Kelet-Magyarország, 1990. július (50. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-28 / 176. szám
S OTífimnnnc-na 1990. július 28. A "WQiarOrSZag HÉTVÉGI MELLÉKLETE || Kelet Ács Lászlóné: Mákvirág II. (fóliarátétes festett zománc) (Válogatás a nyírbátori tüzzománcstúdió munkáiból.) Makray Zsuzsa: Fény felé (sgra- fitto zománc-réz) A Gellért-hegy vallatása Kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban Régészeti kutatások bizonyítják, hogy annak idején, a vaskorban, a kelta oppidumok korában már megvalósult az európai egység, amelyet nem erőszak, nem politika, nem háborúk hoztak létre, hanem a közös életmód és kultúra. A munkaeszközök, a pénzgazdálkodás, a díszítőművészet hasonlósága mind erről vallanak. A törzsek laza szövetsége lehetővé tette az eszmék szabad áramlását. Ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a Budapesti Történeti Múzeum kiállítását Jean Paul Guillaumet professzor, a Mont Benvary régészeti központ vezetője. A vaskori Európa régészeti feltárásán harmadik éve dolgoznak együtt francia és magyar szakemberek. A kelta kutatásokat, amelyeket Franciaországban mindig is elsőrendűen fontosnak tartottak, Mitterrand elnök kezdeményezte. S amikor az idei ásatási évben a Gellérthegyen kezdődött a közös munka, az elnök levélben küldött üdvözletét. Régi és új leletekből, a kutatások új fejezete előtt, most kiállítást nyitottak a Budapesti Történeti Múzeumban Budapest őse, a gellért-hegyi oppidum címmel. Budapest területén az i.e. 1. században kelta eraviscusok éltek, keveredve az illír-pannon őslakossággal. Legfontosabb központjuk a Gellért-hegyen kiépített erődítmény — oppidum volt. Ez a hozzávetőlegesen 15 hektárnyi terület a gazdasági, politikai, vallási központ szerepét töltötte be, s mint ilyen, Budapest legkorábbi, városias jellegű előzménye. Más, későkelta erődítményekhez hasonlóan a gellérthegyi oppidumot is sziklafallal és sánccal vették körül. Ezen belül lakó-, műhely-, és szentélykörzet különült el. Az egyszerű, tapasztott agyagfalú lakóházakból a korabeli életmódra utaló tárgyak, munkaeszközök, háztartási eszközök kerültek felszínre. Műhelyeikből kerámiatárgyak, vörösfehér sávos festésű díszedények, pénzérmék, dísztárgyak származnak. Vallási, kultikus szokásaikról néhány oltárkő tanúskodik. A római hódítás után a gellért-hegyi oppidum elnéptelenedett, és csak mint vallási központ működött. A Gellért-hegy régészeti leleteire először a múlt század közepén szőlőművelők bukkantak. Nagyobb arányú kutatás a század elején, később a 30- as években, majd 1946—47- ben folyt. Újabban 1981—82- ben, a Budapesti Történeti Múzeum folytatott tervásatásokat, s 1990-től kezdődött meg a közös francia—magyar kutatás. Egy vezető tábori lelkész naplója a második világháborúból (Részletek) 1942-ben — a katonai kiegészítő parancsnoksághoz való behívás után, ahol értesítettek, hogy várhatom a katonai behívómat — felszámolva a gazdálkodást, a katonai behívás tudatában éltem. Lovaimat, csikót, teheneket eladtam. 1943-ban meg is kaptam a S. A. S. behívót — Munkácsra. Itt a 2. hegyi dandárparancsnokságához osztottak be, mint protestáns vezető tábori lelkészt. Beöltözésem után jelentkeznem kellett Kassán a kerületi tábori esperességen. Az esperes — ezredes lelkész — ekkor más beosztásba került. A vezetést Schulek Tibor alesperes alezredes vette át. Komoly — egyháztörténti síkon munkálkodó — tudós ember. Jelentkezésem alkalmával teendőimet elmagyarázza. Különösen a lelkemre köti, hogy a parancsnokságnál két vezető tábori lelkész van. Egy római katolikus és egy protestáns. Egyik a másiknak nem fölérendeltje, se nem alárendeltje. Külön területen munkálkodnak, egymás dolgaiba bele nem avatkozhatnak. Előre figyelmeztetett, hogy erre a rendre ügyeljek. Működési területem a Kárpátalján elhelyezett katonai alakulatok. őrsök, páncélházak, helyőrségek, behívott alakulatok. Elég nagy terület. Itt végzem a református, evangélikus és görögkeleti vallásű katonák részére a lelkipásztori szolgálatot. Napról-napra vezessem a naplót — minden egyes szolgálat bejegyzésével — négy példányban. Ebből egy a tábori püspökségé, egy a kerületé, egy a parancsnokságomé, egy pedig nálam marad. 34 éves voltam. Azzal a gondolattal vonultam be. hogy bárhova kerüljek is, ott is Isten szolgája leszek. Kötelességem a lelki-testi segítés. Parancsnokom — lófőszékely, vitéz Fejér Géza vezérőrnagy — 51 éves; a legfiatalabb tábornok. Remek ember nemcsak külsőre nézve, de magatartásában is, mint katona és parancsnok. Református vallásű, rendtartó, rendet követelő ember. Nagyon hamar megszerettem, mint embert, s mint felettesemet is. Ő maga is figyelmeztet, hogy egyedüli felettesem, s csak az ő utasításainak tartozom engedelmeskedni. Mikor az első szolgálatomat meghallgatta... 36 órai eltávozást engedélyezett. így egy hónap múlva haza is mehettem családomhoz. Katonai életemnek nagyon sok epizódja volt. Ezek közül néhányat lejegyeztem, mert rávilágít a korra, katonai szellemre lelki-testi síkon. Megkezdtem külterületen lévő szolgálataimat a Kárpátalján — az északi és északkeleti részen. Első utam a Latorca völgyébe — az ott elhelyezett katonai egységekhez — vezet. Előzőleg be kellet jelentenem a tábornok úmál az időrendi beosztást; hol, hová, mikor érkezem. Jelentésemet géptávírón adatja le a vezérkari hivatallal. Az első bejelentésem — a tábornok úrral való beszélgetésem — döntő tényezővé válik, s meghatározza egész katonai szolgálati magatartásomat. Tábornok úr értésemre adja: „Fiam, ahová mégy, mindenütt az én szemem megy veled. Mindent láss meg, s nekem mindent jelents!” Őszinte becsületességgel megmondom: „Tábornok úr! Megértettem, hogy mindent jelentenem keli, de azt nem értem, hogy ez a „minden” mit jelent!? Ezt kérem megmagyarázni... Én besúgó nem akarok lenni.” Tábornok úr rámnéz, szemében, arcán mosoly. Feláll: „Fiam, egy református paptól ezt az őszinteséget elvártam. Nem besúgóra van szükségem. Mozgósított alakulat vagyunk, bármikor indulhatunk. Elégedetlen emberekkel nehéz lesz elindulni, akin lehet, segíteni akarok. Erre utasítlak: jelentsd, ahol baj van, ha tudok, segítek.” Kezet fog. E kézfogásban érzem, hogy megértő, segítő kéz. Első ténykedésem az volt, hogy beszereztem — feleségem által — a honvédségnél lévő túristván- di katonák címét. Huszonegy címet küldött meg. Ezek 90%-a a szolgálati területemen lévő alakulatoknál volt. Mindnek küldtem egy tábori imakönyvet. Fogságból való hazatérésük után nem egy elmondta, hogy az imakönyv volt a vigasztalása. Első utamra —mely négy héten át tartott — a római katolikus vezető tábori lelkésszel együtt indultam. Neve: Zsifkovits Ernő póttartalékos százados. Neve, tette még elő fog jönni. Előzőleg tényleges tiszt volt. Valamikor — a harmincas évek előtt — Nyíregyházán tiszti mulatozás közben berúgott, s az asztalra állva a kormányzóra sértő kijelentést tett. Persze besúgó rögtön akadt, s tartalék állományban helyezték századosi rangban. Ezután végezte el a bécsi Pázmáneumban a theolo- giát, s mint polgári papot hívták be régebbi rangjában. így ő százados volt, én főhadnagy. Két jellemzője volt magatartásának. Először; itt is katona akart lenni, nem pap. Másodszor; feljebbvalónak érezte magát, de vallási síkon is, hiszen ő az államvallás papja. Ezek a vonások később bukkantak elő. Nagyon jól megvoltunk. Még a később előforduló, alattomban elkövetett dolga sem hozott ki a sodromból. Együtt letöltöttük az első négyA festő jelentkezésében mindig van valami rejtélyes, titokzatos. A szülőföld és a gyerekkor aligha ad elégséges magyarázatot a tehetség kibontakozására. Működnie kell egy különleges formaképző ösztönnek, amely a mindennapi környezetből kimenti, rögzíti a látványlényeget. Ez a képesség vezet, vezethet el a műalkotáshoz, ahhoz a sajátos transzformációhoz, ami a profánt, a közönségest a művészi szférájába emeli. Az idei Velencei Biennálé magyar kiállítójáról, Fehér László festőről is elmondható mindez. Az ő „alakító tekintetének" következményeként szembesültünk korai, fotórealista művein a metróutazás elidegenült, nagyvárosi jelenléteivel, vagy a zöldes-vöröses színekből komponált vidéki tájak borzongató kietlenségével, magányos, csellengő figuráival. Komor, idegesítő világ ez: ezért nem nyerte el a fiatal festő az Aczél- korszak ítészeinek tetszését. Bármilyen tehetségesnek tartották az egykori Kokas-tanítványt, nem kapott igazi kiállítási lehetőséget. Megtűrt, megfigyelt, gyanús értelmiségi hírében állt, aki a szocialista művészet kánonjától idegen stílusok hatása alá került. A nehézségek ellenére Fehér László nem adta fel: festett — makacsul és kitartóan—a maga elgondolásai szerint, és hogy családját el tudja tartani, esténként a táci Gor- sium étteremben dobolt. Még szerencse, hogy a fehérvári művészi élet befogadta, viszonylagos biztonságot, megmutakozási hetes utat. Hazaérkezés után a naplókat leadtuk, új útirányt jelentettünk be, elindultunk egy második vonalon. Én október 5- én visszajöttem Munkácsra. Kora este jelentkeztem a tábornoki irodán. A vezérkari főnök, Urbányi Endre fcfgad. Kérdezi: miért jöttem vissza? Felelem: az októberi 6-i tábori istentisztelet elvégzésére. Felvilágosít, hogy a második hegyi dandár egysége — amelyik Munkácson van — a helyőrségi istentiszteleten vesz részt. Ezt a protestánsoknak a református templomban a helybeli református lelkész végzi minden hónapban egyszer, s ezért rendes fizetést kap — évi 600 pengőn felüli összeget. Ha már hazajöttem, vegyek részt magam is, utána induljak tovább az utamra, de a szolgálatot jelenleg nem vehetem át, mert azt már elintézték. Megértettem. Másnap résztvettem a tábori istentiszteleten, nem is gondolva arra, hogy e részvételem még bonyodalmak okozója lesz. , Másnap tovább indultam, s végeztem körútamat. Ez is eltelik csendben. Gyönyörű vidékeket járok be. Hatalmas fenyvesek, tölgyesek, sok vízesés, szarvasok, vaddisznók. Közben Hajdúböszörménybe kellett elmennem bemutatkozó szolgálatra. Kövér Pali — zilili lelkész — és én voltam meghíva. Meghívásomat 5800 család írta alá. Tábornok úrtól is engedélyt kaptam. A hajdúhadházi állomáson várt Molnár Zoltán esperes. Együtt mentünk ki Böszörménybe. Az a szívtelen embertelenség — amit velem tett — feledhetetlen. Édesapán és édesanyám a Bocskai téri paróchia ajtajában vártak. Azt megengedte, hogy megöleljem őket, de egy szót sem teret kínálva neki. A „kollektív műterem" képzőművész gárdája kezet nyújtott a fiatal kollégának; képei rendszeresen szerepeltek a megyei tárlatokon. S '77-ben Kincsesbányán, majd '79-ben a fehérvári Építők Szállón rendezhetett önálló tárlatot. Igaz, tíz év múlva már a műcsarnok tisztelte meg egy reprezentatív válogatással, melyet a grázi Landesmuseum Új Galériájában az osztrák közönség is megtekinthetett. Igen, egészen rendhagyó dolog történt: jelentősebb hazai önálló kiállítások nélkül — csoportos külföldi szereplései révén — Fehér László festészetét felfedezték a szakemberek, gyűjtők és rajongók. Kollekciója a legújabb, feketesárga alapszínekből építkező képekből állt össze. Többnyire a gyerekkor emlékei tűnnek fel a vászengedett velük váltani, mert az már korteskedés. Szolgálatom elvégzése előtt kértem Kiss József lelkész urat, hogy fegyverem betegyem a páncélszekrénybe. Oda nem teheti — feleli. Tegyem le az asztalra. Azt pedig csak úgy teszem — felelem —, hogy ha az ajtót bezárom, és a kulcsot zsebre teszem. Ebbe pedig ő nem ment bele. így derakamon a pisztollyal voltam kénytelen a szószékre felmenni. Szolgálatom elvégzése után Molnár Zoltán megint nem engedett egy szót sem váltani szüleimmel. Ekkor láttam utoljára az édesanyámat. Kocsira ültünk, s kivitt a hajduhadházi állomásra, s ezzel vált el tőlem: „Öcsém, itt már azzal beszélhet, akivel akar.” Ekkora embertelenséget nem gondoltam róla. Az esperes jelenlétében egy ember nem beszélhet a szüleivel!? Később megtudtam, hogy a fegyver miatt a presbitériumban egy szótöbbséggel leszavaztak az urak. Édesapám ekkor az én meghívási aláíróimat átállította egy gyermekkori barátja — Jánossi Sándor méhteleki lelki- pásztor fia, Imre — oldalára, s ő lett a hajdúböszörményi lelkipásztor. Kövér Pali is — egy igen tehetséges, szelíd ember — kiesett. Ő is hajdúböszörményi volt, mint én és Jánossi Imre is. November hónapban csak első felére van beütemezésem. A hónap második felében megerőltető tiszti menetgyakorlatra vagyok beosztva. Cél: a Plaj 1480 méteres csúcsának megmászása, lefele Ványkánál a vasútvonal elérése s vissza Munkácsra. Hetvenöt tiszt felszereléssel, hegyi csákánnyal; tizenöt közlegény pótfelszerelé- sel, pótélelemmel. Hadházy Pál non, a családi fotók jeleneteit, beállításait idézve. Egy-egy áttetsző, kontúros figura tűnődik az „eltűnt időn": köznapi, szinte banális történések tanúi vagyunk, s a közelmúlt nyomasztó hangulata csap meg a vászonról is. Ezért kerültek művei a képzőművészet nagy gálájára, Velencébe. Ha visszafogottan fogalmazunk: már a részvétel is sikernek számít. Ám ha a mai kelet-európai „reneszánsznak” ez a festészet meghatározó jelensége lesz — vagy tán már az is —, akkor nyugodt szívvel kijelenthetjük; a kis táci műterméből ismét „jelet” küldött a magyar művészet a nagyvilágnak. Megerősítve azt, hogy a helyi szín, jelleg vállalása nem okvetlenül korlát, hanem itt és most belépő az egyetemes kultúrába. Péntek Imre A festő a táci műteremben A kelet-európai reneszánsz festője Fehér László képei a Velencei Biennálén ■ Zv o M ✓ A N C
