Kelet-Magyarország, 1990. május (50. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-17 / 114. szám

2 Kelet-Magyarország — Nyíregyházi Elet 1990. május 17. Orvos—beteg viszony Hálapénz és vidéke A rangsor végén... Hí lesz az iskolával? Napjainkban (értve ez alatt az elmúlt é'f tizedet) sok vád éri a magyar közoktatást. A nemzetközi olvasásgyorsasági vizsgálatok az utolsó harmadba sorolnak bennünket. de gyakori vélemény az is — elsősorban a nagyapák és nagymamák szájából —. hogy még az érettségivel sem jár együtt az olva­sás-írás biztos készsége. Hovatovább mind­nyájan igyekszünk elfelejteni, hogy volt idő. amikor az általános műveltséget a középfo­kon szerezte meg az ember. Kísérlet kísérlet hátán, egymást követik a reformok. Közben a társadalmi problémák, gondok megjelen­tek az iskolákban is. a pedagógusi hivatás elvesztette vonzerejét, sok esetben a kétpó­lusú családi költségvetésben a pedagógusnő bére jelképes tételt képvisel, A tavalyi és az idei bérrendezést is csen­des közöny, vagy a felszínre utat találó elé­gedetlenség fogadta. Érzékelhető volt a pe- dagógusellenesség a magyar társadalomban. Igaz. ebben a politika is jócskán benne volt, mert sejtetni engedte, hogy csak bizonyos területek fejlesztésének a rovására oldható meg az emelés. Aztán a népgazdaság egyéb ágazataiban is kúszni kezdtek a bérek. így a mostani helyzet nem sokban különbözik az előzőtől. Az iskola viszont teljesen átalakult. Számos jele volt a demoralizálódásnak. a bi­zonytalanságnak. A vezetés, a pedagógus gyakran azt érezte. hogy teljesen magára van hagyva, egyedül kell tájékozódnia az ok­tatás és nevelés kérdéseiben. Elavult struktúra A jelenlegi közoktatás struktúrája (általá­nos iskola, középiskola, szakiskola) nem biz­tosítja a szükséges mobilitást a tanulók szá­mára — mondja Békési Elemér, a városi ta­nács művelődési osztályának vezetőhelyette­se. — A gyerekek nyolcadikos korukban lé­nyegében egész életükre szólóan döntenek. Az iskola belső szerkezete (igazgató, helyet­tesek. munkaközösség-vezetők) is változat­lan maradt. A központosított tanterv rend­kívül gazdag ismeretanyag elsajátítására kö­telezte a diákokat, kevés sikerrel. Mindezzel a követelményrendszer nem volt kellően ki­dolgozott. sok volt benne az általánosság. Az 1978-as tanterv módosítása megkülön­böztetett törzsanyagot és kiegészítő anyagot, megfogalmazott egy minimális követelményt is. De ez olyan magas volt. hogy a gyengéb­bek nem tudták teljesíteni. Sokáig tartotta magát az az elképzelés, hogy az általános is­kolának lezárt műveltséget kell adnia, pe­dig csak alapozó jellegűnek kellene lennie, amelyre később építeni lehet. A központosí­tott irányítás visszafejlesztette a pedagógu­sok és az iskolák önállósági törekvéseit. s ennek éppen napjainkban látni a következ­ményeit. amikor erre már van lehetőség. A tankönyveket elsősorban elméleti szakembe­rek írták, majdnem az volt a fő szempont­juk. hogy minél vastagabbak legyenek. Min­den gond ellenére elmondható, hogy a köz­oktatásnak az elmúlt évtizedekben voltak eredményei. Az 1985-ös oktatási törvény ugyan átfogó jellegű volt. de az a struktúrát nem változ­tatta meg. Visszaadta a pedagógus módszer­tani szabadságát, lehetőséget adott alternatív tantervek készítésére, nem zárta ki a helyi nevelési elképzelések megvalósítását sem. Lehetővé tette a csoportbontást, a második idegen nyelv indítását, a fakultáció beveze­tését. pedagógiai asszisztensek, oktatásszer­vezők alkalmazását. Sajnos erre csak két évig volt pénz. Mi várható a jövőben? Talán lesz elmoz­dulás. Megszűnt az állami iskolák monopó­liuma. lehet működtetni egyházi és magán­iskolákat is. Oldódik a struktúra merevsége. Beindul a Kossuthban a nyolc osztályos gimnázium. Pillanatnyilag ugyan még a ko­rábbi követelményszint van érvényben, de készül a nemzeti alaptanterv. ami a legfon­tosabb ismereteket, műveltségi tartalmakat határozza meg. Ügy tűnik, hogy nagyobb mozgásteret ad az iskolának, mert a kötelező óraszámoknak csak a felét köti le. a töhbivel az adott is­kola gazdálkodik. A legfontosabb: igazodni kell a gyerekek képességeihez. Így válik le­hetővé az igazi tehetséggondozás is. Nyíregyházán csökkent a gyereklétszám 1600—1800 fővel. A felszabaduló pénz visz- szakerül az iskolákhoz, azért, hogy lehető­ségük legyen csoportbontásra, a második idegen nyelv bevezetésére, egyszóval a mi­nőségi fejlődésre. Azonban minden változta­táshoz pénzre van szükség. Nagy hiba’lenne, ha most hirtelen szét akarnánk verni az is­kolarendszert. mert voltak működési zava­rai. A változásokat csak fokozatosan szabad megvalósítani, mert jelenleg az iskolák több­ségének az a gondja, hogyan fizesse ki mű­ködési költségeit. Az oktatás színvonalának fejlesztésére nem sok. vagy egyáltalán nem marad pénz. A vállalkozás lehetőségé is kor­látozott, mert az nem mehet az oktatás ro­vására. Ügy tűnik, hogy a mai változások legin­kább a középfokot érintik. — A mára- kiala­kult rendszer négy évtizedes „fejlődés” eredménye — mondja Hargitai István, a Sajnos, még az érettségivel sem jár együtt az olvasás-írás biztos készsége. Most talán lesz elmozdulás, oldódik a struktúra merev­sége. Képünkön nyelvoktatás a 3. iskolában. Széchenyi István Közgazdasági Szakközépis­kola igazgatóhelyettese. — A legnagyobb probléma az. hogy a középiskolai oktatás nem épül szervesen az általános iskolaira. Egy csomó ismeretet újra kell tanítani. A másik: a gyermek tizennégy éves korában v — anélkül, hogy tisztában lenne a képessé­geivel — választásra kényszerül. El kell dön­tenie. hogy gimnáziumban, szakközépben, vagy szakmunkásképzőben folytatja-e tanul­mányait. Az ötvenes években született a kulturális forradalom eszméje. Azt mondtuk, hogy a tudás hatalom. Aztán egymás után létesül­tek a gimnáziumok: Ibrányban, Csengerben,." Nagyecseden. Mándokon, Gávavencsellőn, Baktalórántházán, Tiszavasváriban, Tiszalö- kön és másutt. Ezek egy része aztán termé­szetszerűleg megszűnt, mert hiányzott — többek között — az a bázis, amelyre a gim­náziumok támaszkodhattak volna. Megszűntek a technikumok, de jöttek a gyakorlati foglalkozások, majd a szakközép- iskolák. amelyekre sokan azt mondják, hogy se középfokú, se szakmai képzést nem nyúj­tanak. Gimnáziumok futószalagon Hosszú évek óta tapasztaljuk, hogy a kö­zépiskolákból kikerülő tanulók tudása egyre kevesebb. Sak új ismeretet tanítunk, de ép­pen az alaposságra törekvés kényszerít fel­színességre tanárt, diákot egyaránt. Ezt meg­szüntetendő született a gimnáziumokban a fakultáció eszméje, majd sok gimnázium át­alakult szakközépiskblává. Sor került a tan­anyagcsökkentésre. amit úgy kellett végre­hajtani. hogy a megtanulandó több lett. nem kevesebb. Többször megreformálták az érett­ségit. volt megfelelt, nem felelt meg, aztán közelítették a felvételi vizsgához, bevezették — néhány iskolatípusban — a közös érett­ségi-felvételi vizsgát. Néhány évig tartotta magát a bukásmen­tes iskola illúziója. Nem használt a követel­mények emelésének... A gimnáziumok és szakközépiskolák egyaránt gondokkal küsz­ködnek. Ott a beiskolázással vannak bajok, (néhány divatos intézményt leszámítva) itt pedig a továbbtanulásra felkészítő funkció­nak nem tudnak teljesen megfelelni. Alacso­nyak a közismereti óraszámok magyarból történelemből. Nincs biológia, hiányzik a művészettörténet, az ének-zene. Az általános műveltség fontos elemeihez nem jutnak hoz­zá a tanulók. De óriási gond a nyelvoktatás is. Kevés kivételtől eltekintve egyetlen kö­zépiskolát végzett sem tudja idegen nyelven megértetni magát. Kiművelt emberfők? „A kiművelt emberfők mennyisége a nem­zet igazi hatalma” — írta a múlt században Széchenyi István. Magyarországon nagyon alacsony a felsőfokú végzettséggel rendelke­zők száma. Az európai rangsor végén he­lyezkedünk el. Az elmúlt negyven év a tudás óriási presztízsveszteségét hozta. Ennek az egész iskolarendszer látta kárát. Pedig csak jól felkészült emberekkel lehet eredménye­sen dolgozni. Amíg azonban jobban elisme­rik anyagiakban a segédmunkást, mint a mérnököt, addig nem változik meg a hely­zet. Feltéve, ha a tudás belső igénnyé válik. Mostanában kezdjük feltalálni a nyolcosz­tályos gimnáziumot, az ötosztályos techniku­mot. A szakmunkásképzést ki kellene ven­ni az iskolai keretből és átadni a vállalatok­nak és az üzemeknek. A jelenlegi szakkö­zépiskolára csökkentett képzési idővel, át­gondolt profillal a későbbiekben is szükség lesz. A jövőben át kell gondolni minden, tan­tervet. új jegyzetekre, tankönyvekre lesz szükség, elsősorban a társadalomtudományos tantárgyakban. Az iskolák minden bizonnyal politikamentesek lesznek. De a nagyobb in­tézményi önállóság nélkül a legjobb szándé­kok sem valósulhatnak meg. Merre halad a közoktatás? Az önállóság, a sokoldalú gaz­daság, a versenyhelyzet megvalósulása felé. Nagy István Attila Az egészség, a betegség minden embert foglalkoztat. Persze nemcsak most, sokkal korábban is. Az egészségügy gondja és jö­vője természetesen magúkat az egészség­ügyi dolgozókat nem hagyja érintetlenül. Ezért is érdemes visszatekinteni arra az eseményre, amely 1989 késő ősze folyamán Nyíregyházán történt. A megye orvosai tün­tettek. jogaikat, tisztes fizetést követeltek. Petíciójukat akkor átnyújtották a megyei fő­orvosnak is, aki azt az egészségügyi minisz­terhez továbbította. Sztankó Éva és Szabó Gyula kórházi se­bészorvosok az akkor nagy port felvert ese­mény szervezői elmondják, hogy a Szociális és Egészségügyi Minisztériumból azóta sem kaptak választ. Petícióikat Mezen Károly or­szággyűlési képviselő terjesztette a parla­ment elé. ahol sajnos elvetették azt. Nem nyugodtak bele a sikertelenségbe, már csak azért sem. mert az egészségügy helyzete az eltelt időszakban szinte alig változott. A tün­tetésen is megfogalmazták: szeretnék az egészségügy anyagi helyzetét a nyilvánosság előtt is tisztázni, hiszen minden tisztességes orvost sérti az a felfogás, amely szerint az orvosok igen jól élnek a betegektől kapott hálapénzből. Az említett nyíregyházi tünte­tés szervezői követelték, hogy az ingyenes­nek kikiáltott, de valójában nagyon js drá­ga egészségügyi ellátás helyett egy áttekint­hető, ellenőrizhető, tiszta értékviszonyokat teremtő, biztosítási rendszerek által finan­szírozott és garantált egészségügyi ellátást szükséges nyújtani az állampolgároknak. S hogy mindezek megfogalmazására miért is van szükség? Sztankó Éva és Szabó Gyula szerint mindenekelőtt azért, mert a közvéle­ményben ma egyértelműen úgy él: az orvo­sok csak panaszkodnak, miközben nagyon is jól keresnek. Márpedig azt mindenkinek tudnia kellene: hálapénzt nem minden or­vos kap. s nem is mindig annyit, amennyit az emberek feltételeznek. „Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy az orvostársadalom naponta praktizáló, dolgozó része igenis a hálapénz ellen van, s azt sze­retné. hogy annak helyébe egy tisztességes bérezés lépjen...” — szinte bosszúsan szól erről Szabó Gyula. Ennek alátámasztására hozza fel dr. Adám György könyvét, amely­ben egyértelműen kimondatik: nagy anya­gon végzett felmérések szerint az orvosok­nak mindössze öt(!) százaléka jutott el a há­lapénznek köszönhetően arra az európai anyagi szintre, amelyet az orvosok 95 száza­léka hálapénzzel együtt sem képes elérni! Ezért is mondja, hogy az orvosok zöme há­lapénzellenes lenne, ha tisztes fizetést kap­na. A dolog másik része az emberek visel­kedése. akik olykor eléggé furcsa módon vi­szonyulnak a hálapénz ügyéhez. Egész éle­tüket. egészségüket veszélyeztetik — isznak, dohányoznak, ha úgy tetszik több ezerért, de az ún. hálapénzt más szemüvegen át nézik. „Én már 11 éve dolgoztam orvosként, ami­kor a hálapénznek először hasznát vet­tem ...” — mondta Szabó Gyula. A hálapénz tehát nem megoldás az orvos­tömegek számára, már csak azért sem. mert például a diagnosztikai szakmákban dolgo­zók, a röntgen-, labororvosok egyetlen fil­lérhez sem jutnak. Arról már nem is beszél­ve. hogy ha egy orvos beteggé esik. akkor azt a minimális táppénzt kapja. amely az után a fizetés után jár. amelybe az illetéke­sek már a létező, vagy nemlétező borravaló­ját is bekalkulálták. Abban tehát minden orvos egyetért, hogy nem hálapénzre, hanem rendes fizetésre lenne szükség az egészségügyben. Szerencsé­re épp ez az a terüiet, ahol a tüntetés óta — bár nem annak szoros következményeként — némi eredmény mutatkozik. A többlép­csős bérrendezésnek köszönhetően mára ugyanis közel ötezer forinttal nőtt az orvosok fizetése. Mint megtudtuk, örömükbe azon­ban némi üröm is vegyült, mert az osztás­nál kiderült, hogy — legalábbis a nyíregy­házi kórházban — ötszáz forintot adnak a pénzükből azoknak a technikai dolgozóknak. akik jövőre kapnak jelentős béremelést. Re­mélik. ezt a pénzt akkor majd visszakapják az orvosok — így Sztankó Éva, aki arrói is beszámol, hogy a kórházban ez idő szerint nincs érvényes kollektív szerződés. Már azt is lényeges eredmények és meglepőnek tartják az orvosok, hogy életükben először megtörtént: a béremelésről folytatott be­szélgetésre meghívta őket a megyei főorvos. A kórházon belül viszont sajnos semmi nem változott — panaszolja a doktornő. Még ma is az az öt évvel ezelőtti kollektív szer­ződést kívánta velük a vezetés elfogadtatni, amely az orvosok maximális kiszolgáltatott­ságát jelenti. Azt akarták például, hogy vál­tozó munkahelyet írjanak alá — veti közbe Szabó Gyula — holott az állandó vándorlás, a rendszertelenség az orvosi munka halála. Nehezményezik, hogy a kollektív szerződés még ma is szerződéses munkaviszonyról be­szél. amelyet a munkaadó indoklás nélkül bármikor felbonthat. így aztán nem csoda, ha nemet mondtak — folytatja a gondolatsort Sztankó Éva. s az orvosi kar egyöntetű felháborodásának kö­vetkezményeként ennek megváltoztatását kérték, így a szerződés e pillanatban is ki­dolgozás alatt áll. Mint később megtudom, a kollektív szer­ződéssel egyéb gondja is van a kórház or­vosainak. Elvileg januártól kellett volna életbe lépnie, de mint mondták, az előbb említett kifogások miatt azonban csak ápri­lisban terjesztették a szervezet elé. Mivel mind a szakszervezet, mind az orvosi kama­ra kifogásokkal élt, az átdolgozás jelenleg is tart. Igaz. Sztankó Éva szerint az új sem lesz hosszú életű. Ha elfogadják, akkor is csak decemberig lesz érvényes, hiszen az új esztendőben új kollektív szerződést szeret­nének. „Fontosnak tartanánk azt is. hogy ezentúl jobban figyelembe vehessük a betegek sze­mélyi jogait, hiszen ez idő szerint túlontúl ki vannak szolgáltatva az orvosoknak, pon­tosabban az orvostudománynak. Szorgal­mazzuk a szabad orvosválasztás bevezetését is. s azt akarjuk, hogy az illetékesek számol­janak el azzal a pénzzel, amelyet évek során az egészségügy finanszírozására kaptak. Utóbbi már csak azért is fontos, mert sehol a világon nincs ilyen magas, társadalombiz­tosítási hozzájárulás! Azért harcolunk, hogy ez a pénz kerüljön maradéktalanul az egész­ségügy birtokába...” — fogalmaz Szabó Gyula. A tüntetés szervezői kollégáik nevében is szorgalmazzák: szűnjön meg az egészségügy­ben ma is meglévő feudális felépítés, s vég­re ne a kor és egyéb tulajdonságok, hanem a rátermettség, a szaktudás legyen a legfonto­sabb értékmérő. Mindezekre szerintük azért is szükség van, mert mint minden társadal­mi rétegben —, az orvosok körében is kü­lönbözőek az emberek, vannak jók és rosz- szak. a betegek azonban szívesen általánosí­tanak, s egy-egy negatív példa nyomán min­den orvosra érvényesnek hitt következteté­seket vonnak le. A bevezetőben emlegetett többpártrend­szertől sokat várnak megyénk orvosai is. Mint kiderül: mindvégig nagy érdeklődéssel olvasták a pártok és jelöltjeik egészségügyi programját, s azokkal többnyire egyetértet­tek. Legfőképpen abban, hogy az egészség­ügyet is gazdasági oldaláról kell megrefor­málni. Legalább ilyen fontos, hogy végre a betegeket is érdekeltté tegyék saját egészsé­gük megóvásában, hogy ne csak szentelt vízzel felérő malaszt, hanem konkrét érv le­gyen ; egészségéért mindenki felel, s ha szán­dékosan rontja, netán tönkreteszi azt. ak­kor a társadalom támogatására sem számít­hat. Mindezekhez csak jó ürügy, de közel sem elegendő érv volt a tüntetés. Arra szolgált, hogy felhívja a figyelmet; a jelenlegi hely­zettel nemcsak a lakosság, hanem az orvos- társadalom is elégedetlen. Kovács Éva A múlt őszi orvostüntetés arra szolgált, hogy felhívja a figyelmet: a jelenlegi helyzettel ' nemcsak a lakosság, az orvostársadalom is elégedetlen. Egy csendes nap a rendelőintézet­ben ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom