Kelet-Magyarország, 1990. augusztus (50. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-08 / 185. szám

8 Kelet-Magyarország — sport 1990. augusztus 8 Röviden KÖLCSEY Kupa néven rende­zett kispuska-lövészversenyt a hétvégén a Technikai és Tömeg­sport Szövetségek nyíregyházi szervezete. A találkozó győztesei Petőné Megyesi Hona és Sttbaj- da Mihály, mindketten a Titász dolgozói. ELMARAD a tombolasorsolás csütörtökön Leveleken. Techni­kai okok miatt elhalasztják és augusztus 19-én, a Levelek—Kis- várda NB III-as labdarúgó-mér­kőzésen rendezik meg. Az érté­kes dijak természetesen megma­radtak. KÖZELEG a kezdés a Közép­szabolcsi Körzeti labdarúgó-baj­nokságban is. Az I. osztályban augusztus 12-én, a II. osztályban egy héttel később rajtol a pont- vadászat. Francia futók Európán át Köszöntsük őket mécsessel A francia Berric lakói különös módon segítenek testvérfaluju- kon, a romániai Bercun. A se­gélyüket szállító kamiont húsz futó kíséri el a transzeurópai túrán. Megyénkén a hétvégén halad át a segélyszállítmány és a váltó. A Magyar Szívalapít­vány megyei szervezete a me­gyehatáron várja a francia ven­dégeket, és elkísérik őket a csengersimai határig. A több mint kétezerháromszáz kilomé­teres utat augusztus 1-jén kezd­ték és jövő vasárnap érnek cél­Szomorú szegedi vasárnap Nyíregyháziak A salakmotoros páros bajnok­ság mezőnye túl van a pontva­dászat felén, hiszen a hat fordu­lóból négyet már megrendeztek. A legutóbbinak vasárnap dél­után Szeged adott otthont. Erre a versenyre nem szívesen emlé­keznek vissza a Tisza Volán és a Nyíregyházi Volán versenyzői. A nyíregyháziak a szombati ha­zai siker után. bizakodva utaz­hattak a Tisza-parti városba, ám ott kiábrándítóan motoroz­tak. Kovács Zoltán nem tudta megismételni előző napi telje­sítményét, négy futamban mind­össze egy pontot gyűjtött be. Ezután cseréltek a nyírségiek, a beugró Kovács Attila a két fu­tamból három pontot szerzett. Petrikovics József is gyengén, a tőle megszokott formától elma­radva teljesített, három futam­győzelem mellett háromszor csak harmadikként tudott célba érni. Ezzel a gyenge produkció­val az összetettben visszaesett a Volán. Szegény szegedieket nagyon húzza az ág. Mint ismeretes, a Tisza Volán az első két forduló­ban sérülés miatt nem tudta in­dítani tagjait, sajnos számukra mindössze két forduló volt a bajnokság. A szegedi találkozón a 11. futamban Csillik vágódott a palánknak, súlyos agyrázkódás­sal és bordatörésekkel szállítot­ták kórházba, a IS. futamban Hell bukott nagyot, nála vállfi- cam volt a diagnózis. Így való­színűleg számukra véget ért « párosbajnokság, de lehet, hogy a szezon is. Az osztrákokkal közösen ren­dezett párosviadalból még két kinti találkozó van hátra. Az el­ső augusztus 17-én lesz Bécsúj­helyen, a záróforduló pedig szeptember 16-án. A hat forduló közül a leggyengébb eredményt minden csapat elhagyhatja, így öt verseny összesítése után hir­detnek majd bajnokot. Az össze­tettben a következő az állás, zá­rójelben az eddigi négy forduló eredményei: 1. Tisza Speedway (30, 22, 22, 24) 98, 2. Hajdú Volán (22, 29, 19, 24) 94, 3. Borsodi Vo­lán (23, 20, 23, 22) 88, 4. Nyíregy­házi Volán (21, 25, 25, 16)87, 5. Austria Center (11, 10, 12, 17) 50, 6. Tisza Volán (—, —, 18, 16) 34, 7. Wiener-Neustadt (9, 11, 7, 6) 33 ponttal. A legjobb magyar motorosok a hét végén az egyéni világbaj­nokság kontinens-döntőjén áll­nak rajthoz, amelyet Nordenben rendeznek. A páros világbaj­noki bronzérmes Adorján és Ti­hanyi mellett Petrikovics, vala­mint Kocsó képviseli a magyar színeket. ba a franciák, akik megyénk­ben nem futnak majd egyedül, hiszen lesznek kísérőik. A Szivalapitvány megyei ve­zetősége kéri a vállalkozó szel­lemű lakosokat, hogy a telepü­lésükön átfutó vendégeket tá­mogassák. Csatlakozzanak a fu­tókhoz, vagy az ablakokban gyújtsanak mécsest, lámpást, ez­zel fejezve ki szolidaritásukat a nemes ügy résztvevőinek. A túra tervezett útvonala és az áthala­dás ideje, augusztus 10., péntek: Hajdú megyehatár (21,00), tljfe- hértó (21,45), Nagykálló (23,10), Kállósemjén (23,45). Augusztus 11., szombat: Nyírbátor (1,10), Nyírcsászári (1,40), Nyírmeggyes (2,35), Mátészalka, vállaji elága­zás (3,05), Nyírcsaholy (3,30), Nagyecsed (4.00), Tyúkod (5,Z0), Ura (6,05), Csengerújfalu (6,25), Csenger (7,00), Szamosbecs (7,55), Csengerslma (8,15). A „Futók határok nélkül»* el­nevezésű francia szervezet tag­jai éjjel-nappal futnak a túra során, de egyszerre mindig csak egyvalaki rója a 'kilométereket. Bár megyénkben főként éjjel fognak futni, remélhetőleg na­gyon sokan buzdítják majd a követésre méltó vállalkozás részt­vevőit. A BKV tájékoztatást adott az 5. magyar nagydíj Forma—1 au­tóverseny megközelítésével kap­csolatos forgalmi intézkedések­ről: Augusztus 10. és 12. között a verseny látogatóinak elszállítá­sára az Arpád-híd pesti hídfő — Mogyoród között Hungaroring jelzéssel autóbusz expressziára- tot közlekedtetnek. Az autóbu­szok — utazási igény esetén — Fót, ABC áruháznál mindkét irányba megállnak. Augusztus 10-én, pénteken 7 és 17 óra 30 perc között, 19 percenként, au­gusztus ll-én szombaton 8 és 1» óra között 3—4 percenként, au­gusztus 12-én, vasárnap 7 és 20 óra között 1—2 percenként indít­ják az autóbuszokat. A HÉV-szerelvények ezen a három napon megállnak a Hun­garoring időszakos megállónál. A Hungaroring Jelzésű autóbu­szokon a viteldíj 80 forint, s a megjelölt napon korlátlan szá­mú utazásra érvényesek. Bérle­teket, más napijegyeket nem fogadnak el. Az iskolaköteles korúaknái fiatalabb gyermekek és a 70. életévüket betöltött magyar állampolgárok a járato­kat díjmentesen vehetik igénybe. Nemcsak a kuvaiti labdarúgás gyászol A jelek szerint nemcsak a kuvaiti labdarúgás, de az egész sportvilág nehezen ki­heverhető veszteséget szen­vedett azzal, hogy a múlt héten Kuvait iraki megszál­lása nyomán kitört harcok­ban életét vesztette Fahd, kuvaiti sejk. Ezt bizonyítja a Nemzetkö­zi Olimpiai Bizottság (NOB) közleménye is, amelyben a testület így értékelt: a 45 éves Fahd személyében az Labdarúgó JT Kupa Rakamaz—Mátészalka döntő Kedden Tiszavasváriban rendezték a File György em­lékére kiírt labdarúgó JT Kupa két találkozóját. Az el­ső mérkőzésen az NB III-as újonc Levelek már 2:0-ra vezetett, mégis — tizenegye­sekkel — a Mátészalka nyer­te az összecsapást. A máso­dik találkozón kemény csa­tát láthatott a szép számú közönség. A rakamazi gárda szerzett vezetést, nem sok­kal később Kató szabadrú­gásból kiegyenlített. A foly­tatásban újra Kákóczki volt eredményes, 2:l-re a vendé­gek vezettek. A találkozó 42. percében a rakamazi Bérest — durvaság miatt — kiállí­totta a játékvezető, ettől kezdve tíz emberrel játszott a Tisza parti együttes. A mér­kőzés hajrájában néhány durva belemenés történt, a vendégek tartani tudták az előnyt, a Mátészalkai MTK mellett ők kerültek a csü­törtöki döntőbe. MÁTÉSZALKA—LEVELEK 2:2 (0:1). Tizenegyesek: 3:0. V.: Ficze, Papp A. Mátészal­ka: Sántha — Tóth L. (Sza­bó), Márián, Győrfi (Nagy Zs), Bodnár, Piros (Tardi), Kosa (Kiss), Bojer (Tóth Z.), Súgta (Szeles). Kocsán (Oláh), Szpodnyi. Edző: Papp László. Levelek: Szabó — Svelta A., Ignácz, Hajdó, Bó- di (Sitku), Krasznai (Nagy M.), Borbély, Boross, Papp Zs., Svelta Z. (Csik), Hor­váth. Edző: Takács János. Gól: Tóth Z., Szeles ill. Bo­ross, Horváth. RAKAMAZ—TTSZAVAS- VÁRI 2:1 (2:1), v.: Labancz, Nagy J. Rakamaz: Pók — Neuzer, Losonczki, Goneth, Tallai (Szalontai), Vonyigás (Darai), Hidegh, Bolló (Su- bert I.), Béres, Kosztyu (Riskó), Kákóczki (Balogh). Edző: Tóth János. T. Lom­bik: Vámos (Szőlősi) — Má- tis, Széki, Balázsi, Pethe, Sinka (Hadászi, Szabó), Ka­tó (Szurkos II.), Nagy (Ró­zsa), Bohács, Szurkos I., Szűcs. Edző: Gáspár László. olimpiai mozgalom nagyra- becsült egyéniségétől vett korai, végső búcsút. Tény, hogy a kuvaiti emír fivére, amellett, hogy első szerelme a labdarúgás volt, számos tisztséget töltött be a sport­életben. Igazán ismertté az 1982. évi labdarúgó vb-n vált a kuvaiti válogatott el­nökeként, de ezen kívül Fahd 1981 óta volt tagja a NOB- nák, s az Ázsiai Olimpiai Bizottság elnökévé is megvá­lasztották. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségben (FI­FA) és a Nemzetközi Kézi­labda Szövetségben (IHF) al­elnöki teendőket látott el. A Nemzeti Olimpiai Bizottsá­gok Szervezetének (ANOC) alelnökeként a fő közvetítő szerepet ő játszotta a két Ko­rea sportkapcsolatait érintő tárgyalásokban. — Fáj? — Nagyon, még égnek a sebek, összesen három szú­rást kaptam. — Történt már ehhez ha- sonló Hletében? — Hála istennek ez ideig még nem „késeitek” meg. így kezdődött beszélgeté­sünk Kiss Miklóssal, az is­mert labdarúgóval, akit sok kellemetlenség ért az el­múlt napokban. Egy biztos: a jövő heti bajnoki rajtnál hiányozni fog a Tiszavasvá- ri Lombik NB III-as csapa­tából. Gyógyulása hosz- szabb időt vesz igénybe. — Hogyan történt az eset? — Még a tavasszal — egy edzőmérkőzésen — megsé­rültem a Nyíregyházi Volán ellen, a bal lábam ütközött az egyik védőével. Sokáig harcképtelen voltam, csak egy félidőt vállaltam csapa­tom bajnoki mérkőzésein. Aztán úgy döntöttem „kés alá” fekszem, megműtetem magam. Erre az elmúlt hé­ten került sor a budapesti Sportkórházban, Mecseki főorvos vezetésével. Már másnap hazaengedtek, saj­nos • a Budapest—Nyíregy­háza útvonalon állva kel­lett utaznom, mert nem volt ülőhely, lábam erősen bedagadt. —Hétfőn kontrolion volt? Mit állapítottak meg? — Hát azt, hogy szépen | javul a térdem, kímélő gyógykúrát írtak elő, úszom, kerékpározom, csak két hét múlva kezdhetem a fokozatos terhelést. — Hiányozni fog csapata banjoki rajtjánál. — Az biztos, hogy nem lehetek ott az idénynyitó Adidas: 85 százalék A változó és tovább liberali­zálódó magyarországi gazdasági helyzetben megszületett annak a lehetősége, hogy az adidas AG 51 százalékról 85 százalékra nö­velje részesedését az adidas Bu­dapest Kft.-ben. Az adidas 1990. december 31- iki hatállyal átveszi az Artex 9, a Hungarocoop 10 és a Tricotex 15 százalékos üzleti részesedé­sét, A közös megegyezéssel lét­rejött és az elmúlt négy év jó együttműködését reprezentáló megállapodás szerint az adidas AG már 1990. július 1-jétől élhet az átvett részesedések szavazati Tisza vasvári—Mátészalka meccsen. Várhatóan szep­tember végén léphetek pá­lyára. — Amíg saját sérülése lekötötte, nagyot változott a Lombik-keret. — Nem kevesebb mint négy kulcsjátékos — Vargo A., Erdei, Korpái, Kalapos — eltávozott, nehéz lesz őket pótolni. A legszíveseb­ben — ha tehetném — já­tékra jelentkeznék az első bajnoki fordulóban. A népszerű Kiss Miki je­lenleg a maródiak listáján várja csapata jövő heti be­mutatkozását. A sok nagy csatát megélt labdarúgót 1985 nyarán, öregsége miatt „eltanácsolták” Nyíregyhá­záról.. így került Rakamaz- ra, majd az 1986—87-es év­ben az NB I-es Tatabányá­hoz, társával Moldván Mik­lóssal. 1987-től a Tiszavas- vári Lombik labdarúgója, házi gólkirály. Tavasszal — sérülten — tizenegyszer volt eredményes. Még csak harminchét éves, esze ágá­ban sincs, hogy befejezze az aktív játékot. Ráér ő arra még ... Kovács György Jogával. A Magyar Külkereske­delmi Bank megtartotta 15 szá­zalékos részesedését az adidai Budapest Kft.