Kelet-Magyarország, 1990. augusztus (50. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-01 / 179. szám

2 Kelet-Magyarország 1990. augusztus 1. Főhajtás Csekében Vasárnap délelőtt ünnepi megemlékezésre kerül sor Szatmárcsekén. Kölcsey Ferenc születésének 200. évfordulóján gazdag rendezvénysorozat várja az érdeklődőket Munkatársunk az előkészületekről érdeklődött. A Kölcsey Társaság a Kor­mány elnökét kérte fel az augusztus 5-i szatmárcsekei rendezvény ünnepi beszédé­nek a megtartására. Dr. An­tall József a meghívást elfo­gadta. Július végén arról ér­tesültünk, hogy mégsem jön Szatmárcsekére. Antall nem jön — Sajnos nem tudok el­menni, bár minden szem­pontból szerettem volna, hogy jelen legyek. Velencében lesz ez időben egy öt ország rész­vételével szervezett találko­zó. Teljesen bizonytalan, hogy meddig tart, így az is, mikor térek vissza Olaszor­szágból. Nem akartam bi­zonytalanságban hagyni a Kölcsey-ünnepséget szervező­ket. Ezért azt javasoltam, hogy Katona Tamás külügyi államtitkár, aki kiváló törté­nész és a korszak jó ismerő­je képviselje a kormányt, il­letve személyemet. Ez termé­szetesen nem jelenti azt, hogy ne érezném át a ren­dezvény jelentőségét. Köl­csey Ferencet a magyar re­formkor, a magyar politikai­szellemi megújhodás nagy alakjának, elindítójának ér­zem, aki mellett — szinte ter­mészetes — állást kell fog­lalni a mai politikának is. Személy szerint is a Köl- csey-hívők közé tartozom, aki Kölcsey mellett ebben az évben már emlékbeszédet is mondtam, a Himnusz meg­születésének évfordulóján. — Jelentheti ez azt, hogy miniszterelnök úr a közeljö­vőben ellátogat a megyébe, illetve Szatmárcsekére? — Pontos időt nem tudok, de természetesen; ennek sem­mi elvi akadálya nincs. Saj­nos az időbeosztásom nem mindig az én döntéseimtől függ. Sződemeter következik Katona Tamás külügyi ál­lamtitkár: — A legnagyobb örömmel megyek, hiszen 1938-ban ott voltam a síremlék avatásán. Nem tudom pontosan, hogy hová fogunk még elmenni, mert volna még egy szent hely. amit meg kellene ezek­ben a napokban keresnünk. Az azonban a határ túlolda­lára esik. Sződemeterre kel­lene elmennünk. Ma tár­gyaltam (júl. 25.) a román külügyi államtitkárral. Végre valahára megadták az enge­délyt arra. hogy Kölcsey sző- demeteri szülőházára két­nyelvű emléktábla kerüljön. S ha ez valóban rákerül, egyszer majd. de talán már augusztusban, meg kell ezt a házat is koszorúznunk. Én arról a szóról fogok be­szélni. ami a Kölcsey-élet- műben annyira fontos, a BALSORS. Ez a Himnusz ideje táján írt versekben mindenütt ott van. de ott van tanulmányaiban is. Sok­féle. a mának is szóló érte­lemben is: nem kell félni at­tól. hogyha időnként a BAL­SORS meglátogat egy orszá­got. Ettől összeszedi magát az ember, jobban szembetud nézni azzal, ami előtte áll, és nem kényelmesedik el. ö a tunyaság ellen is használ­ja. Mi azt reméljük, tanul­tunk ebből a BALSORS-ból, s nem állunk készületlenül az elkövetkezendő esztendők előtt. Az Országgyűlés képvise­letében a függetleneket Var- gáné Piros Ildikó, Balogh Gábor a KDNP-t, dr. Da- róczy Zoltán az MSZP-t, Gu­lyás József az SZDSZ-t, dr. Kávássy Sándor az FKgF- PP-t. dr. Molnár Péter a FIDESZ-t, s dr. Takács Péter — aki a sírnál emlékezik — az MDF-t képviseli. Törvény, az érdemekről Szabad Györgyöt — a tör­ténészt — arról is kérdez­tem. személy szerint milyen szerepe lesz az évfordulós ün­nepségeken? — A Kölcsey Emlékbizott­ság felkért egy előadásra. A téma. amit vállaltam: Köl­csey. az ellenzéki reformpo­litikus. Politikai szerepének azt a fontos mozzanatát sze­retném kiemelni, amiben ar­ról tesz tanúságot, hogy nem akármilyen reformot támo­gat. Azt a reformot, amit az ő korában Wesselényi Mik­lós képviselt. Azt az elgon­dolást. miszerint: Magyaror­szágon elengedhetetlen az antifeudális reformpolitikát nemzeti önrendelkezéssel tár­sítani. — Dr. Kávássy Sándor képviselő Kölcseyvel kapcso­latos indítványát lapunk is közölte. Mi a további felada­ta az Országgyűlésnek eb­ben az ügyben? — További képviselők alá­írását kell még a beterjesz­tőnek megszereznie: az Or­szággyűlés így foglalkozhat a javaslattal. A törvény-előké­szítő bizottság is megtár­gyalja. s igenlő állásfoglalás után kerülhet a plénum elé, sorsa az Országgyűlés továb­bi menetétől függ. Molnár Károly ötcsillagos gyógyszál­lót terveznek Sóstóra, a kilátó környékére. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tanács két év­vel ezelőtt kezdett part­nereket keresni az elő­reláthatólag 152 szobás, 200—250 vendéget befo­gadó luxushotel megva­lósításához. Azóta a rendszerváltás okoz­ta bizonytalanság és a hely­béliek bakijai miatt az egy­kor jelentkező vállalkozók teljesen kicserélődtek. Mos­tanra viszont elvégezték a mé­réseket, elkészült egy előta­nulmány és tartóssá vált a lé­tesítmény megépítésére szö­vetkező hét intézmény kap­csolata. Június 25-én az Oy Bestica nevezetű finn szállodalánc képviselője és öt magyar part­ner megbízottjai — köztük a megyei tanács küldötte — aláírták a leendő Thermál Hotel megvalósítására lét­rehozott részvénytársaság alapító okiratát, és lejegyez­ték részvényeiket. Ezután ke­rül az okmány a hetedik rész­vényeshez, a nyugatnémet Philipp Holzmann céghez, amely egyben a generálkivi­telező lesz. A következő lé­pésként a részvénytársaság a magyar bankláncon keresztül hitelt kér a Bajor Banktól. Mindezek után már lesz miről tárgyalni az Rt. szeptemberi első ülésén. Mgdgyesi Józsefet, a megyei tanács közigazgatási főosztá­lyának vezetőjét a vállalko­záshoz fűzött reményeiről kérdeztük — A Thermál Hotel gyó­gyászati, sport- és turisztikai célokat szolgálna. Elsősorban külföldi, — a német nyelvte­rületekről és a skandináv or­szágokból érkező — vendé­geknek szántuk. Eddig az ő igényeiket nem elégítette ki teljes mértékben a város egyetlen szállója sem. Fon­tos tisztázni, hogy elég haté­kony-e a mi gyógyvizünk ah­hoz, hogy a Thermál Hotel nyereséges vállalkozás legyen. Csodát ez a forrás sem tesz, de nyugodtan alapozhatunk a gyógyerejére, s más meglévő adottságokra is. Ez a táj há­borítatlan, és most nagy kincsnek számít az olyan vi­dék, ahol még szól a madár­fütty. Tudok mondani harma­dik telepítő tényezőt is: Sóstó három ország csücskében fek­szik. Az a nyugati turista, aki tüzetesebben szét akar nézni keleten, innen könnyen elin­dulhat. Jelenleg nem rendelkezünk megfelelő létszámú helyi szakembergárdával. A képzés — a marketing — tevékeny­séggel együtt tíz finn szakem­ber feladata. Csoportjukat Palokari úr, az Oy Bestica el­nöke irányítja majd. Az üze­meltetők is a finnek lesznek. Ha minden jól megy — és a szeptember végén megválasz­tandó önkormányzat sem ta­lálja irreálisnak az elképze­lést — 1992 szeptemberében nyílnak meg a szálló kapui. Akárkik lesznek is a Nyír­egyháza ügyeit intéző új gaz­dák, biztosan nem gördítenek akadályt a hotel megvalósu­lása elé. Hiszen foglalkozta­tási lehetőséget, bevételt, még nagyobb hírnevet ígér a mi üdülőövezetünknek, amelyet a maga idejében Krúdy álom­ba merült mennyasszonyhoz hasonlított. Gyüre Ágnes A tiborszállás! időskorúak szociális otthonában teljes a lét­szám. Jelenleg nyolcvan lakója van az otthonnak. Képein­ken: az unalom nem jellemző az idősekre, ugyanis talál­nak maguknak elfoglaltságot (Harasztosi Pál felvétele) Valamennyi bűncselekmény elszomorító, de leginkább akkor döbbenek meg, ha azt megyénket turistacélpontul választó külföldiek sérelmére követik el. Ugyanis az ha­zánk jó hírének rengeteget árt. A közelmúltban egy kanadai állampolgár kirablásáról kel­lett hírt adnunk, de