Kelet-Magyarország, 1990. július (50. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-11 / 161. szám
4 Kelet-Magyarország 1990. július 11. Az Országgyűlésen történt (Folytatás az 1. oldalról) használják az állami tartalékkészlet egy részét, csökkentik a kereskedelempolitikai alap támogatását, és szűkítik a Központi Műszaki Fejlesztési Alap rendelkezésére átló forrásait. Ugyanakkor a költségvetés mintegy 2,5 milliárd forintot fordít a lakosság növekvő terheinek ellensúlyozását szolgáló szociálpolitikai intézkedésekre. A koncepció megvalósítása során tervezik a jelenlegi ár-, bér-, támogatási, adó-; és vámrendszer felülvizsgálatát és alapvető reformját. A pénzügyminiszter hangsúlyozta elkerülhetetlen a meglévő torzulások megszüntetése, a 'gazdaság liberalizálását a lehető legrövidebb időn belül végre kell hajtani. A jelenlegi elképzelések szerint ez a szakasz mintegy 4—6 hónapot fog igénybe venni, de a jövő év végére az átalakulás valószínűleg befejező-- dik és addigka kialakul a piacgazdaság. Az átalakulás időszakában azonban jelentős feszültségek várhatók, amelyek megoldására a kormánynak számottevő tartalékra van szüksége. Éppen ezért úgy tervezik, hogy tárgyalásokat kezdenek a nem- zetkö pizénzintézetekkel, így a Nemzetközi Valutaalappal, a Nemzetközi Fizetések Bankjával (BIS), valamint a magánbankokkal a tartalékokhoz szükséges források előteremtésére. Azt is tervezik, hogy a később esedékessé váló hitelek felvételét előbbre hozzák, biztosítva a nem várt fejlemények ellen- súlyozásához szükséges pénzügyi fedezetet. A kormány jelenleg körvonalazódó 3 éves koncepciója szerint az alkalmazkodás időszaka 1991 végére lezárulhat, s ezt követően 1993 közepéig már valóságos növekedés kezdődhet meg a magyar-- gazdaságban. Az expozé után a javaslatok együttes általános vitájában a képviselőcsoportok és a függetlenek megbízott előadói ismertették frakcióik állásfoglalását a csomagtervről. A vitában az SZDSZ képviselői leszögezték: nem az ár- és adó emelések miatt tartják elfogadhatatlannak a beterjesztett csomagtervet, hanem a benne szereplő tételek indoklását nem tartják megalapozottnak. A Kisgazdapárt szerint el kell fogadni a tervezetet, mert az országot a jelenlegi válságos helyzetből csak a hármas kereszténydemokrata koalíció tudja kivezetni, amelyet a Nyugat is támogat. Az MSZP bírálta a csomagtervet, s szerintük a kormányprogram tézisei ellentmondanak egymásnak. A 25 milliárdos csomagtervből elfogadhatatlan az üzemanyag és villamos- energia-áremelés. Szűrös Mátyás nem sokkal este 7 óra előtt berekesztette a kormány gazdasági csomagtervének általános vitáját. Az ügyrendi polémia egyébként akörül folyt, hogy befejezettnek tekintsék-e az általános vitát még eien az ülésnapon, -vagy szerdán folytassák azt. Az általános vita berekesztését az ellenzéki képviselők jogaik megnyirbálásának tekintették, míg a kormánypártiak azt ál- lították, hogy az ellenzékiek már amúgyis csak ismétlésekbe bocsátkozva, azt kívánják meghiúsítani, hogy mielőbb elfogadják a kormány gazdasági csomagtervét. Végül is a T. Ház tagjai úgy döntöttek, hogy az általános vitát nem zárják le. ma még szót kapnak a kedden írásban felszólalásukat jelző képviselők, s majd akkor szavaznak a csomagtervben szereplp törvényjavaslatok ésf ”a "határozattervezet 'részletes vitára bocsátásáról. bon oMk a hintán Igen örvendetes tény a szabadságnak és demokratikus jogrendnek folyamatos kialakulása, amely minden, állampolgárnak megadja az eddig elképzelhetetlen felelős döntés lehetőségét. Ugyanakkor vészé“ lyes jelenségként tért hódít a szabadosság és az emberi értékeket, az erkölcsi igazságokat, a házasság és a család szentségét, az egyházak jelentőségét lekicsinylő szabadelvűség. Az iskolákban biztosított fakultatív hitoktatással szemben országszerte elszabadultak azok az indulatok és érdekek, amelyek az alig kibontakozott lehetőségeket akarják félremagyarázni. lejáratni és szűkíteni. A jelenségek arra mutatnak, mintha céltudatos megmozdulás indulna annak meggátolására, hogy az egyház a nevelésben visszakapja azokat a lehetőségeket, amelyeket a vallási elnyomás évei alatt megvontak tőle. Andrásfalvy Bertalan művelődési és oktatási miniszter megbeszéléseket folytatott az egyházak vezetőivel. Az 1990— 91-es tanévre a hitoktatás tárgyában a következőkben állapodtak meg többek között : A vallásoktatás, a hittanórákon való részvétel az alap- és középfokú oktatási intézményekben nem kötelező, «hanem szabadon választható, fakultatív tantárgy. A tanulók a hitoktatásra a lelkészségeken vagy az iskolában jelentkezhetnek július Síéig, pótlólag szeptember 7-éig. Minden tantestület felelős azért, hogy a hitoktatás sem- miféle hátrányos megkülönböztetéssel ne járjon sem az arra járókra, sem azokra, akik nem kívánják látogatni az órákat. Az órarendben úgy kell elhelyezni a hitoktatást, mint más fakultatív tárgyat, a tanítást megelőző, vagy ahhoz csatlakozó órában, nagy létszám mellett esetleg tanrendi órák között. Tanterem hiányában vagy órarendi nehézségek miatt az egyházközségi teremben is tarthatják az órát. A tanuló év végi bizonyítványában a vallás megjelölése nélkül tüntetik majd fel, hogy vallásoktatásban részt vett. a teljesítményt nem értékelik. Az iskolai hitoktatok bérét a? iskola biztosítja, akár óraadóként, akár teljes óraszámként látják el. Távlatokban lesz megoldható, hogy a hitoktatásban részt, venni nem kívánók olyan ismereteket kaphassanak, amelyek az emberi lét nagy kérdéseit, az erkölcsi értékeket, a társas élet kötelező szabályait ölelik fel. Ennyit röviden a rendeletek- röl, megállapodásokról. Reméljük, lesznek sokan, itt elsősorban a szülőkre gondolunk, akik belátják, hogy a gyermekek általános, műveltségéből nem hiányozhat az egyetemes valláskultúra, valláserkölcs. mert akkor nemcsak Európa, hanem Szent István országának történelmét sem fogyják megérteni. Továbbá elgondolkoznak a hazai bűnözés döbbenetes adatán, mely szerint a múlt évben 617 bűncselekmény történt naponta, jelenleg ennek további növekedése azt sugallja, hogy nem is. lenne haszontalan időtöltés a Tízparancsolat olvasgatása. Bálint László Magyar Demokrata Fórum * Nyíregyháza wmm vitára Vihart kavart a Kelet-Magyarországban közzétett állásfoglalásunk a hitoktatás kérdéséről. Érzésünk szerint igaztalan vádakkal illettek bennünket, mely szerint hit- és vallásellenesek, sőt ateisták vagyunk. Elképzeléseinket nyilvánosan szeretnénk ismertetni, szemtől szemben. egyenes uton. Ütközzenek meg egymással a különböző vélemények a nyilvánosság előtt, lássuk, melyik út a járható? Ezért minden vallás, párt, Tyf rádió, sajtó, az iskolák, szervezetek képviselőit, az országgyQjési képviselőket és minden kedves érdeklődőt tisztelettel megóvunk július 12-én csütörtökön délután 5 órára a megyei művelődési központ kamaratermébe (Nyíregyháza, Szabadság tér), ahol a hitoktatásról nyílt vitát rendezünk. SZDSZ Vallás- és Kisebbségügyi Szakbizottsága „Mini-Chicago” az ibronyi haszon Ebben a mai „zűrzavaros világban” egy kis ügy az. amiről Írni szeretnék: bár szerintem érdekes konzekvenciát lehet belőle levonni. Történt tehát: Múlt hét pénteken — június 22-én éjszakai műszakba utaztam a Szabolcs Vonlán Nyiribrony—Nyíregyháza járatán. Nyírpazony határában ellenőrök szálltak fel az autóbuszra. Meglátva őket, azonnal eszembe jutott, hogy délután a kocsimban maradt a buszbérletem összes személyi iratommal együtt. Gondoltam — emberek vagyunk — elmondom mi történt. Természetesen(?!) szóhoz sem hagytak jutni. sőt rendőrt hívtak, s a rendőr — mint hivatalos személy — jelenlétében felvették adataimat, s kiállítottak egy csekket 300 forint büntetésről. Én ezt a procedúrát teljesen embertelennek, igazságtalannak érzem. (Félreértés ne essék, nem a nehéz anyagi helyzetem miatt fogtam tollat, hanem azért mert felháborító ez az ‘egész eljárás.) Evek óta autóbusszal járok be lakóhelyemről dolgozni a városba. Egyszen fordult elő most velem ilyen dolog, hogy véletlenül a bérletem otthon maradt. Elképzelhető, hogy mit éreztem az autóbusz többi utasai előtt, amint „körbefogtak”, mint egy utolsó bűnözőt, kipakoltatták táskámat, mert nem hitték el, hogy semmilyen iratom nincs nálam. Sőt. le- torkolták azokat a munkatársaimat, akik igazolni akarták, hogy nap mint nap velük együtt járok be dolgozni, köztük a saját apámat is. Azóta természetesen a büntetést kifizettem, de mintegy elégételként szeretném, ha lrpjukban valamilyen formában olvashatnék a dologról. Mert ugye szép és jó dolog az. hogy szolidaritást vállalunk az autó- buszvezetőkkel az őket ért inzultusok miatt. De azért azt hiszem jó lenne. ha a Szabolcs Volán vállalat ..szétnézne a saját portáján is.” Van egy rendelkezésük, amely kimondja, hogy a bérletjegy pótlólag bemutatható a vállalat központjában A dolog szépséghibája csak annyi, hogy ez csak a helyi bérletekre vonatkozik. Kérdezem én a józan paraszteszem- inéi: Miért van az, hogy a 232 Ft-os helyi bérletjegy bemutatható pótlólag. az 1430 forintos helyközi pedig nem? Ugyan hol itt a logika, és főleg — az igaz- ság? A bérletek ara lassan a csillagos (‘get súrolja. az ezen járó szoigaltaitások viszont egyre csökkenek. (Télen nem fűtőnek a helyközi járatokon, a buszok majd hogy nem kötetlen időbeosztás szerint közlekednek, kritikán aluli az utastér tisztasága stb.) A végén egy speciálisan a nyiribronyt járatot érintő dolog. A szombat esti buszokon ezen a vonalon évek óta mindig egy „mini Chicago” van. Mi, akik dolgozni járunk, ilyenkor valósággal félve szállunk fel a buszra. Az embeiú mivoltukból teljesen kivetkőzött ..diszkós” fiatalok ordítoznak, randalíroznak, rókáznak, üveget törnek össze, s nemegyszer előfordult már verekedés. sőt késelés is. Ha javasolhatnám. talán in- kább köztük kellene a „kétes alakokat” keresni. Persze a kényelmesebb dolog az. hogy megbüntetjük azt a szerencsétlent. akt amúgy is kínosan érzi magát az otthon maradt (dé meglévő ! ! !) bérlet miatt, minthogy azokkal foglalkozzanak, akik notórius bliccelők. Vagy talán félnek attól, hogy esetleg velük is szembeszállnak??? Klnézést a felháborodott hangnemért! Levelem nagyon hosszúra nyúlt, de szerelném, ha valamilyen formában lapjuk állást foglalna a dolog mellett. Tisztelettel * H. Ferenc (Cím a szerkesztőségben) Egy képviselői vélemény Hz elsi szabad áremelés Mint ahogy az várható volt, nem telik el a nyáV áremelés nélkül. Am áremelés és áremelés között nagy különbség van, s ez a mostani azon körbe tartozik, amelynek elkerülhetetlenségét nehezen lehetne vitatni. Ugyanakkkor az is megállapítható, hogy bevezetésének körülményeit, konkrét megvalósulását annál több — szerintem jogos — kritika övezheti. Ezek közül sorolnék fel néhányat (a teljesség igénye nélkül), bizonyítván azt, hogy a beterjesztés nagyfokú politikai és szakmai dillettantizmusra vall. Sor kerül továbbá a konstruk ti vitás és a lojalitás fogalompárosának tisztázására is. Mégegyszer le kell szögeznem a cikk elején, hogy az áremelést valószínűleg elkerülni nem lehetett, a kérdés csupán az volt, hogy mikor, milyen termékeknél és milyen mértékű legyen. A dilettantizmus első jele, hogy az illetékes szakemberek hosszú ideig tagadták ezt, különösen így volt ez az egyik legnagyobb érvágással járó benzináremelés esetében. Ami pedig egyenesen érthetetlen és megmagyarázhatatlan, az az, hogy a pénzügyminiszter a bejelentés előtt két nappal (!) még nem tudott az energia-áremelésről, míg a Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára azt nem tudta a bejelentést megelőző napon, hogy a szociálpolitikai kompenzáció hogyan fog „kinézni”. Az is egyfajta — mégpedig politikai — dilletantizmusra vall, hogy bár kihirdették az áremelést július 9-re, de azt elfelejtették a parlament elé vinni. Vajon nem tudták, hogy mivel ez költségvetési módosítást jelent, így erre szükség van? Vagy esetleg tudták azt, s tényleg elfelejtették bejelenteni? — egyik eset sem enged jóra következtetni. A legfőbb magyarázat, amellyel az Antall-kormúny takarózik, az az, hogy ezen intézkedéseket még az előző, Németh“kormány terjesztette be, így az egesz az ő számlájukra írható. Ez az indoklás nem egészen igaz, rövid a takaró, s kilóg a „lóláb”. Nem tartozott ugyanis az eredetileg emelendő termékek körébe a benzin, a gázolaj, az égetett szesz és a dohányáru árának emelése, így ezt csak áttételesen lehet a múltra fogni. A Né- meth-kormány csak a háztartási energiahordozók árának emelését tervezte — azt is mérsékeltebb arányban. Sajnos meg kell állapítanunk, hogy igaza van az SZDSZ-sajtó- tájékoztatón elhangzott kritikájának: itt nem egy átgondolt, a hosszú távú átalakításokhoz és fejlesztésekhez kapcsolódó lépés történt, hanem költségvetési hiánypótló elvonó intézkedés. A kormány — utánozva elődje taktikáját — ott tett szigorító lépést, ahol a legkisebb ellenállást vélte felfedezni. Jól példázza ezt az a megoldás, amely a minisztériumok költségvetését egységesen öt százalékkal csökkentette — kivéve persze a honvédelmi és belügyi tárcát. Ez az intézkedéscsomag óriási inflációs hatásokkal jár. Ugyanakkor amikor nemlátni az inflációellenes csomagterv konkrét megoldásait, garanciáit. Ugyancsak megkérdőjelezhető a mellékelt szociálpolitikai kompenzálás méltányossága, amely nyilvánvalóan nem fedezi a felmerült többletkiadásokat. Nem kerülhető meg a későbbiek során az az ígéret (igaz ezt még a Németn- kormány tette, de az új kormány sem tagadta meg), hogy a lakosságnak kompenzálják a tervezett (19,5 százalék) feletti infláció következtében előállt többletkiadásokat. Márpedig manapság, ha inflációról beszélnek a szakemberek. akkor ritkán mondanak 30 százalék alatti számot. Nagyon kártékony lenne azon rossz gyakorlat továbbélése, amely a költségvetés hiányát a társadalombiztosításra hárítaná át. Felerészben ez történik most is, hiszen a tervezett 2,5 milli- árdból 1,3 milliárd a TB Alapot terheli. S mégha azt mondják >s a szakemberek, hogy ezt a költségvetés majd állni fogja, az ilyen ígéretek nem tűntek eddig sem szentirásnak. Különösen lesújtó ez, ha azt vesszük, hogy a társadalombiztosítás ebben az évben deficites, s így folyamatosan készenléti hitelekre szorul. Felmerül a kérdés: az újabb 1,3 milliárdnyi hitel után vajon ki fizeti ki majd a kamatokat? Biztos sorolni lehetne még a kifogásokat, de nem teszem. Inkább bízok abban, hogy a kor- mány tervezett gazdasági intézkedései végre hatékonyan és összehangoltan nyúlnak majd a meglévő — nem kis horderejű — problémákhoz. Ekkor, s csak is ekkor mondok elismerő véleményt a kormány munkájáról. Én ugyanis konstruktivitást. s nem feltétlen lojalitást ígértem az Antall-kormánynak. Bár kétségtelen. hogy jelen kormányunkra ez utóbbi is alaposan ráfér. Mádi László országgyűlési képviselő FIDESZ Utoljára Iránban jártak Mi less Ceausescu repülőgépeivel ? Romániában két Boeing— 707 típusú, a kivégzett diktátor, Nicolae Ceausescu által használt repülőgépet a jövőben polgári repülési célokra fognak használni — adta hírül a román állami televízió. A gépek, amelyek felett jelenleg még a katonaság rendelkezik, a Bukarest—New York—Chicago útvonalon fognak közlekedni, de még nem döntötték el, hogy a TAROM román légitársaságnál menetrend szerint, avagy charterjáratokon. A két gép tavaly decemberben volt utoljára használatban, amikor Ceausescu néhány nappal a romániai felkelés kitörése előtt Iránba utazott. Fogadás Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke kedden fogadta Gerhard Stoltenberget, az NSZK védelmi miniszterét, aki hétfőn érkezett magyarországi látogatásra. A nyugatnémet miniszter ezt követően az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának tagjaival találkozott. (Folytatás az 1. oldalról) tósági árról van szó. s azt írásos megállapodásban megkerülni meglehetősen felemás dolog lenne Ráadásul tisztázatlan egyelőre még a rubel vis/.onylatú export szubvenciója is. A jelenlegi számítások szerint, ameny- nyiben a most érvényes feltételeket nem változtatják meg, úgy 1—2 hónapig a termelők önköltséges áron tudnák csak átadni terményeiket, 3—4 hónap eltelte után pedig már ráfizetéssel tudnák eladni az exportgabonát. Az alagúton át sikerült Szökés a szuperbörtönből Kalandos körülmények között negyvenhét társával együtt megszökött Lima legbiztonságosabbnak tartott börtönéből Peru második legnagyobb gerillaszervezetének vezetője. A perui rendőrség hatalmas erőket mozgósított kézre kerítésükre. Lima — erősen őrzött — Miguel Castro nevű biztonsági börtönéből az elítélték egy 250 méter hosz- szú, egy méter széles és he-, lyenként 10 méteres mélységben haladó alagúton keresztül jutottak ki. A szökésről beszámoló legfelsőbb ügyész szerint a munkát meglepő mérnöki hozzáértéssel, jórészt kívülről végezték, kivitelezéséhez egy év is kellett. Az alagút egy, a börtön- falon kívül álló épületet kötött össze a börtön egy kis belső udvarával. A járatban elektromos világítás, ventilá- ció, létrák segítették a szökésben lévőket, de a börtönben is kompresszorokat és jelentős mennyiségű építőanyagot találtak. Victor Polay Campost, a szökésben lévő gerillavezért tavaly januárban tartóztatták le és emberölésért, po- kolgépes merényletekért és egyéb bűncslekményekért ítélték el. A perui rendőrség nagyszabású razziát inditott felkutatásukra. Ezért a gazdaságok jórésze sürgeti a szubvenció-tárgyalások meggyorsítását, ami hozzájárulhatna ahhoz, hogy gyorsuljon a gabonaátadás tempója is. Az hogy a továbbiakban a hazai takarmánypiac mi képpen alakul, nagyban függ a kukoricaterméstől. A szakemberek szerint ha sikerül el érni a 7 millió tonnás termést, úgy a búza ára a későbbiekben nem nő jelentő sen, ám amennyiben az időjárás kedvezőtlenre fordul, és nem realizálódnak a tervezett hozamok, úgy a kalászos gabona ára felszalad májd, ami azok számára jelent előnyt, akik most nem hajlandók az értékesítésre. A legfontosabb takarmánynövény. a kukorica terméskilátása egyelőre viszonylag kedvező, ám mivel az országban főleg úgynevezett por- tyázó esők voltak, tehát vi szonylag nagy területek maradtak ki a csapadékellátásból, korántsem egységes a kép. Amennyiben augusztusban szárazabb időszak kö - szöntene be. úgy jelentősen romolhatnak a terméskilátások. A KISKUNHALASI ÁLLAMI GAZDASÁG 51. sz. Nyíregyházi Depója (lerakata) Nyíregyháza, Almatároló, Móricz Zsi gmond utca 24. szám AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ: — saját IFA gépkocsival rendelkező SZÁLLÍTÓKAT (lehetőleg hosszúplatós IFA, pótkocsival és ponyvával ellátva); — ÜZLETKÖTÖKET a megye területére (saját gépkocsival rendelkezők); — RAKTÁRI KISEGÍTŐ MUNKÁST. A felvétel elbírálásánál előnyben részesítjük a szakmai végzettséggel, illetve ismeretekkel rendelkezőket. PROFIL: szeszipari és üdítőítalipari termékek nagybani forgalmazása. Jelentkezni lehet SZEMÉLYESEN Stick Gyula lerakatvezetőnél, megjelenéstől számítottan 1 héten belül, mindennap de. 8—12 óráig. ÍRÁSBAN a fentiekben megadott címen. (2374)