-ben. A változó pi­aci viszonyok, egyebek közölt a nemzetközi konkurencia szüksé­gessé teszik, hogy az adtdás korlátlan befolyással bírjon a fontos üzleti döntésekben. Az adidas AG a világ legna­gyobb sportszergyártója, 160 or­szágban van jelen, minden mun­kanapon 180 ezer pár cipőt gyárt és 50 ezer méter textil alapanya­got dolgoz fel. A cég 1989. évi forgalma a licencdijbevételekkei együtt 4,6 milliárd márka volt. NYÍREGYHÁZI RADIO 17.00 Hírek —< Filmlevél — Zene — 17,30 Hírek, tudósítá­sok — Lapszemle — 18.00—18,30 Mikroobjektiv. Gazdasági kö­zelképek — Műsoreiőzetes. Szerk.: Nagy Miklós MAGYAR TV 1 8,30 Képújság — 8,35 Tévétor­na nyugdíjasoknak — 8,40—9,50 Szünidei matiné — 8,40 Hat­millió másodperc — 9,10 Iroda a Piccadillyn. Angol film, 4. rész — 9,35 Telemim. 15. rész (ism.) — 9,50 Stúdió ’90. Az MTV kulturális hetilapja (ism.) — 10.50 Az öreg. NSZK tv-film — 11,50 Képújság — 17,20 Kép­újság — 17,30 Déli videoújság — 37,40 Hírek szlovák nyelven. — 17,45 Kórház a város szélén. Csehszlovák film, 4. rész (ism.) — 18,30 Tájak, városok, embe­rek ... — 19,05 Reklám — 19,10 Esti mese — 19,20 Reklám — 19,30 Híradó — 20,00 Reklám — 20,05 A torony. Kanadai tévé­film — 21,50 Űj világ. Külpoli­tikai képes krónika — 22,10 Nemzetek Kupája úszó-vízilab­da torna: NSZK—Magyarország — 23,40 Számadás. Gazdasági negyedóra — 23,55 Híradó 3 TV 2 Sugár Ágnessel és Rózsa Péterrel 17.00 Képújság — 17,15 TV 2 17,45 Kérdezz! Felelek — 18.00 Telesport — 18,25 Gyerekeknek! — 18,51 TV 2 — 19,00 Érzelmi koordináták. Csehszlovák tévé­film — 19,49 TV 2 — 20,25 Au­gusztusi rögtönzések — 21,00 Híradó 2 — 21,20 TV 2 — 21,30 1(90. augusztus 8., szerda Napzárta — Kb. 22,15 Ezért szeretem az életet — Kb. 23,00 TV 2 SKY-EUROSPORT 6,00 Üzleti világhiradó — 7,00 DJ Kát Show — 9,30 Eurobic — 10,00 Eurosport hírek — 11,00 Lovas Világjátékok — 13.00 PLM nyílt svéd golfbajnokság — 14,00 Német túrakocsi baj­nokság — 15,00 Lovas Világjá­tékok — 17,00 Nemzetközi At­létikai csapatbajnokság — 19,00 Eurosport hirek — 20.00 Vízi­labda. Nemzetek Kupája — 22,00 ökölvívás — 23,00 A világ sportja — 24,00 Egy nap a ten­gerparton — 1,00 Eurosport hí­rek — 2,00 Műsorzárás SUPER CHANNEL 6,00 E csatorna — 7,00 Nap­kezdet — 8,00 Hirek. időjárás — 8,30 HaUó Ausztria, halló Bécs! — 9,00 Hírek, időjárás — 9,15 Egyveleg, óránként hírek­kel — 17,30 Nyári hullámhosz- szon — 19,30 Hírek, Időjárás — 19,45 Időlánc — 20,00 Egyveleg — 22,00 Hírek, Időjárás — 22,15 Bepillantás — 23,15 Egyveleg — 0,15 Hirek, időjárás — 0,30 Egy­veleg — 1,30 Időlánc — 1,15— 7.00 Egyveleg TV5 16,05 Hirek — 16,15 Előre As- terix! Gyermekműsor — 17,00 Bárányhimlő-híradó — 17,30 A jövendő géniuszai. Vetélkedő — 13.00 Kincskeresés — 19,00 Hegymászók magazinja — 19,30 Hírek, időjárás — 19,40 Számok és betűk — 20,00 Különleges megbízott. Riportok — 21,00 Amerika—Afrika vetélkedő — 22.00 Tv-híradó — 22,30 Időjá­rás — 22,35 Körözés. Varieté — 0,30 Műsorzárás SAT1 6,00 Jó reggelt a SATl-gyel! — 8,30 Hírek, időjárás — 8,35 Szomszédok — 9,00 Hírek — 9,05 Carson és Carson — 9,50 Ház­tartás —■ 10,00 Hírek — 10,05 Tévébolt — 10,30 A szerelem csak mese — 12,15 Szerencse- kerék — 13,00 Tévétőzsde — 14.00 Műsorelőzetes — 14,05 Aif — 14,30 Egészségvédelem —14,40 Carson és Carson — 15,30 Bo­szorkányt szeretek — 15.55 Té­vébolt — 16.05 örült Vadnyugat — 17,00 Hírek, időjárás — 17,10 Szomszédok — 17,35 Állatbará­toknak — 17,45 Műsoreiőzetes — 17,50 Az Enterprise űrhajó. Sci-fi — 18,45 Híradó — 19,05 Szerencsekerék — 19,50 Időjá­rás, hírek — 20,00 Mike Ham­mer — 20,55 Hírek — 21,00 A pillangók szabadok. Amerikai filmkomédia — 22,55 A nap hí­rei. sport, időjárás — 23,05 Pe- tulia. Amerikai—angol filmvig- játék — 0,45 Mike Hammer — 1,35 Műsorelőzetes SZOVJET TV 4,30 120 perc — 6,30 Liszt Fe­renc (film, 3. rész) — 7,45 Iro­dalmi műsor — 9,45 Vidám star­tok — 10,30 Híradó — 14,00 Hír­szolgálat — 14,15 Vendég a Jö­vőből (film, 3. rész) — 15,20 Brahms: III. szimfónia — 16,00 Politikai párbeszédek — 15,30 Híradó — 17,00 Egy az ötszáz­ból ... — 17,45 Liszt Ferenc (film, 2. rész) — 19,00 Híradó — 19,40 Az ember és a törvény — 20,55 Andronyikov (film) — 21,55 Hírszolgálat — 22.20 Szin­dikátust (film, 3. rész) — 23,25 A nevetés körül — 0,55 Nosztal­gia SZLOVÁK TV 1 8,30 Kicsinyek magazinja — 9,00 Diploma a királynak (té­véjáték gyerekeknek) — 10,00 A szépség tükre — 16,55 Hírek — 17,00 Autók Géniből (doku­mentumműsor) — 17,30 Fiatalok magazinja — 18,15 Az ezüst fa­vorit (szlovák film, FF) — 19,00 Esti mese — 19,10 Torna — 19,20 Időjárás — 19,30 Tévénapló — 19,50 Mattiu Pascal két élete (olasz tévéfilm, 1. rész) — 20,55 A párbeszéd stúdiója — 21,35 Ma bemutatjuk (Jindrich Vobo- rll) — 22,00 Események, kom­mentárok — 22,30 Beat Club (zenés műsor) — 23,10 Hírek SZLOVÁK TV 2 19,30 Mi. 1990 (találkozás ér­dekes emberekkel és témákkal) — 21,00 Híradó — 21,25 Sport — 21,35 F. Schiller: Don Carlos (tévéjáték befejező része) MOZIMŰSOR Krúdy mozi: ÜRGOLYHÖK. Ea.: t6, 18 és 20 óra! Kert mozi: HALÁLOS FEGY­VER II. Ea.: 21 óra! Béke mozi: RENDÖRSZTORI FOLYTATÓDIK. Ea.: 16. 18 és 20 óra! Videoház: WILLOW. Egész nap vetítjük! Febérgyarmat: PAPA. EN Nö VAGYOK Kisvárda: KUTYÁM. JERRY LEE (K—9) Mátészalka: NINCS KIÜT Nyírbátor: SAIGON — TIL­TOTT ZÓNA Szabolcs-Szatmár-Bereg társadalmi-politikai napilapja Főszerkesztő: DR. ANGYAL SÁNDOR. Főszerkesztő-helyettes: MARIK SÁNDOR. Kiadja a Szabolcs Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. KÁRPÁTI IMRE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zrínyi u. 3-5. 4401. Szerkesztőségi postatiók: 47. Lapkiadó postafiókszám: 25. Telefon: 11-277. Sportrovat: 10-329. Hirdetésügyben: 10-150. Telex: 73-344. Készült a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: JÁGER ZOLTÁN. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és hírlapkézbesítőnél. Budapesten: XIII. Lehel u. 10/a. 1900. Előtizetési díj egy hónapra 105 forint, negyedévre 315 forint, fél évre 630 forint, egy évre 1260 forint. Meg nem rendelt kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. KöÉUts a A rajtnál hiányozni fog Kiss Mikit , .megkéselték”

Next

/
Oldalképek
Tartalom