például ittas ven­dég az utcán garázdálkodik, a tulajdonost nem lehet be­jelenteni. Sérelmezik Soósék azt is, hogy a szórakozóhely miatt csökken az ingatlanuk értéke. Mert ha el akarják adni, senki sem költözik szí­vesen ilyen zajos részre. Szűcs Tibor, a községi ta­nács vb-titkára ismeri pana­szosunk gondjait: — A vállalkozó épületala­kításra nyújtotta be kérel­mét — mondja. — Az enge­délyező határozatot felleb­bezték meg Soós József ék. A megyei tanács műszaki osz­tálya utasította az elsőfokú hatóságot, szerezze be a Köjál és a tűzoltóság hozzájárulá­nem lehet felelősségre vonni a minőségért, és garanciát sem vállal. Az adóhatóság előtt a kon­tár is adóalany, sőt nem ti­tok, az elmúlt évben mint­egy harminc ilyen tevékeny­séget folytató embert vizs­gáltak meg. Szinte minden­kinél adó- és bírságfizetési kötelezettséggel zárult az el- ellenőrzés. Tehát a tudomá­sukra jutott esetekben jog­szabály szerint járnak el. Az adóhatóság illetékesei felhívják a helyi államigaz­gatási szervek figyelmét, a lakosságot, hogy intenzíveb­ben lépjenek fel az említett kontárokkal szemben. Je­lentsék tevékenységüket, le­hetőleg konkrét adatokat szolgáltatva, ök a bejelentők nevét titokban tartják. sát. Arra visfcont nincs tör­vény, amely megtiltaná a bisztró létesítését. Ma már a nyitvatartási rendet sem le­het szabályozni. Ha az ottla- kókat zavarja a bisztró mű­ködése, a környezetvédelmi felügyelőséghez fordulhat­nak panasszal. A törvény hetije és szelleme A szakigazgatási szerv ve­zetője szerint a parkírozást megoldják a tulajdonosok, mert ígéretet tettek az előt­tük lévő árok lefedésére, ö emberileg megérti Soósékat és a környéken élőket — ja­vasolja, ha nem fogadják el a jogerős határozatot, felül­vizsgálati kérelmet nyújtsa­nak be a megyei tanács vb- titkárához. Nehéz az újságírónak ál­lást foglalni. Mert sajnos jó­magam sem hiszem, hogy pa­naszosunk célhoz ér. „A tör­vény betűi nem úgy rendel­keznek.” Ma az engedély­kiadónak semmiféle feltételt nem kell vizsgálni, pedig egyes esetekben tehetnének kivételt. Támogatni kell a vállalko­zást, egyetértek, de ilyen áron? Bár nem róható fel a szomszéd viselkedése sem. ö be akarja fektetni a pénzét, s ma az egyik legjövedelme­zőbb vállalkozás az italmé­rés. Mégpedig ott, ahol a legtöbben laknak és nem a prérin, ahol olvasónk sze­retné. Csakhogy hány ember éle­tét keserítik meg ezek a kocsmák? Nemcsak az ital teszi tönkre a férjeket, az apákat, akik sokszor a csa­lád elől az utolsó fillért is al­koholra költik, hanem a mű­ködéssel járó különböző problémák is. Dankó Mihály Mátészal­kai levél­írónk feb­ruárban megjele­nő „Nem vagyoni, de kár" cí­mű cikkünk alapján kért tőlünk tanácsot. Fia sú­lyos balesetet szenvedett, melyet zárójelentésekkel iga­zolt. Nem vagyoni kár igé­nyét szeretné érvényesíteni a bíróságon. A gyerek balesete miatt a szülőt is olyan nagy megrázkódtatás érte, hogy a leszázalékolására került sor. Betegsége visszavezethető nagyfokú idegkimerülésére. Problémájával a biztosítóhoz fordult, de a januári kérel­mére még mindig nem ka­pott jelzést. Fia ügyében jogászunk, dr. Bartha Sándor az alábbi vá­laszt adta: Gyermekét ért súlyos közlekedési balesete miatti nem vagyoni kár irán­ti igényét — ha végleges ál­lapota kialakult —, a bíró­ság előtt érvényesítheti. A biztosító a követelés jogalap­ját nyilvánvalóan nem vitat­ja, az összegszerűséget azon­ban kifogásolhatja, mert 800 000 forint követelést nincs lehetősége peren kívül teljesíteni. Ilyen magas ösz- szeg kifizetéséhez bírói íté­letet tart szükségesnek. A Szabó Éva szülő: Ügyével csak abban az esetben tu­dunk érdemlegesen foglal­kozni, ha közli teljes nevét és címét. (Szerk. megj.: Ezt minden olyan levélírónak üzenjük, aki névtelenül vagy hiányos címmel fordul szerkesztősé­günkhöz. Lapunk munkatár­sait is köti a titoktartás, amennyiben kérik olvasóink, hogy adataikat tartsuk titok­ban. De azt is meg kell érte­niük a tisztelt panaszosok­nak, ügyükben érdemben csak a teljes adatok birtoká­ban tudunk eljárni.) K. Pálné, Búj: Az 1975. évi II. tv. hatályba lépése előtti elhalálozás alapján akkor le­het hozzátartozói nyugellá­tást megállapítani, ha a férje halála a törvény életbe lépé­sét megelőző tizenöt éven be­lül következett be. Angyal János, Nyíregyhá­pert illeték levonása nélkül meg lehet indítani, mert fi­át illetékfeljegyzési jog illeti meg az illetéktörvény sze­rint. Tanácsos ügyvédet meg­bízni a per vitelére, annak költségét is a pervesztes vi­seli. Fia tragédiája miatti egészségkárosodásért felme­rült kárát (vagyoni és nem vagyoni) akkor lehet érvé­Fehérgyarmatról egy taná­csi bérlakás lakói azt állít­ják, hogy lakásuk csak fél- komfortos, mert nem elek­tromos vízmelegítő, hanem olajboyler van benne. A ta­nács viszont a lakbért kom­fortos lakásért kéri. Dr. Kovács Mihály jogász sajnos nem adhat kedvező választ, mert az olajtüzelésű boyler melegvíz-szolgáltatás­nak minősül, ennek megfele­lően a komfortos lakásokra megállapított lakbért és la­káshasználatbavételi díjat kell a bérlőknek fizetniük. Az egyes lakások komfort- fokozatának megállapításá­ról szóló 1/1971 ./II. 8./ÉVM. sz végrehajtási rendelet 2. §-a egyértelmű szabályzást ad. Komfortosnak minősül za: A lakáscélú állami támo­gatásokat, azok mértékét — így a szociálpolitikai kedvez­ményt is — jogszabályok rögzítik. Eszerint, az ön ese­tében a szerződéskötést kö­vetően született gyermeke után ötvenezer forint szá­molható el hitele csökkenté­sére. A „megelőlegezés” csak fiatal házaspárok esetében lehetséges. Tóth Tünde, Balkány: Azért volt fontos visszatérni a tavalyi bűncselekményre, mert csak sokkal később, mostanában született jogerős bírósági ítélet. Ebből min­denkinek látni lehet, hogy súlyos börtönéveket kockáz­tat, aki csoportosan nemi erőszakot követ el, ezért nyil­vánosságra hozatala közér­dek. Reméljük, ha szülei nem engedik el a diszkóba, annak oka nem csupán a Kelet-Ma­gyarország híradása. nyesíteni, ha felsorolt beteg­ségei és a közúti baleset kö­zött okozati összefüggés van. Ez részben orvosi, rész­ben jogi szakkérdés, minden­esetre szükség van annak or­vosi bizonyítására, hogy idegkimerülése, vércukor- szintje és májkárosodása enélkül nem következett vol­na be. Mivel a biztosító idő­ben nem válaszolt, indokolt a per megindítása. az a lakás, amely legalább 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával, főzőhelyiséggel, fürdőhelyi­séggel és WC-vel, közműve- sítettséggel, melegvízellátás­sal és egyedi fűtési móddal (gázfűtés, szilárd vagy olaj- tüzelésű kályha, elektromos hőtároló) rendelkezik. A fél- komfortos lakás esetén hi­ányzik az előbb említett me­legvízellátás, tehát itt csak villany és vízellátás (hideg víz) biztosított. Az összkom­fortos lakás esetében az össz­komfortot nem a melegvíz­szolgáltatás milyensége (olaj, fatüzelésű vagy villanyboy- ler), hanem a központi fűté­si mód (táv, tömb, egyedi központi vagy etage fűtés) jelenti. Mit szól ehhez az illetékes? Csak tíz percet várhat Negyvenkét bejáró dolgozó fogott tollat, akik naponta in­gáznak a Záhony—Nyíregyháza MÁV-útvonalon. Nem ér­tik: a délután 16,27 órakor Budapest felől érkező sze­mélyvonatnak miért kell háromnegyed órát várni a követ­kező gyorsra, amikor nem sokkal később 17,40-kor egy má­sik személyvonat is indul Záhony felé, amely Debrecenből érkezik. Nagyon sok családapa és családanya így a késő esti órákra jut haza. Pedig várja őket „a második műszak”, a háztáji, a vacsorafőzés stb. A MÁV Debreceni Igazgatóságától Papp József osztály- vezető tájékoztatta szerkesztőségünket: A Budapestről Nyíregyházára 17,50-kor érkező Miskolc Tiszai Pályaud­varra közlekedő gyorsvonat — a fővonal pályafelújítási munkálatai miatt — több esetben késett, ezért kerültek hátrányba a munka után hazautazok. A nyíregyházi állo­másnak elrendelték a következőkben, hogy a Záhonyig közlekedő személyvonat tíz percet várhat az esetleg meg­késett gyorsvonatra. A jogász tanácsai Nem vagyoni kár Kérdőjeles komfortfokozat Szerkesztői üzenetek II kontár is adóalany

Next

/
Oldalképek
Tartalom