Kelet-Magyarország, 1990. július (50. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-28 / 176. szám
A KM vendége A kitüntetett sofőr Hadászi Miklós, a Szabolcs Volán gépkocsivezetője elnyerte — megyénkben egyetlenként — a Nemzetközi Közúti Fuvarozási Szervezet (IRU) aranyjelvényét és díszoklevelét. Jelenleg azok kaphatják meg ezt a kitüntetést, akik legalább 20 éve megszakítás nélkül gépkocsivezetőként dolgoznak, legalább 10 éve ugyanazon fuvarozó szervezet dolgozójaként, minimum egymillió kilométert nemzetközi forgalomban teljesítettek, az utóbbi 15 évben nem okoztak súlyos, testi sérüléssel járó balesetet, s az utóbbi 5 évben nem sértették meg a közúti vám- és adminisztratív rendelkezéseket, előírásokat. Szigorú feltételek. Ezért is tarthat számot az érdeklődésre ez az ember. — Érpatakon születtem, eredeti szakmám hajóhegesztő és lakatos. A katonaságnál kerültem kocsira, megszerettem a vezetést, így a sorkatonai szolgálat letöltése után is a honvédségnél maradtam polgári alkalmazottként. Szerettem azt a munkát, de szüleim hívására, nyag- gatására hazajöttem. Vissza akartam én menni, mégis ittragadtam. Aztán megnősültem, megszülettek a gyerekek. már a szőkébb család is ide kötött. Igaz, elég sokat vagyok távol, gyakran 2—3 hétig. — Megszokta a csatád? Hogyan viselik? — Hát, főleg eleinte, elég nehezen. Kedves emlék, hogy amikor a gyermekeim kérdezték, miért kell megint útnak indulni, arra a válaszra: „Kell a kenyér” hároméves kislá- nyom behozott a konyhából egy darabot, mondván: „Ne menj, apa, van itthon kenyér.”... — Milyen autóval járja az or- szágutakat? —- Most egy IVECO kamionnal, korábban buszt, és Skoda teherautót vezettem. Bár ezelőtt 20 évvel lett volna meg a mostani, bizonyosan 5 évvel tovább élnék, nem ért volna annyi bosszúság az utakon! Csak egy példa a különbségre, 10 hónapja van meg az IVECO, 115 ezer kilométert mentem vele. csak most cseréltem az első ékszíjat... Jó, megbízható autó, lehet vele haladni. — Egy történet a múltból? — Egy éjjel a Skoda kigyulladt. Csehszlovákiában álltam le pihenni a parkolóba. Egyszer csak füstszagra ébredtem. A motorházból jött. Kiszálltam, oltani kezdtem, nem sok sikerrel. Jöttek többen is segíteni, de a 3 poroltóból csak egy működött. Csak annyi időm volt. hogy a füstölő kabinból az iratokat, s a nadrágomat, benne a pénztárcámmal kimentsem. A többi holmit nem sikerült kiszedni. Mire a tűzoltók eloltották a tüzet, a ponyva, s a rakomány egy része is elégett. Az üvegek, s az alumínium szerkezeti részek is elolvadtak. Abban a parkolóban ez már a harmadik kigyulladt autó volt. Később hallottuk, hogy Csehszlovákia azon részén egy gyújtogató bandát vett őrizetbe a rendőrség. Én is gyújtogatásra gyanakodtam, bár a vizsgálat rövidzárlatot állapított meg... — Mely országokban járt? Mit tapasztalt utazásai során? — A szocialista országokat ke- resztül-kasul bejártam. De megfordultam Hollandiában, Norvégiában, Svéd-, Finn-, Francia-, és Olaszországban is. Az NSZK-ba járok mostanában a legtöbbet. A tapasztalatok! Az utak tekintetében ég és föld a különbség a tőkés és a szocialista országok között, az előbbiek javára, de a közlekedési kultúrájuk is más. Ott segítőkészebbek az emberek, nem ennyire agresszívek, erőszakosak. Érdekes az így, hogy az NSZK- ban 8 óránál többet nem vezethet egy nap a teherautó sofőrje, ha túllépi az időt, megbüntetik. Az autópálya forgalmát a rendőrségen monitoron figyelik, ha baj ban, rögtön ott teremnek, értesítve a mentőket is. Ott minden flottul megy, csak éppen jól meg kell fizetni, (például a kocsi elvontatását). — Nem rossz egyedül utazni? — Hat évig volt társam. Szocialista országokba, ha hosszú útra megyünk, megéri két sofőrt fizetni a cégnek, de nyugaton nem. Hiszen ha ketten vagyunk, 12 óránál többet akkor sem vezethetünk naponta, így, egyedül, 25 százalékkal több pénzt kapok. Szól a rádió, a magnó, az elszórakoztat. Gyermekeim, barátaim ellátnak új felvételekkel. — Félelem? —- Megszoktam az egyedüllétet, kis parkolókban pedig nem éjszakázom. Életem 80 százalékát, éjjel és nappal az autóban töltöm. — Nyelveket beszél? —- A munkámhoz szükséges dolgokat el tudom magyarázni, a szótár mindig velem van.-— A nevezetességekkel meg tud ismerkedni, vagy csak az autópályákat látja? — Nézelődni nem nagyon van idő. Azokat a helyeket, környékeket ismerem, ahová az árut viszem, vagy ahonnan hozom. Az autóból figyelem a tájat, többre nem futja. Városnézésre nincs idő. A 8 napos szovjetunióbeli társasutazáson többet láttam, mint 200 munkával töltött úton. —A nők? — Vannak minden fajtából, igyekszem távol tartani őket magamtól. azért csak van fenntartás az emberben velük kapcsolatban. Mert akik felkínálják magukat, hát, tudja... Jobb nem belebonyolódni. Egyszer. Helsinkiben, már aludtam a fülkében, amikor egy szőke nő bekopogott az ablakon. Kínálta a kezében tartott vodkásüveg tartalmát, és jelezte, másról is lehet szó... Láttam, rajta, rosszul esett neki hogy elküldtem. — Térjünk vissza a kitüntetésre. Ad-e valamilyen rangot a kollégák körében? — Azt hiszem, igen. Örülök, hogy megkaptam, úgy érzem, megdolgoztam érte. Hiszen semmi gond nem volt velem, kétmillió kilométert vezettem balesetmentesen. A szélvédőre ragasztott emblémáról külföldön is tudják, hogy kitüntettek, egy nyugatnémet rendőr is elismerően gratulált. — Irigység? — Tapasztaltam. Olyanok irigykednek, akik ezt a munkát nem vállalják. inkább a munkaidő letelte után beülnek a kocsmába. — Mit hoz a jövő? — Szeretek vezetni. Ha már egy hétig nem ülök be a kamionba, a vezetésről álmodom. Volt, hogy busszal mentünk kirándulni, és el kértem a kollégától a volánt, hadd vezessek én. Szívem szerint még legalább 30 évig folytatnám. 9 évem van a nyugdíjig, de remélem, még azután is maradhatok — Kívánok hozzá erőt, egészséget, további eredményes munkát! Kováts Dénes Film A filmkultúra szélcsendje r • -C, : Könyvespolcunk Ha a magyar film körül ma vita kerekedik bármilyen fórumon, az szervezeti vagy gazdasági kérdésekkel foglalkozik. Rég nincs példa arra, hogy a hazai filmtermés esztétikai-művészeti eszmecserét provokáljon. Olyan körülmények határozzák meg ma Magyarországon az alkotói szférát, hogy ezen a helyzeten csodálkozni nem érdemes. sajnálkozni még kevésbé, belenyugodni pedig egyelőre annak beismerésével, hogy minden, ami a közvetlen hasznosság, a praktikum világán túlesik, az dísz, következésképp bármikor le lehel mondani róla, nélkülözhető, azaz luxus. Az alkotók figyelmét ma nem a mű köti le, hanem megteremthe- tőségének feltételei. Ennek az alkotás látja kárát, s ha a produktum részleges érvényű (vagy meg sem születik), annak kárát a társadalom, mert boldogabb országokban pontosan tudják, hogy a művészet nem közvetlenül, de nem is elhanyagolható módon határozza meg egy nemzet szellemiségét, egy ország arculatát. Jó lenne, ha a hivatalos és nem hivatalos kételkedők rá tudnának mutatni egyetlen országra akár, ahol a magas szinten művelt tudományok mellett nincs jelen a hasonló szinten művelt művészet is. A filmkultúra, mivel rendkívül költségigényes, a leginkább megsínyli a szélcsendet. A piaci viszonyok itt uralkodtak el a leggyorsabban. Ez nem csak a filmkínálaton mérhető le. Régebben arról panaszkodtunk, milyen kevés film- tárgyú könyv jelenik meg. Valóban ünnepszámba ment, ha egy esztendőben 2—3 kiadvány napvilágot látott, ezek is olyan parányi példányszámban, hogy a főváSzerelmeink szavatossága Minden felhajtás és különösebb propaganda nélkül, mondhatni csendben jelent meg az ünnepi könyvhétre Gabriel Garcia Marquez: „Szerelem a kolera idején” című regénye. Hófehér boritó a könyvkínálat már-már szemrontó orgiájában; egy nem túl kiáltó cím •a harsányak között. Rikító címlapgrafikák sűrűjében egy rózsaszálat tartó kéz: Fermina Daza keze, és egy szinte hihetetlen szerelem hervadhatatlan rózsája. A borító mögött 524 oldalon át fogva tartó varázslat! Megmagyarázhatatlan öngyilkosság, katasztrofális vihar tragikus kimenetelű, ám mégis tragikomikus baleset és egy titokzatos figura feltűnése a múltból az Urbinó házban — ilyen expozícióval csalogatja olvasóit Marquez sorról- sorra meserengetegének ösvényeire. Már az első oldalakon meggyőz bennünket arról, hogy sokat, nagyon sokat tud Emberről, Életről, Öregségről, Halálról, Szerelemről. Annyit, amennyit mi is sejtünk csak nem tudunk! Valósággal tenyerébe veszi a világot, hogy aztán a szemünk láttára — mint a bűvös kocka egyik megoldását — ördöngösen forgassa ki elénk három ember, két férfi és egy nő ötven esztendejének történetét. Az örök asszony jelen esetben a mediterrán ég alatt kiviruló Fermina Daza, akinek az élete úgy nyílik ki előttünk, mint egy színpompás legyező: a köztiszteletben álló, népszerű orvossal, Juvenal Urbinoval kötött házasságának évtizedei, háttérben pedig a szinte szándékosan elfelejtett rajongás, Florentino Ariza múlhatatlan szerelme. Marquez hősei nem különös emberek, mint ahogy a világ sem az, amiben élnek. Minden azoktól a felszikrázó kisülésektől válik különössé, ahogyan létrejönnek találkozásaik ezzel a mi világunkkkal, ahogy velük, belőlük és általuk megtörténnek a dolgok. Nem bennük játszódik le az élet. hanem ők játszódnak le az életben! Az eseményeket valószínűtlenségük teszi valószínűvé. Le- het-e ötven éven át, egyhuzamban és egyforma hőfokon szerelmesnek lenni? Marquez szerint igen! A titok nyitja: Florentino Ariza nem egy ábrándokból szőtt ideált, hanem egy lényt, egy teremtményt, — ha úgy tetszik biológiai képződményt — szeret akit történetesen Fermina Dazának hívnak. Nem képzeli semmilyennek, de legfőképp olyannak nem, amilyen úgyse tudna lenni. Nincs illúzió, következésképp nincs kiábrándulás, nincs csalódás sem. Ennyire egyszerű a képlet. Ezért olyan undorítóan gyönyörű és visszatetszőén fenséges a befejezés. Közben a történések mögött, mint egy hatalmas szőttes jelenik meg háttérként a kor, a helyszín, a történelem. Fergeteges kavalkád. az írói megjelenítés valóságos karneválja az, ahogy tájak, emberek, epizódok tűnnek fel és tűnnek le a regény lapjain. Marquez káprázatos tűzijátékként szólja a bölcsességet, a humort, a^ eleganciát. Tetszése szerint váltja az időt, a teret, a ritmust és a hangulatot anélkül, hogy ez zavaró lenne. Úgy csap át realizmusból szürrealizmusba, naturalizmusba vagy abszurdba, hogy észre sem vesszük. Mindezt azért, hogy tudomásunkra hozza a legegyszerűbb igazságot: a házasságok fényekből és árnyakból szövetnek; szeretni öt percig, de ötven évig is lehet, valamint, hogy az életben — bár mennyire hihetetlen — jóra is fordulhatnak a dolgok. Mert semmi sem elképzelhetetlen, ami elképzelhető! Réti János roson kívül vadászni kellett rájuk, vagy egyszerűen elérhetetlenek voltak. Ma ilyen témájú könyv is akad bőven. Főként életrajzi kötetek. Ha netán valaki azt szeretné megtudni, hogyan fogyott le Liz Taylor, mi sem egyszerűbb ennél. Önvallomása (amely minden bizonnyal hasonlatos a magyar szocializmus korában született vezetői önéletrajzokhoz, mind a kényes pontok fölötti elsíklás, mind az öndicséret tekintetében) legmarkánsabb részei a fogyókúrareceptek. Aki a kétszáz forint körüli összeget megkockáztatta a kiadványért, ma — megszemlélvén a művésznő legújabb fotóit például a Reformban — meditálhal azon, mitől gyarapodott mégis és ismét az egykori Cleopatra olyan méretűre. hogy Fellini is megtiszteltetésnek vehetné, ha szerepelne nála. De számtalan honi hölgy' egykori (netán mai?) bálványa, Alain Delon is lelepleződik egy róla szóló kötetben Bizonyára sokaknak életre szóló csalódás, hogy szívtipró hősünk — ne köniöriálaz- zunk — az ágyban nemcsak a hölgyek kegyeit keresi. Garbóról már ne is beszéljünk, róla egyre ellenlmondóbb hírek keringenek halála után. A Híres filmek — filmes botrányok című kötet (ez kell most a népnek, véli a tudós szerzőpáros) Garbó-ügyben mint ha kissé tájékozatlan lenne, már ami az ágya táját illeti. A pletyka, a hordalék, az intim- pistás jólértesültség jellemző ezekre a könyvekre. De nem különb náluk a Filmmagazin sem, a legnépszerűbb mozis újság. Lapjain a magyar film szégyellős vendég. Már-már gyanús, hogy míg a nyugati világ összes filmpletykáját tálalja, a hazairól (hisz ilyen is van) hallgat, s a terepet átengedi a Kacsa Magazinnak. Minden nyomtatott fórumon hiányoznak azok a jótékony viták, amelyek korábban szélsőségeik ellenére is továbblendítették a filmkultúra ügyét. Ma már nem arról folyik élénk eszmecsere, hogy mi az experimental ista film szerepe a magyar kultúrában, hanem arról, hogy megmenthető-e a Filmvilág című havilap; nem arról, mit ér a Bódy-életmű, hanem arról, milyen legyen a magyar filmgyártás finanszírozási rendszere, ha egyáltalán túléli a jelen válságos időszakot. Pedig akadna vitára érdemes téma a mai magyar filmművészettel kapcsolatosan is. Nincs közel s távol egyetlen ország sem, ahol az éves filmtermésben akkora lenne a dokumentumfilmek aránya az úgynevezett fikciós filmekhez viszonyítva, mint nálunk. A kétfajta valóságábrázolás különbségeit még az esztétika sem dolgozta fel kellő mélységben, s mosi a gyakorlat felkínálná, hogy ez a viszony vita tárgya legyen. De akik érdemben megszólalhatnának, azok valószínűleg a politikával vagy a pénzkereséssel vannak elfoglalva. Azért reménykedjünk! Hátha kiábrándulnak a politikai csatározásokból vagy esetleg gyorsan meggazdagszanak. Hamar Péter Hamarosan a moziban láthatjuk Bízzál fennem (fent). Színes amerikai bűnügyi vígjáték. Furfangos gályarabok (lent). Színes olasz film. 10 Mamemircrtii 1990. július 28. ^— A HÉTVÉGI MELLÉKLETE U Kelet
