Kelet-Magyarország, 1990. május (50. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-17 / 114. szám

1990. május 17. Kelet'Magyaronzág — Nyíregyházi Etet 1 NYÍREGYHÁZI ÉLET Simán átmenni Nem béna kacsa... Az országgyűlési választásokon csatát nyert Magyar Demokrata Fórum által fel­állított törvénykezési fontossági sorrend szerint a nyolcadik helyen áll az önkor­mányzatról szóJó törvény megalkotása. Ez is mutatja milyen nélkülözhetetlenül fontos szerepet tulajdonítanak a kormányzást meghatározó pártban a helyhatóságoknak. Helyesebben az új helyhatóságoknak, ame­lyek választása az önkormányzati törvény megszületését követő százhúsz napon belül meg kell történjen. Leegyszerűsítve a dol­got: amennyiben még májusban megszület­ne az önkormányzati törvény, úgy szeptem­berben kerül sorra a nyíregyházi képviselő- testület és a polgármester megválasztására. Mindez világos, csakhogy a tanácsok mandátuma június 8-án lejár. Az ezután következő hónapokban hogyan működjék a tanács? Kérdés tehát: meghosszabítják a jelenlegi várost irányító testület mandátu­mát a választásokig, vagy úgynevezett ügyvezető tisztikart bíznak meg a halaszt­hatatlan ügyek vitelével? Mert az nem két­séges, hogy az intézményeket addig is fenn kell tartani, a város életét zökkenőik nélkül irányítani szükséges, sőt! Egyetlen napot seih szabad elvesztegetni, amikor Nyíregy­háza jövője szempontjából meghatározó, olyan kérdések kerülnek napirendre, ame­lyek éppen most várnak megoldásra más­különben megelőznek minket mások. (Itt említjük az egyes nyugati cégekkel való tárgyalásokat a város életét hosszú távon befolyásoló szállodák, vegyesvállalatok, a foglalkozást is bővítő beruházások ügyében, de ide tartozik a közbiztonság ma már nem halasztható erősítése, a városrendezés sür­gető teendője és a többi...) Vitatkozni lehet a megállapítással, de semmissé tenni nem: Nyíregyháza az utób­bi években — s ezekben a hónapokban is — úgy haladt az önkormányzat kiteljesedése felé, hogy abban nemigen szükséges 360 fo­kos fordulat. Tény, hogy a központi irányí­tás szigorának legcsekélyebb enyhülését is kiaknázta ez a város, s bár az állampolgá­rok szükségletei kielégítéséhez nélkülözhe­tetlen tulajdont nem bírta (és ma sem igen bírja még) e helyzetben is gazdálkodott a város pénzével. A szó szoros értelmében. Kedvező kamatozású kölcsönöket vett fel például és azt magasabb kamatokkal adta tovább. Kötvényt bocsátott ki, beruházási lehetőségek között válogatott, s a nagykö­zönségnek kedvezőbbeket indította és a többi. S e tevékenység aligha lehetett volna eredményes, ha nem vonják be a város ve­zetésébe a legkülönbözőbb szerveződéseket, pártokat, embereket. A tanácsi vezetés már az elmúlt év febru­árjában kereste a találkozást a városban működő pártokkal, ez országosan is előke­lő dátum. Ezek a találkozások azóta is vál­tozó rendszerességgel kerülnek sorra. Volt, amikor a pártok találkozójává vált, amely­re a tanácsi illetékeseket is meghívták, a legtöbbször és az utóbbi időben mindenlkép- pen újra a tanácsiak szervezték. Felismerte már mindenki: annak, hogy a legkülönbö­zőbb érdekek kifejezői megismerkedjenek egymással, gondolataival és gondjaival, egy­más munkájával rendkívüli jelentősége van a város életében. Jó leírni, hogy a pártok képviselői az ütközések és feszültségek mel­lett is korrekt partnereknek bizonyultak a város legfontosabb kérdései megtárgyalá­sán, de az is az igazsághoz tartozik, hogy (minden valószínűség szerint választási megfontolásokból) nem vállaltak fel olyan nagy horderejű témákat, mint hogy meddig mehet el Nyíregyháza az adósságállomány­ban, milyen prioritásokat határozzon meg a város a beruházásoknál, stb. Fontos lett volna pedig a vélemény — mondja a tanács elnöke, hiszen sok évre előre szükséges lehetőleg a lakosság egé­szének véleménye birtokában dönteni, együttes felelőséggel. Azt már csak zárójel­ben jegyzi meg, olyan is volt, hogy ugyan­annak a pártnak az egyik képviselője a kö­zös asztalnál mélységesen egyetértett egy bölcsőde megszüntetésével, a másik pedig megtámadta a döntést az újságban . . . „Ezek elkerülhetetlen ütközések, de elkerülhető lett volna a március 15-i ünnepség körüli bonyodalom. Nem az a fontos, hogy a váro­si vezetés, vagy a tanácson dolgozó zokon vette, hogy miközben a pártok javaslatára, de legalábbis hallgatólagos beleegyezésével megszületett a döntés: a tanács szervezze meg a közös ünnepséget, jött később a dön­tés egyik-másik oldalon, hogy külön, való­jában szűk pártpolitikai érdekek szerint rendezzék meg azt. Így sajnos — mint az A nyíregyházi erdő. Ha önkormányzati Jogot nyer újra a város, vissza keli kapnia a tu­lajdonlás jogát is. Ez esetben, a többi között a városi képviselőtestület rendelkezik majd a sóstói erdővel? országban — Nyíregyházán sem lett igazán ünnep az ünnep...” Jó tudni, hogy a képviselőválasztást kö­vetően sokat változott a gondolkodás. A helyzeti, miszerint a tanács változatlanul igényt tart a partneri kapcsolatra — aligha­nem bíztató. Mint eddig, ezután is felajánl­ják az együttműködést elsősorban a legfon­tosabb, hosszú távi'a kiható ügyekben, me­netközben pedig mindennapos felelős együttgondolkodásra szólítanak. Ma egy hete szerepelt az MTV egyes csa­tornájában Hazai tükör című műsorában Nyíregyháza. Ott is elhangzott az ország minden településére korántsem jellemző megállapítás: a város öt évvel ezelőtt meg­választott tanácsa ma is működőképes. S ennek alátámasztására nem az szolgál első­ként, hogy a hatvannégy tanácstagból öt­vennégy a legutóbbi testületi ülésen is jelen volt, hanem hogy az utolsó percig is vitáz­va, érvelve, felelősen döntött. A felelősség­re az is jellemző, hogy a mandátum lejár­takor is tartanak még egy tanácsülést, ame­lyen értékelik a hosszútávű program eddigi alakulását, mintegy jó alapot adni ezzel is az utódoknak. A városi vezetés igényli a magyar parla­ment padsoraiban immár hatra nőtt nyíregy­házi képviselővel folytatandó rendszeres esz­mecserét. Ügy vélik, akár egyéni, akár terüle­ti, vagy országos pártlistán „futott” is be a nyíregyházi képviselő, semmiképp nem füg­getlenítheti magát városa, annak polgárai ügyeitől. A tanács várja őket, anyagokat küld nekik, tájékoztatást ajánl, vegyenek részt az üléseken, s szívesen segítenek a szakemberek az országgyűlés elé kerülő ügyek gyakorlati tapasztalataival is — amennyiben igénylik. Legalább ilyen fontos a jó kapcsolat a különböző szervezetek, egyesületeik, egyhá­zak képviselőivel. Ilyenek a városvédők, a nagycsaládosok, a Párbeszéd egyesületek, a mozgássérültek, a lakásbérlők, a tudomá­nyos egyesületek — amelyek képviselői sok megvalósított tanácsot, javaslatot adtak eddig is és segítettek azok valóra váltásá­ban. Csak természetes, hogy minden témá­ban amely közös ügyet szolgál, ezt követő­en is várják a véleményeket a tanácsi ille­tékesek. Akik igen jelentősnek, sőt példaér­tékűnek tartják a Nyíregyházán működő egyházakkal kialakult kapcsolatot. Rendkí­vül korrekt az együttmunkálkodás különö­sen a szociális gondoskodás területén, a rendszeres találkozások- mindegyikét köve­tően felvállalanak a közö* emberi gondok­ból. Most, hogy napirendre került az egy­házi vagyon visszaadásának témája, a nyír­egyházi vezetés külön is nagyra értékeli azt a higgadt, türelmes tárgyalókészséget, amely e témát egyrfázi berkekben kíséri. Ezek már az átmenet hónapjai, amire a tanácsiak nem a meneküléssel válaszolnak, s nem a semmittevéssel. „Nem akarjuk a béna kacsa szerepét, nem engedhetjük meg magunknak — és különösen nem a száz- húszezeres nagyvárosnak — azt "a luxust, hogy kivárunk, s majd döntsön aki utánunk jön, s vállalja az tettei minden következ­ményét __” A tanácselnöknő szavait idéztük, aki aligha rejtette véka alá, hogy ez a tanács — és érvényesnek tartja e megállapítást annak tisztségviselőire is — az utolsó pillanatig felvállalja a munkát, s jó néhány tagja egy­általán nem tartja magát alkalmatlannak arra, hogy akár újra induljon az őszi hely- hatósági választásokon. K. J. R Mi az a Piccoli Archi? Irány az USA! „A vonós hangszerek iránti érdeklődés hi­ányának korában fokozott jelentősége van egy jól működő zenekarnak. Ez csak a vo­nós tanszak tanáramaik kollektív munkájára épülhet, tehát csapatmunka. Látva a társa­dalom értékítéletének torzulását, az aktivi­tás fokozása ígérkezett — mint egyetlen le­hetőség — a vonós hangszerek iránti érdek­lődés lanyhulásának kivédésére... Az élet igazolta ezt a döntést, mert paradox módon, az ország gazdasági helyzetének romlásával, a kulturális értékek devalválódásával fordít tott arányiban fejlődött a Piccoli Arohi együttes.” (Részlet egy elemzésből.) Miközben a Nyíregyházi Állami Zeneisko­lába igyekeztem, azon töprengtem: miért van az, hogy egyfelől Magyarország zenei nagyhatalomnak tekinti magát, a Kodály- módszer letéteményesének, olyan országnak, amelyben a zene valutára is átváltható, másfelől pedig nemzedékek sora maradt és marad napjainkban is zenei élmények, ze­néről való ismeretek nélkül. Elég, ha most csak arra gondolunk: a szakközépiskolákban, a szakmunkásképzőben egyáltalán nincs ének-zenei oktatás. Mitől legyen zeneértő, ze­neszerető a felnőtt, hogyan különböztesse meg a jót az értéktelentől, a kiválót a bóvlitól, a magyar nótát a népdaltól ?! Aztán arra is gondoltam, hogy vajon a zeneiskola tanulói közül szereti-e mindenki a zenét? Művészeket íképeznek-e vagy ze­neszerető, zeneélvező embert? Hosszú be­szélgetés következett Tóth Nándorral, az iskola tanórával, a Piccoli Archi zenekar és a vonós tanszak vezetőjével. A klasszikus művelődési értékek iránti ér­dektelenség idején az öntevékeny művészeti együttesek hivatottak az értékek átmentésé­re, a felnövekvő nemzedékek számára. Misszi­ót teljesítenek. Mia, amikor szinte mindent készen kapnak a gyerekeik, a művészeti együttes jelenti azt a teret, lehetőséget, ahol találkozhatnak a közös munka, az értéklét­rehozás, az alkotás, a siker lehetőségleivel, személyiségük harmonikusan fejlődhet a művészet és a kollektivitás hatására. Az eigyüttesvezetők felelőssége a kötéltáncosé­hoz hasonlatos: olyan műsorpolitikát _ kell kialakítania, amely vonzó a fiatalok számá­ra, de nem jelent megalkuvást a valódi mű­vészeti értékekkel szemben. Ami megfelelő mennyiségű és .intenzitású próbák után biz­tosítja a jól végzett munka örömét és ju­talmát, a sikert. A zeneiskola vonós tan­szakának legfontosabb törekvése az volt, s az is marad: a gyerekek felszabadítása, ki­nyitásuk a zenei élmények befogadása iránt, hogy életük végéig velük maradjon a zene. A zeneiskola vonós tanszakán többéves szünet után 1984-ben indult meg újra a ze­nekari munka közel húsz taggal. A követke­ző tanévben már 24 volt a növendéklét­szám, négy fellépésük volt. 1986 májusában az úttörőzenekarok versenyében ezüst mi­nősítést értek el. Az 1936—87-es tanévet új alapokkal indí­tották. Együttműködési szerződést kötöttek az MVMK-val, s az együttes felvette a Piccoli Archi („Kis vonósok”) nevet, ami a világ minden táján ugyanazt jelenti. A tár­gyi feltételek javulása, a próbák intenzitá­sának fokozása, a szakmai igényesség hallha­tó módon érzékelhető volt. 1987- től az együttes saját hagyományokat indított el, amelyeket azóta is következetesen folytat. A Gyermekek karácsonyi hangver­senye, amely az ünnep hangulatát, az ün- nepvárás örömét hivatott a megfelelő ünne­pi külső megjelenítésével is megteremteni, miközben módét ad az együttes legjobb hangszereseinek egyéni produkciók bemuta­tására, illetve a Gyermekek tavaszi hang­versenye, ami egyben az egész éves hang­szeres és zenekari, munka ünnepi befejezése is. 1988- ban Vngváron szerepelt először kül­földön a zenekar. A következő évben csere- kapcsolatot létesítettek a lipcsei Musikun­terricht Kabinet zenekarával. Mindkét fel­lépés — fejtegeti Tóth Nándor — jelentős sikert hozott. De ezen kívül nagy felisme­réshez jutottak a gyerekek, megérezték, hogy az ő hangszeres tudásuk érték, még egy olyan zenei hagyományokkal rendelkező városban is, mint Lipcse. Példaértéke volt annak is, hogy az ottani zenekarban 14-20 éves fiatalok muzsikáltak, tehát nem hagy­ták abba a hegiedülést az általános iskola befejezése után. Mély benyomást gyakorolt a gyerekekre a világhírű Gewandhaus Ze­nekar székházának impozáns külső és belső megjelenése, a Thomaskirche, ahol bensősé­ges hangulatú pünkösdi hangversenyt haJl- hattaik. Májusban Mátészalkán a minősítő verse­nyen megszereztük az arany minősítést. Hamarosan kiderült, hogy a lipcsei ven­dégszereplés nem múlt el „következmény” nélkül: 1990 júniusára szóló meghívás érke­zett a zenekar számára az USA-ból, a 15. magyar fesztiválon és hozzá kapcsolódó hangversenykörúton való részvételre. A meghívás a Magyar Szívalapítványon ke­resztül érkezett, amelynek alelnöke hallotta a lipcsei produkciót. Igaz, ő zenei értelem­ben nem szakember, hanem orvos, de any- nyira megtetszett neki á zenekar játéka, hogy felkérte a Magyar Szívalapítvány cél­jainak népszerűsítésére. Az egy hónaposra tervezett hangversenykörutat a több nem­zetközi versenyei) nagydíjas Cantemus kó­russal együtt kell megvalósítani... Ez a helyzet — mondta Tóth Nándor — alapvető változásokat kívánt a zenekar szakmai és gazdasági életének a megszerve­zésében. A feladatnak megfelelni csak úgy lehet, ha kiválasztjuk a legügyesebb növen­dékeket, és ha visszahívjuk a tőlünk elke­rült, de még szakközépiskolás korú növen­dékeket. A zeneiskolások számára nagyon ösztönző együtt muzsikálni a már szakmára készülő társaikkal. A „B” tagozatos növen­dékek pedig közvetlen példát látnak és hal­lanak. Nagy nyereség a zenekar számára: a hangminőség javításának és a dinamikai skála szélesítésének a lehetősége. Olyan fel­adatokat lehet így megoldani, amelyekről korábban nem is álmodhattunk, mint pél­dául a barokk versenyművek, amelyek ép­pen a pályára készülő ifjú tehetségeknek nyújtanak szólózási lehetőséget. Az átlag életkor növekedésével javult az együttes fizikai állóképessége is, ami na­gyon fontos egy ilyen hosszú turnén. Az együttes tehát két részre oszlott. A nagyok — sportnyelven szólva — a „tétmérkőzése­ket” vívják, a kicsik gyakorolják a zeneka­ri munkát, és a „barátságos mérkőzéseken” szerzik meg a szükséges rutint. Az együttes életében bekövetkezett válto­zások különösen élesen vetik fel a gazdasá­gi kérdéseket. A fenntartók csak a minimá­lis feltételeket tudják biztosítani. Am a szakmai színvonal emeléséhez jobb hang­szerekre, húrokra stb. van szükség. A kü­lönböző szereplések, utazások sem öncélúak. Teljesítményre ösztönzik a gyerekeket, mert a végzett munka színvonalát csak a színpa­don lehet lemérni. Az USA-beli meghívás teljesítése kemény gazdasági erőpróbát je­lentett. A legkülönbözőbb gazdasági szervezetek­hez, intézményekhez fordultak segítségért. Sokan segítettek még magánszemélyék is. Reklámmegjélenítési lehetőséget kínáltak, emblémaviselést, és sok minden mást. Igye­keztek úgy szervezni a dolgot, hogy az őket támogatónak is megérje. A zenekar 33 fővel utazik, a Cantemus 43 taggal. Ehhez a létszámhoz még üzletem­bereik csatlakoznak a legnagyobb összegek­kel támogatók részéről. Nemcsak hangversenyekre kerül tehát sor, hanem ottani üzletemberekkel való ta­lálkozókat is szerveznék. Nem kell partne­reket keresgélni. Ezekből a találkozókból re­mélhetőleg a megye, a város is profitál majd. N. I. A, A zeneiskola vonós tanszakának törekvése, hogy a gyerek élete végéig vele maradjon a zene. Képünkön próbálnak a Kis vonósok, vezényel Tóth Nándor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom