Kelet-Magyarország, 1990. július (50. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-11 / 161. szám
1990. július 11. Kelet-Magyarország 3 Törvényes keretek szükségesek Amerikai szakszervezeti vezető nyilatkozata Amerika egyik legnagyobb szakszervezeti tömörülése, az FL—CIO-hoz tartozó IUE Generál Electric vezetője, Joseph Cowel Budapest után a kisvárdai Tungsram szakszervezete meghívásának is eleget tett... Joseph Cowel úrral való találkozásomat arra is felhasználtam, hogy exkluzív interjút kérjek a Kelet-Ma- gyarországnák. Beszélgetésünk elején megtudtam, hogy az IUE az elektronikával, elektromossággal foglalkozó dolgozókat, bútorgyári munkásokat és irodai alkalmazottakat tömöríti. Mintegy 200 ezer tagja van, ebből a General Electricnél 40 ezren dolgoznak. Ennek a 40 ezer embernek a képviseletét 74 hólyi tagszervezetben képviselik. — Hogyan alakult ki ilyen gyorsan a Tungsram Rt. szakszervezetével a kapcsolat? — Először is köztudott, hogy a General Electric megvásárolta a gyár részvényeinek 50 százalékát és plusz egy részvényt: a gyárnak amerikai vezérigazgatója lett. így érthetővé vált. hogy szak- szervezetük vezetői keresték velünk a kapcsolatot, két szakszervezet munkájáról való tájékozódás, tapasztalat- szerzés végett. Ennek a meghívásnak eleget tettem Budapesten és a kisvárdaiak meghívásának is. amikor a gyár dombrádi üdülőjében találkoztam a szakszervezeti aktívákkal, a szakszervezetük vezetőjével. Szarvadi Antal úrral, aki részletes tájékoztatást adott szakszervezetük felépítéséről, tevékenységükről. Igen hasznosnak ítélem meg ezt a találkozót, eszmecserét, mely minden váló- színűség szerint valamennyiünk számára szolgált tanulságokkal. — Milyen jogi keretek között működik önöknél a szakszervezet? — Már a negyvenes években. amikor kezdtek kialakulni a tömörülések, megszülettek a törvények. Nálunk a szakszervezetek nem tárgyalnak a kormánnyal, hanem a kollektív szerződés a döntő. A tulajdonos és a vállalkozó jogi kereteit ösz- szesíti a kollektív szerződés. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tulajdonosnak szerződést kell kötnie a szak- szervezetekből választott képviselőkkel. A kollektív szerződést a tulajdonos és az ösz- szes. — a vállalatnál jelenlévő — szakszervezetek között kötik például a General Electric esetében Nálunk 27 ilyen helyi szervezet működik. — A szakszervezetek szerepe ezek szerint meghatározó Amerikában? — Természetesen, hiszen mint például a General Electric esetében amolyan menedzser szerepet is betoltunk. Nemcsak a kollektív szerződések megkötése esetén. de a jogi képviseletet illetően is. Mint a beszélgetésünk elején említettem, nem kell tárgyalnunk a kor- mánnyal, nem egyeztetjük programjainkat. Jogainkat, ha kell, bírósági utón kívánjuk érvényre juttatni. Mi nem szólunk bele a kor- mányzati tevékenységbe, de ők sem foglalkoznak szak- szervezetekkel, nem kényszerítenek ránk a tagság szá- mára kedvezőtlen döntéseket . . . — Említette, hogy szakszervezetük menedzser típusú. Hallhatnánk róla részletesebben? — Természetesen. Például a dolgozók vásárolhatnak részvényeket, ezzel tulajdonosi jogokat élvezhetnek. A profi filozófia megfelelő információt is igényel. A részvénytársaság köteles részletes tájékoztatást adni. Ezekben az ügyekben is szerepet vállalunk. Nem kis gondot okoz - nak az esetleges elbocsátások. Ezeknek az embereknek teljes biztonságát nem tudjuk felvállalni, de megpróbáljuk kivédeni. Itt gondolok a munkanélküli-segélyre. a szakszervezeti csekkekre, élni a korkedvezményes nyugdíjjal. a kollektív szerződésben