azt a következő eset sem „múlja alul.” Egy NSZK-beli férfi és egy nő körülbelül egy éve Magyarorszá­gon ismerkedett meg. Országunk annyira megtetszett nekik, hogy elhatározták, itt kötnek házassá­got, melyre július 25-én került sor. A vadregényes nászutuk há­rom magyar ember „jóvoltából” igen siralmasan kezdődött. — A fiatal pár gépkocsijával Új fehértó Ereszvény tanya köze­lében megállt, s az éjszakát háló­zsákjukban akarták eltölteni. Jú­lius 26-án a késő esti órákban a közeli tanya tulajdonosa két ba­rátjával, meg farkaskutyákkal együtt odament hozzájuk — mondta dr. Illés Kálmár őrnagy, a nyíregyházi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. — A tanya gazdája a hálózsákot az NSZK-beli állampolgároktól el­vette, s azt a tanyára vitte. A házaspár követte őt, s vele mint­egy fél óráig beszélgetett. Ezután a fiatalokra zárták az ajtót, s körülbelül 2 óra múlva engedték őket el. Az ifjak a ko­csijukba ültek. s elhajtottak. Mintegy 20 kilométer megtétele után mertek megállni, s ekkor látták: a három személy az autó­jukból fényképezőgépeket, kü­lönböző használati eszközöket és készpénzt tulajdonítottak el, a kár összesen 72 ezer forint. — Az elkövetőket a hadháztég- lási rendőrkapitányság munkatár­sai elfogták,, s őket átadták a nyíregyházi rendőrkapitányság forrónyomos szolgálatának — folytatta az őrnagy. — A tettese­ket a kihallgatás után elenged­ték. Nem sokkal később a tanya tulajdonosa, az egyik, az elfogás­ban részt vevő rendőrt szóban és írásban életveszélyesen megfe­nyegette. Mivel az ígérete valóra váltásától tartani lehetett, a min­denre elszánt férfit a forrónyo­mos szolgálat — a hadháztéglási rendőrökkel együtt — elfogta és őrizetbe vette. Az ügyészség a bíróságnál mind­három tettes előzetes letartózta­tásba helyezését indítványozta. A nyíregyházi Széchenyi utca és Vasgyár utca sarkán ú j üzletsor alapozását kdzdte el a Szabolcs megye! Állami Építőipari Vállalat. Az üzletsor felett mutatós OTP-s lakások épülnek. (N. L. felv.) szépítő Egyesület titkára ad­ja át az emlékművet. Ezt kö­vetően avatják a két világ­háborúban meghaltak em­léktábláját, ahol dr. Raffay Ernő. a HM államtitkára mond avatóbeszédet. A II. világháborúban már­tírhalált halt zsidók emlék­táblájánál avatóbeszédet dr. Schnuer Alfréd iőrabbi mond. Ezen az emlékműavatáson részt vesznek az izraeli Kar- miel város küldöttségének tagjai is. Az avatást követően a kü- ! lönböző vallási felekezetek szertartása lesz. (vincze) Emlékműavatás Kisvárdán Kisvárdán a légi temető­ben augusztus 12-én, 11 óra 30-kor avatják fel a város háborús emlékművét. Az előzetes elképzelések, szerint Lengyel Szabolcs, a Város­FELMENTÉS — MEGBÍZÁS A vállalati központ dolgozóinak jelenlétében júl. 31-én ün­nepélyes keretek között Koltai Tamás, a MÉH Tröszt vezér- igazgatója — érdemei elismerése mellett — felmentette be­osztásából Egri Tibort, a Kelet-magyarországi MÉH Nyers­anyaghasznosító Vállalat igazgatóját, aki 1975 óta látta el az igazgatói teendőket és augusztus 1-jétől saját kérésére, elérve az öregségi nyugdíjkorhatárt nyugdíjba távozik. Miután a MÉH Vállalatok a reprivatizációs program kere­tében az elsők között kerülnek átalakításra — az átala­kulásig — Mészáros József a vállalat kereskedelmi igazga­tóhelyettese kapott megbízást az igazgatói teendők ellátá­sára. (2160) A „fémmunkás” Vállalat BALKÁNYI GYÁRA FELVÉTELT HIRDET nyíregyházi lakos részére, gyári autóbuszvezetői állás betöltésére. Érdeklődni lehet a gyár munkaügyi vezetőjénél, vagy telefonon a 13-569 számon. (61507) Keserű mézeshetek irrrniiHTtiTHgiTiffi? 111 n rí í rí i n-m-i Bajor kivitelező, lián üzemeltető IJ-.. i J. -í. 1 .1 M J -J-l——ifi—I—.L—1—I—L w . ^ i- -—­Luxushotel Sóstón ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom