Kelet-Magyarország, 1990. június (50. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-16 / 140. szám
1990. június 16. HÉTVÉGI MELLÉKLETE 9 Hitben, lélekben gazdagabban- ■ ' • ' \ • v ' ’■ -í • •i.. ’ ' ' • ■ Templomépítök Vargabokorban A természet egyik legszebb ajándéka a tavasz. A májusi eső ébresztette smaragd búzamezők olyan bársonyosak, olyan puhának tűnnek, hogy kedve lenne az embernek belehemperegni. A kalászok közt elfeküdni, a kék eget figyelni, pacsirtaszót hallgatni. Ezek az ábrándozó gondolatok ezernyi hasonlatot idéztek fel bennem, amikor a Nyíregyháza melletti Vargabokorhoz közeledtem. A csend és nyugalom szigete e település, a Tiszavasvári úttól egy kilométerre. Tanyabokor, mely már magán viseli a civilizáció nyomait. Van villany, kövesül, s az út mentén felosztva vikendtelkek. A házak elszórtan épültek, de egymásba kapaszkodó kertjeikkel jelzik, a régi tirpák ősök gazdagságát. A táj csodálatával eltelve szinte elfelejtettem jövetelem célját. Pedig nemcsak a környezet szép, hanem az itt élő emberek is nemes tettekre képesek. A hír, amely idehozott; ez az alig 130 lélekszámú, nagyrészt idősek lakta község templomot épít magának. Ki, miből, és miért? Hófehér falú, bádogtetős, torná- cos, igazi parasztháznak tűnik a már szinte kész templom. Nem hivalkodó, de vonzza az erre járók tekintetét. A sódercsomóba szúrt kereszt jelzi egyelőre, hogy ez valamiféle egyházi létesítmény lesz. Emberek serénykednek az épület körül. Mikor megtudják, mi járatban vagyok, a szomszédba, Veres Jánosáéhoz küldenek. Zsuzsika — mert őt mindenki így szólítja—beinvitál a templomba. Csak ámulok... — Ez lesz majd a konyha, itt leülhetünk. — mutat az egyik letakart lócára, majd mesélni kezd, hogyan is kezdődött, s miért fogtak bele ebbe a nagy vállalkozásba Vargabokorban rendszeresen tartottak istentiszteletet (a tanyában 92, a közeli Jánosbokorban 60 evangélikus hívő lakik), amíg el nem adták az iskolát, ott, majd magánházaknál. Három éve határozták el, hogy templomot építenek. Kevesen bíztak a megvalósításban. Gyűjtést szerveztek a gyülekezetben. Ez az összeg az induláshoz volt elég. Sokan dolgoztak az épületen társadalmi munkában, elsősorban a helybeliek, de a nyíregyházi gyülekezetből is több fiatal és szakember (asztalos, ács, központifűtés-szerelő) szorgoskodott azon, hogy a vargabokoriak hite meghozza gyümölcsét. — Eljöttek az idős emberek, tanultunk egymástól, rájöttünk, jó együtt lenni. Hitben és lélekben gazdagabbak lettünk — fejezi be Zsuzsa asszony. Veres János, a férj amolyan ezermester. Ő fogja össze az építkezést, szervezi a munkát. Halk beszŐÖű, erős akaratú férfi. — Volt erőnk, s „ha egy úton elindul az ember, végig kell járni” — vallja, miközben bemutatja az épületet. Lesz benne imaterem, bibliaterem, konyha, iroda, mosdó, mellék- helyiségek és két hálóterem. Kivül szalonnasütőhely, röplabdapálya, a pincében kazánház és egy helyiség pingpongozásra. A lábunk alatt recsegő hungarocell a padlófűtést takarja. Már csak betonozni, csempézni kell. Az imaterem mennyezetén díszes lambéria, látszik rajta készítőjének keze ügyessége, szíve melege. Most értem csak meg, hogy mennyi mindent megoldhat az összefogás és az akarat. A tirpákok első templomának építéséről, a dr. Vietórisz István könyvében olvasott sorok jutnak az eszembe. Ilyen hittel, — ilyen elszántsággal csak ezek az emberek rendelkeznek! — Ma, amikor mindenki rohan, nem jut lehetőség semmire, emberek sokasága időt, fáradtságot nem sajnálva templomot (I) épít. Sok nagyváros megirigyelhetné ezt az összefogást. Ezt a tettet! Harman András bácsi is itt van az építők között. 69 éves most. Szavai ízesek, beszéde megfontolt, kiejtésén érződik a „tót" nyelvjárás. — Nagyon beteg voltam — mondja. Kilenc-tíz évig ki sem tudtam mozdulni az udvarról, a legtöbb időt az ágyban töltöttem. Mikor meghallottam, mi készül, először csak egy negyed órára, majd egy félórára, később mindig több és több időre jöttem el. Mára a betegségem elmúlt. Kezdetben nem bíztam, hogy fel tudjuk építeni ezt az imaházat. Csak Zsuzsika hajtogatta, lesz templomunk... és tényleg lesz...! Boldog ember vagyok, hogy én is közreműködhettem a megvalósításában. Bozorády Zoltán igazgató-lelkész teendői megsokasodtak mostanában. Lelkes pártolója ő is az imaház elkészítésének. — A vargabokori gyülekezet a jánosbokriakkal együtt döntött az építésről. De az egész presbitérium támogatta. Az építészeti hatóság kérése az volt, hogy tájba illő legyen, a mi elgondolásunk szerint pedig, sok funkciónak kell megfelelni az épületnek. Itt szervezik a megnövekedett számú egyházi rendezvényeket, minden szintű gyülekezeti munkát. Gondoltak a gyerekekre és az ifjúságra, lehet majd játszani, olvasni, sőt még videófilmek vetítését is tervezik. A város zajától, a rohanó világtól távol, úgynevezett „csendes napokat és heteket” is tartanak. Ahol a hívek egész nap együtt énekelnek, imádkoznak, Bibliát olvasnak, beszélgetnek. Szeretnénk vendégeket hívni, akik hosszabb ideig itt maradhatnak. A jelképes sövénykerítés köny- nyen átléphető, de a kapu is mindig nyitva áll más gyülekezetek tagjai előtt is. Közösségteremtő találkozó- hely lesz ez, otthona a hitnek és a szeretetnek. — Július 29-én szenteljük fel az imaházat, de pünkösdkor már tartottunk benne misét — folytatja a lelki- pásztor. — Az adományok összege körülbelül egymillió forint, 300 ezer egyházi kamatmentes kölcsönt vettünk fel, s még megközelítőleg két- háromszázezer forint hiányzik a teljes befejezésig. Az elkészült létesítménynek ennél sokkal több az értéke (meghaladja a 4 millió forintot). A közreműködők önzetlenül segítettek, nem vágynak fizetésre, dicsőségre. Egyikőjük így fogalmazott: „Szívesen tesszük dolgunkat. Mozgatóerő a jó szándék, a bizalom és egymás tisztelete.” Bevallom csodálom és irigylem a vargabokriakat. „Erejükön felül” belekezdtek és létrehoznak valamit, maguknak, másoknak. Elidegenedett világunkban bizonyságára annak; ha közös a cél, az akarat, ez teremtő erővé válik. Dankó Mihály Romániával is megteremtődtek A magyar—román kapcsolatok létrejöttének és nemzetiségi kérdés demokratikus megoldásának feltételei az 1945. március 4-e után létrejött Gróza- kormánnyal teremtődtek meg. A kormány március 17-i rendelete érvénytelenítette a régi rendszer azon törvényeit, amelyek hátrányosan érintették a nemzetiségieket, és deklarálta az állampolgárok teljes egyenlőségét. A Gróza-kormány kultúrpolitikai lépéseivel hozzá kívánt járulni a magyarság művelődési lehetőségeinek a megjavításához. Gróza Péter politikájára jellemző, hogy nem sokkal hivatalba lépése után már tervbe vették a kolozsvári autonóm magyar és román egyetem felállítását. Erdély magyarsága egy emberként támogatta Gróza Péter politikáját. Az emberek hitték, hogy bekövetkezik a népek közötti baráti együttműködés szebb korszaka. Gróza Péter helyesen ismerte fel, hogy népének boldogulása és a magyar—román viszony alakulása elválaszthatatlan a nemzetiségiek jogainak teljes biztosításától, ezért mindent elkövetett a nemzetiségi sérelmek orvoslásáért. A BM 1945. nyarán megjelent rendelete biztosította a nemzetiségiek számára az anyanyelv használatának jogát a magán- és közéletben. A rendelet értelmében a nemzetiségiek rendelkezhetnek lapokkal, kultúrintézményekkel, biztosították számukra a szervezkedés szabadságát. A jóakaraté és toleranciára épülő politika lehetővé tette a kapcsolatteremtést, 1945 júniusában, magyar—román sebészkongresszusra és képzőművész cserére került sor. Ugyancsak júniusban magyar küldöttség utazott Bukarestbe, és ott az EKÉS Front nagygyűlésén hitet lett a magyar—román barátság mellett. A nagygyűlésen mondott beszédében Darvas József a Gróza Péteri szellemnek megfelelően hangsúlyozta i/ösek a gondjaink, bajaink és remén; .ink. Nemi : jelképes jelentősége volt, hanem l Imát is adott a magyar- román V iittműködésnek az 1945. szeptenf 23-án alakult Magyar— gomán iság, melynek létrehozásában t A között fontos szerepet játszott '-Györgyi Albert, Kodály Zoltán. ív Lajos és Balázs Béla. Magyai ignak alapvető érdeke volt a lámához fűződő viszony rendező róza Péter kormányának történél- ‘eme annak a felismerése, hogy a ■ lép viszonya, a magyar— román ralis kapcsolatok meghatározó i a Romániában élő magyar ne ségiek politikai és kulturális jo: a biztosítása. C .Szlovákiával í ponton volt A n -csehszlovák kulturális viszony igyon súlyos ellentétek miatt mélyponton volt. A jószomszédság útjában álló akadályokat a magyar közvélemény nem háríthatta el, hiszen annak eszközei a csehszlovák kormány kezében voltak. A Duna-medence országainak együttműködéséhez szükség volt olyan szellemre, melyben megvalósulhat a kölcsönhatás egymás kultúrájára és szellemére. A magyar—román, valamint a magyar—jugoszláv kapcsolatok igazolták, hogy ennek a kiteljesedése csak akkor lehet sikeres, ha az együttműködést nemcsak a kormányok akarják, hanem a népek is. A korszak azért is tanulságos, mert 1945-ben Magyarország belátta, hogy sorsa, az egész magyarság jövője a Kárpát-medence népeihez kapcsolódik. Jövőnket nem rendezhettük másként, csak úgy, hogy tudomásul vettük mi is történt és történhet körülöttünk, s mit jelent ez reánk, mindnyájunkra nézve. A történelem adta a leckét, amit meg kellett tanulni. Fáradozásainkat, próbálkozásainkat a román és a jugoszláv nép akkor segítette. (A szerző a Bessenyei György Tanárképző Főiskola társadalomelméleti tanszékének docense, művelődéstörténész, politológus. Készülő könyve (Magyar kultúra — világkultúra címmel jelenik meg) egyik fejezetének összefoglalóját készítette el, amelyből részleteket közlünk.) Művésztanárok lehetnek L assan már hagyománnyá válik, hogy a tanárképző főiskola végzős rajz szakos hallgatói tanulmányaik befejezésekor tárlaton mutatják be, hogy mennyire sikerült a szakma titkait ellesniük, és hogy néhány jövendő tanárt ezentúl alkotóként is számon kell tartani. A mostani zárókiállítás terméke a korábbi évektől is gazdagabbnak tűnik. A Bujtosi Szabadidő Csarnokban mintegy negyven hallgató négyszáz munkája látható. Festmények, rajzok, plasztikai kísérletek, grafikák, fotók, tűzzománcok és alkalmazott grafikák tanúskodnak arról, hogy a főiskola felkészült rajztanárokat, sokoldalú szakembereket bocsát útjára. Az alkotások között kísérletek és kiforrott munkák egyaránt találhatók. A tárlatlátogató rendkívül sokszínű kiállítást láthat. A tárlaton értékmérőnek számít az is, hogy ki mennyi alkotással került be a kiállításra. Összeálltásunk- ban a június 18-ig látható kiállítás néhány alkotását mutatjuk be. (bodnár) Rácz József: Ragadozók Bessenyei Valéria: Tűzzománc Törő István: Tele a város Tele a város porra! és közönnyel, pórusaidban gyűjtőd a füst-üledéket, lassan bőrödön érzed a plakát-esőket; senki sem mossa le a várost, átfagyott alakjaiban ott rostokol, vibrál e tompító kor — cipeled magadon, csontodig hatol, elvégzi munkáját rajtad, mint a széttaposott kutyaürülékek rádtapadnak, s a bélyegétől senki sem ment meg — tele a város, hogy jön valami, papírfoszlányokká válnak a tetteket serkentő hencegések, s a napok bugyrából bosszú bugyog, beléd szúrja a kétkedés sárga tűit, mert nem te vagy, aki félreléphetsz, de benne lihegsz a fojtott hangulatban: a hengerlő présben, a szerelmesek útjain, ahol a hősök születnek, s te kutyaürülékben gőzölgő hajnali város csak most az egyszer mellőzd a hősöket! Sallai Géza: Portré Egy kiállítás képeihez Egy gyengécskére sikerült tábla hirdeti Molnár Attila kiállítását a vásárosnaményi művelődési központ előtt. A kiállítás megnyitására késve tudok érkezni. Úgy érzem magam, mintha egy zsúfolt nézőtér kellős közepére kellene befurakodnom színházi előadás közben. Kellemetlen és egyben felemelő, érzés. Huszár István festőművésznek gratulálnak a megnyitó beszédhez. Még kisebbnek érzem magam, hogy nem hallhattam. A fiatal rajztanár-festő, bátran merem mondani festőművész régi ismerősöm és kíváncsian várom újabb munkáit és azt, hogy ürüljön a terem. így közelebb kerülhetek a képekhez. A borsodi Arnóton élő művész kicsit haza is látogatott. A fiatal alkotóval sokan találkozhattak már eddig is Vásárosnamény- ban. Bényi Árpádot és Valkovits Zoltán festőművészeket tartja mestereinek, ő maga a mártélyi művésztelep alkotója. Lassan egyedül maradok a képekkel és egy-két barát ismerőssel. A képek sokasága, gazdagsága arra kényszerít, hogy végigfussak a termen és közben óhatatlanul elragadnak gondolataim. Nemrég H. Német Katalin grafikáit csodálhattam meg, most fiatal barátom munkái ragadhatnak el. Gondolataim tovább csaponganak. Vásárosna- ményban évtizedeken át nem sikerült létrehozni képzőművészeti kört, pedig lett volna rá igény. Értékeink bemutatását elhanyagolta a város. Az akarás görcsös kudarcokban realizálódott. A neveléstörténeti kiállítás évek óta zárva. Nincs megoldva a házasságkötő terem látogat- hatósága. az idelátogatók pénz ellenében csodálhatják meg Ti- sza-partunkat. Nincsen állandó élő bemutató, kiállító terme Vá- sárosnaménynak, ahol biztosítva lenne a művekhez illő bemutatkozás. Az évek könyörtelenül elmentek mellettünk. Gondolati kalandozásom másodpercekre tehető, mert a kiállított képek most erősebben szólnak hozzám mint gondolataim. A képek érettsége, a magabiztos ecsetkezelés a vászonra vetett gondolatvilág az érett művész eleganciája és fiatalsága mindenkinek nagy élményt jelenthet. A csendet székrakás zöreje töri meg. Este valamelyik pártnak itt lesz a gyűlése. Nem vagyok az, akit köny- nyen megzavarnak és leráznak. Visszajövök megnézni a kiállítást. Schmidt Sándor iparművész || KelelA Magyarország — viláqkultúra