biztosított jogokkal. Ha nagyon súlyos az eset. akkor bírósági úton kívánunk érvényt szerezni a dolgozó jogainak. — Milyen benyomásokat szer- zett a nálunk folyó szakszervezeti munkáról? — Hatalmasak a változá- sok. amik az Önök országában lezajlottak, s jelenleg is lezajlanak. Ezért a szakszervez teknek az elsődleges feladata. hogy kellőképpen kialakítsa szervezeteit, megerősítse önmagát. Emellett természetesen tevékenyen részt kell vennie a demokratikus folyamatok végrehajtásában. Problémának látom, hogy mindezekhez a jogi keretek még hiányoznak. Biztosítani kellene a törvényes kereteket, hogy a szakszervezetek beleszólhassanak a dolgozókat érintő életkörülmények alakulásába. Dragos Gyula Felkapott üdülő, pihenőhely a rakamázi Ti- sza-part A felparcellázott területeken egymás után épülnek a szép hétvégi házak. (Elek Emil felvétele) Kockázatos vállalkozás Feketemunka, legális pénz Januárban viszonylag kevés erdélyi lépte át megyénk határát munkavállalási, letelepedési szándékkal. A márciusi szatmári események, majd a marosvásárhelyi pogrom után azonban meglett korú férfiak és nők is Magyarországra me- nekültek bátyúikkal, bőröndjeikkel. Május elseje előtt elterjedt a hír, hogy lezárják a román határt és ismét százak hagyták maguk mögött Erdély íalvait. városait. Reménykedtek, majdcsak lesz lakásuk, munkájuk az anyaországban, és idővel visszamehetnek; őseik földjére. De sokan gondolták úgy, nálunk kezdenek új életet. Szálláshely, albérlet akadt is, de a közel négyezerhat- száz, munkanélküli-segélyből élő, ember gondjaival küszködő, sokterhű megyében vajon ákad-e megfelelő munka- Kely ? lárt karokkal várt ácsok — A külföldieknek, köztük a munkavállalási vagy letelepedési szándékkal itt tartózkodó magyarajkúak- nak legelőször munkavállalási engedélyt kell kérniük, mert csak úgy kaphatják meg a tartózkodási engedélyt — mondja dr. Palozsa Bélá- né, a megyei Foglalkoztatási Központ főelőadója. — Mi csak olyan konkrét munkahelyekre adunk munkavállalási engedélyt, amit az adott körzetben, megfelelő szak- képzettségű magyar munka- vállalóval nem tudnak betölteni. Nemcsak szak-, vagy segédmunkások, hanem jól képzett értelmiségiek jöttek a megyébe: orvosok, tanárok dolgoznak olyan településeken, ahol a szolgálati lakás csábítása ellenére sem tudták betölteni az üres állásokat. De vannak hiányszakmák, például a kőműveseket, ácsokat tárt karokkal várják a munkahelyeken . . Ebben az évben háromszáz- negyven két murikavállalá- si engedélyt adtak ki, főként Erdélyből jöttéknek, néhány mjßissräc koromban per- sze gyakran képen töröltek a nagyobbak, 1 hiszen híresen rossz kölyök j voltán,i. Makacs, kanok és szemtelen, ráadásul a gumilabdámat sem szívesen adtam■ kölcsön másoknak. Azt azonban, hogy immáron felnőttként is képen törölnek, sohasem gondoltam volna! Történt ugyanis, hogy alaposan képen töröltek. Pontosabban: jelképen . .. ötévesen a kisvödrömet vették el tőlem a homokozóban, most pedig a jelképeimet. A jelképeimet, írom fülig pirulva, hiszen azokat annak idején egyenesen nekem ígérték ' a nagyobbak. Cserébe. A gumilabdámért. És tessék, most kiderült, hogy valamennyi jelkép hamis. Vagyis hát, valakik meghamisították azokat. Én tudom, hogy kik voltak! Mondjak neveket? Minek? Tele van velük minden újság... Most nehogy azt tessenek hinni, hogy a hamis jelképeket siratom. Bánom is én azokat! Sokkal nagyobb az én gondom: Keresem az új jelképeket. Az igaziakat! Amelyeket majd bátran mutathatok meg születendő gyermekeinknek is. Mind a háromnak! Ugyanis ifjú hitvesemmel éppen három gyermeket szeretnénk, Lucát, Zalánt és Mátét. Lám, lám, már nevük is van! lakásunk ugyan még nincs, de kiszámoltam, ha sikerül minden hónapban félretenni a teljes fizetésemet, akkor pontosan hatvanhét éves koromra meg lesz a lakás! Feltéve, hogy addig nem emelkednek az ingatlanárak... És akkor jöhetnek végre a gyerekek! És majd szépen sorra kirakhatom eléjük a nagy ebédlőasztalra azokat a jelképeket. Ök pedig ellátják piciny szájukat a fene nagy csodálkozástól, hogy hű azannyát, meg no- demégiiyetsemláttam, és j büszkék lesznek az apjuk- j ra. , » I Azután zavaromban jól j összeborzölom az üstökü- j két. miközben idétlenül ne- j vetgélek és hümmögök. s j legvégül pedig azt mondom nekik: látjátok, kicsinyeim, ezek most már a ti jelké- S peitek. Ám szívből remélem, i hogy akkor ők majd jól ki- \ röhögnek engem, és Zalán, j o legidősebb odabújik hoz- j zám, s csak ennyit mond i nekem: — Ugyan, apa, inkább cseréljük el ezeket a kaca- j tokát egy jó kis börfoci- j ra... Walter Béla szovjet állampolgárnak, NSZK-, USA-beli orvosoknak, nyelvtanároknak. Talán a külföldiek munkavállalásának feltételeit szabályozó 9 1989. (XII. 29.) ABMH rendelkezés nem elég alapos ismerete, vagy épp a jól felfogott önös érdek teszi, de akadnak magánvállalkozók, akik „feketén" dolgoztatnak és az amúgy is alacsony megyei átlagbérnél is kevesebbet fizetnek a hazánkban tartózkodóknak, vagy letelepedni szándékozóknak. És persze néha „el- felejtik” bejelenteni őket a Társadalombiztosítási Igazgatóságon, no meg alkalmazotti adót sem fizetnek utánuk. Engedélyek dzsungelében Meglepő, de a külföldiek „fekete” foglalkoztatása alkalmasint állami vállalatokra is jellemző: tájékozatlanságból, esetleg nemtörődömségből nem kérik a kötelező munkavállalási engedélyt a még tájékozatlanabb erdélyi, vagy kárpátaljai magyartól, aki örül és hálát ad az istennek, hogy munkát kapott . . — Ez az utóbbi eset talán inkább azokra jellemző, akik útlevéllel, harminc napig bejelentés nélkül, jogszerűen tartózkodnak Magyarországon. A jogszerű itt-tartózko- dás fogalmába beletartozik a rokonlátogatás, vagy a turisztika, és ki tudja bebizonyítani, hogy nem ilyen céllal jött hozzánk? — kérdi Balogh Ferenc, a Külföldieket Ellenőrző Országos Hivatal megyei szervének idegenrendészeti főelőadója,, majd folytatja' — Ha valaki hosszabb ideig kíván ittmaradni, a harminc nap elmúltává], köteles a rendőrségen jelentkezni. Amennyiben bejelentette a lakcímét és egy előzetes Ígérvény birtokában megkapta a Foglalkoztatási Központtól a munkavállalási engedélyt, amíg az engedélye érvényes, addig hosszabbítják meg neki a tartózkodási engedélyt is. Aki azonban eleve munkavállalási céllal érkezik, annak előbb a lakcímét és leendő munkahelyét kell igazolnia, hogy megkaphassa a munkavállalási és utána a tartózkodási engedélyét. Naponta zsebből fizetők Január első napjától mintegy hétszázötvenen érkeztek a megyébe, főként Erdélyből. Menekült státust közel százan kaptak, róluk bebizonyosodott, hogy faji, vallási vagy politikai okokból üldözték őket. A többiek benyújtották bevándorlási kérelmüket, vagy munkavállalóként maradtak itt, s voltak, akik rövidebb-hosszabb idő múlva hazatértek — mondja Koós András, a BM Menekültügyi Hivatal megyei szervének vezetője. — A menekülteknek nem kell munkavállalási engedély, végleges letelepülteknek számítanak. Akik viszont benyújtották a bevándorlási kérelmüket, azoknak igazolniuk kell a lakhatási, megélhetési lehetőségüket, s ha a szigorú elbírálási feltételeknek megfeleltek, megkapják a külföldiek személyazonossági igazolványát, aztán a személyi számot is. Igen ám, de amíg beszerzik az elbíráláshoz szükséges iratokat, okmányokat magyar fordításban, gyakran két-há- rom hónap is eltelik. Közben a bevándorlási engedélyre várakozók közül néhá- nyan nem oda mennek dolgozni, ahová a munkavállalási engedélyük szól, hanem a naponta zsebből fizető maszekoknál vállalnak „fekete” munkát. Többnyire fogalmuk sincs arról, hogy emiatt még a tartózkodási engedélyüket is megvonhatják. Am a „fekete” foglalkoztatás mindőnkre nézve azzal a nagy veszéllyel jár, hogy még tovább csökkenti az országos átlaghoz mérten is rendkívül alacsony megyei béreket... Tóth M. Ildikó A rádió hullámhosszún Első kézből Kethetenkéní jelentkezik a rádió népszerű műsora, az Első kézből. Hétfőn este Forró Tamás szerkesztő-riporter első kézből kapott választ a hallgatókat is foglalkoztató jó néhány kérdésre. Az Országgyűlés honvédelmi bizottságának egyik kisgazdaparti vezetőjétől azt tudakolta, :gaz-e. hogy azt javasolta egy megbeszélésen, vissza kellene állítani a csendőrsé- get és hasonlóan beszélt a leventeoktatas bevezetéséről is. A kisgazdaparti képviselő elmondta, félre értették, vagy eltorzították a kijelentéseit. Nem igaz. hogy a csendőrség visszaállítását javasolta. Arra gondolt, a helyhatósági vá- lasztásokat. követően meg kellene találni a módját, hogy olyan helyzet alakuljon ki az országban, amely garantálja az állampolgárok biztonságát, s mivel a rendőrség egymaga nem képes megbírkóz- ni ezzel a feladattal, akár polgárőrség. vagy hasonló társadalmi csoportok is alakulhatnának a rend védelmére. A leventeoktatás visz- szaállítását sem kívánja, ez is félreértésen alapszik. Megtudhattuk még a vele készült beszélgetésből, hogy a magyar szervek továbbra is mindent megtesznek a szovjet csapatok szerződésben rögzített kivonulásának megtarta- tásáért és külön kérdésként kezelik a két fél közötti va- gyonelszámolási vitát és a kivonulást. Az Első kézből műsorában halhattuk a márkushegyi bányászsztrájk előzményeit, iiletve következményeit, a bányászat nehéz helyzetét ecsetelő értékeléseket. Az ipari államtitkár és a bányászszakszervezet egyik vezetője fejtette ki álláspontját, melyekből kiderült, igen régi, megoldatlan gondról van szó. A bányászat 30—40 milliárdos adósságot görget maga előtt évek, sőt évtizedek óta és az eddigi kormányok nem rendezték a bányavállalatok helyzetét. Most úgy tűnik valami elkezdődik de a továbbiakban még sú lyos konfliktusokkal kell szá molni a bányászatban, mond ták a beszélgetőpartnerek. Első kézből válaszolt a szerkesztő-riporter kérdései re a Magyar Nemzeti Báni nemrég kinevezett fiatal el • nöke is. aki az előző kormány — Meggyesi Péter egyik közeli — munkatársa volt. Az ország adósságállományáról, a költségvetés hiányairól és még számos húsba vágó kérdésről beszélt. S az is elhangzott, nem az számít ki milyen poszton volt az előző kurzusban, hanem az, milyen értékű munkát végzett és milyen mértékben tud és kíván részt venni a mostani feladatokban. Szó volt még az értéktőzsde első botrányos ízű at- rakciójáról, az IBUSZ-érték- papírokról és az azokat kísérő parlamenti kritikákról. Az Első kézből című műsor Igazi közéleti, mindnyájunkat érintő kérdésekre kereste a választ, adott érdemi információkat a hallgatóknak. P. G. Hűszigetelt ajtók, ablakok Mindig nagy az érdeklődés a különféle ajtók, ablakok iránt. A Tüzép nyíregyházi telepén korszerű hőszigetelt ablakok, ajtók kaphatók, melyek közül képünkön a Hung-Velux tetőtéri ablak látható. (Balázs Attila felvé- tel,e? ...............................