Kelet-Magyarország, 1990. május (50. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-05 / 104. szám
álvária a Jeruzsálem K melletti dombocska latin neve, amelyet koponyára emlékeztető formájáról kapott. Ugyanez a domb arameus nyelven: Golgota. A római uralom idején itt folytak a kivégzések, a korban szokásos keresztre feszítések. Erre a dombra kellett felmennie Jézus Krisztusnak is, miután a római helytartó, Poncius Pilatus halálra ítélte. iiiji í; ... Ennek a Jézus által megtett utolsó útnak, a keresztútnak voltak állomásai, azaz stációi, amelyeken bizonyos események történtek, mint Jézus elesése a súlyos kereszt alatt, Veronika kendőt nyújt át a véres izzadság felitatására, és így tovább. S miután a keresztét a Kálvárián végződött, kezdték az egész utat kálvária-járásnak, röviden kálváriának nevezni. Hazánkban általában a templomok belső falára helyezett keresztek alatt látható jelenetsor keresztútnak, a szabadban felállított stációkat a lezáró kereszttel vagy általában a három kereszttel (amelyeken két oldalt a latrok függenek), kálváriának. Buzgó keresztények már az első századokban felkeresték azokat a helyeket, ahol a keresztúti események játszódtak, ezeket megjelölték, és ott imádkoztak. De miután a mohamedán vallás térhódításával a keresztények nem látogathattak Jeruzsálembe, a XV. századtól már másutt is állítottak keresztutakat, ahol a stációk képei, szobrai, domborművei Jézus szenvedésének egyes jeleneteit ábrázolták. A keresztúti ájtatosságot főleg a ferencesrendi szerzetesek terjesztették, mert a pápa rájuk bízta a jeruzsálemi szent helyek gondozását 1342-ben. Hazánkban a szabad téren létesített, 14 stációból álló kálváriákat, ahol lehetett, dombra, hegyre vezették, és sok helyen kis építményekbe rakták a különböző jelenetek képeit, szobrait. A legrégebbi, művészi értékű, fennmaradt kálváriánkat Páli községben láthatjuk. 1696-ban készítették. A fafeszület két oldalán Szűz Mária és Szent János áll egy írást tartó ahgyal társaságában. Valamivel későbbi és monumentálisabb a barokk fertőszéplaki kálvária, amelyet gróf Széchenyi Zsig- mondné emeltetett 1736-ban, a templom melletti dombon. Ismeretlen nevű lövői kovács készítette azt a spirális díszű vaskaput, ahonnan az előírásos 21 lépcsőfok visz felfelé. A dombon fallal övezett kerek tér, bejáratánál két angyal, „Nézd oh bűnös ember’ Mint hal az igaz” feliratú táblával. A kerítésen a keresztét néhány jelenetét bemutató kis szobrok. Középen emelvény, alján Krisztus sírja szép vasráccsal. Fölötte van a pieta síró angyalkákkal, 1770-ből, mögötte a keresztre feszített Krisztus, vagyis a feszület. Ugyancsak nagyon szép barokk munka a gyöngyösi kálvária is. Ezt is fallal kerítették, a belső térre kosáríves kapun lehet belépni, ahol a klasszicista kápolna ormán áll a feszület és a két lator keresztje. Az udvarban van még két kis barokk kápolna kőből faragott szószékkel, és a stációk kőfülkéi. A kálvária-épületek alapkövét 1721-ben tették le, a szószék 1810-ből való, a getés közben a gyermekét vesztett édesanyától megkaptam életem ösz- szes szolgálatának egyik legszebb és ma is legértékesebb elismerését: „A tiszteletes urat miért nem hívtátok el? Furcsa, hogy nem volt rajta palást.” Néhány hónap telt el, és az előbb említett szomorú temetés után két férfi érkezett a tanárnő szülőfalujából. Meghalt az édesapjuk. Búcsúztassam el, és szokás szerint beszélgettünk. Szerettem, igyekeztem mindent, sokat megtudni az általam ismeretlen életű halottakról. Megtudtam akkor is. Vendégeim édesapja cselédember volt kilenc gyermekkel. A kilencedik gyermek születése elvitte az édesanyját. Az édesapa 1945-ben földet osztott, kommunista lett. A tíztagú családról a legidősebb leánygyermek gondoskodott, amíg az apa vállára vette fél falu minden gondját. A cselédház fala kidőlt. Deszkával, kóróval pótolták, tapasztották, alig sikerrel. Akkoriban költöztették ki lakásából az egyik kocsmáros „kulákot”. Annak a lakásában húzódott meg az apa kilenc gyermekével. És párttitkárságával... A községi tanács pénzügyi előadója nem élte meg a nyugdíjkorhatárt. Előtte öt évvel már leszázalékolták. A tanácselnökkel mentünk el a gyászoló családhoz beszélgetni, a derékba tört életutat gondolatban végigjárni, emlékezni. Feleség és gyermek ajkán szökdösött a szó. Jó ember volt. Nem bántott senkit. Mindenkin segített. Sokat dolgozott. Nehéz élete volt. Aztán a tanácselnök négyszemközt elmondta, hogy I. bácsit az utolsó tíz évben két helyen lehetett biztosan megtalálni. A kocsmában, vagy a kocsma előtt az árokban. Mit mondhattam ravatalánál? 18 éves korában vitték „kis robotra” három és fél évre. És félbemaradt minden terve, álma, egész élete. Olyan korban élt, melyben csak hősök, szentek, vagy nagyon- nagyon erős jellemek maradtak tisztán. O csak embernek született. És embernek sem erősnek. Gyengeségében megrakta élete emlékköveiből azt az oltárt, amin meggyújtotta és elégette saját életét. Csak az ő bűne vajon, hogy mindössze arra tartotta érdemesnek azt az életet? Gy. A. már tíz éve a házvégéhez ragasztott pecuban „élt”. Volt. Felesége elvált tőle. O hetenként alkalmi munkán dolgozott két három napot. Csak annyit, hogy bére elég legyen italra. Iszonyú volt hallani! Kérdeztem 23 éves lányát: Milyen volt az édesapja, amikor józan volt. A leánya nem tudta, mert 23 éve nem látta józannak. Alig tudtam kiszedni a volt feleségből és gyermekből használható adatot. Papírokat raktak elém. És valami világosodott. Gy. A.-t 1957-ben leszerelték. Addig az Államvédelmi Hatóság tisztje volt. Mondjam azt, hogy kicsúszott lába alól a talaj? Egyáltalán volt alatta valaha? S. O. özvegye és fia azzal kerestek meg, hogy a halott férj és édesapa kifejezett kérése volt, hogy én temessem, búcsúztassam. Micsoda drasztikus grimasza a sorsnak! Sokáig beszélgettünk és egyre mélyült kétségbeesésem. Minden áron emberi, jellembeli értékekről, személyes, jó, rokonszenves tulajdonságokról akartam hallani. A feleség azonban, mint a lemezen megakadt tű, egy dolgot ismételgetett fáradhatatlanul. Férje volt az első, aki fegyvert fogott a bitang ellenforradalmá- rok ellen. Férje volt az első igazi kapu és a harangtorony Rábel Károly munkája 1832-ből. A gödöllői kálváriát Grassal- kovich Antal herceg építette 1771-ben Mayerhoffer Jánossal. Különösen az áttört, gazdag rokokó korlát érdemel figyelmet. A bajai klasszicista kálváriakápolnát Hild József tervei szerint 1836-ban építette Bengel János, Novák József és Gfeller Károly. A kápolna előtti keresztekhez, Szűz Mária és Szent János lendületes, színezett szobraihoz a stációkat összékötő, széles lépcsők visznek. Romantikus környezetben, erdei út mentén épült a múlt század második felében a bakonybéli kálvária stációk sora. A keresztút képeit rejtő, pirosra festett tégla fülkék a hegy tetején kialakított tisztáson álló kereszthez, szobrokhoz vezetnek. Szentmihályi Szabó Péter: Fák Ma ültettem néhány fát. Nem nagy dolog. De ezekben talán Verseken túl megmaradok. Mert pisztokos a vers, mihelyt megjelenik. Piszkos az ég alja. Esik. Ismét esteledik. Minek is megmaradni? Olyan egyszerű a halál. De ez a néhány fa még akkor is áll, s ha valaki erre téved, ha felnőttek a fák, kit érdekelhetnének verseim is tovább Horváthné Németh Katalin: Segítség Amit éppen csinálok, az a legfontosabb" Ránki-koncert Nyíregyházán Néhány nap leforgása alatt megyénk három városában, Kisvárdán, Vásárosnaményban és Nyíregyházán adott koncertet a magyar előadóművészet egyik legkiválóbb, világszerte megbecsülésnek örvendő képviselője. Nyíregyházára a megyei művelődési központ hívta meg a zongoraművészt, aki önálló estjén Beethoven, Bartók és Brahms egy-egy művét játszotta. Erre a hangversenyre egyenesen a fővárosból érkezett Ránki Dezső — és a koncert után rögtön haza is pufajkás a környéken. Géppisztolyát közvetlenül a szovjet elvtársaktól kapta november 4-én. És én gyáva voltam azt mondani: „Asszonyom, én nem temetem el a férjét.” Gyáva voltam megmondani, hogy engem többször agyba-főbe vertek a pufajkások. Néhány órája a szerető és szeretett feleség karjaiban halt meg az általa imádott férj. Ma sem tudom, aljasság volt-e gyávának lenni. Ez valóban púp erkölcsisé- gem hátán? Amióta szememre vetették, hogy a bukott rendszer szekértolója voltam, mert sok kommunista ravatalánál mondtam szépeket és jókat róluk, volt időm töprengeni ennek az állításnak hitelességén. Hiszen én mindig úgy éreztem, hogy egy ember koporsójánál állok, aki mellesleg lehetett párttag is, de számomra mindig és elsősorban ember volt, tele emberi értékekkel vagy hibákkal. És amíg ravatalához készültem, mindig az emberi értékeket kerestem hosszú vagy rövid életpályája során. Hiszen mit mondhattam volna a nyolchónapos, vagy tizenkét éves korában meghalt gyermekről, akiknek időt sem adott az élet ahhoz, hogy rosszak legyenek. Végiglapozva megírt és elmondott gyászbeszédeim szövegét, két szót nem találtam egyikben sem. Soha nem temettem elvtársat, csak embert. És soha nem mondtam egyid beszédem végén sem azt, hogy ámen. Pedig legtöbb beszédnek a végére oda illett volna, hiszen mindet azzal az őszinte kívánsággal fejeztem be. hogy halott embertársam emléke éljen tisztán, ő pedig nyugodjon békében. És az ámen azt jelenti, hogy úgy legyen. utazott—, azonban az idő rövidsége ellenére is szakított néhány percet az alábbi interjúra. — Lassan vége a hangverseny- szezonnak. Jót, rosszat hozott az ön számára? Remélem, csak az előbbit... — Rosszra szerencsére valóban nem emlékszem. Hacsak nem számítom azt a pár hetet novemberben, amikor a családdal együtt az egyik influenzából a másikba estünk... Most is éppen kilábalóban vagyok egy újabb influenzából, és persze ez is nagyon rosszkor jött, mert három egymást követő napon, három különböző helyen volt koncertem. Egyébként ez a szezon eléggé hasonlított a többihez. Egy-két hónap lazább, aztán váratlanul össze- sűrűsödnek a dolgok. Most például januártól március közepéig rettentő sok elfoglaltságom volt nagyon sok külföld! szerepléssel. De azt hiszem, ! végül is körülbelül annyi munkám | volt, amennyit eppen bírtam. — Volt-e ebben az évadban különösen fontos koncertje, lemezfelvétele? — Nem szoktam, nem is nagyon szeretek így különbséget tenni. Mindig az a legfontosabb, amire készülök, amit éppen játszom. Most például ez a nyíregyházi koncert. — A múltkoriban hallottam, hogy az ismeretes pénzszűke miatt az Országos Filharmónia négyszázzal kénytelen csökkenteni a hangversenyek számát a következő szezonban, és nyilván mások is hasonló lépésekre kényszerülnek. Menynyire érintik ezek a gondok az olyan világklasszisokat, mint amilyen Ön is? — Egy páran, akik állandóan koncertezünk, az itthoni körülményeket tekintve nem panaszkodhatunk, azt hiszem. Amit említett, főleg azokat sújtja, akiknek eleve kevesebb a lehetőségük, esetleg tanítás mellett váltanak koncerteket S ma már a közönség sem tud annyit költeni a jegyekre. Ezt egyébként én is nagyon érzem; v*-**’ -n is. és még Pesten is kevesebb a közönség, mint néhány évvel ezelőtt. Mi, meg kell hogy mondjam, nem is az itthoni, hanem a külföldi koncertekből „élünk meg", hogy ezt a rossz kifejezést használjam* És soha nem is gondoltam arta, hogy az itthoni koncerteknél is olyan feltételeket szabjak, mint külföldön^ ahol a fizetés nyolcszorosa-tízszerese a magyarországinak, tehát a honorárium aránya is ennek megfelelő. Dehát ez tényleg nem szempont. Én itt élek, és természetes része az életemnek, hogy itthon is koncertezzek. S lehet, hogy a közönség egy része most megsértődik, de vidéken még jobban szeretek játszani, mint Pesten. — Mostanában felrémlik annak veszélye, hogy „kivérzik"a magyar kultúra, benne a művészet, mert a romló hazai viszonyok közepette különösen nagy a külföld kísértése. Az önök nagy triójának egyik tagja, Schiff András már évek óta külföldön él. Ketten mindeddig kitartottak... — Kocsis Zoltán nevében természetesen nem beszélhetek, de ö is úgy nyilatkozott, hogy nem akart és nem akar innen elmenni. Én sem gondoltam erre soha. Egyébként is otthonülő vagyok, ami a családi otthonra és Magyarországra is érvényes. Az életemben semmi olyan élmény nem ért, ami arra ösztönzött volna, hogy elkívánkozzam innen. A jóval és a rosszal együtt ebben az országban érzem otthon magam, és egyre kevesebb az esély, hogy ez megváltozzon. — Milyen tervei vannak a közelgő nyárra? Hogyan pihen Ránki Dezső és családja? — Legalább egy-két hónapot minden nyáron szeretek szabadon tartani. Ami nem azt jelenti, hogy akkor egyáltalán nem dolgozom. Ilyenkor darabokat tanulok. Két-há- rom hetet azért szeretnék zongora nélkül tölteni. Nem a Balaton mellett. Nem szeretek odajárni, mert a Baia- ton pihenésre nem alkalmas, hacsak nincs az ember olyan szerencsés helyzetben, hogy van ott egy nyaralója. De nekünksehol, semmilyen nyaralónk nincs. Ha nagyon rászánjuk magunkat, akkor lehet, hogy elutazunk valahová, hegyek közé vagy tengerpartra, de én azt hiszen, inkább otthon maradunk. Dolgozgatunk a kertben, összejövünk a barátokkal. Gönczi Máris 1990. május 5. HÉTVÉGI MELLÉKLETE Magyar kálváriák II Kelet _ A Magyarország f l.ij l.ttl w„ k #. m v WM Mi ET# 9
